A fotón özv. Kun Bertalanné, Szilágyi Júlianna arcképe látható. Apám készíthette múlt század hatvanas éveiben Almamelléken. Baktalórántházán született 1892-ben. Hét gyermeket szült, akikből öt maradt életben. Baktalórántházán, Ófejértón, Magyarbólyon, Berzencén, Almamelléken, Somogyhárságyon és Bírjánban lakott. Pécsett halt meg és ott lett eltemetve. Négy elemit végzett. Törekvő parasztasszony volt. Szeretett olvasni. Jellemére nézve saját gyermekeiben hibát nem látott, annál inkább az "idegenekben". Nulla éves koromtól kezdve 14 éves koromig a szobatársam volt. Fogalmazhatnám úgy is, ő rázott ki a szarból. Feltétel nélkül szeretett.
Nagy nehezen az Interenten számbavettem a leszármazottait, rokonaim egy részét.
Bizony, 1937. Decemberében amikor a Szabolcs-Szatmár megyei Vajáról a Baranya megyei Magyarbólyba indultak a telepesek, azzal búcsúztatta őket a helyi református lelkész, hogy szaporítsák be a Dunántúlt igaz munkaszerető magyar emberekkel. Ez volt hát a küldetése. Így szakadt ő is ki Baktáról az ővéi közül, ahova - erre én vagyok a tanú - örök életében visszavágyott. Így került ő idegenként idegenbe, ahogy anyám megfogalmazta ezt nekem. Mert a bakti lány idegen vajiak közé keveredve idegen magyarbólyiak közé jutott. (Kedvenc nótája: "Daru madár fenn az égen, hazafelé száldogál ...") Férje nagyapám mindkét háborút megjárta, és 1943-ban hunyt el. Nagyanyám az özvegyi titulust méltósággal hordta. Most nagyapa koromra jutottam el én is ahhoz, hogy az ő sorsában is gondolkodni tudjak.
Bizony, 1937. Decemberében amikor a Szabolcs-Szatmár megyei Vajáról a Baranya megyei Magyarbólyba indultak a telepesek, azzal búcsúztatta őket a helyi református lelkész, hogy szaporítsák be a Dunántúlt igaz munkaszerető magyar emberekkel. Ez volt hát a küldetése. Így szakadt ő is ki Baktáról az ővéi közül, ahova - erre én vagyok a tanú - örök életében visszavágyott. Így került ő idegenként idegenbe, ahogy anyám megfogalmazta ezt nekem. Mert a bakti lány idegen vajiak közé keveredve idegen magyarbólyiak közé jutott. (Kedvenc nótája: "Daru madár fenn az égen, hazafelé száldogál ...") Férje nagyapám mindkét háborút megjárta, és 1943-ban hunyt el. Nagyanyám az özvegyi titulust méltósággal hordta. Most nagyapa koromra jutottam el én is ahhoz, hogy az ő sorsában is gondolkodni tudjak.
Ma áttekintettem - mint legóvottabb - unokája, hova is jutott leszármatottjaiban. (Bennem bizonyosan él. A feltétel nélküli szeretet ő mutatta be nekem.)
Utódai mintegy 19 helyen laknak az országban 5 gyerektől és 16 unokától származóan. Már az ötödik nemzedék, az ükunokák is megjelentek. Ebből a szétszóratottsából fakadóan - én a családi jegyző - egyenlőre nem tudom minden leszármazottja nevét, sőt van hallomásom olyan leszármazottakról is, akiket "nem jegyez" a családi hivatalos emlékezet. Ez egy látlelet! A magyarság látlelete. Álljon tanúlságul mindnyájunk előtt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése