Mogyoróska-2011 Műsorterv és menü

I. Blokk: Nosztalgia (15 perc) 7  dal

Pro Pátria

Március ’73

Lázadó - Pátria

Boszorkány - Pátria

Lejátszás

Jégfodrú – Pátria

Bíborszirmú – Pátria

Ballada – Pátria

Lejátszás

+ Túl a hegyen

II Blokk: Szabadság  (10 perc) 6 dal

Szent Isván - tlg

Kézfogás - Ghymes

Összetartozunk - Bojtorján

Új idők váltják a régit – Bob Dylan – Dinnyés J.

Süt a nap - Emberek

Csángó élet (János bácsi emlékére)– tlg – Hajdú T.)

III. Blokk: Szerelem

Beteljesületlen (12 perc) 6 dal

Kedvesem el ne hidd

Álom

A Halvány Hold

Eljöttem megnézni

Jégfodrú

Holdárnyék

Beteljesült (15 perc) 7 dal

A városon átsuhan  - tlg

Bíborszirmú szép virágok - tlg

Oly szokatlan nékem  - tlg

Ezer szállal láncolsz + Harmincnyolc év múltán tlg

Otthon és itthon – amerikai népdal - tlg

Hajnalban Mártámnak – amerikai népdal - tlg

Nézd fenn az égen - tlg

IV. Blokk: In Memoriam (15 perc) 7 dal

Úgy szeretnék - tlg

Bús földemen - tlg

A Tisztességért, Becsületért – Pete Seeger

Ehess, Ihass ölelhess alhass – tlg – József A.

Senkinek sem kell - tlg

Sufnidal – tlg

El ne hagyd a mosolyod – tlg

A Gyengébbek Kedvéért! Dalaimat és a mások által szerzett és írt kedvenc dalaimat tematizáltam fentebb, a Mogyoróska 2011 találkozó alkalmára. A találkozón a Pro Pátria Blokk a "hivatalos", ugyanis ezek azok a dalok, amelyeket Pátria zászló alatt játszottunk, mi az alapítók, a BÖT. (Bandi, Öcsi, Tibu)

A továbbiakban jelenlegi hangulatom szerint . szelektáltam.  Kialakítottam  a Szabadság, a Szerelem (ez ugye a beteljesületlen és beteljesült szegmensekre oszlik) blokkokat, miután tegnap Orbán Viktor miniszterelnökünket egy szinten láttam a kínai miniszterelnökkel, ami önmagában hatalmas élmény, mert egyenesen egymás szemébe tudnak nézni és ez komoly lelki és testi adottság. Ez alkalommal megtudtam, hogy Kínában kötelező tananyag a Szabadság, Szerelem c. Petőfi vers, így kéretik előttem nem hangoztatni, hogy egy focista a világ legismertebb magyarja. Mert nem. Egy költő - hogy úgy ne mondjam dalnok - nevezetesen Petőfi Sándor. Így én a mi Sanyink nyomán ... blokkosítottam és szegmentáltam. 

Kialakítottam továbbá az  In Memoriam kategóriát, ne hogy bárki azt higgye, hogy  ez az egyéb kategória és dalaimnak akár csak egy része is hanyagolható. A szerző és előadó dalnok, azaz a Kicsi Én mindent azért írtam avagy játszom, mert nekem fontos a mondandójuk, az üzenetük. Az előadást, a zeneiséget - mint ízlés és igény dolgát - lehet bírálni. Ám a mondandót, az üzenetet nem! Tanulékony vagyok én is, tehát NT ( azaz No Tolerancia).

Az élő produkció tarifája :) : Egy jó sör /dal, fő azaz 500 Ft/dal. Aki akar (be, ki) fizethet! :) Lefizetésről is szó lehet - mert ahogy fogy az idő és a tisztesség egyre pénztelenebb és ezáltal rugalmas vagyok) például hogy ezt vagy azt a dalt, ilyen vagy olyan alkalmakkor ne játsszam. 

Névnapi menü: Háromlábú csirke

Valahol Abszurdisztánban egy palimadár aléltan élvezi a száguldást örömét - az új fedélzeti számítógéppel is felszerelt - autóját. Zömmög a vadi új gép és suhan a táj. Egyszer csak éles csipogásra lesz figyelmes. Első gondolata a fedélzeti számítógép hibajelzése, ám egy led sem villog, így oldalvást fordítva a fejét észrevesz egy szemtelen csirkearcot, amely benéz a jobb sávról. A kilométeróra 160-at mutat. Belebámul a szemtelen arcba, mire az rágyorsít és húz el előre. Padlógáz, utána. A sebességmérőn 180, 200, 220, 240 mire a csirke, melynek láthjatóan három lába van - és a gyalogkakukkot megszégyenítő módon teper - levág egy lehajtón. Padlófék, tolatás, majd utána. Az út egy hatalmas majorsághoz, tanyához vezet, ahol amerre csak a szem ellát háromlábú csirkék szemezgetnek. A pali beáll a tanyaépület elé, melyből az autó hangjára egy gazdaforma egyén ballag elő. A pali megszólítja a gazdaformát, hogy: Uram, Önök termelik ezt az istencsudája háromlábú csirkét? A gazdaforma kedélyesen: Igen Uram. Rájöttünk arra, nem mindegy az, hogy egy-egy csirkének, avagy tyúknak, kakasnak, csak kettő, avagy három combja van. 

Palimadár ámultan: No és mondja Uram. Aztán milyen ízű, ezeknek a csirkéknek a combhúsa? 

Gazdaforma felhős homlokkal: Hát, sajnos mink azt még nem tudhassuk, mert még egyet sem sikerült megfognunk, azért is szaporodtak el ilyen mértékben. 

Történelem

Különös egy dolog ez a történelem. Nem is csoda. Saját történelmünk egyszerűen a megélt, átélt napjaink visszfénye, az emlékezetünk, a tudatunk. Már itt kezdődik a szelekció, hiszen életünk minden mozzanatára nem emlékezünk. Sőt! Amit nem emelünk ki és nem ismétlünk, az jó eséllyel a feledés homályába vész. Kisgyermek korunk valamiért érdekes, fontos vagy különös történéseit többnyire szüleink, családunk emlékezetéből kapjuk. Mára fotókkal, szóban. Mi több! Az álom az a funkciónk mely során agyunk átrendezi az emlék képeinket. .

Aztán jön ugye a családi emlékezet, másként a család története, születések, keresztelkedések, esküvők, temetések, azaz születések, házasságok és a halál. Lám egyházaink a születést követően megjelölnek, megjelölnek bennünket - mint pásztor a nyájat - és az sem mellékes, hogy államunk nyilvántartásba vesz. Egyházközösségek tagjaivá, illetve állampolgárokká válunk, többnyire saját akaratunk ellenére. Lám a határokon túli magyarságnak csak most 2011. évvel nyílott arra lehetősége, hogy oda regisztráljon, azaz abban az államban regisztrálhassa magát állampolgárnak ahová úgy tudja tartozik. Arra nézve hogy a becsléseink szerint a mintegy 15 millió magyarból mintegy 5 millió a nemzetállami határokon kívülre szorult az a 100 ezer regisztráció - azaz a magyar állampolgárság igénylése - amit éppen a napokban jelentettek be, bizony elgondolkodtató.  

Jobb családokban a családi emlékezet gerincét a családfa, a családi levéltár képezi. Ami viszont népiesen szépséges az, hogy a családi emlékezetet a nagyanyák, nagyapák plántálják a felnövekvő nemzedékeinkbe. Szájhagyomány útján. Az emlékezetünket többnyire a családi képek, fotóalbumok nézegetésével kondicionáljuk.

Mindezeket követően jönnek közösségeink emlékezetei, úgymint egyházközösség, faluközösség, iskolaközösség (tablók, Évkönyvek).  A közösségeink emlékezetét – az írástudásból kifolyólag - egyházaink jegyezték le az elmúlt évezred során. A szóbeli hagyományozást jelenlegi kultúránkban legendáknak fogjuk fel, ami az írástudás, az írásos dokumentumok elsődleges forrásként való kezelését jelenti. Így jutunk el a nemzeti emlékezethez, azaz "a" történelemhez. A magyarság, a nemzet történelmét hivatalosan tanítják. No és ami egyáltalán nem meglepő, ahány nemzet, annyi féle tanítás.. No a világtörténelemről már nem is szólva. 

A magyarság és a magyar nemzet történelem tanítása jellemzően az egyes rendszerek befolyása alatt állt és áll, hiszen a kutatókat, tudósokat és a tanárokat is, mindig a fennálló rend finanszírozta, finanszírozza A múltbéli  események megítélésében akár szöges ellentét párok is megjelenhetnek. Ugyanazt az eseményt egy-egy hatalmi kurzus másként értékelhet. Kiváló példa erre korunk is, melyben az 1989 előtt események megítélésében a politikai pártok között is jelentős eltérések érzékelhetők. Itt mutathatjuk fel a történelmi amnézia fogalmát is, amikor valamely csoportok arra törekednek, hogy bizonyos események az emlékezet homályába vesszenek (speciel a Pozsonyi csata, a magyar Honfoglalás befejező aktusa), avagy ennek az ellenkezőjét, hogy az események egyetlen kiemelt nézőpontból "örökre" a köztudatban maradjanak (speciel a Holokauszt).
Jelen kis jegyzetemet is éppen az mr1-ben az imént hallott hír indikálta, ami arról szólt, hogy mit tanulhat és mit nem a szlovákiai magyar gyermek. Mi ugye azt szeretnénk, ha megismerhetnék a "magyar történelmet" azaz a jelenlegi hivatalosságot, a szlovákok - azaz a szlovák hivatalosság - meg mást kíván. Azaz minden szlovákiai gyerek azt hallja, azt tanulja, amit ők mondanak, amit ők rögzítettek. Megy tehát a küzdelem a memória tartalomért! A lelkekért!

Nem csoda tehát az sem, hogy mi magyarok gyakran identitás zavarosak is vagyunk, hiszen mást kell tanuljunk határainkon belül és kívül, sőt határainkon belül is kurzusonként. Ennek alapvető oka geoföldrajzi és geopolitikai helyzetünk.  A Kárpát-medence már a történelmi idők (értsd írásos feljegyzésekkel, forrásokkal rendelkező időszakok) óta Birodalmak befolyása alatt áll. A Kelet és Nyugat halálos vetélkedésének színtere. Ázsia és Európa nem is ritkán öldöklő küzdelme. Bizonyára - a jelenlegi kurzusban - sokaknak nem tetszik, de mi a magyarság, ha tetszik, ha nem Eurázsia vagyunk. Ezt mutatja populációnk génállománya, kultúránk és történelmünk is egyaránt. Nem vagyunk európaiak, bár vannak köztünk, ahogy nem vagyunk ázsiaiak ahogy ugyanúgy vannak köztünk. 

Az emlékezet fontossága nálam 1998-ban jelent meg égetően, amikor majd hogy nem magam is felvágtattam Csaba vezér égi seregébe. Akkor jelent meg nálam a Magyar Családkönyv illetve a Családfám kialakításának igénye. Több mint tíz év telt el azóta. Meddig jutottam? 

Érdemes feltennie magának ezt a kérdést, minden nagyapának és nagyanyának családja vonatkozásában, hiszen az unokák emlékezetében a családra nézve az marad, amit mi plántálunk bele. És mit plántálunk unokáink emlékezetébe mi? Mert ki is a magyar? Magyar az, akinek az anyja és a nagyszülei azt mondják, akinek a feljövői szívében-lelkében magyarságot hagyományoznak.

Én speciel megkezdtem emlékezetem írásba foglalását Illúziók nélkül címmel, melyhez hozzárendelhetem azokat a dokumentumokat, amelyek rendelkezésemre állnak. 

Az Utánpótlás ...

2011. július 22 Péntek Mogyoróska 2011

Kincseink

Készülődjünk!

Békesség

Turul

Beszarás! Szépen átcsúszott a híreken, hogy csak engedélyezte a "hatóság" a XII. kerületben a Turul emlékmű fennmaradását, nem kell lebontani "mert engedély nélkül épült". A Turul a magyar nép és nemzet "vezérlő csillaga". A magyar úrság, Magyarország első számú szimbóluma. A magyar "törzs totemállata".  A Turul szimbólum körüli megnyilvánulások indikátorai a hungaro-fóbiának. Ki a Turul szimbólumunk létét kifogásolja - bármilyen magyarázattal - az a magyarság, a magyar nép, a magyar nemzet létét kifogásolja. Az ilyen nem ellenfél, még a parlamentben sem, hanem maga az ellenség. 

Van pofájuk - az idegen fegyverek árnyékában, a FED fedezetlen dollárjai támogatásával - a birodalmak lakájainak, mint patkányoknak újra -és újra megrágcsálni a legősibb magyar szimbólumot. Lejátsszák azt, mintha mi például Jeruzsálemben azért tüntetnénk "civilként", hogy tüntessék el mindenhonnan a Dávid csillagokat, mert félelmet kelt bennünk, avagy Rómában hogy tiltsák be a keresztet. 

A Turul szobor lebontása "civil követelése" során arra is jutott idő, hogy a médiában a romákkal - országgyalázatra - kimosassák az Árpádok-nemzetsége, a Hadúr vörös-ezüst hadi zászlaját. Ha valami, hát ez a gyűlölet keltés a magyarság lelkében, nem a "holokauszt tagadás".
A magyar lélek akarata: Birodalmi török, habsburg, német, orosz, zsidó megszálló csapatok! Mindörökre takarodjatok haza! Idegen tankok és bankok, hagyják el a magyarság Szent Földjét, a Kárpát-medencét!

A Nagyi nem bír magával

Suicsi

Ilyen kék próbára

Vajon hol lehet ilyenhez hozzáférni idehaza? Gombhoz a kabátot. Van - kézhez került - ugyanis egy brutális 55 adagos party kávé és teafőző és nem tudom kipróbálni. Az a gyanúm, hogy leégették, azaz gallyra ment az automatikája, mert rátették a 250 V-ra. . Ezért vateráztak egy harmincezres gépet ötezerért. Aki tud segítsen.

WC-1500 W.

Devizaadós testvéreinknek az arcvonalba

Ez igen

Van jövője annak a népnek, amelynek ilyen sarjai vannak. Ahol az apa és a bátor szavak ugyanúgy hangzanak és ugyanaz az értelmük, ott születnek ilyen sarjak.  

Illúziók nélkül: Berzence, tyúklopás

Magáról a faluról gyermek koromból kevés emlékem van. A Smolcz udvarra sem emlékezem teljesen tisztán. A bal szomszédunk a Zsírosék voltak, a jobb szomszéd azt hiszem a Fogarasi nevű nyanya. Ez afféle házmester, avagy háziasszonyféle volt ahogy hámozom az emlékeimből. Szegény anyámék „meglopták”. 

Történt ugyanis anyám elmondása szerint,  hogy ők is próbálkoztak az udvarban baromfi tartással. Megvették, beállították az állományt, meg is gyűrűzték. Na és mit ad a sors. Eltűnt az állomány. Ellopták. Nyilván csak valamelyik szomszéd lehetett. No a Fogarasi nyanyának meg úgy látszott gyarapodott az állománya. Anyám bevallottan nem tudott lopni. ( Mondjuk ezt apámról nem állítanám, de erre majd kitérek.) No apám impulzusára éjjel anyámék elmentek tyúkot lopni az udvarba. Nagy szívszorongással a Fogarasi nyanya állományát fosztogatták, majd mikor bent a konyhában felmérték a zsákmányt, kiderült a saját tyúkjaikból loptak vissza. Na persze a Fogarasi nyanya sem hagyta szó nélkül, hogy anyámék visszalopták a tyúkjaik egy részét. Hogy micsoda dolog az, hogy tőle tyúkot lopnak. Szegény anyámék jelezték, hogy a saját tyúkjaik egy részét sikerült csak visszaszerezni, ám ő hogy jön ő ahhoz, hogy más tyúkját lopja. A nyanya állítólag kifejtette, hogy a lánya Pécsett él és minden hétvégén hazajönnek, és akkor aranysárga tyúkhúslevesnek kell lenni. Viszont a tojás miatt, az állománynak is meg kell lenni. No ez a logika.

Szóval a kekszes Zsíros Pistára, meg a tyúktolvaj Fogarasi nyanyára emlékezem. Emlékezem továbbá valami bolond nagylányra is, aki olyan színes mintás ( parget vagy műselyem?) pongyolában elő-elő bukkant, nagy húsos testével bugyogó tőgyeivel. Nem is tudom, de mintha még bajsza is lett volna, azaz szőrös lehetett az arca. Talán laktak volna ott mások is, ám azokra nem emlékezem. Emlékezem továbbá a szomszéd fiúra, aki rántott csirkecombot evett jóízűen és akkor kérdeztem én anyámtól, hogy miként lehet az, hogy én sosem kapok olyat? Anyám sokáig fájva emlékezett erre a kegyetlen gyermeki kérdésemre, amire azt a választ kaptam hogy ők tanárok itt és nem parasztok, így nekünk ilyen nincs. Hányszor eszembe jutottak később nekem a nemzet napszámosai, akiknek valami nem volt, mert nem jutott.

A Smolcz udvar előtt a gyepre és az árokra, az udvarban a hintára, illetve az első keresztutcára emlékezem, amibe - első világgá menetelem során - nem mentem bemenni, mert nem láttam a végét, majd onnan fordultam vissza mégis haza. A sarokházban mintha egy ismerős gyerek lakott volna. A szűk kis világomat a szomszéd fiú és a szembe szomszéd kislány és fiú képezték. A szomszéd fiúval – talán Józsi – kavicsot ettünk, a szembe szomszéd fiúval meg a töklevéllel kísérleteztünk a fenék törlésben. Lapulevél ugyanis nem volt kéznél a kertjükben. A szembe szomszéd kislánynak csaptam a szelet. Bizony észrevettem, mikor a szép kis piros pettyes ruhácskájában és masnijával a fején kiállt a kapujukba. Hangosan dicsértem a ruhácskát, a masnit meg a tulajdonosát.

A kiskapu egyébként is nekem egy vonatkoztatási pont volt. Innen néztem 1,5 5 éves koromig a külvilágra. Innen láttam 1956-ban - két és fél évesen - a Berzencei utcán végigcsikorgó orosz tankokat. Számolni mondjuk még nem tudtam, így nem emlékezem hány ment el előttem a kiskapunál az úton, ám az elsőre emlékezem ma is. Pontosan akkora volt mint a szembe szomszéd háza (na persze a perspektíva) a tetején volt egy nyílás  amiből derékig kiállt egy ember és füles sapkája volt. A mozgó valami – ami ugye akkora volt mint egy ház ) kerekeken gurult, nagyon csikorgott és hosszú csőormánya volt. És én nem féltem.

Na ez a tank azért még visszaköszönt az életemben. A nyolcvanas években apámék már Balatonbogláron laktak ( pontosabban akkor Boglárlelle) és én éjjel ott iszogatok a házunkban apámmal, két pofára esszük anyám sült husát (mai nevén piros husi) és vitatkozunk. Erős hangja volt az öregemnek is, nem csak nekem, főleg ha vitatkozott. Szegény anyám éjfél, vagy egy óra körül kikóvályog a hálóból, hogy ne vitatkozzunk és ordítozzunk már mert ő nem tud aludni. És különben is a vitában nekem van igazam. Igen. Jól emlékezem. Láthattam 1956-ban Berzencén a tankokat, mert ketten álltunk a kiskapuban és az ő pongyolájának a zsebébe még egy kést is rejtett.  Na apám ekkor meg azon kalandozott, hogy aztán mit csinált volna ő azzal a késsel a tankok ellen? És különben is. Ő akkor hol volt? Anyám csendesen kialvatlanságtól szenvedő arccal közölte vele: Te Gézám a katolikus templomban bújtál. Ott bújtatott a pap, mert a helyi suhanc csürhe fel akart akasztani, mint orosz tanárt.

