Rohácsi Dávid: A Kulturális Főváros képzeletbeli kapuinak megnyitója a nem egyszer igencsak megérdemelt kritikák ellenére, és főleg a lehetőségekhez képest látványos volt, talán még megindító is. Azzal együtt, hogy a giccs és a lézershow leple alatt a tátogó celebek egy suta motívumhoz kapcsolódó, alapvetően az eseményekhez sem igazán illeszkedő, ám mégis lelket megérintő örökzöldet adtak elő. Azon az estén épp az sem zavart, hogy csak félig kész és hepehupás a vadiúj szürke főtér – a jótékony alkony és a lelkes, kíváncsi tömeg amúgy is eltakarta. Csodálatos képeken végigkövethettem a városom púderezett, foghíjasan bemutatott, de még így is végtelenül színes és gazdag történelmét. Még ha évek óta hiányolom is a többnyelvű utcatáblákat Pécsett, a megnyitón gyönyörködhettem a régió nemzetiségeinek táncaiban. Pécsiként a pécsiek között csodáltam a Dzsámit. Tudtam, hogy egy jelentős, meglehet évszázados eseményben vehettem részt, még akkor is, ha külsőre és az előkészítését tekintve nem igazán különbözött egy Pécsett már-már „kötelező” tűzijátékkal fűszerezett banzájnál.
Az EKF-programot érintő, sikamlós közéleti kérdéseket, politikai perpatvarokat, nem egyszer jogosan lesújtó kritikákat már a legtöbben jól ismerjük. Ezért én inkább azt írnám le, mit is nyertünk mi, a „második főváros” lakói. Egy alapos városfelújítást mindenképp, hiszen látható, hogy másfél esztendő alatt legalább 15 év elmaradt tatarozási és karbantartási munkái készültek el. Ha sokkal szebb nem is lett Pécs, de mindenképpen felfrissült, megújult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése