T. Kun László Géza: Az én apám Tilk Géza

Apám 79. születésnapjára 


Anyákról zeng a vers, szól a dal

A dalnok mind dalol

Apákról, ha keserédes nóta,

Szól – könnyes, bús - bortól valahol.

Jogokból kivetett,

Vagyontól megfosztott,

Pénzből kiforgatott,

Az ám, ő volt az én apám.

Apámat, és atyáink sorát fiaim,

Szüntelen -s  hontalan, őrölte itt a lét,

Birodalmak szabdalta arccal, és

csikorgó foggal, keresték a megélhetést.

Ó, Hazám, ha vagy,

Istenem, ha látsz,

Emeld fel már végre

Apám homlokát!

Azt a homlokot, melyre a megélhetés égetett, 
keresztet s csillagot,

Ahol a nép soha nem láthatja a lényeget,
Ahol a nyáj csak pásztor után béget s bégetett. 

Embernek hona,  bíz csak ott van,

Hol  van, Pénze és Vagyona,

Egyben szilárd sziklán áll

a Jog temploma.

Apám reménnyel, keservvel tolta

a család és haza szekerét. Hiába?

Kevés, gyenge kéz és sok – idegen - száj,

jut itt, minden apára.

Égig ér bizony, a szeretet temploma,

Hol Istenben bízhatott nagyanyám

Apámat, és engem is – míg élek-  fiaim,

Újra -s újra vár, Babilon és Dévavár.

Hűség és becsület? Nagy igyekezet?

Lám mindig csak ledőlnek, a tornyok és falak.

Látjátok fiaim, apám kapaszkodik ott falon és fal alatt.

Itt lent és ott felül, ott kívül és itt belül.