Szilágyijulcsa - a jövedelem nélküli, aki csak hét gyereket szült és ötöt felnevelt háborúban és özvegyen is - nagyanyám bakti álmos asszony volt. Gyermeki fantáziámat - miután tizennégy évig szobatársak is voltunk - nem egyszer felborzolta, hogy ő "megírizte" a bajt. Megálmodta. Folyton sorra vette szeretteit, és nem győzött aggódni értük. Na persze, hogy a vérei voltak a hibátlanok és az idegenek - még ha párjuk is - a bűnösök.
Azt hiszem, így jártam most én is, feltör belőlem a Julcsa. Sorra veszem szeretteimet és nem győzök szeretet teljes aggodalmammal. (Tudni érdemes, hogy Julcsának volt még egy különös képessége, nevezetesen az, hogy ha valaki a szerettei közül bajba került, ő úgy érezte át a bajt és oly módon, hogy őt kellett ápolni nem a bajba jutottat. Lehet innen az én bajtársiasságom? ) Nem is győzök pogácsát sütni, a hamuban sültet hamu nélkül és hatalmas sikerem az, hogy unokám elsírja magát, ha az apjának nem jut. Nem tudja megmutatni apának, ő mit szeret és nem tudja megosztani örömét. Igen. Így pironkodtam én is, anyám apám nyugdíján még a kilencvenes években. Ma is összerándul a gyomrom és szorul a torkom a gondolatra.
Ébren azt álmodtam Varga B. Tamás (VBT) hatására, hogy én is ott állok, a Kossuth téren. ( Ő azt találta ki, hogy szemben áll. Hiába billentyűztem neki, hogy háttal talán jobb lenne. Igen. Nem ismerjük egymást.)
Én tovább álmodtam, az álmot, hogy nem csak egyszer kéne kiállni - és teljesen mindegy hogy szembe vagy háttal - hanem - amíg kell - folyamatosan, és nem törni zúzni, randalírozni, elfoglalni, hanem énekelni. Azt énekelni, ami meg van írva: Megszenvedte már e nép, a múltat és a jövendőt. A mindenkori - hamis - urainknak és a világ urainak, nevezetesen az IMF-nek egyaránt. Váltott kórusokkal. Háromezer település kórusa, teli szájjal és tiszta szívvel énekli időláncban, újra és újra, amit Bogár László megmondott, hogy az államadósságot - aminek én és mi vagyunk a fedezete - már hússzorosan kifizettük. És én, mi - akár Verdi Nabukkójának zsidó rabszolgái - ebből az adósságcsapdából már nagyon kijönnénk. Csak azt nem tudjuk hogyan. Talán elsősorban nekünk kellene hinnünk, hogy kijövünk?
Mit is tehetnénk? Most akkor gyújtogassunk mi is, bankokat mint a görögök? Vagy ünnepeljük - rendkívüli állapotban - az első számú USA barát elmenekülését mint az egyiptomiak?
Nyakamon a pénzkaloda. Álmodom. Azt álmodom ott állunk a téren Bogár Lászlóval, Ivaskovics Jóskával, FankaDelivel, VBT-vel és azt énekeljük elszántan, az egy és isteni igazunk tudatában: "Megszenvedte már e nép, a múltat és jövendőt!" Elképzelem, ha dalunkhoz ezrek, tízezrek, milliók csatlakoznak, úgy vagy szeretetből, vagy félelemből a világ mai urai - mert ti is voltatok rabszolgák - is megérthetik szavunk és partnerek lehetnek a méltatlan - és hazug - adós státus oldásában. Felszabadulhatnánk.
Tudom, ez csak gyerekes álom. Annak se jó. Félkegyelmű félálom. Volt is egy mese, hogy a róka kiénekelte a sajtot a holló szájából, ám az is hasonló képzavar.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése