Mi parasztunokák, a fényes szelek nemzedéke kitanított kölykei,
méltatlankodva kérjük számon a gondoskodást.
Nem a gondviselést, hiszen abban hinni kéne, ahogy utoljára nagyanyáink tették.
A fényes szelek - apáink nemzedéke - küldetéstudata visszfényében
nem vesszük észre mekkorát változott körülöttünk a világ,
hogy a Tökéletes Állat* – a Majomkirály* – ült újra a nyakunkra
és Buddha messze jár.
A Tökéletes Állat*, a szilikonnal épített tökéletes testek képében
tetszeleg előttünk és gerjeszti hormonjaink,
kiterítve ránk és unokáinkra egyaránt a vágyak sűrű hálóját,
a pénzzel elérhető örömök és javak imamalmával, a médiával.
Máig nem tértünk magunkhoz a nagy 89-es és 90-es megvezetést követően,
mikor magunk is hagytunk csapot-papot, és mint Nagy Rakások és Kis Rakások
rohantunk az aranyér-hírére, a Medvecsapásra.
Azt hittük magunk gazdái lehetünk
ám az halvány lila gondolatainkban sem vetődött fel,
hogy ez a csapás a szegény legények csapása
és csak a zsiványok tanyájára vezet. Ez volt a Nagy Megvezetés.
Így forgattak ki bennünket, forgattuk ki magunk,
enkezünkkel kötött kévénként
jogainkból, vagyonunkból és pénzünkből,
ha voltak is valaha nekünk ilyenek?
Bizony voltak. Jogunk egyben kötelességünk volt a munka.
Nem úgy mint ma, amikor jogunk van a munkanélküliséghez.
Elvesztettük munkahelyeinket. Másé lett a gyár, nem őrzi munkásőr ma már.
Maradt még vagyonkánk a ház, a lakás még ha panel is, kiskertekkel bővítve valahol.
Ám ezek felett is ma már – a devizaalapú - jelzáloghitel dalol.
Úgy éreztük, munka után jár egy-két pofa sör a barátok között,
még ha az asszony perel is ezért, mert minket vár.
Ma már minket a munkanélküliség, a rokkantnyugdíj és a halál vár.
Mert hogy a nyugodt nyugdíjas évek messzebb vannak,
mint amikor, anno felvettük a munkát persze.
Messze van már Csíkszereda, igen messze.
Budapest, 2010-10-15
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése