Folytatás: Az anglo-amerikai világpolitika számára egy önálló Európa gazdasági és hatalmi konkurenciát jelent, és akadályt az oroszok feletti ellenőrzés megszerzésében. Ezért fokozottan ellenérdekelt egy erős Közép-Európa létezésében, illetve – mivel a két világháború háborús céljainak megfelelően Közép-Európa szétzúzása és legyengítése már megtörtént – újjászületésének megakadályozásában. Ezt szolgálja az az Amerika által vindikált jog, mely a NATO-n keresztül biztosít lehetőséget az intervencióra, hogy a régen megfogalmazott célt fenntarthassa: To keep America in, to keep Russia out and to keep Germany down. Ebben Németország féken tartása mellett fokozottan fontos a „rebellis” magyarok nyomás alatt tartása, mivel ők képesek a Kárpát-medencében egy erős hatalom megformálására és működtetésére. A magyarok megerősödése megelőlegezheti az eltiport Közép-Európa feltámadását, azét a Közép-Európáét, mely az Európai Uniót korábban, kicsiben, de sokkal példaszerűbben létrehozta – ez volt a Monarchia –, lehetővé téve népek békés egymás mellett élését egy birodalmon belül, amire azóta sem volt példa. A féken tartás eszközéül ezúttal a cigányság lett kiválasztva. Az a cigányság, aki sokat szenvedett és sok áldozatot vállalt ezért a hazáért, és akiknek vére nem drága azok szemében, akik ma jogvédőként tündökölnek és asszisztálnak a cigányság és a magyarság közös történelme legnagyobb katasztrófájának előkészítéséhez.
Hogyan előzhetjük meg a közelgő tragédiát?
A megoldás alapja a kulturális autonómia, a jog előtti egyenlőség és az állam feladatának helyreállítása, valamint a romáknak a gazdaságba történő visszaillesztése lehet, egy valódi európai szellemiség alapjaira épülő, pozitív program által.
Ennek elemei egy új szociális rendszer felállítása, párhuzamosan a cigányság felemelkedését szolgáló lépéssorozattal, megfelelő oktatási rendszerrel és egy olyan népesedési politikával határon belül és kívül, mely nem a romák ellenében működik, de megkönnyíti a gyermekvállalást azok számára, akik felelősen teszik azt, és megszünteti a megélhetési gyermeknemzést. Ez a népesedési politika nem valami rafinált megoldási csomagot jelent – mondjuk a szlovák sterilizálási politika felpuhított változatát –, lényege egyszerűen megfogalmazható: ismét élhető hellyé kell tenni a Kárpát-medencét, valamennyiünk számára. A magyar gazdaság számára létkérdés a munkaképes korú és megfelelően képzett népesség növekedése, majd bevonása a munkavégzők körébe: ez egyfelől a felemelkedés lehetőségét hordozza – körülbelül egymillió új munkahely teremtése adhat alapot erre (a rendszerváltáskor megszűnt vállalatokkal elvesztett munkahelyek pótlásáról van szó), másfelől a lakosság elöregedése miatt a nyugdíjrendszer várható összeomlását csak ez képes megakadályozni. Egy képzetlen, segélyen élő tömeg növekedése, párhuzamosan egy elöregedő társadalommal csak az összeomlás felé vezet. A lényeg mégsem ez, noha e lépések megtétele elengedhetetlen. Fel kell ismernünk, kik irányítják a fő folyamatokat, amihez eszközül használnak népcsoportokat, jelesül a cigányokat. A felismerés már fél győzelem. Ez az erő Közép-Európa tartós feszültséggóccá alakításában érdekelt, amint ez a terület önállósodni, talpra állni, megerősödni akar.
Megfontoltságot, rálátást és távlatokban való gondolkodást igényel, hogy elkerüljük az itt élő népek, nemzetiségek összeugrasztására irányuló új és újabb kísérleteket.
A délszláv háború és Koszovó példája mutatja, mennyire nehezen is sikerül mindez.A kiút keresése a cigányok valódi érdekeit felismerő, felelős vezetőikkel való összefogás nélkül lehetetlen. Érdekeink közösek, hogy kivédhessük a népeinket egymás ellen kijátszó hatalmak törekvéseivel szemben. Ha ezt ma elmulasztjuk, rövidesen vérrel fogunk a mulasztásért fizetni. Lassan összeáll a kép. Sok tiltakozás zajlik napjainkban, de minden demonstráló, tiltakozó az őt érintő partikuláris ügyért lép fel, s kevesekben rajzolódik ki a folyamat egészében felismerhető tervszerűség.
Teljes leltárra nem vállalkozhatunk, csak a napokban zajló folyamatokat érdemes áttekinteni, mely a mintegy húsz éve megkezdődött rendszerváltás óta tart és végéhez közeledik.
Az állami vállalatokat a használati tulajdonná alakítás helyett privatizálták. Az ideológiai alátámasztás a „működő tőke bevonása” volt, amely folyamatos profitkivonást megvalósító, külföldi tulajdoni dominancia megteremtését célozza, mely bármikor mozgósítható, az országból napok alatt kiköltöztethető ipart jelent. Sok multi csak egyéves stratégiákat tervez, hogy bármikor távozhasson, minimális veszteséggel.
Az utolsó előtti fontos lépés a közszolgáltatások privatizációja. Az energiaszektort már privatizálták, ott azóta profitmaximalizálás mellett monopóliumok épültek ki. Az MVM és a MAVIR privatizációja még várat magára, ez a stratégiai fontosságú ellátórendszer egészének idegen kézbe adását jelenti. Az egészségügybe bevonandó profitelv megvalósítása a civil ellenállás következtében átmenetileg megakadt.
A 2007-ben meghozott vagyontörvény a nemzeti vagyont – alkotmányellenesen – a kormány rendelkezésébe utalta és eladhatóvá tette úgy, hogy a vagyontárgyakról leltár és értékelés sem történt. Ez a lépés készítette elő az ún. Új Tulajdonosi Programot, mely névleg az egyszerű állampolgár tulajdonhoz jutását segítené, azonban a vagyon mindössze 30%-a juthat kisrészvényesekhez, a többi esetében „stratégiai befektetőkre” számítanak. Jól látható, hogy ez is alibiprogram, a kisrészvényesek sem tulajdonhoz, sem osztalékhoz nem fognak jutni, viszont könnyedén kivásárolhatóak lesznek. A nemzeti vagyon most eladhatóvá tett részéhez tartoznak a regionális vízművek. Az energia és a termőföld után ez a legfontosabb stratégiai ágazat, aminek birtoklásával térdre lehet kényszeríteni egy országot. Az öt vízművet először egyesítenék egy részvénytársasággá, majd tőzsdére akarják vinni, ahol stratégiai befektetőkre számítanak. A hírre 300 vidéki önkormányzat azonnal reagált: bejelentette igényét a vízművek tulajdonjogának térítésmentes átengedésére, ezt azonban a vagyonkezelő hónapok óta szabotálja. Erre tekintettel elsőként Tatabánya bejelentette vételi szándékát, melyet – ha el kívánják adni – nem utasíthat el a vagyonkezelő. Ha az önkormányzatok törekvése eredményes lesz, sikerülhet megakadályozni a stratégiai fontosságú vízművek átengedését idegen tőkés csoportok részére, és megőrizni köztulajdonban.
Az utolsó fázis a földpiac megnyitása 2011-ben. A földek eladása, azaz spekulánsok kezére juttatása a parasztságnak a tulajdonosi körből való kiszorításával már befejeződni látszik, a Nemzeti Földalap álintézménye csak tőkeerős érdekcsoportok számára tette hozzáférhetővé a gazdátlanná váló földeket.
A recept mindig azonos: a privatizálásra kiszemelt vagyontárgy, cég stb. értékét először le kell rontani, vagy ha nyereséges, akkor áron alul eladni nemzetközi befektetői csoportoknak, illetve sokszor állami tulajdonú cégeknek. Az új tulajdonos vagy monopolhelyzetet szerez, és extraprofitot hajt, vagy piacvásárlást valósít meg, és először veszteségessé alakítja, majd felszámolja a működő termelő vagy szolgáltatóüzemet (legutóbbi példák: a nyereséges Budapest Airport az eladását követő egy év alatt veszteséges lett; további példa a MÁV Cargo stb.). A folyamat a törvények és az alkotmány szisztematikus áthágásával valósul meg.
A kormány zavartalanul és nyugodt magabiztossággal hajtja végre feladatát. Miért e nyugalom? Jól tudják: addig maradhatnak hatalmon, míg a közvagyon eladása be nem fejeződik. Megbízatásuk addig tart, a politikai cirkusz tehát a feladat végrehajtásáig folyamatos lesz.Két évünk maradt. Utána már lényegtelen lesz, ki alakít kormányt, a mozgástér végérvényesen beszűkült, megszűnt. Ha nincs hazai tulajdon, a befektetői tőke napok alatt való kivonásával bármely kormány térdre kényszeríthető – lásd Izland példáját.
Oroszországot is képes volt megingatni a grúz támadás utáni tőkekivonás, de az oroszok pozíciói erősek.
A magyarországi folyamat lassabban, körülményesebben zajlik, mint Koszovó esetében, de célja ugyanaz: egy tulajdon nélküli, kiszolgáltatott népesség, bármikor lángra lobbantható feszültséggócokkal.
Az etnikai konfliktus még várat magára. A tervet az ország féken tartására azonban hosszú távra tervezték. A történet még nem ért véget. És nem szabad elfelejtenünk, nem (csak) Magyarországról van szó. A tét Európa jövője. S ma Európa sorsa a világ sorsát jelenti.
Forrás és teljes változat: http://lmv.hu/node/3629
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése