2011. május 11., szerda

Anonimusz: Cigánynevelés

"Ma hazafelé tartottam az iskolából, és a buszon olvasgattam. A busz hátuljában ültem, ahol csak egy cigánycsalád ült mellettem. Apuka, kb két méter magas, anyuka nagydarab testes cigányasszony, és egy nagyjából tíz éves gyerek. Megáll a busz, kinyílnak az ajtók, és leszállnak a szülők, a cigánygyerek pedig odalép hozzám, és megkérdezi mit olvasok. Nocsak, ez nem cigit kér, nem aprót, nem kötekedik, csak kíváncsi mit olvasok.
Elmosolyodtam, és kedvesen válaszoltam neki, megmutatva a könyvet (ami egyébként egy történelmi témájú, elég régi könyv, valószínűleg már sehol sem kapható) Erre elindul az ajtó felé, és megragadja a könyvet. De nem járt sikerrel, mert erősebben fogtam, úgyhogy kicsúszott a kezéből. Erre visszafordul, és egy hatalmasat köp felém, majd azt kiáltja: DÖGÖLJ MEG! KURVA ANYÁD!
És leugrik a buszról. Az utasok meglepetten néznek felém, én pedig csak halkan megjegyzem: cigánykultúra.
Ez egy órája történt nagyjából. Azóta elgondolkoztam, hogy mi lett volna, ha nem vagyok ilyen békés.
A szerencséje egyrészt az volt a gyereknek, hogy nem
sikerült ellopnia a könyvet, és hogy nem sikerült leköpnie.
Mert akkor lehet, hogy véletlen úgy pofán verem, hogy szilánkosra törik a kis arca.
A másik szerencséje hogy rettentő békés ember vagyok, kisgyerekeket meg főleg nem szoktam bántani. Engem így neveltek. Nem úgy hogy lopjak, és köpjem le a többi embert.
Mielőtt valaki megkérdezné nem, nem vagyok sem kopasz, sem bomberdzsekis, és nem is a Hogyan verjünk cigányokat c. könyvet olvastam. Tehát semmi oka nem volt rá a gyereknek hogy így viselkedjen. Ebből az következik, hogy őt így nevelték, nála ez természetes.
Újból megállapítottam, hogy aki Magyarországon utálja a cigányokat az nem rasszista, csak tapasztalt. Kezd egyre jobban dühíteni, hogy nap mint nap ilyen történeteket hallok, és közben a médiából az harsog hogy szegény cigányokat elkülönítik, nem járhatnak egy iskolába a magyar gyerekekkel, kiközösítik őket. Na vajon miért?
Persze a bőrszínük miatt. Logikus. Én is azért utálom a darazsakat, mert fekete-sárgák, nem pedig azért mert állandóan rám szállnak, belemásznak a kajámba, ha pedig megpróbálom elhessegetni őket, megcsípnek."
/ A szerző ismeretlen, szerk./
A fantom

Megjegyzés: Szívfájdító képsorok. Gyermek koromból a tévében látott Belfegor és az arról való suttogásunk jut eszembe. Nem is tudja az ember ilyen láttán sírjon, vagy nevessen.

Reményik Sándor: Templom és iskola

Ti nem akartok semmi rosszat, 
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükben biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát! 

1925 

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Főszerkesztő Uram,
írod, hogy ma hazafelé tartottál az iskolából. Milyen iskolába jársz?
Mit tanulsz?
Szerintem már elég képzett, elég okos, elég művelt vagy, de az ember egész életében tanul. Ezért nem szabad valakire haragudni.
tisztelettel,
egy hűséges olvasód, T.bácsi

Unknown írta...

Az írás egyike az Interneten e-mailban kerengő név nélküli írásoknak. Hűséges Olvasómnak üzenem, hogy egyetértek azzal, hogy rasszjegyek alapján történő megkülönböztetés előítéletesség, idegen szóval rasszizmus. Ezzel együtt ebben a történetben egy cigány családról és cigánygyerekről volt szó. Az ismeretlen szerzővel mélyen egyetértek, ezért tettem ki a blogra ezt az írást. Mert a jó írás beavat az élet titkaiba. Az a gonosz, aki azokat kápálja, akik a valós helyzetről beszélnek.

Névtelen írta...

T.bácsi írja: megnéztem a filmet a fantomról, szerintem van. Szinte biztos. Félelmetes, hogy miket tud tenni, és főleg a rosszakkal. El nem tudtam volna képzelni. De mostmár tudom. De az, hogy ez jó, vagy hogy kell, vagy hogy honnan jött? Ki tudja megmondani. Kiderül-e valaha?

Névtelen írta...

Szerintem is van. Hatalmas és jön, csak jön, léptei alatt roskadozik az út és jól meghúzza a fülit, annak, aki ilyenekkel rémisztgeti az embereket,no meg főleg annak, aki ezt az interneten keringő buszos történetet kész tényként tálalja.

Névtelen írta...

Szerintem is van. Hatalmas és jön, csak jön, léptei alatt roskadozik az út és jól meghúzza a fülit annak, aki ilyenekkel rémisztgeti az embereket, no meg főleg annak, aki ezt az interneten keringő buszos történetet kész tényként tálalja.