2010. november 9., kedd

VI. Kato Suicsi apavirágfi

Posted by Picasa
A japán-magyar rokoni illetve genetikai kapcsolatok jegyében. Gálvölgyi például röhög, röhögtet az ilyen felvetésre és lejáratósdira használja. A japán tudósok viszont komolyan mondják - nem a kabaréra hanem - a genetikai kutatásokra alapozva. Persze az is igaz, hogy a viccértésben a japánok nem százasok. Rajtuk már csak az arabok tesznek túl. Próbálj csak meg viccelődni közöttük Mohameddel.
A Kato Suicsi apavirágok egy valós japán fiatalember nevét hordozza, kivel Bogláron találkoztam és jól beszallonnáztattuk. Ami különös volt az az, hogy alkata mintegy 95 %-ban olyan volt mint az enyém. Alkatilag jobban hasonlított rám, mint a saját kölykeim. Amikor arra kértem hogy énekelje el nekem a japán himnuszt, felpattant, vigyázzba vágta magát, állát felszegte és a magasba nézett majd rázendített. Akkor az a kényszerképzetem támadt, hogy ezer ilyen ifjú harcossal akár újra hont is foglalhatnék. Kisugárzott belőle a hun, han, kun, szán szellemiség, a szamurájvér. 
Eddig öt apavirágot fialtattam. Elsőt Gergő fiamnak. I. Kato Suicsi köszöni szépen jól van és húsz év múlva olyan lesz mint szülőapja. II. Kato Suicsi Boglárra ment a Házba, a húgomhoz. Ő már nem él. III. illetve IV. Kato Suicsi Máté fiam különböző albérleteiben tartották magukat. Egy ideig. Most V. Kato Suicsi tartja magát a Nyugati és Máté mellett. És íme VI. Kato Suicsi. Babonám az, hogy addig élek míg az én Kato Suicsi bonzájom él, illetve emlékezetem pedig, amíg a bonzáj Kato Suicsik élnek.
Amúgy fizikálisan elég rozoga vagyok, száz méterre a tolókocsitól, már ha odaérek. :) Viszont életörömöm kiapadhatatlan, ha Ádi unokámmal zenekarozunk és ha a pocaklakó Zsófikánkra gondolok. 

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

ez jó