Nagy a baj, nagyobb mint hinnénk

Tejbegríz

Pro Memória: DÉSZ-I.OTP Pertársasága szerződéskötés

Készültség

Főpróba. 

Drábik: A bankok bűnei 1. rész

Billentyűzet

Az ember néha rácsodálkozik a környezetére, hogy mikkel ( na meg ugye kikkel? :) ) van körülvéve. Csodálkozásom tárgya ez az izé, hogy akkor hány billentyűs is? 

Eladhatóság vs. Lakhatás

Úgy tűnik a VÁLSÁG - vagy helyesebben változás - tartós lett. A válság szó ugye nyelvünkben negatív értelmű, olyan kedvezőtlen jelenség, amin túl kell lenni, avagy megoldandó. 

Általában is beszélünk értékválságról (értékváltozásról) ám én most egy konkrét és húsba vágó kérdéskörre kívánok rávilágítani.

Hogy, hogy nem 1990 óta figyelem a Fővárosi lakóingatlan-piacot.  Még "lánykoromban" (akit ugye elülről, hátulról oldalról is lehet ...) a PM ZÁVKHI (majdani Kincstári Vagyoni Igazgatóság) igazgatóhelyetteseként afféle jó számadóként keletkezett az a perverznek is mondható igényem, hogy lássam a hazai ingatlanpiac mozgását, az árak változását és a forgalmat. Ez az igény (esetemben szenvedélyes ember lévén vágy) abból eredt, hogy az akkori főnökeim, az újratermelhető nemzeti vagyon 52 %-át meghaladó felépítményes ingatlanokból szó szerint mindent el akartak adni. A külföldi befektetőknek. Hiszen ugye nekünk bennszülötteknek akkor sem volt - lehetett - megtakarításunk és máról holnapra éltünk, ahogy ma is. Már 1990-ben is (ez a fiataloknak szól) elviselhetetlen volt az államadósság és persze mindezért akkor is - ahogy most is - a közmegítélésben ( értsd a korabeli mainstream médiát) mi voltunk a felelősök. 

Tele volt a púpom - mondhatnám padlizsánom - azzal a körülménnyel, hogy a volt munkásőrségi ingatlanvagyont osztogatták, fosztogatták és már a sakkszövetség is majdnem kapott egy 1000 m2 feletti központi helyen fekvő iroda-raktár együttest. Nem tudom jut-e még időm leírni ezeket az időket, ám a lényeg az, hogy nagy szükségét éreztem az ilyen irányú tudásnak ismereteknek. Mi korabeli ingatlanvagyon-kezelők akkor még nem ismertük az úgynevezett nyugat-európai ingatlanértékelési módszereket, így hatalmas kincsnek számított számomra az akkori ÉGSZI, azaz Építésgazdasági és Szervezési Intézet, az ÉVM azaz  Építési és Városfejlesztési Minisztérium háttérintézete által készített magyar nyelvű fordítása az úgynevezett TEGOVOFA-nak ( ma TEGOVA), az első hazai fordítása a mai EVS-nak azaz Európai Értékelési Szabványoknak.  Azóta - képzavarral - 22 év folyt le a Dunán. 

Sok minden történt, sok minden változott, többek között nekem előállt - maszek - több mint egy millió kínálati  hírdetési adat, a jelentős ráfordítással létrehozott és védett adatbázisomban.  Így ma én vagyok azon kevesek egyike - ha nem egyedül én - aki meg tudja mondani hogy 1996 tavaszán például a Rottenbiller utcában milyen árakon és milyen lakásokat kínáltak. 

Mindezzel a bevezetővel csak szakmaiságomat kívántam felvillantani, hogy akinek számít lehetősége legyen hitelesnek vélni a következőkben leírtakat. Csapjunk is bele. 

Az ingatlanértékelő szakma (mert azóta szakma lett, sajnos államilag elismerten még mindig csak OKJ-s minősítéshez kötötten - az ingatlan-értékelés) előtt evidencia, hogy minden értékelésnek célja van. Ez a laikusnak már önmagának is gyanúl lehetne, ha odafigyel, hogy hogy is van az, hogy ha ilyen céllal értekelik, akkor ennyi, ha olyan céllal értékelik a szakemberek akkor meg annyi. És lám, máris elérkeztem oda, ahol nyugszik az eb, ahol a kutya el van hantolva. Mert ezen a ponton ki is jelentem - és bármely bíróság előtt igazolom - hogy messze nem mindegy az, hogy valamely lakóingatlan milyen szempontok alapján - azaz milyen céllal - kerül felértékelésre. 

Nagyon nem mindegy, hogy lakni kívánunk-e egy lakóingatlanban, avagy el kell adnunk. A két érték között nálunk minimum 70 % a differencia. 

Régebben még a TEGOVOFA fordítás időszakában találkoztam egy olyan fogalommal hogy "in situ". Nem is tudom miért, de mintha ez azóta kikopott volna a magyar fordításokból. Az "in situ" ugyanis akkor azt jelentette magyarul, hogy mit ér annak, aki azt rendeltetésszerűen használja, azaz ha bármilyen ok miatt ezt a szitut helyettesítenie kellene, mibe fájna az neki, azaz pénzben kifejezve milyen költségekkel járna. 

Mindezt azért szögezem le ílyetén módon - Luther nyomain - hogy minden károsultnak és devizaadósnak üzenjem, hogy ma Magyarországon a jogrend szerint, minden lakóingatlan pontosan annyit ér, amennyit a bíróság megfellebbezhetetlenül megállapít.

Sorstársak, devizaadósok! Ne fogadjátok el azt a pénzbeli értéket, amit a pénzintézetek illetve az eszközkezelő megállapít. Egyszerűen azért, mert nektek nem annyit ér. Számotokra nem az az értéke. Számotokra az értéke az, amilyen költségen ugyanolyan helyen, ugyanolyan komfortú lakáshoz hozzájuthattok. 

Ha elfogadjátok ugyanis azt a logikát és számítást, amit a pénzintézet megállapít és ugye az eszközkezelő is azt veszi alapul, úgy a következő példa szerinti forgatókönyv valósul meg:

10 millió forint az az összeg, amiért az "in szitu" szerinti állapot helyreállítható lenne, miután kényszer értékesítésre került a lakásod. Ám ez hogy is néz ki banki - avagy eszközkezelői - szemmel?

Amikor a "független értékelő" kiment a lakásodra (házadra) hogy a fedezetül felajánlott ingatlan értékét megállapítsa, már egy "oroszlánszerződés" volt a batyujában, amit a bankkal kötött. Ugyanis csak és kizárólag olyan értékelő mehetett ki - mert te ugye listáról kellett válassz - aki a bankkal és nem veled volt szerződésben, holott persze ezt is te fizetted. Mi több meg sem ismerhetted az értékelés eredményét. 

Nos nem kevés ilyen független értékelőt ismerek, akiktől jól tudom, hogy a bankok az úgynevezett PRUDENS értékelési metodikára hivatkozva, mintegy 80 %.-ta eleve leértékeltették - azaz elvárásuk volt az értékelővel szemben - a lakást, lakóingatlant. Így lett a "piaci" értéke a 10 millió forintos ingatlannak 8 millió forint. Majd ezt követően jött a banki fedezetértékelés, akik ugye a validitás kutatások és számítások alapján, a BASEL II. által meghatározott "országkockázati tényezővel" kötelezően megszorozták. Ez a tényező: 0,8. 

Így lett bizony 10 millióból, 6,4 millió forintos fedezeti érték. 

És most figyelj! Most - nemrég - rendeletet hoztak, hogy az eszközkezelő ennek az értéknek vidéken 35 %-a értékért, nagyvárosainkban 55 % -a értékért vásárolhatja fel. Példánkban ez vidéken 6,4 * 0,35 =? illetve a nagyvárosban 6,4 * 0,55 = ? . Én le nem írom ezeket a gyalázatos számokat. Számold ki te kedves olvasó. Én csak annyit mondok, ha az így kapott összegeket a 10 millióból kivonod, úgy megkapod azt a VAGYONVESZTÉST, amit a kényszer értékesítéssel okoznak neked. Megismered a károdat. 

Honfitársaim! Ne fogadjátok el kényszer értékesítés esetén (sem) a bankoktól származó ingatlanérték meghatározást, mert az nem a ti érdeketek. Hamis tanúkká váltok saját igaz pörötöknél!

Y generáció

Kő

Húsvéti grill

Nem billeg a faszenes grillen az elektromos. Amikor az elektromos grill is elvileg grillezhető. :) 

Hát ez a nyúl ...nyulak ...

"A türelem véges az átok hathatós"

Bebizonyosodott, hogy csak meg tudja hozni a magyar törvényhozás azokat a törvényeket , amelyek fékezik, illetve gátat szabnak – persze csak a jövőben - a „külföldi befektetők” mohóságának, fosztogatásának. Hogy például lakáshiteleknél a kamat nem haladhatja meg a 31 %-ot (értsd uzsora mértéke). Lásd itt! 
Csak ugye milyen áron?  Nyolc - tíz éves szabadrablást engedélyeztek és eladták – az újratermelhető nemzeti vagyonból, az állami és önkormányzati vagyont követően - egy nagyvárosnyi ember otthonát?

A bankok, a törvényhozás, a kormányzat segédletével lám már ki is jelölték azt a mintegy 5000 ( Ötezer, nem 500 avagy 50)  otthont, ami kalapács alá kerül és a „terv” minimum 100-150 ezer. (Hogy nem szakad le az ég!) Legalább is így fest a médiatükörben, hogy úgy ne mondjuk szoktatás, beetetése alapján, amelynek forrása a PSZÁF. Aztán hogy hol lesz a vége, ki tudja?

Ha a jövőt nem is, ám a jelent egyre tisztábban látjuk a devizaadós körökben. Mi, akik annak előtte nem ismertük – nem is ismerhettük egymást - úgynevezett banki és élethelyzet köreinkbe szerveződve – cseppben a tenger - kis Facebook csoportjainkban elmondjuk – helyesebben leírjuk – egymásnak történeteinket.

A „mi és a bankár” történeteket, melyet mi sem fémjelez kézzel foghatóbban, mint Kásler Árpád és barátai napokban a YouTube-n megjelenő műfajilag nehezen meghatározható (talán lakodalmas rock zenei hátterű) régi népballadákra emlékeztető kesergő videoklippje, a népi faragásokra emlékeztető betyár, bankár és paraszt figuráival. Lásd: A Bankár és a betyár.

No a Facebook csoportokban megjelenő életképekből persze nem feltétlen a „kásleri tragikomikum” bontakozik csak ki, mert azokon a történeteken senkinek nincs kedve még jóindulatúan mosolyogni sem.

Ezek a történetek kétszeres, két és félszeres havi törlesztő részletemelésről, a bankok packázásairól, az egyes családokra papíron milliók ráveréséről, a végrehajtókról és rendőrökről szólnak, és arról a rettegésről, amelyek a bizonytalan jövőképpel rendelkezők napi szorongásairól, a szív és érrendszeri betegségek melegágyainak számítanak. Újra megbetegítik az embereket, tömegeket mint a rendszerváltás idején az 1,5 millió munkahely felszámolásával. 

Szóba kerülnek természetesen a bírák, bíróságok is – a törvényes menekülési útvonal - és a latolgatások a vészterhes jövőt célozzák. Az emberek egymást kérdezik – mert hálisten kérdezhetik és kérdezik is – hogy ki milyen helyzetben, hogy és miben gondolkodott, vagy mire jutott.  Egy kedves ismerősöm azt találta csetelni nekem (a szövetség elnökének, aki megtervezte és segítőivel megvalósította ezeket a kommunikációs fórumokat, így  rálátok mindezekre) hogy nagyon sajnál, mert úgy érzi mintha ő rákos gyerekek gondozását vállalta volna fel társadalmi munkában. Valóban szívszorító a kép és a tehetetlenség érzés  kimarná a lelket, ha nem lenne ez emberben, az emberekben a remény. Ha nem hinném, hinnénk - hol apadó hol erősödő hittel - egymást támogatva, hogy mégiscsak tehetünk magunkért és sorstársainkért egyaránt, hogy ebből a gúzsból szabaduljunk. Hogy ott áll előttünk a Törvény útja, mely minket kell védjen és minket vár.   

Gyermekkori rettenet élményem jön elő, mikor tavaszonta a konyhában a két nagy ládában a Julcsa nagyanyám pórja (Lizi nagyanyám sparhetnek mondta) alatt nevelt pelyhes kiscsibék közül, valami módon egy megsérült és a többi szétcsípte. Kannibalizmus, mondtam volna akkor – gyermekfejjel - ha tisztában lettem volna annak értelmével. Mind a törvényhozás, mind a tömegmédia és mind pedig a lakó – és munkahelyi környezet ezt mutatja fel. Ilyen tévképzetek suhannak agyamban. Vagy nem is tévednék?  

Nemrég nyílt levélben tiltakoztam a devizaadósok „bajba került” állandósuló jelzője ellen a szövetség tagjai nevében, ám ezzel együtt ténylegesen is tetten érhető ez a „társadalmi kannibalizmus”.  A végrehajtók példás szorgalma az árverések és adós üldözések során, akik hatósági személynek számítanak – államilag támogatott rablók, a királynő kalózai – a kilakoltatásokban.

KILAKOLTATÁSOK. Ugye. Jól ismert fogalmak hazánkban a negyvenes és az ötvenes évekből egyaránt, egyszer a német másszor az orosz birodalmi nyomásra. Most milyen nyomásra is? Hogy is nevezhetnénk a megszállót?  A kilakoltatásokat elrendelőit? A volt és jelenlegi gyarmatosítókat?

Mindezek ellenére, avagy éppen ezért mit is tehetünk, mit is tehetnénk egy „elkúrtuk aztán …” világunkban? Lásd: VBT Maszop himnusz.

Gyújtsuk fel a bankokat, avagy magunkat, ahogy a görögöknél azt már megtették? Ugorjunk le a tizedikről, amiről a budapesti tűzoltókra hivatkozva suttognak, hogy decemberben 30 öngyilkosságra rendelték ki őket, mert ugye a rendőr se de a mentők sem viszik el a „pórul jártakat”.  Hallgassunk indulatainkra, ösztöneinkre? Vonuljunk az utcákra, hogy ujjal mutogatva ránk az Amerikai Népszava azt ordítsa, hogy Magyarországon az utcákon a GYŰLÖLET VONUL?  Hogy a hétköznapi fasizmus minket állítson be fasisztának?

Igen. Köreinkben egyre magasabb szintre hág az indulat és a gyűlölet is. A lángok annál magasabbra csapnak, minél súlyosabb és közelibb a fenyegetettség, a jövőtlenség, helyesebben a tűrhetetlen jövőkép, az utcára kerülés réme. Mikor jön a végrehajtó és a rendőrök, mikor történik meg a kilakoltatás és hova is? Családdal ugye? Nagymamával, gyerekkel. Isznak a tűzoltók, mint a kefekötő, nem bírják nézni a tizedikről lezuhant élettelen testeket.

Valóban nincs védelem? Ez olyan lenne, mint a cunami? Megy a hír, most itt meg ott történik kilakoltatás, a hírre  pár fős kis csoportok alakulnak telekocsival, hogy a helyszínre menve fizikailag a végrehajtóval és a rendőrrel dulakodva megakadályozzák a kilakoltatást bizonyos perem médiákkal a nyomukban, azzal az illúzióval, hogy ezzel megakadályozzák a … mit is? Amíg ezek a törvények fennállnak semmit, az égvilágon semmit meg nem akadályoznak, legfeljebb elodáznak. Nincs, mert nem is lehet olyan, akik ezeket az akciócsoportokat finanszírozná, azaz önjáróvá tenné. Ám az akciócsoportokról - utcai harcosokról - csak jót, vagy semmit!

A földön lévő már nem képes önmagán segíteni, ahogy a hajléktalannak sincs egyedül ereje a visszaútra. Csak mi, akik még talpon állunk vagyunk képesek olyan erőt gerjeszteni, amely – ha másként nem megy – elrettenti azokat a gonosz erőket, a gonosztevőket, amelyek ilyen élethelyzeteket produkálnak a törvények manipulálásával és az emberi kapzsiság, kegyetlenség felgerjesztésével.

Új idők váltják a régit!

Napjaink első számú hazai felelőse, a törvényhozás és a mindenkor regnáló hatalom. Legalább is azok szemében, akik megválasztották őket. És ez nem bűnbakkeresés. Ez tény. Mert a társadalom így működik.  No és tokkal vonóval, semmi jobb meg baloldal. Semmi egymásra mutogatás. Katonakorom egy hatalmas szabálya tornyosul elém: Egy parancsnok mindazért felel, amit megtett és megtenni elmulasztott.  Mulasztásos vétségekről beszélünk általában. Ha felmegyünk az Internetre az Alkotmánybíróság weboldalára, ott külön kategóriában találjuk a törvényhozás mulasztásos vétkeit. Vétkek? Csak ideig óráig, mert a sorozatos vétkek bűnné válnak. És a bűn, minden társadalomban üldözendő. Így válnak az üldözöttek üldözőkké? Akkor kik is féljenek, rettegjenek most az események kapcsán?  Százezrek vagy ezrek? Így el is jutottam mondandóm lényegéhez, amit a dalnok így fogalmaz kisprófétai hevületében a hatvanas évek Amerikájában: „A türelem véges, az átok hathatós …”

A legkevesebb - amit megtehetünk a törvényes úton az - az, hogy bíróság elé citáljuk a bankokat és segítőiket. Gyülekezzetek! Csatlakozzatok! www.devizaados.eu

Miután mi már az "onlájnok" vagyunk, azzá szerveződtünk az imént meg is egyeztünk, meg is nyugodtunk Axauróra művésznévre keresztelt múzsa bajtársammal – egy ukrános vicc után – hogy végül is minden rendben van. Mert ha mi esetleg a törvényes úton - például a bíróságok ellenállása okán - nem is tudnánk megoldani a problémánkat, akik utánunk jönnek, azok biztosan megoldják majd, igaz ők máshová tartanak és nem csak és kizárólag a törvényes utat célozták meg, mint mi és ezáltal kő kövön nem marad. Mi tehát - mint százezrek és milliók - miért is rettegnénk? Rettegjen az, akinek tényleges oka van erre. Hiszen minél többen kerülünk az utcára, annál erősebbek lesznek az utánunk jövők. A fiatalabbak.

Az ukrános vicc így szól:

Egy nem tiszta ügylet kapcsán az ukrán átad a reklámszatyor eurót és menni készül. A partner utána szól, hogy figyu, semmi papír az átvételről? Ukrán visszaszól. Ne magyarozz má itt nekem. Tudom hol laksz. 

Kitört a tavasz

Lányok a konyhából

Zsozsókánk főz

Gimi, kirándulás 2

Gimi, kirándulás

Ádifa

Újabb bicaj

Borospince Sasadon

Az 50 liter feliratú főegység neve, mely az árpotenciál demonstrátor előtt áll, TIBUBOR. ( Nem MARIBOR, NEM BUBOR stb.) Így válik egy társasházi tároló rekesz, egy igen szerény ám mégis valódi borospincévé.