Öt nemzedék

A fotón özv. Kun Bertalanné, Szilágyi Júlianna arcképe látható. Apám készíthette  múlt század hatvanas éveiben Almamelléken. Baktalórántházán született 1892-ben. Hét gyermeket szült, akikből öt maradt életben. Baktalórántházán, Ófejértón,  Magyarbólyon, Berzencén, Almamelléken, Somogyhárságyon és Bírjánban lakott. Pécsett halt meg és ott lett eltemetve. Négy elemit végzett. Törekvő parasztasszony volt. Szeretett olvasni. Jellemére nézve saját gyermekeiben hibát nem látott, annál inkább az "idegenekben".  Nulla éves koromtól kezdve 14 éves koromig a szobatársam volt. Fogalmazhatnám úgy is, ő rázott ki a szarból. Feltétel nélkül szeretett. 

Nagy nehezen az Interenten számbavettem a leszármazottait, rokonaim egy részét.
Bizony, 1937. Decemberében amikor a Szabolcs-Szatmár megyei Vajáról a Baranya megyei Magyarbólyba indultak a telepesek, azzal búcsúztatta őket a helyi református lelkész, hogy szaporítsák be a Dunántúlt igaz munkaszerető magyar emberekkel. Ez volt hát a küldetése. Így szakadt ő is ki Baktáról az ővéi közül, ahova - erre én vagyok a tanú - örök életében visszavágyott. Így került ő idegenként idegenbe, ahogy anyám megfogalmazta ezt nekem. Mert a bakti lány idegen vajiak közé keveredve idegen magyarbólyiak közé jutott. (Kedvenc nótája: "Daru madár fenn az égen, hazafelé száldogál ...") Férje nagyapám mindkét háborút megjárta, és 1943-ban hunyt el.  Nagyanyám az özvegyi titulust méltósággal hordta. Most nagyapa koromra jutottam el én is ahhoz, hogy az ő sorsában is gondolkodni tudjak.  

Ma áttekintettem - mint legóvottabb - unokája, hova is jutott leszármatottjaiban. (Bennem bizonyosan él. A feltétel nélküli szeretet ő mutatta be nekem.)

Szilágyi Júlianna leszármazottjai.

Utódai mintegy 19 helyen laknak az országban 5 gyerektől és 16 unokától származóan. Már az ötödik nemzedék, az ükunokák is megjelentek. Ebből a szétszóratottsából fakadóan - én a családi jegyző - egyenlőre nem tudom minden leszármazottja nevét, sőt van hallomásom olyan leszármazottakról is, akiket "nem jegyez" a családi hivatalos emlékezet.  Ez egy látlelet! A magyarság látlelete. Álljon tanúlságul mindnyájunk előtt!

Mikor jösztök haza?

A rokoni, a nemzeti érzés két példáját kell lejegyeznem. Az egyiket magam éltem meg, nagyanyám Szilágyi Júlianna (özv. Kun Bertalanné, lám ő még használta az özvegyi titulust mert hűséges volt halott urához nagyapámhoz és az ő agyában a hűtlenség, a házasságtörés is bűnnek számított még) rokonságában Bakatalórántházán. Másod unokatestvérem miután leróttuk kegyeletünket a dédszülők sírjál és mi indultunk Budapestre azt kérdezte teljes természetességével: "Mikor jösztök haza?" Ebben a három szóban minden benne volt. Minket a maga, a maga családjának részének tekintett és az "őshonos" tudatával kérdezett. Megfacsarodott a szívem, hiszen nekem "soha nem volt" otthonom Baktalórántházán, avagy Baktalórántháza. Voltam én berzencei, almamelléki, somogyhárságyi, pécsi, debreceni, budapesti ám bakti soha. És mégis, valaki baktinak nézett, tudott. Bizony a rokonság nem földrajzi hely függő. A Magyarországon élő más népek gyermekei - avagy azok keverékei - nem magyarok. Hanem a magyar állam polgárai, avagy magyar ajkúak! Ez annak ellenére is tény, ha ez sokaknak - akár a többségnek - nem tetszik és tagadják esetenként agresszívan, lerasszisztázva, lefasisztázva a magyart. Mindazokat aki nem kívánnak önfeladóvá válni az ő érdekükben.
Másik élményem a Magyarságtudományi Tanulmányok c. könyvből Bárdi László az Ujgurok története c. tanulmányányában van: "... a településnek és egyszemélyben a kis régészeti gyűjteménynek a vezetője megkérdezte a szokásos őstörténeti eszmecsere után? "Tulajdonképpen most hányan maradtatok ott nyugaton? "Úgy tízmillióan" ....Erre egy másik helybéli politikai vezetővel némi tanakodásuk következett, aztán kijelentette a bátorító közös álláspontot: "Akkor ha visszajönnétek ide, itt még földet is kaphat mindenki!"
Ezt egy ujgur ember jelenti ki a Takla Makán egy legendás oázisában, Qarkilik-ban. Már majdnem abszurd ugye? Már majdnem rejtői!

Ez nem December Ötödike ugye? Mert ez a vér szava. Ők - értsd ujgurok - kétezer év mélységéből is emlékeznek és nem tagadják meg az övéiket. Ahogy egyébiránt a December Ötödikén ( 2004.12.05) a Magyar Gyalázat Napján sem a magyar vér tagadta meg magát, hanem a "Kárpát-medencei misung". A tót, román, sváb, szerb keverék - akik mára magyarnak tudják magukat, mert feljövőik más népek fölöslegei voltak és mi befogadtuk őket - tagadták meg a kettős állampolgárságot a csonka ország határain túlra szakadt magyaroktól. Egyszerűen nem érezték testvéreiknek őket. Mert nem érezték, érzik annak őket! Ami bizony ilyen optikából igaz is, hiszen "csak" kultúrális és nem vérségi kapcsolat köti őket a magyarsághoz. Bizony le kell számolni az illúziókkal! Csak a vér nem válik vízzé. Magyarnak születni kell, azzá válni egy nemzedék alatt nem lehet. Csak a populáció közössége fogadhatja be más nép gyermekét és a kötelék, a vér. A házasság, a család - a vérségi kapcsolat - pecsételi meg a rokonságot. Mai magyarságunk egy nyelvi és biológiai zárványt képez itt a Kárpát-medencében és bizony kisebbségben él, még a csonka országban is. Ez a zárvány a Nagy Eurázsiai Sztyepp Rokon Népeinek a hurkájának nyugati vége volt ötszáz éve, ám a tatársággal megszűnt kapcsolatok megszakadásával és a Habsburg uralom kiteljesedésével levált. Idekozmált. Mintegy ötszáz éve nem kapunk genetikai utánpótlást keleti rokonainktól, nem velük "házasodunk". Utolsó utánpólásunk lényegében Kötönyékkel érkezett és segített talpra állni a IV. Béla féle tatárjárást követő újraszerveződésnek. A germán tenger erőszakkal a szláv tenger szelídebben nyalja partjainkat és tör jóindulattal szólva beintegrálásunkra. Szellemünk és hatalmunk "idegen test" az ő szemükben, mert a hasonló a hasonlónak örül. Én nem akarok europer lenni és fennen hírdetem az ősi kun átkot: "Aki őseit feledi, áruló!"

Megdöbbentem például jó pár évvel ezelőtt egy jakutokról készült filmen, akik ma a világ egyik leghidegebb területén élnek. Erről szólt a műsor is. A lavak és a birkózó jakut férfiak alkata rettenetesen ismerős volt nekem. Honnan? Honnan? Zakatolt az agyamban. Azóta már tudom. http://www.kurultaj.hu/

Igazgató úr

A Főnök - mármint Ádi unokám - mostanában nagy rendező, helyesebben igazgató. Beszél és énekel, csak mi nem értjük. Az utasításait annál inkább, ami abban nyilvánul meg hogy harározottan rámutat egy-egy tárgyra, egy-egy irányra. Mindenkit a maga helyére ültet és a rituáléként kezeli a nap folyását. Például ébredéskor Mamikájának a papucsára mutat, majd az ajtóra. Ez azt jelenti, jöhet a reggeli teje. :) Ma Ádi "party" volt. Együtt volt a két rokonság jelentős része. Ennek emlékére vettem hazajövet egy képkeretet, melyben megörökítettem a nagyszüleit Ádival. Szokatlan összeállítás. Ilyet még nem láttam, hát éppen itt volt az ideje, legyen ilyen is.

Dalban

Koncz Zsuzsa - Gergely Ági: Nagymami

Tilk L. G. Sufnidal