Széchenyi István szállóigévé lett mondata: „Nyelvében él a nemzet”. Napjainkban a következőképpen mondhatnánk ezt: nyelvében (1), szimbólumaiban (2), hagyományőrzésében (3) és kapcsolataiban (4) él a nemzet. Az utóbbi, ritkán emlegetett faktort szeretném a továbbiakban kifejteni. Ebben kristályosodik ki Csíksomlyó szerepe: a magyar-magyar kapcsolatban, vagyis az „itthon” és „otthon” dialektikájában.
A kapcsolat nem más, mint motiváló erők interakciója. Idézném Marcus Aurelius manapság is aktuális gondolatát: „Amire az ember gondol, az meghatározza a gondolkodásmódját, mert a képzetek mintegy átitatják a lelket... Minden egyes lény arra tör, aminek a kedvéért megalkották. Amire pedig tör, abban a célja. Ahol a célja, ott a haszna és a java. Az értelmes lény java a közösség. Mert hogy mi közösségre születtünk, az régen bebizonyított tétel”.
Miért fontos évezredekkel visszamenni a történelemben, mielőtt Csíksomlyó jelenlegi helyzetét és fontosságát értelmeznénk?
Nem állunk a helyzet magaslatán.
Mondhatnánk úgy is, hogy a közelmúlt évtizedei komoly létroncsolást végeztek társadalmunkban. A létroncsolás az elmúlt húsz esztendőben nem állt le, hanem egészen más ideológia máza alatt folytatódott. Fogalmazhatnám úgy is erdélyi magyarként, hogy a kommunizmus támadása értékeink ellen még nem ért véget.
Bevezetőként a 2011-es magyar alaptörvény preambulumát idézem: „...Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra. Bízunk a közösen alakított jövőben, a fiatal nemzedékek elhivatottságában. Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot. Alaptörvényünk jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között...”
A MÚLT – JELEN – JÖVŐ idősáv olyan fontos része az életünknek, melyre fokozottan kell odafigyelnünk. Az „IDŐ” nagy kincs, de nem az amerikai értelemben („Time is money”). A múlt ismerete (folyamatok elemzése és megértése), a jelen aktív megélése (fontos döntések megtétele) valamint a jövő megálmodása és tervezése adja meg keresztény életünk pozitív tartalmát. Ha van például egy autónk, amellyel a sötétben vagy ködben gyorsan száguldunk, szükséges, hogy felkapcsoljuk a reflektorokat, mert ellenkező esetben nem tudjuk előre észrevenni a kanyarokat vagy az esetleges egyéb akadályokat az úttesten. Így van ez a jövővel is: ha nem sikerül kellő döntéseket hozni a jelenben, akkor az előttünk levő „akadályokat” nem vesszük észre időben és sem egyéni, sem társadalmi szinten nem tudjuk kezelni azokat.
Az elmúlt évtizedeket ideológiák harca, vagy inkább ideológiák kereszteződése jellemezte. Úgy a kommunizmusnak, mint az 1989 után üzemelő kapitalizmusnak erős átfedési pontjai vannak:
• kitartó munkával próbáltak és próbálnak megsemmisíteni és az emberek elméjéből kiiktatni mindenféle istenképet
• cél a társadalom immunrendszerének, ellenállóképességének meggyengítése minden szinten: leginkább a család teljes kiszolgáltatottsága
• a félelem érzése állandósult az egyénekben: félni kellett és kell mindentől, bizalmatlannak kellett és kell lenni mindenkivel
• az anyagi javakért cserébe az “égieket” fel kellett / kell áldozni, amit a modern erdélyi ember – idegösszeomlások között – jószántából tesz meg. A társadalmat mozgató létroncsoló erők annak alapján engednek a hatalomból és az anyagiakból részesedni, amennyire az ember képes az “üdvét”, vagyis a szakrális életterét feláldozni
• bizalmatlanság erősítése és propagálása a bizalom helyett – egy „normális”, működő társadalom alapja CSAKIS a bizalom lehet.
A minden szinten történő agymosás következtében Erdélyben is létrejött a modern ember karikatúrája: a fogyasztói idióta. A plázákra, bevásárlóközpontokba szoktatott „minimál én” tömegesen atomizálódott és eladósodott. Eltávolodott mindazon értékektől, amelyek történelmének a fénykorát jellemezték, amelyek töltetet adtak politikai és társadalmi szervezkedésének. A modern kreatúra legfőbb jellemvonása: értéktelen, hazug, megbízhatatlan. Miközben a homo sapiens, mely homo politicus is kellene legyen (vagyis aktív meghatározója jelenének és jövőjének), átalakul homo videns-szé, egy olyan emberronccsá, amely már nem néz, csak bámul (leggyakrabban a televízió képernyőjét), azalatt a társadalmi folyamatok reális és objektív intézményesített elemzése, értelmezése és megértése a háttérbe szorult. Az új embernek, ennek a homo videns-nek, amely elözönlötte Erdély elitjét is, nincs ideje már semmire, csak önmaga ámítására és butítására. „Amit ma hazudhatsz, ne halaszd holnapra”: ez a szlogen Kelet-Európában a társadalmat működtető alapnormává válik – úgymond társadalmi keresztmetszetté, és lassan mindenki meg akar felelni ennek a normának. Ennek következtében vészreflex alakul ki a társadalom nagy részében: ez rövidtávú gondolkodást, demotivációt, állandó nyugtalanságot eredményez, csökkenti úgy az érzelmi intelligenciát, mint a szociális érzékenységet.
Modern erdélyi társadalmunkban a „lényeg” irtózatosan eltolódott: a szakrális tényezők teljesen háttérbe szorultak. Az embereket fárasztják a szakrális témák (pl. kultikus helyek, istenkép, vallási szimbólumok), de annál kaphatóbbak:
• MLM (multi-level-marketing) rendszerek „profitabilitásának” a szajkózására (1),
• veszélyes értékesítési csatornáknak a reklámozására még családon, baráti körön belül is (2),
• az eladósodási lehetőségek, bankok akcióinak az istenítésére (3).
Ideillő a csiga és a teknősbéka sétájáról szóló vicc: a csiga és a teknősbéka egymás mellett mennek. Egyszer csak megszólal a csiga: „Te teknős, milyen jó, hogy lassan megyünk”. Mennek tovább, de alig telik el öt perc, a csiga újra megszólal: „Te teknős, milyen jó, hogy lassan megyünk”. Bandukolnak tovább, mire a csiga újabb öt perc után ismét megszólal: „Te teknős, milyen jó, hogy lassan megyünk”. A teknősbéka most már megkérdezi: „Mondd csiga, miért mondod ilyen gyakran, hogy milyen jó, hogy lassan megyünk?” „Azért kedves teknős – felelte a csiga – mert rossz irányba haladunk...”
A társadalmunk létválságba került.
Társadalmunk lerázta magáról a szakralitás béklyóknak hitt megtartó erejét és közben a legsötétebb modern babonák áldozatává lett. Ahogy Bogár Laszló közgazdász fogalmaz: a modernitás valójában új babonarendszert hozott létre, melynek valami módon mindannyian az áldozatai vagyunk.
Melyek ezek a babonák, amelyekről a társadalom vezetői sem akarnak kellőképpen kommunikálni?
1. A felvilágosodástól kezdődően az emberi élet alapja a materializmus lett. A szellemi erők helyett a – szakrális jellegétől megfosztott – anyag került a központba. Nem fontos az élet üdvtörténeti beágyazottsága, hanem csakis a nyers élvezetek halmozása. A kényelem és a biztonság megdöbbentő felértékelődésének lehetünk tanúi.
2. A végtelen fejlődés és végtelen haladás elmélete egy újabb babona. Feltételezzük, ha nem is tudatosan, hogy a minket körülvevő anyag kihasználása a végtelenségig fokozható. Erre nagyszerű ellenpélda a rákos daganat és annak hatalmas térnyerése. A korlátos létkeretek között korlátlan fejlődésről álmodozni az önmegsemmisítés biztos útja. Ahogy a rákos daganat tönkreteheti az emberi testet, ugyanúgy a végtelen fejlődés babonája megsemmisítheti az ember életterét.
3. A harmadik babona az a téves „hittétel”, hogy a tudományok a maguk eszközeivel és kutatási eredményeikkel választ tudnak adni mindenre, amire pedig mégsem, az nem is létezik. A technológia pedig minden problémát „megold” és figyelmen kívül hagyja a kényes szellemi, erkölcsi, valamint etikai kérdéseket. Így problémamentesen gyárthatjuk le az emberek tömegeinek megsemmisítésére alkalmazott bombákat, tervelhetjük ki a profitorientált háborúkat, halmozhatjuk a profitot a társadalom többségének a rovására.
4. Az egyenlőség és a demokrácia babonája az orwelli állatfarmot juttatja eszembe: „mindenki egyenlő, de egyesek egyenlőbbek”. Kelet Európában a demokráciák mutatványos bódéként üzemelnek, közben állandóan azt szajkózzák, hogy mindenki egyenlő. Ez az ámokfutó „egyenlőség” aztán megszünteti a „beavatás” hierarchikus rendjét és egy olyan negatív folyamatot működtet, amelyet „kiavatásként” lehet leginkább megnevezni.
Egyetlen megoldásunk van: visszatérés a szakrális létmódhoz. Csíksomlyó, mint a magyar élettér legfontosabb kultikus helye tevékenységét a következő vízióra kell felépítse: vallási (zarándokközpont programokkal), és szellemi (felnőttképzés, szellemi programok) fellegvárként kell üzemeljen, amely a szakralitás talapzatán tudja összevonni a magyar élettér társadalmi és vallási erőinek a segítőkészségét. A magyar-magyar kapcsolatokat elemzi és értelmezi, és olyan felelősségteljes kommunikációt biztosít, amely Csíksomlyót a belső és külső magyar-magyar kommunikációban az élvonalba emeli. Mivel Csíksomlyón valóban egy isteni „brand” működik, mondhatjuk úgy is, hogy az ég jobban összenő a földdel, feladatunk, hogy ezt a lehetőségünket ne csak „őrlángon” működtessük, hanem egy valódi, életképes, nemzetstratégiai helyet hívjunk életre. Egy olyan központra van szükségünk, amely felhívja a társadalom figyelmét a pusztító modern babonákra, az egyre erősödő modern rabszolgatartó társadalom kialakulására – továbbá érti, értelmezi és elemzi a társadalmi negatív folyamatokat, kimozdul a jól bevált passzivitásból az aktív, cselekvő állapotba – hiszen Krisztus mindannyiunkat cselekvő létre hívott meg.
Évekkel ezelőtt azt üzente egy középszerű politikus a Magyar Parlamentből, hogy „merjünk kicsik lenni”. Nem hiszem, hogy ez lenne a mai erdélyi társadalomnak a legfontosabb víziója.
A magyar-magyar kapcsolatok kulcskérdése, hogy mennyire tudjuk kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket, hiszen a jövő csakis szövetségekre, szövetségesekre és szervezett kapcsolattartásra épül. Hogy megfelelően kimozduljunk a társadalmat butító folyamatokból, értelmezhessük a jelenünket és megoldásokat keressünk a jövőnkre nézve, a magyar-magyar összefogás sürgetőbb létszükséglet most, mint bármikor eddigi történelmünkben. Az erőforrásaink okos és logikus kiaknázása nagymértékben kommunikáció kérdése. Csíksomlyó segíthet abban, hogy megértsük Marcus Aurelius gondolatát: „az, hogy közösségre születtünk, régen bebizonyított tétel”. De ez a közösség, amely „lelki impériumként” határok felett átível, csakis akkor tud gyümölcsöt hozni jelenünkre és jövőnkre, ha sikerül félretegyünk egyéni érdekeinket és egy kidolgozott stratégia mentén – szakrális erőterünk segítségével – valóban képesek leszünk jövőt formáló tervek kidolgozására és megvalósítására: reszakralizáció, népnevelés, beavatás.
Ne feledjük: a szomszédos kultúrában a vallás politikai fegyverként üzemel.
„Nyelvében él a nemzet”... Ha a következő évtizedeket át akarjuk vészelni, mindenképpen tegyük hozzá: egy egészséges társadalom (legyen az az erdélyi magyarság) nyelvében (1), szimbólumaiban (2), hagyományőrzésében (3), és kapcsolataiban (4) él. Ez utóbbit nemzetstratégiai szemszögből kell egyre inkább kezeljük, és megvalósítsuk a magyar-magyar viszonyban. Az erdélyi magyarság önrendelkezésének hosszú története van – fedezzük fel újra jelent alkotó és jövőt megálmodó képességeinket.
Dr. Szakács Ferenc Sándor
Csíksomlyó – Gyergyóditró, 2011.09.12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése