Várom nagyfiamat, Gergőkémet

"Én mondom, még nem nagy az ember, de képzeli, így szertelen. Kisérje két szülője szemmel, a szellem és a szerelem." Bizony mi emberek összetett lények vagyunk. Értelmünk és érzelmeink folyamatos küzdelmében. Tudom én, hogy okl. villamosmérnök nagy fiam már komoly ember. Családfenntartó. Büszke is vagyok rá, ahogy minden normális atya. Ám mégis. Érzelmileg bennem él a kicsi fiam, akinek nagy növése okán elvették a lapátját a homokozóban, a nyakába ültek a játszótéren leszorítva. Ő pedig a jó lelke miatt mindezt nem értette. És sírva bár törött kézzel, mégis hazatolta az új és nagy bringáját, mert nem akart elütni egy kutyát, így inkább elbukott az új bringájával. Bizony ilyenkor úgy éreztem magam mint egy kanmajom, amelyik nekimegy az oroszlánnak is a kölyke miatt. Elborult az agyam és csak a gyilkos indulat, az agresszor - és a felelős - megleckéztetése lebegett a szemem előtt. Megelőzendő a további ilyeneket. Kaptam egy igen szép írást, mely az értelem és az érzelem hájanászára mutat rá. A tudat és a lélek dialektikájára. Köszönöm a szerzőnek és a közvetítőnek egyaránt.

Zágon István: Az anya meg a szülő Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti, de azért mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint - hogy is magyarázzam - mint amikor az ember azt mondja, hogy állam, meg azt, hogy haza. A hazáért élek és halok, az államnak meg adót fizetek. És annak ellenére lényegesen könnyebb, mint meghalni, mégis több emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkiről nem hallottam, aki szívesen fizetett volna adót. Hát így vagyunk valahogy az anyával, meg a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés, az anya magánjellegű. A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet, az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyöngédség a világon. Az anya, meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egészen más tulajdonságai nyilvánulnak meg az anyában, mint a szülőben. Aki a harmadik szobából csukott ajtón át is meghallja, hogy hathetes kislánya sír, az az anya. Aki szeretne berohanni hozzá és egy kis jó, langyos tejecskével elcsitítani azt a kis ártatlant, még az is az anya. Aki be is rohan hozzá, megnézi, kibontja, tisztába teszi, de soron kívül egyetlen korty anyatejet sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez, az már a szülő. Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyermeknek fogzási fájdalmai vannak, az az anya, de aki csukamájolajat ad neki, hogy minél előbb nőjön ki a foga, az már a szülő. Általában aki képes arra, hogy saját önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a csúszós, szörnyű, kibírhatatlan ízű kotyvalékot, az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet. De aki közben azt hajtogatja; jaj de jó, de finom, a mama is ezt eszi, és hősies elszántsággal a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is megkóstolja azt a szörnyű kotyvalékot, az már megint az anya. Aki büszke arra, hogy az ő kisfia már olyan nagy, hogy az első osztályba iratkozik, az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor beengedi a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, hogy a fia Dániel, aki most lép be az oroszlánbarlangba, az már megint az anya. Aki nappal megbünteti a gyermeket, mert elszaggatta a nadrágját, az a szülő, de aki azt a kisnadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg az az anya. Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz, az a szülő, de aki fűnek-fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek már megint mennyit kell tanulnia, az az anya. Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi, az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi a szépet annak a copfos kislánynak, az még mindig a szülő. De aki ugyanakkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tőle elszakítani lelkétől lelkezett magzatát, és szeretné a fia táncpartnerét, azt a kis kacér, szőke démont megpofozni, az már megint az anya. És mégis az anyából lesz a jó anyós, a szülőből pedig a rossz. Amely anyósi állapot tart mindaddig, míg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egész váratlan és csodálatos dolog történik, eltűnik a szülő, eltűnik az anya, mondjuk inkább a kettő összeolvad, és nagymama lesz belőle De ez a nagymama nem hasonlít sem az anyára, sem a szülőre, annyira nem, hogy hadilábon áll mindkettővel, a szülőt ridegnek, az anyát túlzónak tartja, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan, a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő, mintha soha nem lett volna anya. Mintha így született volna ötvenegynéhány éves korában egyenesen nagymamának.

Meg is ismétlem: Nő és gyerek nélkül, szart se ér az élet egy férfiembernek.

- Zorán: A nő
- Zorán: Üres bölcsőt ringat a Hold fénye

Képriport