A baloldal a politikai eszmék azon csoportja, melyeknek jellemzője, hogy nagy súlyt fektetnek a társadalmi egyenlőség érvényre juttatására és az általános (szociális) jogokra, a személyes (magán-) érdekek ellenében. A baloldali irányzatok általában támogatják a nagyobb állami szerepvállalást, az egyenlőségre törekvést és a bevándorlást, kulturális sokszínűséget.[1] A baloldal meghatározása történelmileg és országonként is változó.
Az elnevezés a nagy francia forradalomra vezethető vissza, ahol a Nemzeti Konventben az elnöktől balra foglaltak helyet a monarchiát (és a status quo-t) ellenző és a radikális változásokat támogató képviselők, vagyis az ancien régime elvetői.
Tartalomjegyzék[elrejtés] |
Története [szerkesztés]
Az ipari forradalom kiszélesedésével a baloldali politika elsősorban a munkások életkörülményeivel és jogaival kezdett el foglalkozni, illetőleg általánosságban véve az összes szegényebb társadalmi réteg problémáinak megoldását tűzte ki céljául. Ahogy a szabadságjogok elterjedtek, a baloldal „békés” része (tehát a liberálisok, szocialisták és szociáldemokraták) a bőrszíntől és származástól független egyenjogúságra helyezte a hangsúlyt. Napjainkban a baloldal egy része a liberálisokkal összefonódva támogatja a szabad piacot és a globalizációt, radikálisabb csoportjaik azonban ragaszkodva eredeti elveikhez ragaszkodva továbbra is a pénzuralom megszüntetésében látják a szegény rétegek felemelésének módját.Mérsékelt formái [szerkesztés]
A politikában a baloldal általában a társadalmi változások szorgalmazója a társadalomkritikai szemlélet alapján. A mérsékelt baloldal uralkodó irányzata Nyugat-Európában a szociáldemokrácia, amely aparlamentáris demokrácia alkotmányos keretei között működik.
Szélsőséges formái [szerkesztés]
A baloldalnak több radikális irányzata van, így például a kommunizmus és az anarchizmus. A hatalomra jutott forradalmárok eszmei háttere általában zavarossá, ellentmondásossá vált, hiszen a radikális baloldali szemlélet egyik alapvető gondolata a mindenkori társadalmi renddel szembeni kritikai szemlélet.
A kommunizmus vezető és sokáig legsikeresebb irányzata sokáig a szovjet típusú, Sztálin nevéhez köthető, marxizmus-leninizmusnak nevezett nézetrendszer és gyakorlat volt, amelynek tézisei szerint azosztályharc során a dolgozó osztályok, a munkások és parasztok osztálya szükségszerű győzedelmet arat a tőkés polgári, illetve a feudális arisztokrata osztályok felett. A nemzet csupán egy „vadhajtása” atörténelemnek, jelentősége a szabadságjogokkal megszűnik, és az emberek végül mind egyenlőek lesznek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése