A hír: " Nem veszi át, hanem a Budapesti Történeti Múzeumba továbbítja a Terror Háza az OCÖ szeptemberben jelképesen kimosott Árpád-házi zászlaját. Az Andrássy úti intézmény szerint ugyanis Demszky Gábor tojással szennyezett öltönye mellett minden bizonnyal a tisztára mosott csíkos zászló számára is találnak helyet. A Magyarországi Cigányok Országos Fóruma (MCF) választási szövetsége 2008. szeptember 20-án nagygyűlést és békemenetet tartott, amelyben felhívták a magyar közélet, a civil társadalmi szervezetek, valamint a magyar társadalom és Európa figyelmét azokra a szélsőséges veszélyekre, amelyek közös társadalmi békénket veszélyeztetik. A békemenet alkalmával a Duna parton lévő „Cipők" emlékműnél a Duna vizében „tisztára mosták a történelmi Árpád-házi zászlót”, amelyet az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) megőrzésre át kívánt adni a Terror Házának."Igen. Palimadár vagyok, akit palira vettek és madárnak néztek. Devizaadós. Uram, add meg a nyugalmat, hogy beletörődhessek a megváltoztathatatlanba! Uram add meg az erőt, hogy megváltoztathassam, ami szükséges és elégséges! Egyben Uram add meg a bölcsességet, hogy az iménti két dolog között különbséget tehessek. Mert nékünk Szentatyám nagy erőt ád, hogy nem tudjuk pontosan mit is akarunk, ezáltal a szándékok bizonytalanságából a cselekvés bámulatos szabadsága fakad.
2008. október 9., csütörtök
A Tolvajok Királya
A hír: " Nem veszi át, hanem a Budapesti Történeti Múzeumba továbbítja a Terror Háza az OCÖ szeptemberben jelképesen kimosott Árpád-házi zászlaját. Az Andrássy úti intézmény szerint ugyanis Demszky Gábor tojással szennyezett öltönye mellett minden bizonnyal a tisztára mosott csíkos zászló számára is találnak helyet. A Magyarországi Cigányok Országos Fóruma (MCF) választási szövetsége 2008. szeptember 20-án nagygyűlést és békemenetet tartott, amelyben felhívták a magyar közélet, a civil társadalmi szervezetek, valamint a magyar társadalom és Európa figyelmét azokra a szélsőséges veszélyekre, amelyek közös társadalmi békénket veszélyeztetik. A békemenet alkalmával a Duna parton lévő „Cipők" emlékműnél a Duna vizében „tisztára mosták a történelmi Árpád-házi zászlót”, amelyet az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) megőrzésre át kívánt adni a Terror Házának."2008. október 6., hétfő
1931.10.03 Somogyvámos
Ekkor szülte édesapámat Tilk Gézát Berg Erzsébet Tilk Jánosnak. Ismerem a boldogságot, mikor az embernek fia születik. Sőt megismerhettem azt is, ha unokája. És fiú. Mikor elvékonyítva hangom itt gügyögök Ádinak, apáim gügyögnek bennem. Mit kell tudni néhai Tilk Gézáról? Mondjuk azt, hogy az apám volt, és felnevelt. Jó és rossz is volt. Az átlagost nem merítette ki. Gyakran mondogatta nekem, hogy mi átlagék vagyunk. Amit én persze ma sem hiszek. :) Ám ő komolyan mondta. Két szólását teszem ide a mostani évfordulóra: 2008. október 3., péntek
Tarka Magyar - Magyar Tarka
Arcpiritóan meg a tömegkommunikáció. Egyre zsugorodik a Pánem és egyre nő a Circenzész. Ha kicsi a zsemle, legalább a pofátok járjon? Egy média -és szervező polip - a piréz - folyamatosan tolja a köztudatba a kirekesztés és a gyűlölet ellenességét. Még jó hogy nem antafasisztaként identifikálják magukat. Itt mindig velünk van a baj. Így aztán szó nem esik arról hogy csendben folyik a magyarság, a nép földönfutóvá tétele. Hej magyar tarka! Meddig fejnek véresre még? Kik pénzelik? Kik szervezik? Kik járnak ezekre a gyalázkodásokra? Ki ez a piréz? Má nagyon rühellem ezt a "demokráciát".Dalban Cseh-Bereményi: Demokrácia
2008. október 2., csütörtök
Nem szeretem a pirézeket
De nem hogy a nem létező pirézeket nem szeretem csak, hanem az ilyeneket kitaláló és ellenőrizhetetlen kutatásokat végzőket. Így kifejezetten nem kedvelem Sík Endrét a pirézek legényannyát, a TÁRKI kutatóját. Madarat tolláról! Miért is? Azért, hogy az idegen kézen lévő média, tömegkommonikáció nyomásával megint csak az arcunkba nyomja, hogy embernek is alkalmatlan, idegengyűlölők (fasiszták, rasszisták) vagyunk? "Néhány szóval a hazai népesség származására vonatkozó DNS vizsgálati eredményekről is említést szeretnék tenni. A hazai roma populáció észak-indiai eredetű, többféle, a vándorlás során összedett apróbb eltéréstől eltekintve egységes népcsoport. A jász származású hazai lakosok perzsa eredetet mutatnak. A kunok a törökökkel mutatnak rokonságot. A finnugor rokonsággal kapcsolatban a leginkább közel az északi népekhez a csángók állnak, s egyben ők távolodtak el legjobban a többi magyar népcsoporttól (eléggé elszigetelt voltuk jól magyarázza is ezt). Különféle kevert magyar népcsoportok, székelyek, s több, a finnugor nyelvcsalád körébe tartozó nép vizsgálata során kiderült, hogy rendkívül kis fokú a finnekkel való magyar rokoni kapcsolat, egyúttal viszont közel azonos az egyéb, indoeurópai népekhez mért távolság mind a magyar, mind a finn népességben. (Azaz nem közelebbi rokonunk a finn, mint pl. a francia.) A magyar népességről összességében a török népek irányában való egyértelmű genetikai rokonság mutatható ki. (Természetesen a szláv és német keveredésen kívül, amely az elmúlt ezer évben nagy szerepet játszott.). A 15 éven át tartó nemzetközi együttműködéssel lefolyt munkálatok során finn kutatók is részt vettek a fentiekben részletezett vizsgálatban, s láss csodát, a finn tankönyveket átírták a rokonságot illetően a kutatómunka eredményeinek következtében. Hazai részről nem tudok ilyen módosításról. A vizsgálatokat a Johan Béla Országos Epidémiológiai Központ humángenetikai kutatója, dr. Béres Judit vezette magyar részről, a kutatási eredményeket a Science folyóiratban tette közzé. Ezt követően véleményem szerint hazánkban is hivatalosan el kellene ismerni, az oktatásban egy évszázad téveszméje után a valóságot tanítani, miszerint rokonság szempontjából semmi közünk a finnekhez." Forrás: http://ismeret.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=43608
No kedves Olvasó!
Rakd sorrendbe az alábbi népeket arra nézve, hogy melyik fiához adnád a lányod. ( Lengyelek csináltak évtizedekig ilyen felméréséket és a rendszerváltásig mi magyarok vezettük a nem lengyelek listáját.)
No. Népek
1. Bosnyák
2. Csángó
3. Horvát
4. Jász
5. Kun
6. Lengyel
7. Magyar
8. Német
9. Roma
10. Román
11. Ruszin
12. Székely
13. Szerb
14. Szlovák
15. Szlovén
16. Ukrán
17. Zsidó
Az ilyen felmérésból ugyanis az derül ki, hogy kikkel milyen mértékben szimpatizálunk, és nem az hogy rasszisták vagyunk. Vajon miért nem ilyen felméréseket csinálnak a síkendrék?
Kapcsolódó írás: Ne bántsátok a pirézeket!
2008. október 1., szerda
Engedj közelebb
Elhúnyt Szabó Pál István
Továbbiak ...
2008. szeptember 29., hétfő
2008. szeptember 22., hétfő
Új magyar népszínmű
Új magyar népszínmű a fekete csuklyások és a a rendőrök utcai kergetőzése. Kacagj Bizánc! Itt vannak az örök kékek és zöldek. Dalban:
2008. szeptember 21., vasárnap
2008. szeptember 14., vasárnap
A Voga
2008. szeptember 9., kedd
Cigánykártya
Hát meghúzták a cigánykártyát. A magyar populáció, a magyar nép, a magyar nemzet szerves fejlődését folyamatosan dezorganizáló erők úgy látszik meghúzták a cigánykártyát. A kártya meghúzásának célja a "külföldi befektetőket" kiszolgáló magyar bábkormány fennmaradásának biztosítása. A romaságot úgymond a "gyűlöletkeltés" ellen vezetik hadba. Íme a békeharc, itt Abszurdisztánban. A gyűlöletkeltők pedig ugye nem mások, mint a társadalom azon rétege, amely elégedetlen a "jogállam" (magyarul bábkormány) működésével, amely képtelen szavatolni az országban a tulajdon védelmét, illetve az elesett tömegek létfenntartásának környezetét. Sokan nem tudják hogy a hatvanas években a Magyar Köztársaságban amelynek lélekszáma közel 11 millió volt, mintegy 300 ezer roma ( magyarul cigány) élt. Ma amikor az ország lélekszáma 10 millióra apadt a romák lélekszáma elérte a 900 ezret, más becslések szerint lehet hogy az 1 milliót is. Magyarország lakosságának tehát 10 %-a roma. Ennek a roma lakosságnak több mint a fele már az "újmagyarok" nemzedéke, akik úgy nőttek fel, hogy anyjukat apjukat dolgozni nem látták és semmiféle társadalmilag hasznos szakmunkát nem tanultak. Önfenntartásra képtelenek - ennek ellenére élénken szaporodnak, ugyanis minden nyolc év alatti született gyermek 50 %-a roma - és egyre kisebb az esély, hogy képessé tehetők legyenek. Itt áll tehát máris a politikai porondon - a választási rendszerben - egy tudatlan, éhes, kiszolgáltatott társadalmi réteg, amely mozgósítható, mind a társadalom más részeinek a megfélemlítésére, mind a politikai választások esetére. Látható, hogy mind az MSZP, mind a FIDESZ már eddig is körüludvarolta a romaságot, ám most úgy látszik bizonyos erők tovább lépnek, azaz politikai demonstrációra is fel -és kihasználják őket. Mit is mond a latin: "Qui prodest?" Békeharc
Békeharc = fából vaskarika. Nem más mint a "Divide et impera" római praktika működtetése. Kékek és zöldek, homoúzionok, homoiúzionok. A friss hírek szerint a romákat mozgósítják a mire is? A megfoghatatlan "gyűlölet keltés" elleni demonstrációra? Mert az így szokás Nyugaton is. Jöttek a melegek (magyarul buzik), most jönnek a romák. Kik jönnek még? Őrület Abszurdisztánban. Akció reakció. A Magyar Gárda szerveződik a vidéken élő magyarság megélhetését veszélyeztető tolvajlások, lopások ellen. Ez lényegében egy polgárvédelem, miután a jogállam nem képes szavatolni a tulajdonhoz való jogot. Gyenge, harmatos és lehet eszköztelen a hatalom az EU jogharmonizáció kapcsán? No a romaság egyes képviselői (magyarul cigányság) mit tesznek. Demonstrációt szerveznek a "gyűlöletkeltés" ellen, magyarul a tolvajlások lopások eltűrésének fenntartása mellett? Ha tolvajt kiáltasz, gyűlöletet keltesz, mert ugye gyűlöl a tolvaj mert beavatkozol az üzletébe? 2008. szeptember 8., hétfő
Igazgató úr
A Főnök - mármint Ádi unokám - mostanában nagy rendező, helyesebben igazgató. Beszél és énekel, csak mi nem értjük. Az utasításait annál inkább, ami abban nyilvánul meg hogy harározottan rámutat egy-egy tárgyra, egy-egy irányra. Mindenkit a maga helyére ültet és a rituáléként kezeli a nap folyását. Például ébredéskor Mamikájának a papucsára mutat, majd az ajtóra. Ez azt jelenti, jöhet a reggeli teje. :) Ma Ádi "party" volt. Együtt volt a két rokonság jelentős része. Ennek emlékére vettem hazajövet egy képkeretet, melyben megörökítettem a nagyszüleit Ádival. Szokatlan összeállítás. Ilyet még nem láttam, hát éppen itt volt az ideje, legyen ilyen is.2008. szeptember 4., csütörtök
Négy Mancs
Támadás a magyar libamáj export ellen. Idegen - családok megélhetését tudatosan tönkretevő - ügynökök Magyarországon! Visszaélve az EU ostoba és merev jogrendjével idegen termelők és forgalmazók érdekeit védő ügynökök működnek hazánkban. Jó példa erre a a Négy Mancs néven elhíresült társaság működése. Az állatok védelme jogcímén magyar családok, emberek megélhetését veszélyeztetik. Ez a jogrenddel való visszaélés klasszikus példája. Ki védi meg a magyar családokat ezek ellen? Mit lehet tenni az ilyen behatolások ellen? Ki állítja meg ezeket? Ki gyakorol nyomást ezekre a "jogvédőkre" akik képesek az áruház láncokat ilyen módon befolyásolni? Ki védi meg az embereket az állatvédő "állatok"ellen? Nem a Magyar Gárdát kell cseszegetni, hanem az ilyeneket. 2008. szeptember 1., hétfő
A magyarság őstörténetéről
Kiszely István antropológus a látóterembe a nyolcvanas években került a Föld Népei c. általa szerkesztett könyvsorozaton keresztül. (Európa, Ázsia, Afrika népeit dolgozza fel, mutatja be.) A rendszerváltást követően a kilencvenes évek elején Petőfi Sándor csontjait vélték megtalálni Barguzinban az akkor kazánkirályként elhíresült (Morvai Ferenc) vállakozóval. Akkor a hivatalos sajtótól kapott hideget és meleget. Magam is kértem tőle egy találkozást ekkor, ami a Rádió Pagodájában le is zajlott. Akkortájt szapulta a média. Én a magam részéről biztosítottam, hogy vagyunk páran, akik nagyra becsüljük a munkásságát. Szívós eltökéltséggel kutatja ugyanis a magyarság történetét, és bátran rámutat a történelemtanítás és a közfelfogást befolyásoló idegen erők cézatos hazugságaira. Jelen bejegyzésemben, egy az Erdélyi Naplóban megjelent szerkesztett előadására hívom fel Blogom Olvasóinak figyelmét. Nagyon szeretem, hogy itt vagyunk a református kollégium épületében. Nagyon szeretem a református kollégiumok könyvtárát. Török időkben a török például nem jutott fel Észak-Magyarországra. A német választófejedelmek azt mondták, amennyiben a katolikus monarchia hozzányúl az új valláshoz, akkor vége a monarchiának. Osztrák volt három és félmillió, a németek pedig tizenöt-tizennyolcmilliónyian. A sárospataki könyvtárban ugyanúgy megmaradt minden. Négyszázhatvan éves tankönyveket olvasok. Hál` Istennek nem katalogizálták. Nagyon vigyáznak rá, hogy ne katalogizálják, mert akkor a Széchenyi Könyvtár kiemeli, elviszi és csak kutatási engedéllyel kérhető ki. Elolvasom a négyszázhatvan éves tankönyveket és a következő áll benne: a magyarság három hullámban jött be a Kárpát-medencébe. 361-ben, mint hunok, 568-ban, mint avarok és 895. május 10-én, mint Árpád népe. Akikhez 1235-ben hozzáköltöznek a jászok, 1243-ban és `46-ban a kis és nagykunok. A magyarságot a hunoktól a kunokig számítjuk. Ebből ki szokták emelni Árpád népének a vonulását és a vonulási területét. Ez a magyar őstörténet. A hunoktól a kunokig ez a népesség belső Ázsiából hozta magával kultúráját, nyelvét. Bejött.
Ezzel szemben mit tart Európa és mit tanítanak nekünk a Monarchia gondolatában? Attila pusztítva száguldott Európa, Ázsia és Afrika között és embervért ivott gyermekkorában és kutya szülei voltak meg szarvai. Mi a valóság? A hunokat 361-ben a római császár hívja be a Kárpát-medencébe, Meotisz vidékéről, hogy kordában tartsák a Duna–Tisza közén lévő szarmatákat és a Tiszántúlon lévő gepidákat. Attila 395-ben Tápiószentmártonban született. Meghalt 453-ban. A maradék hun elmegy Csiglemezőre, a Mezőségre és benépesíti Erdélyt. Ők a székelyek. Ezt jól tudjuk.
Lásd: http://www.hhrf.org/erdelyinaplo/lap.php?id_lapszam=322#c8971
2008. augusztus 30., szombat
Budapest, Budapest te csodás!
1976-ban kerültem - 32 éve - Budapestre. (Komoly vidéki öntudattal, Pécs és Debrecen hatására ). Évtizedek kellettek, hogy úgy tudjak bejönni a városba, hogy hazajövök. Lényegében ma sem érzem magam "budapestinek". Talán Sasadhoz, a Rahó utcához alakult ki kötődésem. 
2008. augusztus 28., csütörtök
Kell egy csapat, egy párt nekem is
Kéne nekem egy párt most már - az úgynevezett rendszerváltást követő - húsz év után. A pártoktól mindeddig azért idegenkedtem, mert úgy tapasztaltam, hogy azok tagjai a kis piti haszonlesők, akik arra szervezkednek, hogy a többieket hogy nyomják el, hogy fosszák ki és hogy tömjék a zsebüket. Apósom szavaival egyszerűbben: "Kommunista, fasiszta egykutya. Rossz iparos." Úgy láttam hogy a hazánkban alakuló és regnáló nagyobb pártok mind valamely nagy külföldi pártcsoportosulásnak az ölebe. Mára már az is látható, hogy a pártszervezők eleve úgy szerveztek, hogy az EU Parlament frakcióiban ott legyen a helyük. Azaz legyenek külföldi pártkapcsolataik, támogatóik. Így én igyekeztem elkerülni a politikai csatatereket. Nem dörgölőztem sem egyik sem másik éppen sikereinek csúcsán, avagy arra menetelő politikai szerveződés vezetői mellé.Húsz év után rájöttem, még nem csinálták meg azt a pártot, amelynek én is tagja lehetnék, becsületből, tisztességből, amelynek eszmeiségét el tudnám fogadni. Így kénytelen voltam megfogalmazni annak a pártnak a jellemzőit, emelynek szívesen tagja lennék:
Neve: Magyar Létbiztonságért Párt
2. A párt tagja lehet minden magyar állampolgár és határon túl élő büntetlen előéletű magyar nemzetiségű személy.
3. A párt kiemelt felelősséget érez a magyar populáció nyugdíjasai és ifjúsága iránt is. Mind a nyugdíjasok mind az ifjúság számára közösségeket szervez és tart fenn.
4. A nyugdíjasok számára az életminőség az egészség megőrzése, a fiataloknak az egészséges testi és szellemi fejlődés elősegítésére egyesületekhez kapcsolódó klubokat szervez és tart fenn.
5. Feléleszti a Magyar Honvédelmi és Sportszövetség haladó a jelenlegi viszonyokra adaptálható hagyományait. Támogatja a technikai és küzdő sportokat az élsport mellett.
6. A párt kiemelten kezeli a foglalkoztatottság, a munkahelyek kérdését is, azzal hogy a piacgazdaság törvényszerűségeit tiszteletben tartja.
7. A párt támogatja az önfenntartó közösségek szerveződések kialakulását, működését, különös tekintettel a roma -és szegénység problémájának az enyhítésére.
8. A párt nem jogutódja és utóda bármely megalakulását megelőző tömegpolitikai szervezetnek.
9. A párt eszmeiségét a magyar populáció fennmaradása és gyarapodása elősegítésének kötelezettsége adja. Ami ez irányba mutat az támogatandó, ami ez ellen az elkerülendő.
11. A párt kiemelten fontosnak tartja a magyar történelem, a magyar identitás kérdéskörét, a magyar populáció sorsának tényszerű feltárását.
10. A párt kiemelten fontosnak tartja a magyar nyelv, mint a magyar szellem és szellemi kultúra hordozójának fejlődét, különösen a modern világ kihívásai kapcsán, a számítástechnikai, az üzleti illetve az orvosi nyelv területén.
12. A párt kiemelten fontosnak tartja az európai közösséghez tartozást, ám nem minden áron és önfeladó módon. Ugyanúgy fontosnak tartja a magyar populáció gyökereivel, azaz Ázsia rokon népeivel is a kulturális és gazdasági kapcsolattartást.
Dalban
Demjén Ferenc Honfoglalás
Zorán Kell ott fenn egy ország
Viszonyrendszerünk
Életünk során óhatatlanul ketegórizáljuk azokat az embereket, akiket ismerünk, akikkel kapcsolatot létesítünk és tartunk. Mintegy 1-5 baráttal, 20-40 rokonnal, 200-300 ismerőssel, üzleti partnerrel tartunk kapcsolatot és mindössze mintegy 5000 embert tudunk megjegyezni, megkülönböztetni. Bizony így lettünk "méretezve". Erre képes az emberi memóriánk általánosságban. 2008. augusztus 27., szerda
Engem a saját kultúrám illet
Bereményi Géza és Cseh Tamás Kék Páviánok c. dalát idézem. És ajánlom minden gondolkodónak. Tanulságos és aktuális.Dalban Bereményi G. - Cseh T. Kék páviánok
Világképeink
Jelen gondolatokat Balla D. Károly írásai indikálták: 2008. augusztus 25., hétfő
Nagy Őszi Mikszáth u. 3. Pálinkafesztivál
"A jó magyar pálinkának nincsen párja..." jeligével a kocka el van vetve. A Nagy Őszi Mikszáth u. 3. Pálinkafesztiválomra - zártkörű rendevényemre - várom Bajtársaimat. A helyszín és a meghívottak köre már biztos. Az időpont és a Program már csak, ami változhat. 2008. augusztus 23., szombat
Kell a fegyver
Tél fut az éjen át,
nyílik a jégvirág,
Új bölcsőben
sírdogál egy élet
Apja emeli föl,
ebből a gyerekből
Fegyverkovács lesz,
ha addig élek
Így is lett, bizony,
de szólt egy szép napon
Ne csináljunk
soha többé fegyvert
Nem lesz háború,
könnyes, szomorú
Boldognak látok
majd minden embert
Kis harangot önt,
vándorruhát ölt
A haranggal a
világot bejárja
Halkan zeng a dal,
mit senki meg nem hall
S nevet rajta mindenki,
ha látja
Egy nap visszatér,
megáll, alig él
Már nem az,
ki elment lehunyt szemmel
Apja jót nevet,
nyisd ki két szemed
Ilyen a világ,
s kell a fegyver
Tudom, tudom, tudom, tudom, fáj a szíved Ohhh Mégis, mégis, mégis, mégis meg kell értsed
OhhhTudom, tudom, tudom, tudom, fáj a szíved Ohhh Mégis, mégis, mégis, mégis meg kell értsed...
Ráolvasás, azaz vajákos dal
Az alább dal igen szép. Csak egy a baja. Nem igaz. Ráolvasás. "Ne csináljunk soha többé fegyvert. " Na majd ha a ráolvasók elmesélik a tigrisnőstényeknek, hogy a korszerű táplálkozás kölykeik számára a fű és azok azt be is tartjá, hát fejet hajthatuk az ilyenekelőtt.
Dalban Omega: Naplemente
A zsoldos dala
Zsoldos az, aki fegyerrel támad másokra, megint mások akaratából. A zsoldos többnyire mindig külföldi. Hiszen egy-egy nép fiai nem szívesen támadnak fegyverrel anyjukra, apjukra, testvéreikre azok javaiért. A zsoldos alapvető célja, motivációja a zsákmány. A zsoldos ragadozó, egyben ősi katonaszakma. Ellenkező híresztelések ellenére, a zsoldosnak - a hódító kisérőjének - is van lelke. Erről szól a Rod Stewart - Rhythm Of My Heart [Vagabond Heart] c. dal. Melynek refrénjét így ferdíthetem: (Valaki mindig megmarad … Hiszem én vagy te leszel az bajtárs …)Asszony, csak te hívsz
te vársz, ezer tűzön át
dobhártyámon dübörög a vér
Édes Istenem, engedd meg nekem
Ölelhess át, ahogy hazatérek.
Ezért is vagyunk mi magyarok védtelenek a jelenlegi 20 ezer fős hadseregünkkel, ami tizede annak, ami valós biztonságot nyújthatna, ami már túlzott kockázatot jelentene az idegen zsoldosoknak. Tanúi vagyunk a magyar nép elbirkásításának, Magyarország átjáróházzá alakításának, mely folyamattal szemben az önvédelmi és hagyományőrző sportegyesületekkel védekezhetünk. Harci sport és lövészegyletekkel. Olyan ugyanis a világban soha nem lesz, hogy ne legyen túlszaporulat és ebből fakadó ínség. És aki ínségben él, az vesz, ragad. Nagy hiba volt Magyar Honvédalmi és Sportszövetség megszüntetése. A dézsával együtt a gyerek is kiöntésre került a rendszerváltásnak nevezett folyamatban.Ostoba módon magunk romboltuk le saját védműveinket, saját várainkat. Gyárainkat, üzemeinket. Honvédelmünket. Lám, mára az APEH és a Rendőrség létszáma meghaladja a Honvédségét. És utóbbi elnyomó és fegyveres szervezetek kiket rakoncáznak? Kiknek a zsoldjában állnak? Bizony a minket elnyomó fosztogatókéban. Bizony Bajtársak! Ezek az erők - ezek a zsoldosok - nem nekünk, hanem tőlünk rabolnak.
Holdra vonítás
A Holdra vonítás, az önmutogatás és utánzás, az önkifejezés és az összetartozás vágya. „Kinek szép lelkében az ének, az hallja csak mások énekét is szépnek.” Bizony dalol a lelkünk. Ahogy a falvainkban a múlt században még közvetlenül látható is volt, mikor az emberek fütyörészve, dalolászva tértek haza a munkából. A mindenséggel méricskéli magát az Ember. (Az Előadó. A Szerző.) Mert mit is ér a kincs, ha azt nem mutathatjuk meg a többi embernek? Avagy nem élhetjük át a birtoklás, megőrzés élményét? „Ehess, ihass, ölelhess, alhass és a mindenséggel mérd magad!” szól a költő. Az önmutogató. Aki mutatja, ha kell, ha nem. A mit is? Hát a lelkét. Ezáltal a mindenséggel méri magát. Minden ember valamilyen szinten mutogatja „magát” a többinek, avagy követ idolokat.- beszédben,
- énekben,
- hajviseletben,
- mozgásban, táncban, sportban,
- öltözködésben,
- viselkedésben, magatartásban,
- művészetek gyakorlásában,
- stb.
és ezt gyűjtőfogalommal a divat kifejezéssel is illethetjük. Vannak ugye a diktátorok és követők, valamint a nem követők, extravagánsok. Ám hogy is volt az a tömegkommunikáció, azaz a média megjelenése előtt?
Vagáns
Középkori ének és versszerző vándordiák. A garabonciás. A vagány szavunk ennek egy áttételes megjelenése lehet. Az a közülünk való, aki más mint az uralkodó szellem, azaz a rend. Bizony a korabeli emberi közösségeket az „utazók” kötötték össze hírrel, információval. Kereskedők és mutatványosok. Kik vásárról – ugye itt volt a tömeg – vásárra jártak, avagy követték a hadakat. Bohócok, birkózók, súlyemelők, egyéb artisták. Ezek az emberek, ez az embertípus ma is jelen van közöttünk.
Azok a hetvenes évek
Magyarországon a múlt század hatvanas hetvenes éveiben nyugati mintára ( Bob Dylan, Pete Seeeger, Joan Baez, Donovan … ) jelentek meg a gitáros ének –és versszerzők (előadók) akik táborokban a tábortűz mellett zengtek fel, illetve akik táborról táborra jártak. Bod Dylan – „Bob Dinnyés” analógia. Ez az úgynevezett „polbeat” korszak, amikor a regnáló hatalom az ellenfél (ellenség) "társadalom kritikusait" sztárolták nálunk. Bemelték őket a propagandába. Viszont e táborok kiteljesedtek, önállósodtak és - nyugati mintára - rock koncertekké, előadói produkciókká váltak. Az előadók csoportosultak és a tábortüzek mellől felmentek a színpadra. Vagy eleve már oda toppantak a produkcióikkal. Igen ám. De az egyes előadói csoportokhoz is csoportosultak, akár a focicsapatoknál. Megjelentek a „drukkerek” a követők és egymással vetélkedő ellentétes táborokra oszlottak. Egy Illéses lenézte az Omegást, a Metróst és vica versa. Jöttek a külsőségek is. A Beatricse babos kendője, amely a cserkész illetve az úttörőnyakkendő utánérzése. Azaz megkülönböztető jel, a közösséghez tartozás jelképe. Az úgynevezett szocialista embertípus vulgarizált festett képével szemben, kisdobos (hat pont) úttörő (12 pont) KISZ tag MSZMP tag (alapszabály) alternatívát kínáló érzés, gondolkodás és magatartás világ. Ami szintén nagyrész utánzáson alapult. Rocker. Hát nem egy ősi pusztai magatartás és öltözködési forma ugye? Ebben a kavalkádban megjelentek viszont „útkeresők” is. (Mert jól tudjuk ma már, kiút az nincs, avagy ha van, az halálos.)
A művészeknek (mutatványosoknak) és hatalmat gyakorlóknak a viszonya mindig is ambivalens volt. A hatalom ugyanis relatív anyagi biztonságot volt képes nyújtani a művészeknek. Ennek viszont ára volt és van, a valamit valamiért.
Bizony a jelenkori ének –és dalszerzőknek is ez a sorsa. Dönthet. A farkas, avagy farkaskutya sors mellett. Berendezik (értsd a hatalom) neki a kennelt, ahol ő ugathat (na és őrizhet, eszmét, avagy tőkét) avagy a tájat járva egyedül, esetleg egy falkában vonít.
A farkas viszont - a garabonciás - örökké lenézi a kutyát, éppen a „szabadság” illúziója okán.
2008. augusztus 22., péntek
Dinnyés József 60 éves
Ez évben és ebben hónapban ( Augusztus 4.) töltötte 60. születésnapját a "Daltulajdonos". (A daltulajdonos fogalmának keresztapja Antal Imre nemrég hagyott el bennünket.) "Józsi bátyám" a szemem láttára vált nemzeti kincscsé. Személyes kapcsolatunk ugyanis a múlt század hetvenes éveire nyúlik vissza. (Talán 1973-ban léptünk fel egy színpadod az akkori Ybl Miklós Műszaki Főiskola szalagavató bálján.) A Magyar Kultúra Lovagja (2001) dalainak száma azt hiszem meghaladja már az ezres nagyságrendet, és miután nála a dalszövegekben nem a saját szerzemények a dominánsak, egyben ezen dalok együttese a magyar költészet - a megzenésített vers - egyfajta válogatása is. (Dinnyés listája. :) ) A kilencvenes évek közepén a Homo Hungaricus kazettájának kiadásához anno még sikerült hozzájárulnom, melyben a határon túl élő (Nyugati) magyar költők verseit zenésítette meg. A 60. születésnapja alkalmával azt kívánom, a Magyarok Istene adjon neki még legalább hatvan szép évet erőben egészségben és tehetségben. Egy művészembernél ez utóbbi nem mellékes. :)Weboldala: http://www.dinnyes.com/ Wikipédia Dinnyés József
Video egy 1983 évi Interjú
2008. augusztus 21., csütörtök
Hell István: Hajnali ének
2008. augusztus 20., szerda
Csíksomlyó
Csíksomlyó a magyarság - Mária országának - szakrális központja, olyan szakrális tere, ahol nincs helye a keresztényi szeretet alapján az izmusoknak, se a nacionalizmusnak, se a ... továbbiaknak. Ahol a keresztények, a szeretet hírdetői a magyarokkal és egymással találkozhatnak. Csíksomlyó a helye az István a király c. - eredetlieg rockopera - mára már szakrális magyar népmese évenkénti előadásának. Amely felmutatja azt a küzdelmet, melynek során a magyarság megtért a szeretet útjára. Legyen, hogy minden évben az István a király a magyarság megtérésének újkori meséje a jelenlévő - oda zarándokló - hívő és hitetlen magyarok, valamint a hívők - nemzetre való tekintet nélkül - találka helye legyen. Legyen ez az alkalomból is, hogy éppen ezer éve intett a Szent Lélek ott egy somos ligetre. Somló. Mely később kapta a Csíksomlyó nevet. Legyen Csíksomlyó az a hely, ahol minden magyar és minden keresztény az Ég felé ám mélyen a lekébe tekint, ahol lakik az Úristen. Minden magyarok és népek ura. Ezzel demonstrál önmaga, azaz a benne élő Isten előtt.Ne lőjj fiam! Én is ott leszek!
"Ne lőjj fiam! Én is ott leszek! " Várnai Zseni örökérvényű igéje. Bizony a mi vidékünkre idegen hozta a fasizmus és kommunizmus eszméjét és maszkját. Magyar lelkünk se nem fasiszta, se nem kommunista. Aki napjainkra lefastisztázza, lekomunistázza, az az. "Fasiszta, kommunista egykutya. Rossz iparos." Így szólt apósom. Én csak annyit tennék hozzá, akik manapság antikommunisták, antifasiszták, ugyanazok. Ugyanúgy gané provokátorok. Őket követik az "antiszemiták" (ami persze egy üres halmaz itt minálunk, zsidó propaganda léggömb) és a szemita provokátorok. És mindaz, akinek "kiválasztott" tudata van. És nyelte volna le azt a cigányvezért is még sperma korában az anyja, aki a nácit látja bennünk, amikor szólunk, hogy jó lenne ha nem lopnák azt, ami a mienk. 2008. augusztus 19., kedd
Cseh Tamás
Két menetben elolvastam Bérces László Cseh Tamással folytatott alkalmi beszélgetés sorának feljegyzéseit. Az alkalmat az adta, hogy Csehtamást is utolérte a rák. A tüdőrák. Az Indiánok - csapataink - harcban állnak és ha minden igaz kész az új csodafegyver is a "bikaistállóból átalakított sziú logisztikai központ". Csehtamásról én "A Dalok"-on keresztül tudtam. Vagy harminc éve. Azt is tudtam, hogy a dalszövegeket "Abereményi" írja. Bereményi Géza a lelki titkok tudója. Kettőjük ilyenirányú munkálkodását, szimbiózusok gyülölcseit minden különösebb pátosz nélkül nemes egyszerűséggel nemzeti kincsnek tartom. Bátyáimnak érzem őket. Nehézsorsú, dalaikban szimbióta bátyáimnak. Mert Géza nem sokra ment volna igaz dal ügyben (!) Tamás nélkül - anak ellenére, hogy jó úton jár a magyar shakespeareség irányába - s Tamás dalai is festett cifra húsvéti tojáshéjak maradtak volna Géza beltartalma nélkül. Ők is megélhették a Teremtő jóvoltából azt, amit nem sok kortársuk, hogy angyal szállt át a szobán. Amikor a Dalban - és csak az igaz dalban - ott rezeg a Teremtő, azaz jelen van. És megérték azt is - a Teremtő akaratából - hogy hét szűkös esztendőre Géza akaratából nem írtak dalokat. Mert már nem voltak akkorra "angyalok". Tamást behálózták a nagy nyálas hálók. Elhitte ahogy a közönség is, hogy a Dalok az ővék. Holott az Igaz Dal, az Ige olyan a szöveg nélkül, mint cifra kifújt tojáshéj. Tamást körbevette az akkori hatalmi elit édesnyálas kultúrgépezete. Ára lett a hírnévnek. Eltört az egyik angyalszárny. "Törött szárnyú angyalok" lettek a közs dalírásra. Az Ige hírdetésére. "Hangoskönyv" is lehetne és milyen jó lenne! Ha Tamás "belinkelne" egy egy igaz dalt mondandója mellé és akkor lehetne hangoskönyv is. Ehhez persze jobban kellene ismernie a számítástechnika lehetőségeit.
2008. augusztus 13., szerda
Madarat tolláról avagy a verbális verőlegények
Fehér ember nem felejt ugye? Én sem felejtem el már Lakatos Pál, Franka Tibor, Lovas István újságírók nevét, akiket egy barátom egyszerűen csak úgy aposztrofált hogy konzervatív újságírók. Meg is kérdeztem, hogy egyébiránt szerinte milyen emberek? Nem tudta. Hogy el ne vessem a súlykot itt és most én is csak annyit jegyeznék meg, hogy nekem úgy tűnik nem szokványos, átlagos emberek. Mások mint a többi. Fel is keltette az érdeklődésemet, vajon mi motiválja ezeket az embereket? Ilyen gondolatok esetében a hallgattassék meg a másik fél római bölcselet sem mellőzhető. Már ha az ember ad magára és nem követi a nevesített "munkásőr falókat", akik valamilyen különös ok miatt a másik felet soha nem szólaltatták meg. A Verbálisan Verő emberekről kívánok vitafórumot nyitni úgy, hogy a vitában természetesen ők is megszólalhatnak. A divida et impera elv alapján szemünkbe vetített politikai palettának nem csak az úgynevezett jobb oldaláról hanem a másik azaz bal oldalnak titulált oldalról is. Az én fülembe is eljutott Bolgár György és Orosz József hangja. Akik számomra úgy tűnik azt a látszatot keltik, hogy a 2x2 egyáltalán nem biztos hogy négy. Mert ugye a vélemény szent. Ahol nem kell a kútba szarni, elég a kávárára és onnan belesöpörni. A kis csintalanunkról meg már nem is szólva. Csintalan Sándor aki már több színben is előadta, a mit is? Kiket, miről és miként is szólaltatnak meg ők? Mit vetnek be a köztudatba? Békét hoznak, vagy valami mást igazsgkeresésük során?Várom a Verbális Verőember Listámra, olvasóim jelöléseit. Kit, kiket kérdezzünk meg, hogy ugyan már miért csinálta, azt amit csinált olyan feltűnően elfogultan? Mi motiválta és mi motiválja most? Kik ők?
Dalban Müller-Sziámi -Tolcsvay: Karnevál
Ki szívét osztja szét
2008. augusztus 11., hétfő
Vidéki kislány
Hogy vehetsz kecót a kölyöknek Budapesten?Köztudott, hogy a párválasztásban szintúgy, mint a lakásválasztásban a nő dönt. A férfi csak kellék, aki a pénzt tolja. Persze nem mellékes kellék, és ha úgy vesszük a döntés korlátja éppen ezért a férfi. Mennyi pénzt tolt össze és mekkora összegre van hitele. (Bár manapság ez a családfenntartó szerep mintha akadályokba ütközne esetenként.) A kihívás akkor következik be, ha a gyereket Budapesten vették fel az egyetemre. (Esetleg valamely más nagyvárosunkban.) Ilyenkor, ha teheti az ember lakást vesz a kölyöknek, mert ebben a korban ő még bandázik, így a lakótársakkal (barátaival, évfolyamtársaival) akár ki is fizettetheti a lakás árának egy részét. Már aki az ilyenre képes. Ám mint válasszuk ki megfelelően ezt a kecót?

Így van ez az integető ráknál is, amelyik nősténye állítólag a legválogatósabb. A hímek ugyanis jó kis barlangokat foglalnak el a tengerben és a párválasztás idején annak bejáratából integetnek a Naccságáknak. Akik szemérmetlenül akár 100 barlangot is képesek végigfirtatni, mire eldöntik hová méltóztatják betolni a farukat utódnemzés és utódnevelés céljából. Mert a nőstényt ezek a dolgok érdeklik igazán. Kattints a képre!
Minden embernek vannak korlátai. Erre rögtön rájövünk akkor, ha vásárolni kell. Hol a keret korlátoz, hol saját magunk – ha éppen lenne is rá keret – hogy annyit azért még se szánunk erre vagy arra. Jó ajándékot éppen ezért akkor tudunk venni, ha ismerjük a megajándékozott korlátait. Ezt úgy tehetjük, hogy beleéljük magunkat egy hétköznapjába és egy ünnepnapjába és lepergetjük szemünk előtt az ő hétköznapját és ünnepnapját, egyben szigorúan figyeljük mire is lenne szüksége, ami éppen nincs neki, avagy azt a valamit jó lenne lecserélni, mert már hibás, kopott esetleg elavult és jobb lenne egy jobb. Majd ha ezt megtaláltuk, akár egy papucs, akár egy számítógépes monitor, esetleg egy autó formájában, akkor erősen koncentráljunk a megajándékozottra, ő vajon milyen összeget szánna a dologra. Ezen összeg felett egy kategóriával válasszunk. Mert az ajándék így működik. A megajándékozott pontosan átéli, hogy az ajándékozó figyelmes és áldozatkész volt személyére nézve. Ennél szebb ajándék pedig lássuk csak be, nincs. Mi is az ilyet szeretjük. A férj és a gyerek egyaránt.
Ha értelmiségi vagy, biztosan találsz valami gimis avagy egyetemi osztálytársat, akitől barátot mímelve igyekezel kiszedni a szükséges információkat. Tanácsot illetve ajánlást kérsz. Nyilván minél többet és ebből összeállítod a fejedben a képet. Ki mit mondott? Kinek adsz a szavára. Természetesen egyik sem ért konkrétan az ingatlanpiachoz valójában, ám egyszer csak vett ő is lakást ott és ugye a „tapasztalat”. No ez a „tapasztalat” pont olyan mint a házasság. Ma kishazánkban a házasságok több mint fele válással végződik. (Elvált embertől tehát nem a házasságra nézve kell tanácsot kérni, hanem a válásra. És ebben ugye az a tapasztalt, aki legalább háromszor elvált. No ez az eset a vak vezet világtalant.) Vagy sikerül, vagy sem megtalálni az optimálisat, amit a népdalból viszont ismerünk: „Se nem kicsi se nem nagy, éppen nekem való vagy.”
Magad igyekezel megoldani az Internet segítségével
Mára valóban kiváló választék látható az Interneten a budapesti lakásokból. Ezek az internetes lakáskeresővel ellátott portálok lényegében a budapesti választékot jól mutatják. Lehet böngészni, miután aki el akar adni, annak hirdetnie kell. A gond többnyire ott kezdődik, hogy azt se tudjuk melyik portál kínálatából válasszunk, mert bizony abból is már igen sok van. (Esetenként az sem tudható, hogy ezeket az ajánlatokat kik kínálják azaz kik a portál tulajdonosai, működtetői. Ez azért legyen intő jel!) És itt áll elő az Integető Rák Effektus. Vajon mennyi portál kínálatát lesz erőn és kedvünk végigböngészni, illetve hány lakást kívánunk megnézni abból a százezerből! Az Internetböngésző mellett a férjünkkel, avagy kölykünkkel jól el is lennénk, ám szorít az idő. És bizony ez is csak úgy van, mint egy matek, avagy anatómia szigorlat. Mire elolvassuk az utolsó tételeket és könyveket, addigra az elejét már el is felejtettük. A dolgok időben zajlanak. (Gyakorlott ingatlanügynökök azt rebesgetik, hogy 20 – 25 lakáűs megtekintése táján van a pszichológiai küszöb. Addigra már kellően beleun, mert sok időt és pénzt pazarolt el a döntnök (értsd vásárló) és ilyenkor már lényegesen szelídebb és hajlik a jó szóra.)
Ilyenkor a legigényesebb „integető kékharisnya” is beleomolhat a legelső arra járó szélhámos karjaiba, persze csak akkor, ha nem kellően körültekintő. Magyarul messze nem az ő érdekei, avagy akarata érvényesül, hanem simán eladják neki a megbízóik által kínált ingatlant. Minden cigány ugyanis a maga lovát dicséri, még ha vak is az a ló. J Magyarországon az ügynökök nagyátlagban eladói ügynökök, azaz az eladók érdekeit képviselik. Mert az ugyan igaz, hogy mindent a vevő fizet, ám őt – azaz az ügynököt - az eladó.
Én – ennek a monológnak a szerzője – is eredetére nézve vidéki vagyok. És nem is akármilyen, mert többszörös, azaz halmozott vidéki. Nyilván ez a sors keze. Pécs, Debrecen,
Nyíregyháza ott őrzi barátaimat, rokonaimat és ismerőseimet, akiknek valahogy fülébe jutott, hogy én az ingatlanpiaccal foglalkozom Budapesten. Hát nekik készítettem ezt a Szamárvezetőt, ami nem más mint egy recept, egy eljárás, aminek végrehajtása esetleg eredménnyel is járhat. A „szamárvezetőt” egy külön kis dolgozatba, utasítás sorba rendeztem, egyben ezennel közkinccsé is teszem - mert eléggé lusta vagyok már ehhez - egyben nem szeretek habokra és szívességből, illetve hozomra dolgozni. Kutyából nem lesz szalonna, kaméleonból meg pláne.
"Kutyából nem lesz szalonna" tartja a népi szólás. Kaméleonból meg pláne. :) Így igaz. A magukat antifasisztának nevezők, nem mások mint szemita fajvédők. Csak ugye ők írják és olvassák fennhangon a listákat. A szemita fajvédők nyilvánvalóan azok - világpolgárnak maszkírozva magukat - akik leantiszemitáznak másokat. Ők a megmondó szemiták, ha vélten avagy valósan sérti őket mások magatartása. Mindeddig nem igazán hittem az úgynevezett népi urbánus ellentétet, amelyet a múlt században egyes írói csoportosulások kapcsán emlegettek. A napnál is világosabbá vált viszont a jelenlegi körülmények között, hogy az érzelmeken és gazdasági érdekeken alapuló ellentét jelen van társadalmunkban. És ha hagyják, mi több ha olajat öntenek a tűzre, az ki is bontakozik. Mert bizony nem kevesen utálják a többnyelvű szemita lakájok magatartását, nevezetesen azt, hogy az ember bárhogy tekeri a nyakát a fajvédő szemitákat találja ott rendre az elnyomó és kizsákmányoló előszobájában, az elnyomó kiséretékben, már hogy az "szót értsen" velünk. Ők ugyanis csak a javainkat akarják. :) A fajvédő szemiták fogalmazták meg az Amerikai Nagybácsi, illetve a Moszkvai Nagynéni figuráját. Ez nem is vicc, bár viccekben él. Mind az USA-ban ( Lásd: Tom Lantos) mind az USSR-ben és ma Oroszországban jelentős fajvédő szemita forgolódik a hatalmi mechanizmusok környezetében, ha éppen nem hatalmon. A piacgazdaságban - értsd kapitalizmus - a pénz a fegyver. A fegyveresek - a karhatalom - pedig a bankrendszer. Ez az a Network, amit szintúgy nem akartam hinni évtizedekig, hogy létezik ilyen. Márpedig létezik és nem csak informálisan, hanem formálisan is. Felmerül persze a kérdés, hogy rossz-e, avagy jó-e ez nekünk turániaknak, bőgatyás síklakóknak (az ehhez a körhöz nem tartozóknak) nem szemitáknak. Őszintén be kell valljuk, van hogy jó, van hogy előnytelen. Olyan mint a grundon a bokázós játékos. Ha ellenünk játszik és a mi bokáinkat csattintja össze szemtelen szabálytalansággal - például marketinggel - az bizony fájdalmas, ám ha velünk van ... ? Bizony mi sem vagyunk jobbak a deákné vásznánál, legfeljebb egyenlőre tehetségtelenebbek az érdekérvényesítésben, az átverésekben, a csalásokban, az illúziókeltésekben, a hamiskártyában. Meg lehet tanulni a provokálás - nem veszélytelen - művészetét. A cirkuszi mutatványok sem veszélytelenek ugye? Van tehát mit tanulnunk, hiszen ellenfelet - az elnyomót - a saját fegyverésvel lehet csak rendre inteni, helyére tenni. Érdemes megszívlelni azt is, hogy többet ér egy jó ellenfél, mint egy rossz barát. Nem ellenségnek kell tehát tekinteni fajvédő szemitáinkat, azaz azokat az újságírókat, akik bő nyállal és lágy szarig nyalták az orosz, most meg az amerikaiak, illetve a külföldi befektetők seggét. Na ná, hogy nem nekünk nyalnak "bőgatyás népieknek", hiszen nem mi osztjuk a pénzt. Jó számadóként szépen számba kell venni ezeket a fekete bárányokat, és elpolemizálni, elbégetni velük a maguk nyelvén. Felvenni bátran az arcunkba vágott kesztyűt. Én már ki is néztem magamnak egy vonzó figurát: Nagy Levint. Akivel kísérletet teszek az alkotó poliemizálásra, mert igénye van rá. Vitaidítóm: "Kommunista, fasiszta egy kutya. Rossz iparos." A fajvédő szemita legjobb védelme a támadás, saját szara leplezése (takarás) oly módon, hogy másokat is beken szarral és azt ordítja ország világnak, hogy az a szaros. Részemről hamarosan indulhat a parádé. 2008. augusztus 10., vasárnap
Kurultáj
"Egy évvel ezelőtt még csak néhány kivételes ember hallott Magyarországon a madjarokról. Azóta egyre többen csodálkoznak rá, hogy él Kazakisztánban - Kazahsztán, kazah kifejezéseket a Szovjetunió fennállása idején az oroszoktól vettük át, helytelenül - egy madjar (ejtsd magyar) nevű törzs, amelynek ősi mondái hasonlóak a mieinkkel, és most már genetikailag is bizonyítottan a rokonaink." Ezt írja a Kurultáj weboldal. 