Bíró Zoltán: Bauerék és a magyarok

Amikor egy régi eredetű és egyre inkább elfajuló jelenséget nevezek így: Bauerék és a magyarok, akkor nem az ávós Bauer apára és nem a család történetére utalok. Emlegették ezt már elégszer, elegen. Kétségtelen azonban, hogy a cím szerkezete már önmagában is szembenállást, de legalábbis erős különbségtételt jelez két fél között, mégpedig a magyarság és egy kisebbségi csoportosulás között. Ám arról sincs szó, hogy a „Bauerék” összefoglaló név alatt a hazai zsidóság egészére célozgatnék, hiszen tudom jól, hogy voltak is, élnek is köztünk jó magyarként zsidó származású, zsidó vallású emberek, akik méltán utasítanának el ilyen sértő általánosítást. Csupán arról van szó, hogy Bauer Tamás internetes elmélkedése a „hősök napja” és Trianon kapcsán nemcsak őt személy szerint jellemzi, hanem egy olyan csoportot, amely befészkelte magát a magyar életbe, és ebből a jól kibélelt fészekből rikoltozza mélységes lenézését és utálatát minden értékkel, érzelemmel szemben, ami magyar, ami a miénk.

Bő száz éve fészkelődnek itt úgy, hogy egyre tágabb teret nyissanak maguknak: ők akarják diktálni, milyennek lássuk magunkat, történelmünket, elődeinket, mit higgyünk, mit ne, mit tekintsünk jónak, mit szépnek. Bauerék szerint a magyarság hősei nem hősök, a magyar tragédiák nem tragédiák, a magyar fájdalom pedig nem fontos, provinciális, egyenesen nevetséges. Ami bajunk van, azt egyébként is csak magunknak köszönhetjük. Ezzel szemben ők nem követtek el bűnöket soha, az ő tragédiájukat mindig kizárólag mások okozták, nekik egyetemes értékű igazságaik és ügyeik vannak, ezért csak az ő történelmük, az ő tragé­diáik, az ő fájdalmaik fontosak. Ha mi hazát, nemzetet és jogot védünk, az ostoba, kirekesztő nacionalizmus, ha ők akár Izraelben, akár a diaszpórában támadnak, terjeszkednek mások rovására, az bölcs előrelátás és jogos önvédelem. Ha a magyarság mint államalapító nemzet – általában erőszak nélkül – asszimilált idegen ajkú népcsoportokat, az bűn. Ha Izrael állam fegyverrel űzi el a palesztin lakosságot, hogy elfoglalja a területeit, az nekik istentől való joguk.

Ez a Bauerék logikája. Bauer Tamás az interneten „különvéleményét” hangoztatva tagadja a nemzeti összetartozást úgy is, mint tényt, s úgy is, mint a magyarság természetes igényét. Érvei a tökéletes érzéketlenségét mutatják annak a népnek a sorsa iránt, amelynek a megcsonkított országában él. Úgy tesz, mint aki a legcsekélyebb mértékben sincs tisztában sem a tria­noni döntések körülményeivel, sem annak igazságtalanságát és ostobaságát elítélő olasz, francia, angol stb. véleményekkel, de ezek feltehetően nem is érdeklik. Bűnként tálalja, hogy a két világháború között határrevíziós törekvéseink voltak egy gyalázatos döntéssel szemben. Ezzel együtt persze azt is, hogy a németek oldalán beléptünk a háborúba, mintha fogalma sem lenne arról, milyen kényszerhelyzetben volt akkor az ország, éppen Trianon következményeképpen. Egészen odáig megy, hogy a mai kormányzat, élén Orbán Viktorral és vele együtt Tarlós István főpolgármesterrel, ma is lélekben a tengelyhatalmakhoz csatlakozik. „Szembefordulnak az antifasiszta koalícióval” – mondja, mert valóban: mi más lehetne a magyar, mint fasiszta. Ismerjük ezt már Rákosi Mátyás óta. Az sem zavarja, hogy nem létezik sem antifasiszta koalíció, sem tengelyhatalmak nincsenek ma a világban, hanem egészen másfajta hatalmak vannak, felszerelve világbíró bankokkal, atomfegyverekkel, nagyhatású médiumokkal, és azok veszélyeztetik ma a világ békéjét leginkább, akik szeretnek mindenkit lefasisztázni és leantiszemitázni, aki nem közéjük való. Nyilván a kollektív szürkeállomány szólal meg Bauer soraiban, és ez a sajátosan barázdált szürkeállomány hajlamos elhitetni minden tulajdonosával, hogy mindenki más hülye, de legalábbis mindenkiből hülyét lehet csinálni. Azokat különösen ide sorolja, akiknek van kötelességérze­tük a hazájuk iránt és vannak megkötő érzelmeik a magyarság tagjaiként. Azokat, akik akkor is a magyar nemzethez tartozónak tekintik magukat, ha erőszakkal kialakított államhatá­rok választják el őket nemzettársaiktól.

Végezetül Bauer Tamás azt állítja: „a magyar jobboldal semmit sem tanult az elmúlt száz évből”. Ennek persze érdemes lenne alaposabban utánanézni. Ám érdemes lenne annak is, vajon Bauerék – akik minden rendszerben, Rákosi-féle diktatúrában és plurális demokráciában is folyton ugyanazt rikoltozzák a fészekből rendszer-kompatibilis változatban – tanultak-e valamit a saját történetükből, pél­dául 1919-ből vagy az ötvenes évekből és 1956-ból. A szerző gondolatmenete alapján azt látjuk, a legfontosabbat nem tanulták meg: hogy a magyarság érdekeihez és érzelmeihez nekik kellene alkalmazkodni akkor is, ha lélekben más égtájon élnek. Persze csak addig, amíg ezt a fészket el nem hagyják melegebb égtájakra szállva.

Magyar Hírlap



Megjegyzés: Igen, ők azok akik lekommunistázták a kilencvenes években munkásőröket és lefasisztázták a kétezres években a gárdistákat. Ők azok akik élő pajzsként használják és gerjesztik ellenünk a cigányságot és megbújnak a magyar zsidóságban, élő pajzsként állítva szembe velünk - a torz eszmék síkján, értsd jobboldal baloldal - zsidó származású barátainkat.  Ők azok, akik lerasszistáznak minket. Ők azok a magyarul (is) beszélők, akik Németországban németek, Franciaországban franciák és Belgiumban a belgák. Ők a nemzetköziek. Akik az EU-ban és a világ minden táján a rossz hírünket keltik, a "baloldaliaknak" fasisztaként, a "jobboldaliaknak" kommunistaként aposztrofálva minket. Ők azok, akik sosem kerülnek a "transzportba", mert ők olvassák a listát és mindig és mindenhol, minden körülmények között az élre törnek. Az ő nagynénjük él Moszkvában és nagybátyjuk New Yorkban.  Ne "zsidózzunk" hát barátaim, hanem nevezzük néven mételyeinket: Bauerék.