2010. október 3., vasárnap

T. Kun László Géza: Az én apám Tilk Géza

Apám 79. születésnapjára 


Anyákról zeng a vers, szól a dal
A dalnok mind dalol
Apákról, ha keserédes nóta,
Szól – könnyes, bús - bortól valahol.

Jogokból kivetett,
Vagyontól megfosztott,
Pénzből kiforgatott,
Az ám, ő volt az én apám.

Apámat, és atyáink sorát fiaim,
Szüntelen -s  hontalan, őrölte itt a lét,
Birodalmak szabdalta arccal, és
csikorgó foggal, keresték a megélhetést.

Ó, Hazám, ha vagy,
Istenem, ha látsz,
Emeld fel már végre
Apám homlokát!

Azt a homlokot, melyre a megélhetés égetett, 
keresztet s csillagot,
Ahol a nép soha nem láthatja a lényeget,
Ahol a nyáj csak pásztor után béget s bégetett. 

Embernek hona,  bíz csak ott van,
Hol  van, Pénze és Vagyona,
Egyben szilárd sziklán áll
a Jog temploma.

Apám reménnyel, keservvel tolta
a család és haza szekerét. Hiába?
Kevés, gyenge kéz és sok – idegen - száj,
jut itt, minden apára.

Égig ér bizony, a szeretet temploma,
Hol Istenben bízhatott nagyanyám
Apámat, és engem is – míg élek-  fiaim,
Újra -s újra vár, Babilon és Dévavár.

Hűség és becsület? Nagy igyekezet?
Lám mindig csak ledőlnek, a tornyok és falak.
Látjátok fiaim, apám kapaszkodik ott falon és fal alatt.
Itt lent és ott felül, ott kívül és itt belül.

Nincsenek megjegyzések: