2011. augusztus 21., vasárnap

Figyel a Nagy Testvér


A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Óvatosan és felelősségük tudatában kell eljárniuk az ügyvédkollégáknak a most slágertémának számító devizahitelesek kérdésében − mondta a Napi Gazdaságnak Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) elnöke annak kapcsán, hogy ma már keresetmintákat is köröztetnek az interneten a bankokkal szembeni csoportos perindítást ígérve.

Létező jogintézmény a közérdekű kereset, ám ekkor is pontosan meg kell határozni, hogy mire terjed ki a perindítás, itt is maximum egy-egy bank kifogásolható joggyakorlata ellen lehet fellépni, vagyis ez sem hoz általános megoldást − reagált Bánáti János Réti Lászlónak, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökének a Magyar Nemzetben tett nyilatkozatára. Ráadásul a MÜK elnöke szerint furcsa lenne, ha a pénzintézetek ellenőrzését a szerződéskötés idején is ellátó PSZÁF indítana ilyen kereseteket.

Kommentár: Igen-igen. Lássuk csak mivel is jár egy nyertes, avagy vesztes per a bankkal szemben. :)

Devizaadósok Érdekvédelmi Szövetsége szervezése

Nincsenek megjegyzések: