Igen. Palimadár vagyok, akit palira vettek és madárnak néztek. Devizaadós. Uram, add meg a nyugalmat, hogy beletörődhessek a megváltoztathatatlanba! Uram add meg az erőt, hogy megváltoztathassam, ami szükséges és elégséges! Egyben Uram add meg a bölcsességet, hogy az iménti két dolog között különbséget tehessek. Mert nékünk Szentatyám nagy erőt ád, hogy nem tudjuk pontosan mit is akarunk, ezáltal a szándékok bizonytalanságából a cselekvés bámulatos szabadsága fakad.
2007. december 5., szerda
Görögszénás sertéssült az Ingatlanmikulásnak Sönförőz módra
2007. december 4., kedd
Jön a Sönförőz
A Sönförőz a skandináv eredetű Mikulás. A lappföldi Mikulás vásott féltestvére, Öccse. Míg a Mikulás ajándékokat visz a puttonyában a gyerekeknek, addig a Sönförőz meg ajándékokat gyűjt a felnőttektől a puttonyába, magának. Míg a Mikulás a kéményen, vagy az ablakon keresztül titokban jár, addig Sönförőz a nyitott és a zárt ajtókat döngeti. Így toppan be: Na wazze itt vagyok az ajádékokért! Ha nem kap ajándékot, akkor vihart, veszedelmet hoz, mert ifjúkorában garabonciás diák volt. Csak azóta már beérett. Kinézete megtévesztésig hasonlít a Mikulásra. A feltűnő különbség köztük csak az, hogy míg a Mikulás teli puttonnyal - mert oszt – addig a Sönförőz meg üres puttonnyal jár, mert gyűjt. Nem tévesztendő össze a Nyári Mikulással, mert a Sönförőz az szorgalmas. Nem tesz különbséget az évszakok között. Tavasszal, nyáron, ősszel és télen, bárhol megjelenhet.Íme egy valódi, élő Sönförőz.
2007. december 2., vasárnap
Pulykacomb alufóliában
Lássuk hát a Képes Sütőkönyvem új bejegyzését fényképalbum formájában. Alufóliában sült pulykacomb.
David Essex
Itt van egy pali. Úgy hívják David Essex. Még ifjúkoromban hívta fel rá a figyelmemet Árpikó, a kollégiumi szobatársam. Azt hiszem iszonyatosan nagyképűek voltunk. Aki nem tudta ki volt Corvin János, Milovan Gyilasz, és David Essex, az bizony egy műveletlen bunkó, egy porszem volt a szemünkben. Mai fejjel visszatekintve, Corvin János kapcsán a történelmi, Milovan Gyilasz esetében a politikai, és David Essec vonatkozásában a zenei "vájtfülüségünket" igyekeztünk igazolni. Trükkös. :)Íme a mai Essex: David Essex in Glasgow OIAL April 2007
Nem piskóta a pali ugye? A szöveget persze most sem értem, ám a zene továbbra is egyedi. Amikor mi nagyképűen azt játszottuk Árpikóval hogy mi ismerjük - másokkal ellentétben és persze ebből az is következik, hogy mi is mennyire egyediek vagyunk - bizony nem láthattuk a "hivatkozási alapot" a vasfüggöny mián. Időutazás vissza 34 évet. Essex akkor: David Essex - Rock On 1973
Temetném a munkát ...
A mai napnak ez a szlogenje. Kimozdultam végre - költői magányomat képező elefántcsont tornyomból - a Fedélzetről. Nem jutottam persze messze, csak a Coráig. Ám ott megvettem azt, amit gondoltam és tudtam. Le kellett viszont mondanom egy Jamie Oliver vágódeszkáról, mert az ár és értékarányra nézve léc alá került. (Igaz, az én Párom szemében olyan is feltűnt egy villanásnyit, hogy minek már egy ötödik vágódeszka kilencezerért.) A kassza - elvileg - még bírta volna, mert azért az úri szeszély nagy motiváció. Az urat viszont az jellemzi, hogy nem csak másokon, hanem maga vágyain is képes uralkodni. Ez nem azonos a fegyelemmel. Bár nevezhetnénk belső fegyelemnek is. De arról meg tudjuk, milyen ritka madár. Mert ugyan ki képes permanensen önnön magával szembemenni? Lássuk hát a képriportot.
2007. november 30., péntek
Ügetés!
MenetdalokCzifrák Bandi barátom dalaiból hetet kiválogattam és feltettem az Interneterre, ide a blogomhoz kapcsolódóan hangulatjavítás céljából. Bandi változó nevű és összetételű bandái közül ezeknek a daloknak a többsége a Kantrijó nevű bandához kapcsolható. Én egyébként az eddigi együtteseit csak a bandibandája gyűjtőfogalommal illetném. A bandázást Bandi Tibuval meg velem kezdte Debrecenben a Pátria együttessel, csak hát őt nem lehetett leállítani, annyira szereti a bandázást. Ezt a lóbarátság képet meg azért választottam ide, mert ahogy egyre jobban nézem, mintha ... balról jobbra Bandi, Tibu és Öcsi (ez én lennék a blogtulaj) tekintetete nézne a lópofákról rám. :) Pedig esküszöm ma még egy korty alkoholos italt sem ittam.
No akkor hallgassuk az Ügetést.
2007. november 29., csütörtök
Lakoma
Egybesült fokhagymás sertéssültJó napom volt. Azzal kezdődött hogy Máté fiam a SUBSCRIBE egyik frontembere (a kopasz) illedelmesen elköszönt apjától az új cédéjükhöz társuló turnéjukra indulva, a Balkánra. Románia, Bulgária. Szorongással gondoltam arra, hogy ő is két végén égeti a gyertyát - mint anno én - hiszen az IBM Váci gyárában kezdő mérnökösködik, mellette meg nyumulnak a bandával a rockbandák rögös útján. Szabadságot kellett kivenni a munkahelyén az egyhetes turnéjuk idejére. Szorongásomat egy kis kocsonyával enyhítettem. Tettem vettem üzleti dolgaim, majd a szabadidős programom került előtérbe. Megjött a Főnök! Eszter menyem meghozta Ádikánkat. Hazaért a Párom is és nagyot Ádiztunk. Miután estére vártam Sándoromat utószülinapjára - 34 múlt - édesanyjával, így belecsaptam a "lakoma" elkészítésébe. Számomra a lakoma egy minimum 1,5 - 3 kg közötti fokhagymás sertés sült. Erről szól a Lakoma fotóalbum.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)