2012. január 15., vasárnap

Bertók T. László: Egyes egyedül a pénzük izgatja őket

2012. január 15
Forrás: http://mno.hu/interju/a-goldman-sachs-jatekszerei-1043581

A pénzügyi világ az olyan kormányokat szereti, amelyek szervilis módon kiszolgálják az igényeit, és nagyon nem kedvelik az olyanokat, akik különadókat vetnek ki a pénzügyi szektorra. Ha nem nemzeti érdekeket képviselő kormány volna ma Magyarországon, hanem szocialista, akkor a valós gazdasági teljesítmény alapján elképesztő hátlapogatások kíséretében a piac nem hatszázalékos felárral, hanem fél százalékkal adná a pénzeket. Életveszélyes mértéket öltött a pénzvilág és a politikusok összefonódása az EU-ban és az IMF-ben - állapítja meg interjúnkban Boros Imre, az előző Orbán-kormány minisztere, pénzügyi szakember.

- Először Matthew Lynn, a londoni Strategy Economics tanácsadó cég vezérigazgatója, majd sok más külföldi elemző is arról kezdett el spekulálni, hogy Magyarország számára a csőd voltaképpen nem is volna rossz opció. Szerintük a magyar kormány is erre játszik, mondván: egy csőd csak a hitelezőknek okozna némi veszteséget, míg a csőd mindenáron való elkerülése az államadósság további növekedésével, az IMF gazdaságpolitikai diktátumaival jár, ez pedig egyenlő a megszorításokkal, a recesszióba süllyesztés politikájával. Mit gondol erről?

- Hadd kezdjem egy személyes élménnyel! Még a szocialista diktatúra idején, 1981-82-ben a MNB-ben a devizakereskedelmi osztály vezetője voltam. Kelet-európai hitelválság dúlt akkoriban, és Magyarországnak nemhogy devizatartaléka, de 500 millió dollárnyi kifizetetlen tartozása volt. Akkor érdekes módon senkinek nem jutott eszébe államcsődről beszélni sem itthon, sem Nyugaton. Furcsa, hogy most emleget csődöt valaki, amikor a jegybankban rejlik több mint 40 milliárd eurónyi tartalék, ami nagyjából az éves GDP negyven százaléka. Ebben az állapotban csődről beszélni közgazdasági nonszensz.

- Vagyis Matthew Lynn nem ért a szakmájához?
- Tudható, hogy amikor valaki valamiről sokat beszél, az illető annak az állapotnak a bekövetkeztét látná szívesen. Akik ezt a nótát fújják, nem Magyarország barátai, ne is várjunk tőlük semmi jót.

- Mit jelentene egy csőd az átlagembernek?
- Csődbe akkor jutnánk, ha tényleg nem tudna az állam fizetni, de ez ma kizárható lehetőség. Ha mégis bekövetkezne, akkor leegyszerűsítve ugyanaz történne, mint egy vállalati csőd esetén: az egyik forgatókönyv szerint a csődben lévő ilyenkor felkeresi hitelezőit, és közli velük, hogy ha elengedik a hitel ilyen-olyan százalékát, akkor lélegzethez jut, működésbe hozza a gazdaságát és a maradék hitelt visszafizeti. Görögország ezt az utat járja: bár a csődöt hivatalosan nem jelentették be, de adósságai felét máris elengedték - az más kérdés, hogy számára ez is kevés lesz. No, de mi messze nem itt tartunk! A másik forgatókönyvből játszottunk 2008 őszén, amikor Magyarország gyakorlatilag technikai csődbe került, mivel senki nem vett tőlünk állampapírt. Emlékszünk, Oszkó és Simor kénytelen voltak magas térdemelésekkel elfutni Washingtonba az IMF-hez egy pénzügyi infúzióért amiatt, hogy a pénz-visszafizetési folyamat meg ne szakadjon. A hitelkeret nagy részét nyomban le is hívták. Noha nem vallották be, hazudoztak össze-vissza, de valójában csődöt kezeltek. Érdekes módon az ő esetükben az IMF nem kérdezősködött, nem aggályoskodott a szocialisták csődhelyzetet előidéző gazdaságpolitikája miatt. Szó nélkül tolta a lét. Védte ugyanis a hitelezők érdekeit.

- Nem is szabott feltételeket?
- Dehogynem! A szokásosat: elszedni mindent a belföldtől és utalni a pénzt kifelé! Az ezt követő másfél év Bajnaival ezért szólt a megszorításokról.

- "Megfeleltek az elvárásoknak", ami dicséret formájában vissza is köszönt az akkori nyugati sajtóban, párhuzamosan a magyarországi polgári ellenzék populistázásával, az állítólagos szélsőségesekkel való állítólagos összekacsintás vádjával.
- És tegyük hozzá, hogy sokszor valójában olyan, pártszolgálatban álló magyarok informálják ezeket a lapokat, akik amellett, hogy nem elfogulatlan elemzők, szakmai kompetencia szempontjából is megkérdőjelezhetőek. Ők is a nagy manipulációs gépezet részei. Most olvasom például a Frankfurter Allgemeine Zeitung elemzését, amit az egyik itthoni, gazdaságinak csúfolt liberális napilap - szerintem tudatosan - fordított félre, és interpretált tévesen. Miután elolvastam a hivatkozott forrást eredetiben, kisült, hogy hogy bár a német lapban valóban írnak a magyar csődesélyről, de korántsem mint reális lehetőségről. Szerintük csupán azért kellene Magyarországnak az IMF-megegyezés, hogy elháruljon a veszély, amelyet a pénzügyi piac a támadásaival okoz. Azt írja, hogy Magyarország már csak azért sem hasonlítható Görögországhoz, mert a magyar gazdaság egyébként egészséges alapokon áll, nemzetközi viszonylatban versenyképes. Ezt a magyar lap úgy értelmezte, hogy a németek egy szintre emelik a görög és magyar csődesélyeket. Nem ritka ez, hiszen legutóbb egy másik MSZP-közeli orgánum az amerikai nagykövet szavait forgatta ki, aki még tiltakozott is ez ellen. A németek mellesleg - kicsit hazabeszélve - azt is megemlítik, hogy a magyar gazdaság helyzete azért is kedvezőbb, mert nagyon sok nyugati cég helyezte ide termelőbázisát. És ebben van is igazság, hiszen már három éve jóval meghaladja az exportunk árbevétele az import volumenét, tehát a magyar gazdaság összességében nyereségesen üzemel, méghozzá nem is kicsit.

- Vagyis elhihetjük azt a kormányzati kommunikációt, miszerint igazából nincs szükségünk IMF-pénzre, a hitelkeretet nem is akarjuk lehívni, pusztán a pénzügyi világ összehangolt spekulációs támadásainak próbálunk gátat szabni a megállapodással?
- Meggyőződésem. Ha Magyarországon nem egy kétharmaddal megválasztott, ráadásul nemzeti színű kormány volna, hanem mondjuk szocialista, akkor ma elképesztő hátlapogatások kíséretében a piac nem hatszázalékos felárral, hanem fél százalékkal adná a pénzeket. Velünk az a baj, hogy a pénzügyi világ az olyan kormányokat szereti, amelyek szervilis módon kiszolgálják az igényeiket. És nagyon nem kedvelik az olyanokat, akik különadókat vetnek ki a pénzügyi szektorra, mert a példa ragadós.

- De miért szeretik annyira azokat a szocialistákat, akik nagy marxista-leninista hablaty kíséretében húsz éve még a Szovjetunió szekerét tolták? A logika azt diktálná, hogy szóba se álljanak velük Nyugaton!
- Ma az EU-ban nemzedéki okból rengeteg befolyásos egykori '68-as balos anarchista ül, akik annak idején kényelmes távolságból szimpatizáltak a szovjet világgal, amiről egyébként romantikus elképzeléseik voltak és vannak ma is. Ezek a személyes vonzalmak aztán pénzügyi kapcsolatokban, anyagi érdekeltségekben is testet öltenek. Tudjuk, hogy a szocialista kormányok képtelenek jó, az országot egészséges alapokra helyező gazdaságot kialakítani. A rendszerváltás után is többször bebizonyították, hogy ők csak arra képesek, hogy deficitet csináljanak az államkasszában, a fizetési mérlegben, a háztartásokban. Ennek az az oka, hogy a szocialisták "elitje" személyesen is erősen össze van fonódva a Magyarországból profitot kihúzó különféle befektetői csoportokkal. Mondjuk ki: ez egy komprádor, azaz megvásárolt réteg, amely így jól beintegrálódott nyugati elvtársaik táborába. De nehogy azt higgyük, hogy csak a mi szocialistáink teszik tönkre időről időre az országot! Nem tudok olyan baloldali kormányt Európában, amely négy év alatt ne idézett volna elő erős egyensúlyromlást a saját országában Nagy-Britanniától kezdve Franciaországon, Németországon át Lengyelországig. Az egész európai baloldal mélyen össze van fonódva azokkal a nemzetközi pénzügyi befektetői körökkel, akik gátlástalanul húzzák ki a pénzeket az országokból. Ezért pörög fel a rossz, csak a piacokat és meglévő gazdasági erőforrásokat felvásárló, az ott keletkező haszon lefölözését szolgáló privatizáció mindenütt, ahol baloldali kormányok vannak. A tőkeérdek ezt kívánja. Kis befektetés, gyors megtérülés.

- Pedig húsz évig azzal etették a magyar népet a politikusok, hogy a magánosítástól, meg az EU-tagságtól lesz majd nekünk jó. Ehhez képest a GDP-arányos egy főre jutó jövedelem európai összevetésben Magyarországon a legalacsonyabb. A velünk azonos nemzeti összterméket előállító, hasonló méretű és lélekszámú Csehországban harmadával magasabb az átlagkereset. Félő, hogy az IMF és Brüsszel ennek ellenére további megszorításokat fog követelni a kormánytól.
- Ez így van. Gyakorlatilag a kétharmados győzelem is erről szól: a nép összeszedte utolsó erejét és mindent feltett egy lapra. Szerencsére a nehézségek ellenére a többség még mindig a kormány mellett van. Rideg tény, hogy a rendszerváltás óta a GDP-növekedés 30 százalék, ami évi 1,5 százalékos átlagot sem éri el. Ez igen gyenge eredmény. Csakhogy a magyar jövedelmek reálértéke még ennyivel sem nőtt, hanem visszasüllyedt az 1978-as szintre. Erre mutat rá a GDP-arányos bérarány is, vagyis hogy a nemzeti össztermékből mennyit kapnak az emberek meg bér formájában. Ez a mutatószám Nyugat-Európában 55-60 százalék. Nálunk 37 százalék, miközben Lengyelországban is jóval negyven fölött van. Ott a GDP-arányos átlagos reáljövedelem is több mint 20 százalékkal magasabb, noha alacsonyabb Lengyelország egy főre jutó nemzeti összterméke.

- Miért vagyunk mi olcsóbb "humánerőforrás", mint a lengyelek, vagy a csehek?
- Ennek az az oka, hogy mivel a privatizáció során minden gazdasági szektort odaadtunk külföldieknek, egyedül a munkaerőt illetően maradt meg a piaci verseny. Nem a munkaerőért versenyeznek a cégek, hanem a munkaerő versenyez a pozícióért, ráadásul mindig ugyanazoknál. Ez leértékeli a munkaerőt. Az 1979-es első megszorítások hatására 1981-től nem valósul meg a természetes fizikai reprodukció, kevesebb gyerek születik, mint ahányan meghalunk. Az azóta bekövetkezett sorozatos megszorítások miatt a "humán-infrastruktúra" fizikai, szellemi értékkopása katasztrofális méreteket öltött. Ez ma még csak a mély apátiában mutatkozik meg, de könnyen társadalmi robbanásba torkollhat.

- Ezt nem tudják a pénzpiac szereplői, nem látja Brüsszel, amikor a nép további szorongatását követeli?
- De igen, tudják! Csak nem érdekli őket. Mint említettem, életveszélyes mértéket öltött a pénzvilág és a politikusok összefonódása. Az Obama-kormányban húsz fölött van azoknak a vezető tisztségviselőknek a száma, akik korábban a pénzügyi válságot elindító Goldman Sachs bankház alkalmazottai voltak. A jelenlegi görög kormányfő szintén, az olasz kormányfő ugyancsak, de az EU korábbi elnöke, Romano Prodi karrierje is a Goldman Sachs szárnyai alól indult, mint ahogy a Világbank jelenlegi elnöke is onnan érkezett. Az, hogy a tömegbe lövető, hazugságaival lejáratódott Gyurcsánynak mindent elnéztek, Orbánon viszont nem győznek fogást keresni, mi mással magyarázható, mint azzal, hogy a Gyurcsány-érában megvolt a hasznuk, most viszont nincs meg. Az unió eredetileg a tagállamok kohéziójára, azaz színvonalbeli közeledésére lett kitalálva. Ehhez képest jelenleg Brüsszel politikája épp ellenkezőleg, a távolodást fokozza. Kétsebességű Európáról beszélnek, ami az EU felrobbanásával fenyeget. Ennek eredője az, hogy az egyébként jó célok mentén, helyes módon összerakott szervezeteket, mint amilyen az EU, az IMF és a Világbank, behálózták azok a piaci erők, akik egyébként nem törődnek semmivel, egyes egyedül a pénzük izgatja őket. Ezek a pénzpiaci "oligarchák" mozgatják a politikusokat, a nemzetközi szervezeteket, a világsajtó jelentős részét, a megvásárolt megmondóembereket.

- Így jutunk vissza a beszélgetésünk elején említett Matthew Lynnhez és Magyarország államcsődjének felvetéséhez?
- Ennek megválaszolását mindenkinek a józan ítélőképességére bíznám. Lynn vagy csapnivaló közgazdász, vagy mögöttes célja van azzal a képtelenséggel, amit Magyarországról mond.

2012. január 11., szerda

Éljen a Papi

Köszönöm a rám figyelést


Kedves Szeretteim, Barátaim, Közömbösök, Ellenfeleim és Ellenségeim! 
Ezúton (is) köszönöm meg 58. születésnapomon a születésnapi jó kívánságokat. Bevallom 1999, nyarán akkori "halálos ágyaimon" éppen azt latolgattam, vajon mennyi időt hagy még a Teremtő. A Nagy Intő - szívinfarktus, szívödéma, nyitott szívműtét - óta lassan 12 év telt el és folyamatosan szorít a páli útra, a szűziesség, szerénység, szegénység erényeire. Nem vagyok jó tanuló ezeket a tárgyakat illetően. Talán mert egyik páli erényre sem törekszem tiszta szívből. A sors rezignált nyugger (rokkant nyugdíjas) szerepet osztott már 12 éve, amibe én nehezen nyugszom bele, talán ezért is keresem magamnak a problémákat, a bajt, jelen időszakban a devizaadósok helyzete és sorsa jobbra fordításában. Fáj az igazságtalanság és nem csak a velem szembeni, hanem szeretteimmel, népemmel szembeni is. Mondják, szarnak, bajnak nincs gazdája. Általában nagy igazság, ám mégis vannak - még ha nem is tömegesen - olyanok is, akik nem elmenekülnek, hanem szembe mennek a bajjal. Én őket tisztelem igazán. Itt egy dallal köszönöm még meg a rám figyelést és jó kívánságot.


2012. január 10., kedd

Csajozós dumagép


-         Feljössz DVD-zni?
-         Szia, összetesszük amink van?
-         Van nálam kolbász, meg szalonna. Ennék hozzá kenyeret...
-         Gratulálok anyunak, meg apunak!
-         Szia! Látod azt a srácot a pultnál? \igen\ És azt az izmos hapsit a táncparketten? \Igen!\ Na nekik semmi közük az egészhez te nekem tetszel és szeretnélek jobban megismerni!
-         Ez teveszőr pulóver? Megismertem a púpokról
-         Ha rádnézek látom, hogy a szüleid jó munkát végeztek
-         Hy! My name is Elek! Petting Elek!!
-         Szia! Bekéne Antal vagyok! De Neked csak Bekéne Tóni!
-         Szia! Megmutathatom, hogy milyen mély a szerelem???
-         Sokat gondolkoztam, és úgy döntöttem, hogy jobb lenne, ha nem lenne köztünk semmi...se ruha, se levegő
-         Haza kísérlek, megtartasz?
-         Szia, Béla vagyok 8 éves, 6 éve képtelenen a szexre! De azért próbálkozunk?
-         Szia! Huszonöt Centi!
-         Ne haragudj, meg tudnád mondani hogy irják a telefonszámod?
-         Kisasszony ha maga bor lenne, édes lenne vagy száraz ???
-         Vállalkozó vagyok... Ma estére bevállallak!
-         Milyen érzés a buli legszebb csajának lenni?
-         Szia!!! Tudod mi hiányzik belőled? Az ami belőlem kilóg...
-         Feljössz hozzánk sakkozni? Te nyitsz, én meg beadom a futót!
-         Észre vetted milyen közel állunk egymáshoz...
-         Felismersz? Nem? Jó, mert utálom ha csak a pénzemért szeretnek!
-         Szia van barátod? Nincs! Akkor most már van!
-         Nem vagy elfáradva? MIÉRT? Mert tegnap egész, este az álmaimban rohangáltál.
-         Jössz táncolni? Illesz a nyakkendőmhöz.
-         Megvizsgálnád tüzetesen a mennyezetemet?
-         Szia! Engedd hogy mindennap boldoggá tegyelek!
-         Te kis nunis! Akarod hogy egy kukis elszórakoztasson?
-         Szia kedves? Lennél nedves...tőlem?
-         Életem művéhez szeretnék főszereplőt. Lennél Te az, szívecském?
-         Cic, cic! Aranyos kiscica, gyere ide!
-         Szia! Fogd meg milyen forró és kemény. Mert ilyen vonzó kívánatos vagy, azért áll ennyire készen!
-         Kebelbarát vagyok... főleg a te kebleid barátja szeretnék lenni.
-         Olyan formás domborulataid vannak- Te vagy a görbék halmaza aki egy egyenest felállít!
-         Olyan helyes arcocskád van. Úgy örülnék, ha reggel melletted ébrednék és először látnám.
-         Jajj! Véletlenül megdörzsölte a kukikám a vénuszdombodat, de csak azért mert megöleltelek és ennyire örülök neked!
-         Fázol? Megmelengethetlek? Megölelhetlek? Hopp, mi koppant a fenekeden?
-         Te tündér! Szemeid mint a csillagok, fogaid mint gyöngyök... Mikor szeretkezünk?
-         Ha szeretnéd tudni, hogy mitől áll ilyen sátorszerűen a gatyám, gyere velem ide ebbe a félreeső szobába...
-         Kifordítva mindenki rózsaszín! Mutasd meg te is!
-         Szia! A női nemnél jobban csak a női igent szeretem! Szerelmeskedjünk?
-         Szia kislány? Nagylánnyá tegyelek?
-         Kisasszony! Lenne a titkárnőm? Felvételi: ebből kellene 18 cm-t a fejében tartani!
-         De szép vagy! És a ruhád...!Szépen mutatna a szobám padlójára dobva.
-         Szeretnél fogyni? A szex 1000-1500 kalóriát éget el!
-         Te vagy számomra a legfontosabb! Légy a barátnőm!
-         Szia! Tetszik ez a kis szűk gatyó! Biztos hogy le tudod venni majd egyedül?
-         Mi van maca járunk?
-         Szevasz édes, nem vagy éhes?
-         Helló mizu, vidéki vagy? mi a körzetszámod ??
-         Anyám azt, mondta, ha még egy csúnya lánnyal mennék haza kizár...
-         Szia! SZERETLEK! Járjunk!!!
-         Te most azt játszod, hogy téged nehéz meghódítani?
-         Te olyan lány vagy, akit szívesen elvinnék a mamámhoz, de sajnos nem bízhatok meg az apámban.
-         Helló Julcsi itt Rómeó!
-         Tudsz egy feszítővasat adni, hogy leszedjem a lábaidról a szemem.
-         ööööö..izééé...ööö..
-         Hello baby jössz egy menetre?
-         Szia, szerinted a kelkáposzta tud úszni?
-         Szia van ma estére táncpartnered? (ez különösen jó tud lenni egy techno bulin)
-         Szia Levente vagyok, de röviden csak Levi.
-         Jössz b..ni? na, akkor kezdjük az elején: kő kóla?
-         Táncolunk egyet előtte?
-         Olyan vadító vagy, hogy kiolvadt a muszály az alsónadrágomból!
-         Mi lenne, ha elmennénk hozzám és megszabadulnánk ezektől a nedves alsónemüktől?
-         Szeretem benned tested minden izmát. De legjobban az enyémet!
-         Szép cipők. Dugunk?
-         A nevem Géza! Csak azért mondom, hogy tudd mit kell majd sikítanod!
-         Ez a ruha gyönyörű. Jól mutatna a hálószobám szőnyegén.
-         A mai nap kulcsszava a láb. Menjünk fel hozzám és próbáljuk meg elválasztani!
-         Lehetnél szerelmi svédasztal. Elterülnél, és azt szednék rólad, amit akarnék!
-         Van egy telefonkártyád? Felhívom anyádat és gratulálok neki!
-         A szádban akarok olvadni, nem a kezedben!
-         Ha a szüleid nem találkoztak volna, én most nem lennek ilyen boldog.
-         Van nálad térkép? Elvesztem a szemeidben.
-         Többet keresek, mint amennyit el tudsz költeni!
-         Ismerlek valahonnan, vagy csak egyszerűen fel vagy öltözve?
-         Tudod, ha levágnánk a kezeidet, pont úgy néznél ki, mint a Milói Vénusz.
-         Elnézést, dugunk, vagy inkább kérjek bocsánatot?
-         Bal lábad a Karácsony, jobb lábad a Szilveszter. Jöhetnék a két ünnep között?
-         Hiszel a szerelemben első látásra, vagy sétáljak el itt még egyszer?
-         He, itt valaki fingott. Menjünk fel hozzám!
-         A te neved volt odaírva.
-         Megnéztem ma az Értelmező Szótárban a gyönyörű szót.
-         A szex öl. Akarsz boldogan meghalni?
-         Játsszunk mérleget! Ráülsz az arcomra és megbecsülöm a súlyodat. Én leszek a mérleg nyelve.
-         Szép a ruhád, kibeszélhetlek belőle?
-         Ezek igaziak?
-         Nem lehetne téged receptre felíratni?
-         Megadhatom a telefonszámomat???
-         Nem keresünk egy csendesebb helyet?
-         Megmutassam a bélyeggyűjteményemet?
-         Mi a véleményed a cseh sírásók bérezéséről?
-         Szia, mostantól ismerjük egymást...
-         Hogy hívnak?
-         Ugye Te vagy a szülinapi ajándékom????!!
-         Elveszítettem a telefonszámom, kölcsönadnád a tiéd...
-         Megsimogatnál a szempilláddal?
-         Szia! Ne haragudj, Te vagy az igazi?
-         Mondj valami érdekeset magadról!
-         Na, ma sem lesz kacsatánc?!
-         Szerinted mit tennék, ha megcsókolnál?
-         Kár, hogy elfogyott a száraz pezsgő!
-         Szia! Merre van a bárpult?
-         Mit tennél, ha megcsókolnálak?
-         Ugye szereted a lányokat?
-         Nem akarsz meghívni egy italra?
-         Gyere, legyünk rosszak! De csak ha jól csinálod!
-         Összetört az autóm, nem tudsz egy Ferrari szerelőt?
-         Jól érzed magad? - Szép a szemed! Megnézhetem közelebbről?
-         Ha kenyér lennék, lennél a vajam?
-         Szia! Ragadós a jókedvem, te is mosolyogj!
-         Szia! Van kedved beszélgetni velem?
-         Most járjunk!!
-         Kérsz tejet?
-         Akarsz lenni az exasszonyom??
-         Ma olyan vagyok mint a spanyol nátha. Mindenki megkaphat.
-         Szia tudsz adni egy tollat, hogy felírjam a telefonszámod?
-         Szia! Hol lehet ilyen hegyes pólót kapni???
-         Szia! Te vajon milyen mély vagy? Megmérhetem?
-         Sziiiiaaaa Cicaaa!! Kérsz egy ücsit?
-         Van kedved egy ismerkedéssel egybekötött fakultatív programhoz?
-         Verseny mikor a piros lámpa zöldre vált...
-         Szia! Jók a lábaid! Mikor teszed szét őket?
-         Ha már elvesztetted a szüzességed, megkaphatnám a dobozt, amibe csomagolták?
-         Nem fájt?? Amikor leestél az égből?
-         Szia! Mennyibe kerül egy mosolyod?
-         Van benned valami szép! De mindjárt kiveszem belőled!
-         Ne haragudj, de ízléstelen ez a citromsárga bugyi rajtad... Már hogy ne lenne citromsárga?... Ne viccelj... Ne, felesleges megmutatnod, látom így is, citromsárga... Jó, jó mutasd meg ha ennyire akarod... Hmm... tényleg nem citromsárga - ha már itt tartunk...
-         Te, elhagytam valahol az öngyújtómat, asszem a blúzod alatt lesz...
-         Úgy látom a barátnőd magányra vágyik, nem hagynánk egyedül kicsit?
-         Mondtam már, hogy a francia idegenlégióból dezertáltam?
-         Jössz táncolni vagy már szélesre ülted az egyébként édes kicsi popódat?
-         Ma este te fizetsz!!
-         Ugye szereted a fiúkat?!
-         Szia, ne haragudj, nem engem láttál tegnap a tévében?
-         Szép a ruha! jól mutatna a hálószobám közepén!
-         Nem jössz fel hozzám Cd-t hallgatni? Ha nem tetszik a CD, felöltözhetsz és hazamégy.
-         Szerinted a habcsók teteje jobbról balra vagy balról jobbra csavarodik?
-         Járunk?
-         Mizu?.......Vidéki vagy?
-         Szia! Megyünk sétálni a sötét parkba???
-         Helló! Nem baj ha elfelejted a nevem, nyugodtan írd fel a falra...
-         Helló! Minden zsák megtalálja a foltját. Te eggy zsák vagy. betömjem a foltoodat?
-         Helló! Kő, papír, olló, aki nyer azé a pálma( hagylak nyerni)...
-         Helló! Te tudtad, hogy a nemsokára napfogyatkozás? Leszel a nap? Én majd leszek a hold...
-         Helló! hívj Dr.-nak. De épp titkárnőt keresek
-         Helló! Azt szokták mondani, hogy káposzta vagyok...leszel kecske?
-         Szia! Tényleg járni akarsz velem? Úgy hallottam. De most tényleg. Ugye???
-         Egyik lábam Karácsony, a másik Húsvét! Ráérnél a két ünnep között?
-         Nem láttad a kongresszusi érdemérmemet, mert elhagytam!
-         Hé szöszke, jössz egy röpke gyömöszre?
-         Szia! Vagy ismerlek valahonnan vagy tetszel!
-         Nincs kedved megnézni a szőnyegmintámat?
-         Kapaszkodj az aurámba!
-         Akarsz nálam reggelizni?



    Volt egyszer egy házikó ...

    Posted by Picasa

    Zsozsókánk

    Posted by Picasa

    Böjte Csaba: Államcsőd

    Tavasszal Argentínában voltam, és egy asztaltársaságot megkérdeztem, hogy az egyszerű emberek számára mit is jelentett az államcsőd? Tudtam, hogy az argentin kormányok folyamatosan átgondolatlanul kölcsönöket vettek fel, végül 2000-ben már nem tudtak több hitelt felvenni, senki nem akart Argentin állampapírokat vásárolni. Az állam nem tudta kiadni a fizetéseket, nem tudták kiegyenlíteni a költségeket, törleszteni az adósságokat. Ezért elismerték, hogy az állam csődbe van. Persze ettől az élet nem állt meg, a nap másnap is felkelt. Addig egy USD, egy Argentin peso volt, de másnap már csak négy pesoért adtak egy dollárt. Így az emberek nem fizetésük 25%-át vesztették el, hanem egyik napról a másikra mindenüknek 75%-át. A bankokban lévő pénzeket az állam befagyasztotta, és most 10 év után talán kis részletekben kezdik kiadni az embereknek a megtakarításokat. Persze az emberek lázadoztak, hatalmas megmozdulások voltak.
    Megkérdeztem azt is, hogy a kormány mit tett? Az egyik férfi azt mondta, hogy: “a hatalom mindent megtett!” Mire a felesége csak annyit mondott, hogy: “elég durván tette azt, amit tett”. Kíváncsian rákérdeztem, hogy mégis mit tett a hatalom durván? “Hát – jött a kitérő válasz – mikor mentem reggel a munkába, biza itt is – ott is le volt takarva 10 – 20 halott az út szélén”. Az élet nem áll meg! Eltelt 10 év, és most minden 5 -10 ház előtt egy őrbódé áll, az emberek fizetik az őrt, ki azonnal telefonál ha gyanús alakok jelennek meg az utcán, és akkor nem egy – két rendőr jön, hanem egy állig felfegyverzett különítmény.

    2012. január 7., szombat

    Böjte Csaba: Év végi gondolatok a hegyekből


    Itt a hegyen a ragyogó, istenáldotta szép tájban bennem csak kérdések fogalmazódnak meg. Őseink ezer évvel ezelőtt talán százezren sem voltak a honfoglaláskor, és csak innen Erdélyből az elmúlt húsz év alatt 400 ezer ember ment el. Miért?! Ki számolja azokat, akik elmentek, és ki tartja számon azokat, akik itthon maradtak?” - szerepel Böjte Csaba elmélkedésében.
    Kimentem Kismuncselre, a Kárpátok déli vonulatára, hol egy elfelejtett kis bányásztelepülés mint az elmúlt évek mementója roskad bele a tájba. Eljöttem ide, Isten háta mögé, ahonnan mindenki elmenekült, válaszért, megvilágosodni.
    Továbbiak

    2012. január 3., kedd

    Sikertelen randik egy mondatos magyarázata szakmailag

    A tűzoltó: Nem éreztem a tüzet.
     A vegyész: Hiányzott a kémia.
     A focista: Nem passzoltunk egymáshoz..
     A hegesztő: Nem volt meg a szikra.
     A kórboncnok: Élőben egészen más.
     A matematikus: Nem jött be a számításom.
     Az ügyvéd: Nem az esetem.
     A táncos: Valahogy nem fogott meg.
     A liftkezelő: Nem voltunk egy szinten.
     A nőgyógyász: Olyan ürességet éreztem.
     A vak: Nem egyezett a látásmódunk
     A festő: Nem festettünk jól együtt
     A WC-s néni: Szar  ;volt!
     A cukrász: Nem volt elég édes
     A hadvezér: Nem tudtam meghódítani
     Az autó versenyző: Váltanom kellett
     A horgász: Nem kapta be a kukacot
     Az orvos: Nem hozott lázba
     Az informatikus: Nem volt kompatibilis
     A jós: Nem volt közös jövőnk
     A tanár: Nem tudtam meghúzni
     A terrorista: Nem ejtett rabul
     A rádiós: Nem voltunk egy hullámhosszon
     A bűvész: Nem varázsolt el
     A hulla: Nem dobogtatta meg a szívem
     Stohl: Ütközött a véleményünk
     A boxoló: Nem voltunk egy súlycsoport
     A vízveze ték szerelő: Nem volt elég nedves
     Pókember: Nem sikerült behálóznia
     A terminátor: Nem olvadtam el tőle
     A zenész: Nem tudtam ráhangolódni
     Az időjós: Nem volt felhőtlen a kapcsolat
     A kukás: Szemét volt
     A pék: Ebből nem sült ki semmi jó
     A tolvaj: Nem lopta be magát a szívembe
     Jézus: Más vizeken jártunk
     A hajós: Rossz helyen kötöttem ki
     A mezőgazdász: Nem aratott nálam sikert
     A bíró: Elítéltem a külseje miatt
     A postás: Próbálkoztam de feladtam
     A vadász: Bakot lőttem vele
    ;A hegymászó: Nem juttatott el a csúcsra
     A színész: Csak megjátszotta magát
     A pilóta: Nem repített a magasba
     A rekorder: Nem tudtam megdönteni
     A rendőr: Nem volt lebilincselő
     A csúszdamester: Kicsúszott a kezeim közül

    2012. január 1., vasárnap

    Fehérgalléros Uzsora II.

    Nekünk -devizaadósoknak 
    kell megfogalmazni 
    - sérelmeinket, kárainkat
    - a vitatott körülményeket és követeléseinket
    mind a bíróságoknak, mind az ügyészségeknek.
    kell cselekedni, 
    - A Btk. alapján büntető feljelentések megtételével
    - A Ptk. alapján keresetek benyújtásával.

    Miért is? 
    Azért, mert jogaink és vagyonunk - családjaink megélhetésének alapjai - annál sokkal fontosabb, mintsem azt csak jogászokra és politikusokra bízzuk.

    Első lépés
    Ahhoz  hogy kárainkat, kármegelőzési -és kártérítési követeléseinket meg tudjuk fogalmazni, tisztában kell lennünk azok természetével. Ahhoz ugyan, hogy az ügyész megértse miről beszélünk, azaz milyen bűncselekményből eredő kár ért már eddig is - és ha nem történik változtatás - milyen károkra lehet bizton számítani, úgy fel kell tárnunk annak folyamatát, egyben meg kell jelölnünk a károkozókat, azaz a bűnözőket és a károsultakat, azaz az áldozatokat és ha tudjuk a károk mértékét.

    Ha és amennyiben a kölcsönszerződéseinket módosítani kívánjuk, úgy meg kell mutatnunk a bírónak azt, hogy a jelenlegi kölcsönszerződés mitől nem alkalmas a kölcsöntörlesztés szabályozására és a jelenlegi helyzet - amennyiben nem történik változás - hova vezetett és hová vezet a jövőben. 

    Eszközeink
    1.) A büntető feljelentés a Btk. alapján
    2.) Kereset az illetékes bíróságnak a kölcsönszerződés módosítása tárgyában.

    A Fehérgalléros Uzsora I.

    Sokszor elhangzik, nincs igazság! Pedig van. Az igazság nem más, mint a Teremtő akarata, mely mindannyiunk lelkében ott lakik és a lelkiismeretben nyilvánulhat meg. Már ha megnyilvánul. 
    Divat lett a devizaadósokat megmenteni kis hazánkban. De kik is ők? Kik ezek az üldözöttek? Kik vagyunk mi? 
    Nos ők azok, akik a fehérgalléros uzsorások markába kerültek azzal, hogy aláírtak egy deviza-elszámolású kölcsönszerződést, mellyel a Törvény előtt olyan kötelezettségeket vállaltak, melyek el lehetetlenültek. Miután a jogrend alapján a kölcsönadó megteheti, hogy nincs tekintettel erre a kialakult körülményre, folyamatosan veszik el a pénzét a devizaadósoknak, és akik nem tudnak fizetni, azt a kilakoltatás és a vagyonelkobzás veszélyezteti.
    Mi ez? Természeti csapás? Istennyila?
    Nem. Ez a tehetetlenség jelensége. A magyar kormány, újra olyan helyzetbe került, hogy nem képes megvédeni állampolgárait a külső erőszaktól. Ahogy a második világháború során is tehetetlennek bizonyult a hitleri birodalom követeléseivel szemben. 
    Ma a Birodalom a EU. A szabályrendszer az EU jogrendje. Mert az EU Jogrendje volt az alapja annak, hogy a fehérgalléros uzsora - azaz az eladósítás - elhatalmasodott és mára a közhatalom gyakorlói is közjegyzők, végrehajtók őket, az ő érdekeiket szolgálják. 
    Eladósították az egyes nemzetállamokat, az önkormányzatokat és most a lakosság van soron. A leghatékonyabb trükkjük, a devizaelszámolású kölcsönszerződés, melynek egyoldalú változtatásaival folyamatosan növelik a havi törlesztő részleteket és a tartozás mértékét is. 
    A kölcsönadók kezében az úgynevezett "kockázat" az, amit ők állapítanak meg, például mint országkockázat és erre hivatkozva végzik könyvelésüket a kölcsönszerződés lényegi elemeit változtatva, úgymint havi törlesztőrészlet, tartozás. Amennyiben a havi törlesztő részlet eléri a megfizethetetlenség mértékét, úgy a futamidő meghosszabbításával az egyre emelkedő tartozást tovább göngyölik. 
    Ezt nevezzük adósságcsapdának, amiből a tehetetlenség síkján nincs is kiút. Nincs kiút mindaddig, míg az eredeti szerződési feltételek állnak fenn, különösen az elszámolási részben, a devizaalapú elszámolás.
    Newton Első Törvénye, a tehetetlenség törvénye. Mely szerint bármely nyugvó, avagy mozgó test, mozgásállapotát mindaddig megtartja, míg rá külső erő hatást nem gyakorol.
    Hogy a nemzeti kormányok, önkormányzatok mivel próbálkoznak, az benne van a napi hírekben.  A francia elnök kinyilvánítja, hogy Franciaország nem tűrheti, hogy magántársaságok minősítsék az országkockázatát, fideszes polgármester az ERSTE bank igazgatójának ír nyilvános levelet a "veszteségek" megosztását illetően. Különös, hogy egyik sem az illetékes bírósághoz fordul, a kölcsönszerződés megsemmisítése avagy teljesíthetővé, fenntarthatóvá tétele ügyében. Pedig a jogrend szerint a kölcsönszerződések módosítására a felek vitája esetében egyedül, az illetékes bíróságok a jogosultak. Nem különös viszont akkor ez az állapot, ha a banktitkokra gondolunk, melyek "jótékony leple"takarja a pártfinanszírozás, a pártpolitizálás anyagi alapjait. 
    Különös viszont az, hogy maga az állampolgár, mi devizaadósok miért nem ismerjük fel azt az egyszerű tényt, hogy a kölcsönszerződéssel vállalt kötelezettségek feltétel rendszerének a megváltoztatására - vita esetén - csak és kizárólag az illetékes bíróság a jogosult. 

    Miért nem teszünk büntető feljelentéseket?
    Miért nem nyújtunk be kereseteket az illetékes bíróságokra? 

    Folytatjuk a

    Nekünk -devizaadósoknak - kell megfogalmazni 
    - sérelmeinket, kárainkat
    - a vitatott körülményeket és követeléseinket
    mind a bíróságoknak, mind az ügyészségeknek.
    néma gyereknek az anyja sem érti szavát.
    Nekünk - devizaadósoknak - kell cselekedni, 
    - A Btk. alapján büntető feljelentések megtételében
    - A Ptk. alapján keresetek benyújtásával.

    Jogállamban élünk, így ez a jogrend! Az indulatos hőbörgés a bankok ellen, a kormányzat ellen, a politikai úgynevezett jobb avagy baloldal ellen nem segíti céljaink elérését, csak arra jó hogy megossza erőinket. Arra jó hogy szembe állítson egymással minket, devizaadósokat egymással és a társadalom más érdekcsoportjaival. 

    Évnyitó

    Posted by Picasa
    Az évet ezzel a palackkal kezdtem. 1999-ben nem gondoltam volna, hogy idejutok. No nem, nem lettem alkoholista, hanem hogy egyáltalán élek még 2012-ben. Azóta is hatalmasat fordult a világ. Sok jót és rosszat hozott. Ez az év érzem, további sok-sok változással jár. Jóval és rosszal. Olyanokat teszünk, amit régebben el sem tudtunk volna képzelni.  

    Életbe lépett az Alaptörvény

     
    Posted by Picasa


    Adjon Isten mind jobbat, mind jobbat,
    Ne csak mindig a rosszat, a rosszat.
    Mitől félünk, mentsen meg, mentsen meg,
    Amit várunk, legyen meg, legyen meg.

    Adjon Isten minden jót, minden jót,
    Jobb időt, mint tavaly volt, tavaly volt,
    Sok örömet e házba, e házba,
    Boldogságot hazánkba, hazánkba.