2010. június 11., péntek

Ez a beszéd: Első akcióterv

"A kormány a hét végén ülésezett, és egy akciótervet fogadott el, amit engedjék meg, hogy úgy nevezzek: első akcióterv. A kormány ennek az első akciótervnek a végrehajtásával kezdi meg a kormányprogram megvalósítását. Ahogy a kormányprogram vitájában is elmondtam, a kormányprogram egy iránytű, amit megvitattunk és elfogadtunk, intézkedések, eszközök és ütemezés kérdésében pedig most megnyílik a szabad vita lehetősége: törvényjavaslatokat nyújtunk be vita céljából a Tisztelt Ház elé, és intézkedéseket, kormányzati intézkedéseket ismertetünk a képviselőtársainkkal."
Akcióterv a gazdaság talpraállítására (Orbán Viktor beszéde)

Nincsenek megjegyzések: