A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar szimbólumok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar szimbólumok. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 14., vasárnap

Turul

 
Posted by Picasa
turul a magyar eredetmondák mitologikus madara. Kézai Simon szerint Attilától Géza fejedelem idejéig a koronás fejű turul volt a magyarság hadi jelvénye.
Magyarországon összesen legalább 195 szobor áll 183 településen. Felvidék szlovákiai részén 8, ukrajnai részén 5; Erdélyben 32,Partiumban 16, Délvidéken 7 szobor áll legalább. Az ausztriai Burgenlandban Rábakeresztúron van az egyetlen turulszobor. Nálam Sasadon a Hauser rádió tetején áll és az alatta lévő repülőtisztő tőr markolatán és tokján jelenik meg. Számomra a huszár szellem, a nemzeti érzés - az összetartozás és védelem - szimbóluma. 
Lássátok szömtükkel


Háromféle magyar

Háromféle ember van ebben az országban,.. háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak.
Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte.
Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt, amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz. A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett.
Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgyis nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint. De sohasem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe sem jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon jussáért, a szabadságáért, bármiért, érted? Ez a nagy tömeg. Ez a nép.
(Wass Albert)

2008. július 26., szombat

Turul

Folyamatos a "külföldi befektetők" kezén lévő hazai médiák részéről a provokáció, az izgatás a "divida et impera" jegyében. Jellemző húzás a társadalom szélsőséges elemeinek a felizgatása, gyalázatos módon a magyar nemezeti jelképek folyamatosan mocskolásával. A Turul és az Árpád sávos zászló ősi magyar szimbólumok. E szimbólumokat a média ezen része összefüggésbe hozza, ezzel "azonosítja" a magyar történelemben német kényszerre - a csőcselékből verbuvált - nyilasokkal. A nyilasok 4 évet sem regnáltak - a német megszállás alatt - ennek ellenére úgynevezett "antifasiszta körök" több mint ötven éve vegzálják, provokálják a magyarságot, egyben a magyarországi zsidóságot is hergelik, az ősi magyar nemzeti szimbólumainkkal szemben. A szimbólum gyalázás - gyűlöletbeszéd - mellesleg éppen olyan, mint ha Jeruzsálemben be akarnák tiltani a Dávid csillagot, a zsidóság ősi szimbólumát, mert ugye az a palesztínoknak is a hazája és - bizony nem alaptalanul - rossz érzéseik vannak a zsidó állammal kapcsolatosan. Törvényszerű, hogy a nehéz gazdasági helyzetben - a megélhetési gondokkal közdők - bűnbakokat keresnek. Így volt ez a magyar történelemben is valamennyi parasztlázadásnál, amelyet törvényszerűen aszályok, árvizek előztek meg. ( Például a Budai Nagy Antal féle parasztlázadás ideológiája az volt, hogy az urak megmérgezik a kutak vizét.) Így volt az az egyiptomi történelemben is, ahol a hivatalos bűnbak maga a fáraó volt, ha és amennyiben a Teremtő éhínséggel sújtotta a népet. Az emberi közösségek az emberi természetből fakadóan alkalmasak az egymással szembe állításra, a testvérharcra. Mindazok viszont, akik izgatnak - azaz kihozzák a gonoszt az emberi közösségekből - maguk a gonoszok és mindezt az emberi kizsákmányolás érdekében végzik. Egyszerűen gyalázatos az, hogy az "engedély nélkül épült" turul szobrot akarnak lebontatni. Lassan ott tartanánk, hogy engedély nélkül a magyar zászlót sem rakhatjuk ki a házainkra? Gyalázatos az is, hogy a turult és az árpásávos lobogót rendszeresen a csőcselékünkkel hozzák összefüggésbe - a gonosz és kizsákmányoló idegenek uralta - médiákban. Ne hagyjuk magunkat provokálni! Ne hagyjuk gyalázni se nemzeti szimbólumainkat, se magyar zsidó polgártársainkat! Szorítsuk meg a provokátorokat többek között azzal is, hogy nevükön nevezzük őket!
Kommentár: "Emelkedett stíl, majd dühödt zsidózás a turulszobornál" címmel sajnálatos módon a gazdasági ügyekben évtizedek óta színvonalas http://www.hvg.hu/ is a gyűlöletbeszéd uszályát viszi. A videóban mesteri kézzel emelik ki a Turul szobrot védő - bejelentett, engedélyezett, jogszerű - demonstráció részvevői közül a csőcseléket, a "rosszarcúakat". A "video szerzője" nem is meri vállalni nevével a "hírt". A bér-smasszer tollnokok arctalanok, ám előbb, vagy utóbb nevükön kell nevezzük őket! Nem hosszú a lista. Ők azok ugye, akik csak a javunkat akarják. :) "Az egyetlen dolog, ami szükséges a Gonosz diadalához, hogy az emberek ne tegyenek ellene semmit." (Edmund Burke)
Dalban
Dinnyés J. -Nezer, Eli: Hét kürtszó
Zorán: A körben
Videóban