"A türelem véges az átok hathatós"

Bebizonyosodott, hogy csak meg tudja hozni a magyar törvényhozás azokat a törvényeket , amelyek fékezik, illetve gátat szabnak – persze csak a jövőben - a „külföldi befektetők” mohóságának, fosztogatásának. Hogy például lakáshiteleknél a kamat nem haladhatja meg a 31 %-ot (értsd uzsora mértéke). Lásd itt! 
Csak ugye milyen áron?  Nyolc - tíz éves szabadrablást engedélyeztek és eladták – az újratermelhető nemzeti vagyonból, az állami és önkormányzati vagyont követően - egy nagyvárosnyi ember otthonát?

A bankok, a törvényhozás, a kormányzat segédletével lám már ki is jelölték azt a mintegy 5000 ( Ötezer, nem 500 avagy 50)  otthont, ami kalapács alá kerül és a „terv” minimum 100-150 ezer. (Hogy nem szakad le az ég!) Legalább is így fest a médiatükörben, hogy úgy ne mondjuk szoktatás, beetetése alapján, amelynek forrása a PSZÁF. Aztán hogy hol lesz a vége, ki tudja?

Ha a jövőt nem is, ám a jelent egyre tisztábban látjuk a devizaadós körökben. Mi, akik annak előtte nem ismertük – nem is ismerhettük egymást - úgynevezett banki és élethelyzet köreinkbe szerveződve – cseppben a tenger - kis Facebook csoportjainkban elmondjuk – helyesebben leírjuk – egymásnak történeteinket.

A „mi és a bankár” történeteket, melyet mi sem fémjelez kézzel foghatóbban, mint Kásler Árpád és barátai napokban a YouTube-n megjelenő műfajilag nehezen meghatározható (talán lakodalmas rock zenei hátterű) régi népballadákra emlékeztető kesergő videoklippje, a népi faragásokra emlékeztető betyár, bankár és paraszt figuráival. Lásd: A Bankár és a betyár.

No a Facebook csoportokban megjelenő életképekből persze nem feltétlen a „kásleri tragikomikum” bontakozik csak ki, mert azokon a történeteken senkinek nincs kedve még jóindulatúan mosolyogni sem.

Ezek a történetek kétszeres, két és félszeres havi törlesztő részletemelésről, a bankok packázásairól, az egyes családokra papíron milliók ráveréséről, a végrehajtókról és rendőrökről szólnak, és arról a rettegésről, amelyek a bizonytalan jövőképpel rendelkezők napi szorongásairól, a szív és érrendszeri betegségek melegágyainak számítanak. Újra megbetegítik az embereket, tömegeket mint a rendszerváltás idején az 1,5 millió munkahely felszámolásával. 

Szóba kerülnek természetesen a bírák, bíróságok is – a törvényes menekülési útvonal - és a latolgatások a vészterhes jövőt célozzák. Az emberek egymást kérdezik – mert hálisten kérdezhetik és kérdezik is – hogy ki milyen helyzetben, hogy és miben gondolkodott, vagy mire jutott.  Egy kedves ismerősöm azt találta csetelni nekem (a szövetség elnökének, aki megtervezte és segítőivel megvalósította ezeket a kommunikációs fórumokat, így  rálátok mindezekre) hogy nagyon sajnál, mert úgy érzi mintha ő rákos gyerekek gondozását vállalta volna fel társadalmi munkában. Valóban szívszorító a kép és a tehetetlenség érzés  kimarná a lelket, ha nem lenne ez emberben, az emberekben a remény. Ha nem hinném, hinnénk - hol apadó hol erősödő hittel - egymást támogatva, hogy mégiscsak tehetünk magunkért és sorstársainkért egyaránt, hogy ebből a gúzsból szabaduljunk. Hogy ott áll előttünk a Törvény útja, mely minket kell védjen és minket vár.   

Gyermekkori rettenet élményem jön elő, mikor tavaszonta a konyhában a két nagy ládában a Julcsa nagyanyám pórja (Lizi nagyanyám sparhetnek mondta) alatt nevelt pelyhes kiscsibék közül, valami módon egy megsérült és a többi szétcsípte. Kannibalizmus, mondtam volna akkor – gyermekfejjel - ha tisztában lettem volna annak értelmével. Mind a törvényhozás, mind a tömegmédia és mind pedig a lakó – és munkahelyi környezet ezt mutatja fel. Ilyen tévképzetek suhannak agyamban. Vagy nem is tévednék?  

Nemrég nyílt levélben tiltakoztam a devizaadósok „bajba került” állandósuló jelzője ellen a szövetség tagjai nevében, ám ezzel együtt ténylegesen is tetten érhető ez a „társadalmi kannibalizmus”.  A végrehajtók példás szorgalma az árverések és adós üldözések során, akik hatósági személynek számítanak – államilag támogatott rablók, a királynő kalózai – a kilakoltatásokban.

KILAKOLTATÁSOK. Ugye. Jól ismert fogalmak hazánkban a negyvenes és az ötvenes évekből egyaránt, egyszer a német másszor az orosz birodalmi nyomásra. Most milyen nyomásra is? Hogy is nevezhetnénk a megszállót?  A kilakoltatásokat elrendelőit? A volt és jelenlegi gyarmatosítókat?

Mindezek ellenére, avagy éppen ezért mit is tehetünk, mit is tehetnénk egy „elkúrtuk aztán …” világunkban? Lásd: VBT Maszop himnusz.

Gyújtsuk fel a bankokat, avagy magunkat, ahogy a görögöknél azt már megtették? Ugorjunk le a tizedikről, amiről a budapesti tűzoltókra hivatkozva suttognak, hogy decemberben 30 öngyilkosságra rendelték ki őket, mert ugye a rendőr se de a mentők sem viszik el a „pórul jártakat”.  Hallgassunk indulatainkra, ösztöneinkre? Vonuljunk az utcákra, hogy ujjal mutogatva ránk az Amerikai Népszava azt ordítsa, hogy Magyarországon az utcákon a GYŰLÖLET VONUL?  Hogy a hétköznapi fasizmus minket állítson be fasisztának?

Igen. Köreinkben egyre magasabb szintre hág az indulat és a gyűlölet is. A lángok annál magasabbra csapnak, minél súlyosabb és közelibb a fenyegetettség, a jövőtlenség, helyesebben a tűrhetetlen jövőkép, az utcára kerülés réme. Mikor jön a végrehajtó és a rendőrök, mikor történik meg a kilakoltatás és hova is? Családdal ugye? Nagymamával, gyerekkel. Isznak a tűzoltók, mint a kefekötő, nem bírják nézni a tizedikről lezuhant élettelen testeket.

Valóban nincs védelem? Ez olyan lenne, mint a cunami? Megy a hír, most itt meg ott történik kilakoltatás, a hírre  pár fős kis csoportok alakulnak telekocsival, hogy a helyszínre menve fizikailag a végrehajtóval és a rendőrrel dulakodva megakadályozzák a kilakoltatást bizonyos perem médiákkal a nyomukban, azzal az illúzióval, hogy ezzel megakadályozzák a … mit is? Amíg ezek a törvények fennállnak semmit, az égvilágon semmit meg nem akadályoznak, legfeljebb elodáznak. Nincs, mert nem is lehet olyan, akik ezeket az akciócsoportokat finanszírozná, azaz önjáróvá tenné. Ám az akciócsoportokról - utcai harcosokról - csak jót, vagy semmit!

A földön lévő már nem képes önmagán segíteni, ahogy a hajléktalannak sincs egyedül ereje a visszaútra. Csak mi, akik még talpon állunk vagyunk képesek olyan erőt gerjeszteni, amely – ha másként nem megy – elrettenti azokat a gonosz erőket, a gonosztevőket, amelyek ilyen élethelyzeteket produkálnak a törvények manipulálásával és az emberi kapzsiság, kegyetlenség felgerjesztésével.

Új idők váltják a régit!

Napjaink első számú hazai felelőse, a törvényhozás és a mindenkor regnáló hatalom. Legalább is azok szemében, akik megválasztották őket. És ez nem bűnbakkeresés. Ez tény. Mert a társadalom így működik.  No és tokkal vonóval, semmi jobb meg baloldal. Semmi egymásra mutogatás. Katonakorom egy hatalmas szabálya tornyosul elém: Egy parancsnok mindazért felel, amit megtett és megtenni elmulasztott.  Mulasztásos vétségekről beszélünk általában. Ha felmegyünk az Internetre az Alkotmánybíróság weboldalára, ott külön kategóriában találjuk a törvényhozás mulasztásos vétkeit. Vétkek? Csak ideig óráig, mert a sorozatos vétkek bűnné válnak. És a bűn, minden társadalomban üldözendő. Így válnak az üldözöttek üldözőkké? Akkor kik is féljenek, rettegjenek most az események kapcsán?  Százezrek vagy ezrek? Így el is jutottam mondandóm lényegéhez, amit a dalnok így fogalmaz kisprófétai hevületében a hatvanas évek Amerikájában: „A türelem véges, az átok hathatós …”

A legkevesebb - amit megtehetünk a törvényes úton az - az, hogy bíróság elé citáljuk a bankokat és segítőiket. Gyülekezzetek! Csatlakozzatok! www.devizaados.eu

Miután mi már az "onlájnok" vagyunk, azzá szerveződtünk az imént meg is egyeztünk, meg is nyugodtunk Axauróra művésznévre keresztelt múzsa bajtársammal – egy ukrános vicc után – hogy végül is minden rendben van. Mert ha mi esetleg a törvényes úton - például a bíróságok ellenállása okán - nem is tudnánk megoldani a problémánkat, akik utánunk jönnek, azok biztosan megoldják majd, igaz ők máshová tartanak és nem csak és kizárólag a törvényes utat célozták meg, mint mi és ezáltal kő kövön nem marad. Mi tehát - mint százezrek és milliók - miért is rettegnénk? Rettegjen az, akinek tényleges oka van erre. Hiszen minél többen kerülünk az utcára, annál erősebbek lesznek az utánunk jövők. A fiatalabbak.

Az ukrános vicc így szól:

Egy nem tiszta ügylet kapcsán az ukrán átad a reklámszatyor eurót és menni készül. A partner utána szól, hogy figyu, semmi papír az átvételről? Ukrán visszaszól. Ne magyarozz má itt nekem. Tudom hol laksz.