"Rátok emlékezem, kedves tanáraim,
Ja, hogy jól esett?" /tlg-1971/
Kertész Attila a Pécsi Tudományegyetem nyugállományú docense, Liszt - díjas karnagy, több elismerés, többek között a Kiváló Tanár, Pécs Város Érdemes Tanára, A Magyar Művészetért Bartók - díja és a KÓTA - díj birtokosa.
Rátok is harapós kutyák.
Miért hagytatok kapufélfámon névjegyet,
Kertész Attila a Pécsi Tudományegyetem nyugállományú docense, Liszt - díjas karnagy, több elismerés, többek között a Kiváló Tanár, Pécs Város Érdemes Tanára, A Magyar Művészetért Bartók - díja és a KÓTA - díj birtokosa.
Zenei műveltségem - ha van olyan nekem - kialakulása természetesen a családomból indul, bodza és orgona illatú kis falvaim ( Berzence, Almamellék, Somogyhárságyon) adták a közeget csengő hangom szárnyalásához. Ám a kupálódás - a pallérozódás - az Pécsett következett be nálam, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Szakközépiskolában ( szolfézs, hangszer) , a pécsi Széchenyi Gimnázium fúvószenekarához na és kórusaihoz köthetően a múlt század hetvenes éveinek elején.
Zenei adottságaim - és széplelkem - kiemelt pallérozója ( nem feledve Morvai Bálint klarinét mesteremet sem) Ön! Soha meg nem szúnő hálával és szeretettel gondolok Önre, reád!
Te csepegtetted lelkembe a zene szereteten túl a zeneértés szükségességét, még ifjonti ( 14-19 éve korom) éveidben Pécsett, és azóta is hatalmasan "Emberségből példát, vitézségből formát" állva menetelsz előttem térben és időben.
"Az ének szebbé teszi az életet, az éneklő másokét is". E Kodály Zoltánnak tudott ige és útmutatás egy életre szól. Tőled tanultam Attila az emberséggel átitatott, pallérozott együtt éneklés örömét. A zenei és emberi figyelmet-fegyelmet.
Most, ahogy rád gondolok lelkiismeret furdalás fog el, hogy mindazon kincsekért, mit általad és tőled kaptam, lényegében szinte semmit sem adtam, talán csak azt az együttműködést, mikor a gimnáziumi kamara kórusodban és a nagy kórusban azon igyekeztem, hogy hangommal - ami tizenkettő egy tucat a kórusban - fegyelmezetten kövessem vezénylésedet.
Most, ahogy rád gondolok lelkiismeret furdalás fog el, hogy mindazon kincsekért, mit általad és tőled kaptam, lényegében szinte semmit sem adtam, talán csak azt az együttműködést, mikor a gimnáziumi kamara kórusodban és a nagy kórusban azon igyekeztem, hogy hangommal - ami tizenkettő egy tucat a kórusban - fegyelmezetten kövessem vezénylésedet.
Hála istennek az internet jóvoltából - részben - nyomon tudom követni tevékenységedet és jóleső érzéssel tölt el, hogy mások is értékelték, értékelik akár díjak formájában is ezt. (Bizony együtt szenvedtük az Erhadti Önkényt is, a Széchenyi Gimnázium széles falai között, a diktatúra egy sajátos megnyilvánulási formáját, a görcsös - ideológiai - megfelelni akarás csapásait. Bár nincs nagyobb szerencse, mint egy túlélt ifjúkori szerencsétlenség. :) )
Személyed és munkásságod mélységes tiszteletén keresztül lerovom hálámat ezúton is a "végek vitézei" a Sereg előtt, melynek te hadnagya, karnagya vagy és példának állítalak fiaim, unokáim és barátaim elé! Mi is illene ezekhez az érzésekhez és gondolatokhoz, ha nem az "Egy katona ének" veretes sorai:
"Az jó hírért, névért s az szép tisztességért
ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,
vagdalkoznak, futtatnak."
ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,
vagdalkoznak, futtatnak."
/ Balassi: Egy katonaének/
"Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék, Szép magyar vitézek, aranyos leventék!”
/Arany János: Toldi Első Ének 6./
"Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék, Szép magyar vitézek, aranyos leventék!”
/Arany János: Toldi Első Ének 6./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése