2008. október 24., péntek

Ötvenhat

Bizony folyamatosan megy széphazánkban az agymosás. Folyamatosan pénzelik a Birodalmak az emberek emlékezetének, felfogásának "alakítását". Megjelent cinikusan a politikai elit, a véleményformálók fogalma is. Talán nincs is olyan eseménye nemzeti létünknek, amelyet koronként legelább kettő szembenálló nézőpontból ne "közvetítették" volna. A pécsi Széchenyi István Gimnáziumi felvételemnél - mert akkor még volt ilyen a tagozatokon - véletlenül azt mondtam az ötvenhatos eseményekről hogy forradalom. Pály Gábor elkötelezett tanár úr igen rossz szemmel nézte. (Ma sem tudom hogy csúszhatott ki a számon ez 1968-ban. :) ) Kétéves voltam az ötenhatos események idején. Egy saját emlékem van, egy kép, amint eldübörög Berzence egyik utcáján - ahol mi laktunk - a Smolcz udvar előtt egy tank. Én guruló háznak néztem, mert akkora volt, mint az utca másik oldalán a házak. ( Ugye a gyerek perespektívája.) Valamennyivel később emlékezem a helyi magalakuló munkásőrség dobtáras géppisztoly tartó álványára. Apám vihetet be magával az őrségre, mert szegénykémet - kezdő orosz tanár volt és szigorú is - a helyi csőcselék akasztani vitte volna. A helyi plébános bújtatta a templomban. Szóval nekem mesélhetnek itt az agymosók, hogy milyen volt ötvenhat. Kinek olyan, amilyennek látta, ugye? Mert mi is történt? Nyugat a béketárgyalásokon 1945-ben a szovjet zónába utalta Magyarországot és megindult a szovjetesítés. Ahol lószar van, ott veréb is van. Az új rend nyilván a régi rend elnyomottjaiból elegált. És bizony sokaknak - nem oktalanul - nem volt ínyére ez az átalakítás. Senki nem adja szívesen a javait, főleg azok akik kemény munkával szerezték. Mások - mint a fényes szelek nemzedéke - viszont tanulhatott. Megnyílott a parasztgyerekek tömegei számára a társadalmi felemelkedés lehetősége. Nemrég ugye - 1985-ben - Bush és Gorbacsov egyeztek meg abban, hogy akkor most Magyarország ( és a többi volt KGST-s) a Nyugati érdekzónába kerülhet. Újra megindult az átalakítás. A nemzeti vagyont szépen átpasszolták a Nyugati befektetőknek. Magyarul eladták az országot. Szó szerint. Aki nem hiszi nézzen csak utána, hol az újratermelhető nemzeti vagyon, és kik a tulajdonosok? Ennek hiánya most érezhető különösen, mikor lám kiderült, hogy ez a "piacgazdaság" ami nem más mint a Pénz Diktatúrája se minden rendek legjobbika. Bedőlt a golbalizáció? Nyugaton államosítják a bankokat! Lehet már utazni ugye? Hamarosan az USA-ba is vízum nélkül. Naja. Csak munkahely - értsd megélhetés - nincs a tömegeknek, mert a gyárakat is lerohasztották direkt, hogy csatért pitykéért adhassák el a piacainkat a Nyugati befektetőknek. Lehet kapni chillei szilvát, szlovák sertéshúst. Bogár László közgazdász szerint a termelés 90 %-át az ország lakosságának 9 %-a állítja elő a multiknál. Akik ugye minden hasznot kivisznek. A közel egymilliós romaság munkaerejére meg rohadtul nincs szüksége a multiknak, mert ők ugye költség és nyereségérzékenyek. Tartsa el a többi 91 % aki a 10 %-át termeli a javaknak? Bizony kettészekadt az ország, ahogy a "Hódoltság" idején. Ma már legjobb lenne az újabb Hódoltságról beszélni. A sok szerencsétlen nincstelent az ideológia síkján, a tömegkommunikáció eszközével csak hergelik, csak hergelik egymás ellen. Ha a termőföldet is elpasszolják, bizony a nincstelen tömegek már földönfutóvá lépnek "elő". Ötvenhatos tizenéveseket állítanak be a tömegkommunikációban hősként. Nem is értem kik azok, akik egy Wittner Máriát, aki 19 éves korában nő létére fegyvert ragadott - egy zabigyereket - állítanak példának. (És kik azok, akik ilyen embert parlamenti képviselőnek választanak?) Bizonyára azok, akik Győzikéket és egyéb "sztárokat" mutogatnak. Gyalázat. És ami a legnagyobb drámánk az az, hogy mindig akad "csőcselékünk", akik a Hódítók ügynökeivé válva judáspénzért nyomorítják a maguk fajtáját.

Nincsenek megjegyzések: