2007. december 26., szerda

Karácsonyi fenyegetés

Ahelyett hogy sajtóhelyesbítést kért volna, valaki homályosan megfenyegetett, a "Pedig bárki is tudhatná, az ingatlanközvetítő az kereskedő így akár fel is becsülheti egy-egy ingatlan irányárát az eladónak, avagy a vevőnek, ám az ingatlan-vagyonértékelő viszont szakértő, aki jogi felelősséggel is tartozik az általa megállapított ingatlanvagyon-értékért. Az egyik közvetít, a másik szakvéleményt készít. Sajnálatos módon viszont létezik a piacon olyan - egyébiránt legitim - ingatlanszakmai szervezet is – ha nem is jelentős ( 62 fő) létszámmal - amelyik sportot csinál, ennek a két szakmának az összemosásából a médiában és a hozzájuk kapcsolódó több száz fős levelezőlistán még terjesztik is ezeket a téveszméket. Mi több a sajtóban is ilyen irányú megjegyzéseket tesz. Ők azok akik nem értenek egyet a Lakástörvénnyel, mert külön véleményük van, miszerint az rossz. És ugye véleménye ebben a nagy demokráciában, már mindenkinek lehet és az szent. Legalább is a szabad vélemény kifejtés joga. Ám ugye aki azt állítja hogy 2*2=5 az azért mégis inkább orvosi eset, nem? Viccnek persze elmegy." szövegemért. Kettőt lehet találni, vajon ki lehetett? Qui prodest? Az írás itt olvasható.
Zas Lóránt versével válaszolok nyilvánosan:
OLTÁRT FARAGJ
Oltárt faragj a büszke tölgybe,
s legyen hited jelképe az,
oltárt faragj, és mennydörögve
óvjad, ha kell, oltárodat!
Oltárt faragj, de tölgy lombjából,
zöldelljen, éljen szabadon,
oltárt faragj nyár délutánon,
ha fény villódzik hajadon!
Oltárt faragj, én ifjú tölgyem,
és oltárod a tölgy legyen,
oltárt faragj, míg szélütötten
villám hasít át törzseden!

Nincsenek megjegyzések: