A jóbarát, Czifrák András porainál

Bandi, közülünk egy voltál,
Ki több akart - s tudott – lenni a soknál.
Egy érdekes, különös, kiváló szerzet,
Ki képeket festett és dalokat is szerzett. 

Ki nagy szemmel és szívvel,
Nézte e világot, ki helyettünk írt, kiáltott,
Kiállt ott, hol ember kellett a gátra,
Ki előre is látott, nem csak hátra.

Tested por lett, lent a földben,
Lám könnybe lábad szemünk,
Ám lelked és szellemed – ahogy megírtad –
Itt él bennünk, s velünk.

Ki születik az mind el is megy,
Te is csak addig lehetsz még velünk,
Míg szólnak dalaid, igéznek verseid
Amíg rád is és rólad emlékezünk.

Bandi, eztán már nélküled fogunk,
Ölelni, aludni, enni  és inni,
Ám ígérem – míg élek bor mellett -
Felcsendül dalod, Magyarnak lenni!

Bandival az évek során - annak ellenére hogy barátok voltunk és együtt zenéltünk is - nem született közös szerzemény. Egyedül a Barnabás a kócbohóc egyik dalába kért tőlem egy dallamot. Ezt a versét most a temetésére zenésítettem meg, mert egyszerűen kikívánkozott belőlem. Ez tekinthető hát első közös szerzeményünknek.


Czifrák András: Magyarnak lenni

Magyarnak lenni átok,
Marsbéli mély árok,
Feneketlen száraz kút,
Rögös, köves botlós út

Magyarnak lenni kétség,
Érthetetlen, kényes szépség,
Lázas gyötrő mérges álom,
Kies sziklán omló várrom.

Magyarnak lenni romlás,
Görcsbe kötő görcsös bomlás,
Hideg-meleg kínzó remegés,
Fájdalmas szerelmes epedés.

Magyarnak lenni féltés,
Fejthetetlen talány, kérdés
Fáradt madár alkony egén,
Karmolás lelked hegén.

Magyarnak lenni titok,
Alattomos lassú gyilok,
Bocsáthatatlan nem szűnő vétek,
Rímtelen vers, hangtalan ének.

Magyarnak lenni fájás,
Gennyes seb, levedző vágás,
Billegés, szédító zuhanás,
Elvágyás, örök maradás.

Magyarnak lenni remény,
Sikoltás, éles késnek hegyén,
Húsba sütött, sistergő bélyeg,
Egy halálosan szép élet.