Az élet áramlása

Életcsatorna: Ha   létezésünk   eredetét,   az   élet   áramlását,   a folyamatos  biológiai   kapcsolatot   vizsgáljuk,   úgy   a szülőcsatorna  születéskori         állapotára koncentrálunk. Ilyenkor azt látjuk , hogy    a szülőcsatornában megjelenik egy lény, az ember. Ha csak  erre koncentrálunk , úgy azt látjuk, hogy  egy  csövön  bújik.  Ha  ezeket  a  „csöveket” gondolatban összeillesztjük,  majd  folyamatossá  tesszük , úgy  jutunk  az  életcsatornához,  amely  hasonlatos  például  egy  betongyűrűkből  álló  kúthoz, melybe gyermekkorunkban nézegettünk.  Melynél egy-egy gyűrű egy-egy emberi születés 

Ebben  az  „életcsatornában”  áramlanak  a  gének ,  itt  áramlanak  folyamatosan  például az  anyai avagy apai marker (azaz jelölő) gének. Ezek attól „jelölő gének” mert a génkutatás felismerte azt, hogy vannak  olyan  gének,  melyek  kvázi  nem  változnak,  azaz  utódról  utódra  átmennek. Többek  között  ez  a  jelenség az alapja a leszármazás nyomon követésének, a  rokonságkutatásnak.                                                                                           

Ha  csak  a marker   génekre   koncentrálunk,   úgy   egy   „fonalat”   láthatunk   az   időben ,   melyet életfonalnak  nevezhetünk. Ha ez a életfonal úgy szakad meg, hogy nem születik utód, úgy ezen a fonalon (vonalon) már nem áramlik tovább az élet

Életfa, genezis
Miután az ember ivarosan szaporodik, ahhoz hogy egy emberi élet létrejöjjön  egy petesejtnek és egy hímivarsejtnek kell találkozni . Ez a genezis. Lényünk tehát úgy is felfogható, mint genezisek sorozatának következménye.. E geneziseket képiesen az életfával ábrázolhatjuk.( Az életfa az a családfa, amelyben csak a közvetlen leszármazást ábrázoljuk.)
Megszületésünk feltétele tehát a genezisek sorozata. Mindannyian egy "genezis piramis" zárókövei vagyunk. Ha utódokat nemzünk, úgy egy újabb "genezis piramisnak" adjuk összetevőjét.
Atavizmus, reinkarnáció

Hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy az emberi szaporodás egy egyszerű génkeveredés eredménye. Ez viszont nem így van, hogy a "keveredés" úgy zajlana akár a festékek összekeverése.
Az öröklődés sajátos rendjére Linné hívta fel a figyelmet. Szimbolikusan ábrázolva egy piros és egy fehér golyó egyesülése esetén lesz két piros, két fehér és két rózsaszín. Ez egyben azt is jelenti, hogy az alap típusok is továbbmennek az időben. Márpedig, ha ez így van, úgy ez adja a magyarázatot az atavizmus, illetve reinkarnáció jelenségekre,  fogalmainkra. Ezt a mellékelt életfa ábrán a piros vonalon követhetjük nyomon. Ez adja az alapját a "hasonmás" jelenségnek is és az egypetéjű ikrek igen jelentős hasonlóságára. Az atavizmus és a reinkarnáció lényegében ugyanazon a jelenségnek - az élet áramlásának - két pontja. Ha időben visszanézve látunk hasonlóságot, avagy azonosságot, az az atavizmus, ha pedig az idő mélyéről látunk hasonlóságot, avagy azonosságot úgy reinkarnációról beszélhetünk. 

A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa
- török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
 szelíd jövővel - mai magyarok!
... Én dolgozni akarok. Elegendő harc,
hogy a múltat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

/József Attila: A Dunánál, versrészlet/