2009. március 16., hétfő

Olaszliszka szindróma

A sajtóban elhíresült olaszliszkai lincselésről már kötetnyi publikáció jelent meg. A téma felszínentartásáról a magyar jogszolgáltatás (mert igazságról szó ne essen! ) bénasága és tehetetlensége gondoskodik. Hiteles információk alapján leszögezhetjük, hogy Olaszliszkán egy családi hisztéria következménye volt az átutazó tanár meglincselése. Nem cigány-magyar ügyről, hanem egy szerencsételen önbíráskodásról volt csupán szó.
Történt ugyanis - évekkel a hisztérikus eset előtt - hogy ugyanabból a családból egy kislányt valóban halálosan elgázolt egy személy, aki ittasan vezetett. Akit aztán "kimosott" a jogszolgáltatás. Ez az igazságtalanság ült le a meg nem nevezett csalág tagjainak lelkében és amikor a megismétlődni vélték az esetet önbíráskodásra ragadtatták magukat, de nem az EU jogelvei, hanem az ősi szemet-szemért, fogat-fogért indulatok mentén. Egy cigány nagycsalád amint azt a hírekből is tudjuk elérheti az 50 - 100 főt is akár. Ennyi. Ebből gerjesztett a média országos "ügyet", ezt lovagolta meg a politika is, kétes politikai tőke kovácsolására. Ezeket az ügyeket lovagolják meg az úgynevezett "jogvédők", akiket feltehetően az USA finanszíroz a társadalmi feszültségek gerjesztése céljából. Vajon a lakájmédia oknyomozói miért nem tárták fel a valós motiviókat, amelyek mélyén az "igazságszolgáltatás" mélységes elégtelensége illetve a társadalmi összefonódások, a korrupció húzódnak meg? Nyilván azért, mert a "véleményformálók" azt nem keresték. Ezekre a hisztériakeltésekre kiváló példát szolgáltatot a "Mortimer kardszúrás ügy" és a "Pécsi molotov koktélos ügy" is. Egy álhírre harcosan felsorakoznak az "antifasiszták" - ezzel mintegy lefasiztázva és provokálva a csendes többséget - majd miután kiderült, hogy kamu volt az egész, mélységes csend honol a lakájmédiában az "ügyekről".
A kérdés annyi, mindez kiknek áll érdekében? Mert az bizonyos, hogy tudatos hisztériakeltés folyik a médiában, melynek végcélja a cigánykártyának a magyar politikai életbe történő betolása, a "divida et impera".

Nincsenek megjegyzések: