Uram

Drága Bandi Barátom! Úgy tudom ott fekszel a BAZ megyei Kórház Intenzív Osztályán gépen. Én meg itt virrasztok a hírre, és nem érhetlek el.  Imádkozom, én aki nem így volt "szocializálva". Aki nem hitt - ma sem hisz - a hamis papoknak. (Akit nagyanyja este a dunnában titkon tanított imádkozni.) Mert amíg több vallás papja van, az mind hamis. Mert a Teremtő, az Isten az egy. És az Élet is egy. ( A vallások papjai is ezt mondják, csak ugye minden szentnek maga felé húz a keze.) 

Bandi!

Imádkozom érted, és remélem - hiszem - ha kijössz együtt röhögünk ezen, őszbe csavarodó gyerekségemen.  Csak gyere ki. Ne hozzanak, ne hagyd magad, ahogy azt sosem tetted. 

Nem tudom, mit tehetnék érted, Ég és Föld között.
Így csak imádkozom a Teremtőhöz.  Remélem ő is úgy gondolja, ahogy én, hogy sok dolgunk van még együtt. Itt e Földön, e Hazában. A francba is adtad a drámádnak azt a címet, hogy Vesztes. Hiszen mi vagyunk a győztesek. Mi magyarok. Hol vannak a Kazárok, a Bizánciak, a Mongol-tatárok? A Törökök, a Habsburgok, a Szovjetek, az Euroatlantiak? Na jó az utóbbiak még itt vannak. :( De mi is újra és újra  itt vagyunk! És hol lesznek ezek is? )

Jó én is rozoga vagyok, de vagy 11 éve már megjártam az Intenzívet. És lám? Itt vagyok, ahogy Mijanink is, akinek kálváriája betöltene egy könyvet. 

Bandi!

Ne hagyj itt minket és Uram Teremtőm, ne szólítsd magadhoz őt, hisz te válogathatsz, ám én kevés - ritka - barátaim közül már hogy is veszíthetném el  éppen Bandit? 

Uram, emlékszel?

Utoljára akkor óckodtam - cigánykodtam - veled, mikor talán 1965-ben Almamalléken - egy újmódi kormányú kölcsönbringán - a lányok előtt tekertem elengedett kormánnyal és egy követ küldtél elém. A kő keresztbe fordította a kormányt és én azt - az úton elterülve - a hónom alá vettem. A kormányszarv  bedöfött a hónaljamba, soha nem ismert fájdalmat okozva. Tudtam, nem sírhatok, mert apám megver, hogy kárt okoztam magamban és a javakban. Akkor ott, az ötvenes évek nagy textil terítőjével letakart asztal alá bújtam és - hatalmas addig még nem ismert - kínomban téged hívtalak, ha elállítod fájdalmam elhiszem, hogy vagy. Félve hívtalak, mert pajtásaimmal berúgtuk a templomtérről a templom ablakát a labdával és szégyen kísérte utunkat mikor érte mentünk. Ám a fájdalom elállt. Nekem ez nem volt elég. Még egyszer kértelek - már Somogyhárságyon 1968-ban -  hogy a kamaszkor pattanásait vedd le az arcomról, amit mindenki lát. Ha már elengedhetetlen, akkor a hátamra és a fenekemre vidd át, amit én sem látok. Elismerem Uram. Ezt is megtetted. Én mégsem hittem igaz szívvel benned.

Uram ígérem!

Ha Bandi barátomat - felépülve - itt hagyod köztünk - mert hidd el nekünk itt és most fontosabb, mint neked - igaz szívvel hiszek benned!