2008. november 21., péntek

Panta Rhei

Hol volt, hol nem volt ... Debrecen városában a múlt század hetvenes éveiben egy együttes. A Szalay fivérek adták a magvát. Annak a Szalay fizikusnak a fiai, akinek könyvéből tanultuk a fizikát, a köznyelvben csak a Szalay-fizikát. (Ez egy fizikai kézikönyv mindazoknak, akik középfokon tudni szeretnék a fizika tantárgyat. Ma is érvényes.)
Az a legenda járta anno debreceni zenélő körökben, így a mi "ős" Pátria együttesünk köreiben, hogy a kis Szalay maga építette a szintetizátorát, pedig az apja még be is zárta, hogy ne mehessen előadni, mert okos gyerek ilyet nem tesz.
A Panta Rhei tagjai: Szalay András, Szalay Sándor, Matolcsy Kálmán és Ács Enikő. A nyolcvanas években én -a jobb oldali képen álló - meg is vettem a Panta Rhei albumukat. Ma is őrizgetem és mikor a debreceni éveim hangulatát akarom felidézni, meghallgatok erről az albumról pár dalt. Egyik a Tél, másik a Nyár címre hallgat. Személyes kapcsolatra részemről nem került sor velük, ám mai napig is szívemben hordom emléküket. Ács Enikőnek sem mertem elmondani, hogy tetszik, bár azt gondolom ezzel voltunk még páran ott Debrecenben a hetvenes évek elején.. :) Csillagász lett a kis Szalay az járta róla, ha debreceni barátaimmal a múlton merengtünk. És lám! Stula meghozta a "hírt" és rámutatott az Interneten a Panta Rhei oldalra. Valóban, a kis Szalay csillagász lett, ám kirakta a lelkét, lelküket, azt a gyönyörűséges - főleg intsrumentális - muzsikát. Nem ismerem a teljes zenei anyagot. Még előttem áll hogy lehallgassam az eddig nem ismerteket is, ám addig is ide linkelem - az általam ismertekből - a három kedvencet Olvasóimnak és magamnak:

Panta Rhei: Nyár ( "Lajoskát, félórája már várják szülei a főbejáratnálll." )

Panta Rhei: Tél ("Egy naftalinszagú nagykabát rejt el egy náthás nagymamát ..."

Panta Rhei: Téli dal ( ... a csend ringató ... )

1 megjegyzés:

s@só írta...

Géza!
Nagy köszönet ezért a bejegyzésért.
Mert. Valamikor sokat hallgattam a "first" Panta Rhei-t. Sokszor most is, téli, nyári, őszi, tavaszi hangulatokban előjönnek a dallamok, néha dúdolásban, néha kimondva :)
A zene persze "csillogó fekete lemezen" nekem is megvan, csak lemezjátszóm nincs hozzá. Ezért is köszönöm, hogy rámutattál az oldalra, az életműre. Párat hallottam akkor, a '80-as progresszív éveimben. Most majd a teljes jöhet.
üdvözletem: s@só