2010. augusztus 19., csütörtök

Sufni akció tervezet




Sufni akció 5 * 3 az egyben

Időpont: Egyeztetés szerint, valamikor 2010 szeptember avagy október havában Tilk Géza - apa, nagyapa, dédapa - október 3.-i születésnapja - a Családi Apák Napja -  emlékére, egyben vers bemutató:

Az én apám

Anyákról zeng a vers, szól a dal
A dalnok mind dalol
Apákról, ha keserédes nóta,
Szól – könnyes bús - bortól valahol.

Jogokból kivetett,
Vagyontól megfosztott,
Pénzből kiforgatott,
Az ám, ő volt az én apám.

Apámat, és atyáink sorát fiaim,
Szüntelen -s  hontalan, őrölte itt a lét,
Birodalmak szabdalta arccal, és
csikorgó foggal, keresték a megélhetést.

Ó, Hazám, ha vagy,
Istenem, ha látsz,
Emeld fel már végre
Apáim homlokát!

Azt a homlokot,
Melyre a magyar sors égetett,
Keresztet s csillagot,
Ahol a nép nem láthatja a lényeget.

Embernek hona,  bíz csak ott van,
Hol  van, Pénze és Vagyona,
Egyben szilárd sziklán áll
a Jog temploma.

Apám reménnyel, keservvel tolta
a család és haza szekerét. Hiába?
Kevés, gyenge kéz és sok – idegen - száj,
jut itt, minden apára.

Égig ér bizony, a szeretet temploma,
Hol Istenben bízhatott nagyanyám
Apámat, és engem is – míg élek-  fiaim,
Újra -s újra vár, Babilon és Dévavár.

Hűség és becsület? Nagy igyekezet?
Lám mindig csak ledőlnek, a tornyok és falak.
Látjátok fiam, apám kapaszkodik a falon és fal alatt.
Itt lent és fenn, kívül és belül.

(Dalom emelkedett, ím még egy kajla sor:
Mit nem tudott Maszarik?
Az a fiú ki nagyobbat fingana, mint apja,
Az könnyen beszarik.)

A raj tornasorban: 

  1. Gergő
  2. Doni
  3. Máté
  4. Dávid
  5. Lóri
  6. Roli
Kaja: Nagybográcsban bográcsgulyás
Ital: Ládasör

Feladat a Sufniban: 

  1. Lomtalanítás
  2. Rakodás-szállítás
  3. Durva takarítás
  4. Kipakolás, átpakolás
  5. Meszelés
  6. Takarítás
  7. Berendezés
Elrendezés:

A Sufni két fő tavasztól őszig ott tartózkodására teendő alkalmassá, egyben a családi emléktárgyak hordozójává, dédpapák, dédmamák, nagyapák, nagyanyák személyes eszközeiből. 
- Előtér (előszoba polc, hűtő, konyhaasztal, stokedlik, asztal padokkal a hátsó részben, két szekrény)
- Mosdó, WC ( Lavor, vizes vödör, vizeslóca, polc)
- Konyha (Konyhaszekrény, mosogató, gáz + gázpalack,  kemping asztal, kemping szék 2 db)
- Anyu szoba ( Mama heverő, anyu szekrény, éjjeliszekrény, kisasztal, szék)
- Apu szoba (Mama komód, heverő, éjjeliszekrény)

Munka kellékek:
-         kesztyű,
-         csákány
-         talicska,
-         kőműves kapalács,
-         kosarak,
-         talicska,
-         kötözőzsinőr,
-         festék
-         festőeszközök, vödrök
-         gurtni
-         tisztító, takarító eszközök
-         bogrács neszeszer

Programozás:

Első nap
-         Délelőtt, megérkezés
-         Munkába állás
-         Lomtalanítás
-         Rakodás-szállítás
-         Durva takarítás
-         Kipakolás, átpakolás
-         Meszelés
-         Estebéd
-         Együtt dalolás beszélgetés

Második nap
-         Takarítás
-         Berendezés
-         Ebéd
-         Balaton
-         Szalonnasütés, éneklés
-         Alvás


Harmadik nap
-         Reggeli
-         Hazautazás

Motiváció
-         Dolgozóknak 10 eFt (utiköltség + munkadíj)
-         Költségtérítéses ott tartozkodás a későbbiekben
-         Rokoni kapcsolatok érzések erősítése a közös munkával és mulatással

Fedezet:
-         Kajdi faragott facsillár értékesítése a Vaterán
-         Kajdi faragott állólámpa értékesítése Vaterán

Költségkeret: Kábé 100 – 150 ezer forint.

Indoklás: A familia ( Tilk és Németh) ifjai segédkezet nyújtanak egy élő és működő családi "háziemlékhely" kialakításához, ahová az elmúlt 50-100 év megtartásra itélt tárgyai kerülnek összegyűjtésre, a filléres emlékek, amelyek másoknak már nem jelentenek használati értéket. A hely együttes, kalákában történő kialakításával az ifjú nemzedéknek is kötődése alakulhat ki a helyhez - a szellemiséghez -  ahol aztán változó összetételben is találkozhatnak. A Sufni (azaz családi emlékhely és ex zug pálinkafőző) dohányzó és egyben italozó szakasz is, ezzel őrizve a "haladó családi hagyományokat". Szellemiségét az Én apám c. vers és a Sufnidal fejezi ki, melyek kiemelt helyet foglalnak el az apává nevelés (példaadás)  és apává válás (házasodás, kötelezettség vállalás) folyamatában, familiánk (klánunk) nő tagjainak áldásával, a nősök és nőtlenek arány javítása érdekében. ( 1:5)

El ne hagyd a mosolyod

2010. augusztus 18., szerda

Cukkini és padlizsán sörtésztában

Sörtészta

László öcsémnek

A sörtésztában való sütés nagyon egyszerű, és nagyon jól variálható is az étel: ízesíthető sajttal, fűszerekkel és magokkal is.És a konyha sem lesz romokban.
Nem csak apróra vágott húst, vagy rákfarkat süthetünk a sörtésztában: érdemes zöldségekkel is kipróbálni, például egész spárgával, csíkokra vágott répával, szárzellerrel. Az étlapokon néha előkelőbb nevén szerepel: Orly módra. Előnye a panírozással szemben, hogy a hús vagy zöldség sokkal kevesebb olajat szív magába.
Nem mellesleg a szakács- nő és a konyha se lesz olyan koszos, mint amikor a panírozást választjuk.

Hozzávalók:(50 dkg húshoz)
- 2 tojás
- 2,5 dl sör
- 20 dkg liszt
- só
- "extrák":szezámmag, reszelt sajt, zöldfűszerek

A tojásokat szétválasztom, a sárgájukat összekeverem a sörrel, a fehérjéket pedig kevés sóval habbá verem. Több adagban a sörhöz adom a lisztet, és addig keverem, amíg csomómentes lesz.
Kicsit megsózom, és ha nem natúr változatot készítek, akkor belekeverem az ízesítőket - reszelt sajtot, fűszereket, szezámmagot, amihez éppen kedvem van. Végül beleforgatom a tojáshabot.

Olajat melegítek, húskockákat vagy zöldségeket mártok a tésztába, és megsütöm őket.
Papírtörlőre szedem ki a megsült darabokat, salátával és valamilyen
mártogatóval tálalom.

Magyar ... anyától

2010. augusztus 17., kedd

Édesmézes

Nagyszülők telefon-üzenetrögzítője

..akik még nem tudjátok,majd megtanulhatjátok?.!!!! Ez a legszebb dolog (?) amíg szükség van ránk!

Szervusztok, jelenleg nem tartózkodunk itthon, de a búgó hang után hagyjatok nekünk üzenetet.


Ha arra van szükségetek, hogy vigyázzunk a gyerekekre, nyomjátok meg  a 2-es gombot.
Ha azt akarjátok, hogy adjuk kölcsön az autót, nyomjátok meg  a 3-as gombot.
Ha azt akarjátok, hogy mossuk ki a szennyes ruhátokat és vasaljuk ki, nyomjátok meg a 4-es gombot.
Ha azt akarjátok, hogy a gyerekek nálunk aludjanak, nyomjátok meg az 5-ös gombot.
Ha azt akarjátok, hogy mi menjünk értük az iskolába, nyomjátok meg a 6-os gombot.
Ha azt akarjátok, hogy süssünk valamit vasárnapra, nyomjátok meg a 7-es gombot.
Ha valamennyien nálunk akartok ebédelni vasárnap, nyomjátok meg a 8-as gombot.
Ha pénzre van szükségetek, nyomjátok meg a 9-es gombot.

Ha pedig valamelyik barátunk, most beszéljen....



Ádi az állatkertben



Album

Ruszin Kremzli


Album

Lapcsánka, tócsni, krumplisprósza, kremzli. Lényegében hasonló dolgokról van szó. Kiinduló alap a reszelt krumpli, a liszt, só, bors. Van, aki tojást is tesz bele, avagy reszelt hagymát, valamint zúzott fokhagymát.
Ezt a kremzlit a magyar oroszok, avagy a rutének, saját nevükön a ruszinok kedvéért készítettem.
Ők állítólag így csinálják, híg tésztával és kanállal olajba szaggatva és kisütve.
A magyar hagyományok alapján a ruszinok Rákóczi népe, a történelmi magyarország népeinek egyike. Ruszin barátaimtól úgy hallottam, a russzinnak egy dédapja magyar. A ruszin nem ukrán. Kárpátalja legnagyobb lélekszámú népessége, mely 1991-től autonómiára törekedik.
Továbbiak

Te erős leszel a végén?

2010. augusztus 11., szerda

A banda




Ádi blúgress: Én vagyok a …

Én vagyok a Barna Maci hej,
Kedvencem a csoki meg a tej,









Én vagyok Másik Maci hé,
Kedvencem a krumplipüré







A Jeges Maci meg én vagyok,
Kicsi szívem kívül dobog,
Kedvencem is van nem csak egy,
Kedvenceim a répa meg a meggy.





Én meg a Panda Maci vagyok,
Kínában ott laknak rokonok,
Ám én már nem vagyok finnyás,
Kedvencem a kakaós kalács.





Én meg a Kistehén Mikulás,
Kedvencem a tejbegríz nem más,







A Kis Vakond meg én lennék ó.
Kedvencem tejeskakaó.







A Csálé Teve meg én lennék,
Mert a fejem szinte mindig srég,
Bicajoddal gyorsan tekerj,
Mert kedvencem a piskótatekercs.





Pejkó Lovacska meg én lennék,
Pláne ha én mindig jól ennék,
Valaki meg nézzen ide ni,
Mert kedvencem a túrórudi.





Én meg nyá csak a Cicu vagyok,
Nyelvem most is tejfölre laffog,







Aki mindig mézet szeret,
Az csak Micimackó lehet.







A ritmusgitárnál: Barna Maci
A kantri gitárnál: Másik Maci
A gyerek gitárnál: Jeges Maci
A furulyánál: Panda Maci
A citeránál: Kistehén Mikulás
A bendzsón lóg: Kisvakond
A bendzsónál: Csálé Teve
A dobnál: Pejkó Lovacska
A szájharmonikáknál: Cicu
A frontmaci, ének: Micimackó

1118 irsz

Posted by Picasa

1016 irsz

Posted by Picasa

Unoka és nagypapa

Posted by Picasa

2010. augusztus 4., szerda

Az úgynevezett demokráciáról

„A demokrácia természetes hátránya, hogy azok kezét, akik tiszteletben tartják, megköti,  s azoknak, akik nem veszik komolyan, mindent megenged.” / www.dinnyes.com /

Kommentár: A gengszterek mind a pénzt, mind a fegyvert gátlástalanul megszerzik és használják, míg te ... ?

2010. augusztus 3., kedd

Buffy Sainte-Marie


Továbbiak

Íjon pengető

Muszlim szemmel a magyarokról

Találtam egy levelezőpartnert, aki muszlim ám magyar anyanyelvű és Törökországban él. Néhány érdekes gondolat tőle: 


1) A magyarság nagy valószínűséggel soha nem tudta volna megvetni a lábát a Kárpát-medencében és soha nem tudott volna létrehozni önálló államot, királyságot, ha az iszlám vallású kabar muszlimok, majd a kálizok, illetve a később csatlakozott muszlim népek nem segítenek ebben! A magyarság a Kazár Birodalomban ismerkedett meg az iszlám vallással, ahol keresztények, zsidók, muszlimok mindaddig békésen éltek egymással, míg a kaganátus vezetői át nem álltak a zsidó oldalra. Akkor a muszlim kabarok fellázadtak, mindössze 3 törzs maradt. Akik csatlakoztak a magyarsághoz és velük együtt érkeztek meg a Kárpát-medencébe. A magyarság a Kazár Birodalomban tanulta meg a békés egymás mellett élés tudományát, ahol azt látták, hogy külön templomai vannak a keresztényeknek, zsinagógái a zsidóknak, mecsetjei a muszlimoknak. Illetve külön iskoláik, bíróságaik, bíráik is voltak. Egy iszlám vallású kádi (bíró) például nem ítélkezhetett a nem muszlim felett, vagy egy keresztény bíró nem foglalkozhatott a zsidók ügyeivel… erről írja László Gyula „Múltunkról utódainknak” című (Püski Kiadó Bp., 1999) könyvében, h a magyarság „iszlám műveltséggel” érkezett a Kárpát-medencébe. Megállapítását nyilván azokra a tapasztalatokra alapozta, melyeket a honfoglalás-kori sírok feltárása során szerzett. A régi temetőkben nyugvók egy része ugyanis nagy valószínűséggel muszlim volt. Erre utal egyes sírok tájolása, illetve a sírokban talált leletek. Ezek közül az egyik legjelentősebb, amit Kiszely Istvánnál is olvashatunk, hogy őseink használtak fogkefét (míszvakot), ami egy bizonyos sivatagi cserje gyökeréből készölő, a muszlimok körében ma is népszerű és használatos dolog. Nemcsak azért, mert természetes anyagból, és nem nejlonból, vagy műanyagból készült, hanem mert használat közben olyan anyagokat juttat a szájüregbe, ami segíti a fogak épségének megőrzését. Valaki írt is róla egy magyar nyelvű tanulmányt – ami tudtommal soha nem lett tudományos szenzáció – h a magyarság honfoglalás-kori sírjaiból előkerült fogazata sokkal épebb volt, mint pl. a környező népeké. az Árpád-házi királyok alatt szolgáló muszlim kamarások, katonák, pénzverők, vámszedők, kincstárnokok, mind ilyen természetes fogkefe használó muszlimok voltak. Nélkülük nem működhetett volna a királyság. Igaz, pápai nyomásra folyton a tevékenységüket és a hitük gyakorlását tiltó rendelkezéseket hozak ellenük… de a királyok ezeket a saját és országuk érdekében igyekeztek nem betartani, nem betartatni. Amikor az al-andalúziai muszlim tanító Al-Garnáti 1150 táján megérkezett Magyarországra megkérdezte az akkori királyt, miért szereti a muszlim katonáit, azt a választ kapta, ezért mert azok nem részegeskednek, nem paráználkodnak, megbízhatóak (mert ez a vallási elírás számukra), ezért aztán meg is kérte a muszlim utazót, amikor az keletre távozott, h küldjön még neki ilyen katonákat!

2) A Kárpát-medencei Magyarország csak addig tudta megőrizni, önállóságát, királyságának hatalmát, a nyugati hódítókkal, a keresztény vallási fanatizmussal szemben, amíg a muszlim alattvalóira támaszkodott. IV. Kun László volt, az utolsó magyar király, aki próbált újra kapcsolatokat kialakítani a keleti rokonsággal, az akkori iszlám világgal… meg is kapta a „beosztását” emiatt az akkori pápától! Nem kevésbé a püspökeitől… Ezután vált Magyarország Európa, illetve az európai kereszténység védőbástyájává! nem a saját főnemesei, főurai, főpapjai, papjai árulták el a magyarságot? Nem nekik köszönhető, hogy Magyarországon előbb a latin, majd egészen az 1800-as ével elejéig a német volt az államnyelv?

3) Vannak persze másutt is hasonló sorsú népek. Példaként egy kaukázusi népcsoportot említenék, amely lehet, hogy genetikailag közelebb áll magyarokhoz mint a törökség. Közülük is sokan magyar származásúnak gondolják magukat, de az elmúlt 80 év során – ha nem tévedek – négyszer is változott az írásbeliségük… arab, cirill, latin írásjeleket is használtak… mi maradt a múltjukból? Vagy mi maradt az itteni törökség oszmánkori nyelven, arab írásjelekkel leírt tudásából. Nekem megvan Ibrahim Pecsevi (Pécsi Ábrahám) eredeti oszmán-török nyelven írott Magyarország történetéről szóló könyve, és sok más eredeti forrást is próbáltam/próbálom megszerezni. Tavaly például megvettem egy nagy tudású török nyelven író történész, egykori diplomata könyvét és abban olvastam pontosan milyen levelet is írt Batu kán IV. Béla magyar királynak és az mit válaszolt rá… Hihető vagy sem, de a mongol kán, nem a magyarokat akarta Muhi pusztánál tönkre verni… Európát akarta leigázni… Mint ahogy a törökök sem elsősorban magyarokkal akartak hadakozni… Bécs ellen fenekedtek… Magyarország előtt akkoriban két lehetőség volt… mit ahogy később is mindig voltak alternatívák… de a magyarok sohasem a testvérnépeik mellé álltak… És sem hittem annak a mongol embernek, aki jó pár évtizede azt mondta: egy vérből valók vagyunk! Nem is érdekelt akkoriban ez a mondás! 

2010. augusztus 1., vasárnap

Szia

Posted by Picasa

Megbeszélés

Posted by Picasa

Kezdjük a médiaszabadsággal

Legényes
Még azt mondják ese szép, ase szép
Olyan vagyok, mint a csillagos ég
Olyan vagyok, mint az veszedelem,
Magamét én, oda nem engedem
... a sötétbe.

Legyél Babám, legyen az szerelem,
Legyen lovam, legyen az kengyelem,
Legyen kardom, legyen az tarsolyom,
Jöttmenteknek én oda nem adom
... a sötétbe.

Jöttment mondja, ese szép, ase jó.
Rekedjen az ilyenben benn a szó,
Van pofája, nagyapjának csökét,
Szakadjon az ilyenre le az ég
... a sötétbe.

Még azt mondja, ese jó, ase jó
Mocskos szájból, ömlik már ki a szó,
Róka pofád, hamarost beverem,
Hamis nyelved , torkodra tekerem
... a sötétbe.

Szeresd csak te, mindazt mi idegen,
Senkiföldjén lészel te jó helyen,
Édes Párom, galambom Csillagom,
Házunk, hazám én oda nem adom
... az életbe


A dallam





Hangoljunk. :)

Egy kell ide

A halált megvető bátorság. Svábjaink balra, szlávjaink jobbra. Belgáink meg álljanak már félre! Honfoglalók előre! Élre!

A SZEMTANÚ BESZÁMOLÓJA AZ UTOLSÓ HUSZÁRROHAMRÓL

„…Ismét kemény harcban álltunk a kétségbeesetten védekező ellenséggel, aki egy magas vasúti töltés mellett ásta be magát. Már négyszer rohamoztunk, és mind a négyszer visszavertek bennünket. A zászlóaljparancsnok káromkodott, a századparancsnokok azonban tehetetlenek voltak. Ekkor a tüzérségi támogatás helyett, amit számtalanszor kértünk, egy magyar huszárezred jelent meg a színen. Nevettünk! Mi az ördögöt akarnak ezek itt a kecses, elegáns lovaikkal? Egyszerre megdermedtünk: ezek a magyarok megbolondultak! Lovasszázad lovasszázad után közeledett. Parancsszó harsant. A bronzbarnára sült, karcsú lovasok szinte odanőttek a nyereghez.

Fénylő aranyparolis ezredesük kirántotta kardját. Négy-öt páncélkocsi vágódott ki a szárnyakra, az ezred pedig a délutáni napban villogó kardokkal végigvágtatott a széles síkságon. Seydlitz rohamozott így valaha. Minden óvatosságról megfeledkezve kimásztunk az állásainkból. Olyan volt az egész, mint egy nagyszerű lovasfilm. Eldördültek az első lövések, aztán mind ritkábbak lettek. Kimeredő szemmel, hitetlenkedve néztük, ahogy a szovjet ezred, amely eddig elkeseredett elszántsággal verte vissza támadásainkat, most megfordult, és pánikszerűen elhagyja állásait. A diadalmas magyarok pedig maguk előtt űzték az oroszt, és csillogó szablyájukkal aprították őket. A huszárkard, úgy látszik, egy kicsit sok volt az orosz muzsik idegeinek! Most az egyszer az ősi fegyver győzedelmeskedett a modern felszerelésen....”
A szemtanú Erich Kern, német tiszt 1948-ban írta meg visszaemlékezését. Forrás: vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár hagyományőrző Egyesület
Forrás

Szőlő és disznó között egy lik a különbség

Még azt mondják ese szép, ase szép ...


Olyan vagyok, mint a csillagos ég, olyan vagyok mint az engedelem, ... 
Feláll a púpomon a szőr, mikor a médiamunkások szólongattják a Magyar Tudományos Akadémiából szalajtott ( jó esetben önálló entitás ám alapesetben az elnyomók által) kitanítottakat és ezek meg jól leminősítenek. Hogy ők ilyen kutatásokat - főleg ugye USA, hogy ellenőrizhetetlen is legyen - meg olyan kutatásokat végeztek és ... ilyenek a magyarok, meg olyanok a magyarok ... így nem tudnak nyelveket, meg úgy nem tudnak nyelveket ... így rasszisták, úgy revizionisták és hogy nem képesek kiélvezni trianont és annak az előnyeit nézni, hogy a túszul fogott határon túli magyarság milyen jó kis közvetítő szerepet vállalhatna a túszejtők meg mi közöttünk. Hát valóban így - hogy nem értjük egymás nyelvét - aztán nehéz is azonosítani és leleplezni azt a hatalmas hazugság és ferdítésözönt, amit ezek itt és így összehordanak a látszólagos - virtuális -  köztudatunkban. Daloljuk hát ilyetén formán:


Szőke Anni balladája

Kiscitera gyerekeknek


Forrás

Tanulmány

Citera

A citera
A citerafélék családjába tartozó hangszerek a világ szinte minden táján megtalálhatóak. Formájukban és hangzásukban egymástól nagymértékben eltérhetnek, azonban fontos közös jellemzőjük, hogy a húrok a nyak nélküli hangszertesten húzódnak végig.
A magyar citera eredetéről biztosat nem tudunk. A citera név már a XVI. században előfordult, hangszer, illetve annak használható leírása csak a XIX. század második feléből maradt ránk. Nem tudjuk, hogy a XVI. századi vagy esetleg régebbi magyar citera milyen is lehetett.
A mai magyar citera közeli rokonai a német nyelvterületen régebben népi hangszerként használt Scheitholt, a ma is használt francia epinette, a norvég langleik, a dán humle és a svéd hummel.
A magyar népi citera a XIX. század második felében és a XX. század elején volt nagyon kedvelt. Az utóbbi húsz-harminc évben ismét nagyon népszerűvé vált.
A magyar citerát régebben és ma is, a rendkívül nagy formai változatosság jellemezte. Mivel nem túl bonyolult hangszer, legtöbben saját maguk készítették vagy egy-egy ügyesebb készítő látta el a környezetét citerákkal.
A régebbi citerák diatónikusak voltak, az újabbak egy második érintősorral kromatikussá egészültek ki.
Hagyományosan a citerás egymagában játszott ugyanúgy, mint a tekerős vagy a dudás. Citeraszóra, mely elég erős ahhoz, hogy egy szobát betöltsön, énekeltek, táncoltak, mulattak.
Citeraegyüttesek csak a XX. század második felében kezdtek kialakulni. A citeraegyüttesekben általában több citerás játssza ugyanazt a dallamot, oktáv különbségekkel hangolt citerákon. Néhány citerazenekar próbálkozik többszólamú zenekari hangzás kialakításával is, cigányzenekari és tambura-zenekari mintára.
Mai népszerűségét, érdekes, szép hangjának és egyszerűségének köszönheti. Könnyű megtanulni játszani rajta, pár hetes gyakorlás után, kimagasló zenei tehetség nélkül is élvezhetően el lehet játszani néhány dalt.

Forrás: http://www.zither.hu/download/citerajatek_alapjai_hu_v1.03.pdf



Megfogtam egy szúnyogot
3 4 5b 4 5b 4 3 3 4 5b 4 3 3 3 4 5b 4 5b 4 3 3 4 5b 4 3 3
7 6 5b 4 5b 4 3 3 4 5b 6 7 7 7 6 5b 4 5b 4 3 3 4 5b 4 3 3

Ajánlott linkek:
http://www.zither.hu/html/index.html
http://citera.lap.hu/

Ádinkra várunk:

2010. július 31., szombat

Kuruc csákányfokos



Bocskai öltöny

A három lábú csirke

Zümmög az új autócsoda a pályán. Az autós élvezi a szuper gép hangját a 240 kilóméteres sebesség mellett. Egyszer csak furcsa csipogást hall. A fedélzeti számítógépre gyanakodik és rákoncentrál a műszerfalra, ám minden rendben. Ekkor kitekint jobbra az ablakon ... és ... egy szemtelen csirkepofa vigyorog be az ablakon és láthatőan ő csipog. Provokatívan ránéz, majd mintegy kövess ha tudsz tekintettel elébevág. Az autós tolja a gázt - egyben látja - a csirkének három lába van - és fokozatosan vezeti a 300 kilóméteres sebességre, ám ekkor levág jobbra egy lehajtónál. Autós csikorgó fék majd tolatás és utána. A háromlábű csírke felvezeti egy majorságba, ahol amerre a szem ellát, háromlábú csirkék csiperésznek. Az autó hangjára kijön az épületből egy gazdaforma egyén, akit megszólít az autós:
- Uram! Önök termelik ezeket a háramlábú csirkéket?
- Mink bizony. Mert rájöttünk nem mindegy az, hogy egy csirkének egy, kettő, avagy három combja van.
- És mondja, milyen ezeknek a csirkéknek az íze?
- Sajnos azt mi sem tudjuk, mert még egyet sem sikerült megfognunk.