Bizony ilyen időket éltünk. Így aztán emlékezem a berzencei munkásőrség bejáratára, ami egy földszintes helyiség volt és lefelé kellett lépni, majd egyből ott volt jobbra a fegyverállvány, rajta a dobtáras géppisztolyok. Arra is emlékezem mikor az utcán megyünk apámmal, ő előveszi a pisztolyát a táskából az övéről, felfelé srégen tartva mutatja, hogy ne féljek, mert ő ezzel a pisztollyal megvéd minket, a családot. Én nem értettem, mert speciel nem nem féltem, apámmal voltam. Bár hogy megvéd bennünket, ezt jó néven vettem, mert el is vártam. J

Illúziók nélkül: Egy zacskó pénz

Egy zacskó pénz

Négy-öt éves lehettem talán - mint most Ádi unokám - mikor a Zsíros Pista (szomszéd nagyfiú aki szédített) elszalajtott a srégen szembelévő vegyesboltba egy zacskó kekszért. Én lelkesen szaladtam – ilyenkor még így közlekedik a fiúgyerek – mert tudtam, nekem is jut. A kekszet jól ismertem és szerettem. Az óvodai menü egyik alap pillérét képezte a citrompótlós teával. (Reggeli, tízórai, uzsonna bármlyik lehetett.) No, a boltos ki is méri a tíz deka ( annyi lehetett)  kekszet az általánosan használt barna papírzacskóba, ám előtte ugyanolyan zacskóba aprópénzt mért. Nekem szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy ha a kekszert is zacskóba teszik és én azt pénzen megveszem a Zsíros Pistának, úgy ha megvenném a zacskó pénzt, akkor én mi mindent tudnék azon venni. Például azt a kis fa, színes Csepel teherautót, amit anyám arra hivatkozással hogy szegények vagyunk nem vett meg nekem, hiába hisztériáztam.

Megjegyzem hisztériázni nagyon tudtam. Ha jól felhergeltem magam, még a földhöz is odavágtam magam és ott ordítottam. Ezt a fajta előadást megjegyzem élőben már csak Ádi unokámnál láttam, ő a jobb lábával még ritmust is verte hozzá. Különböznek ugyanis a családtagjaim is. Például mostanában - a kétezres időkre - derült ki egy rokoni beszélgetés során is, hogy húszunk közül talán ketten, ha jártunk gyerekkorunkban világgá. A többinek nem volt bátorsága az ilyenhez. Mondjuk mi jól intéztük, mert minket - ahogy kell kerestek, figyeltek - nem úgy mint az ennél a beszélgetésnél jelenlévő kis fiatal – nem rokon - hölgyet, aki elmondása szerint szintén elment világgá, ám senki még csak észre se vette. Bizony, világgá menni is tudni kell.

Ott tartottam tehát, hogy érdeklődtem a boltosnál, hogy vehetnék én pénzt? Mert látom ő zacskózza és méri a mérlegen azt is, mint a kekszet. Na ez nagyon tetszett a boltosnak és ajánlatot tett. Amennyiben elviszem a Zsíros Pistának a zacskó kekszet, a kezébe adom, majd hiánytalanul visszahozom, úgy enyém az a zacskó pénz, amit most mért ki.

Én átvágtattam a Smolcz udvarba, Zsíros Pistának odaadom a zacskó kekszet, amiből ő azonnal ki is vett vagy kettőt és bekapta, eggyel meg engem kínál. No én előadom a Pistának hogy kérem szépen vissza a zacskó kekszét, mert mennem kell a boltba egy zacskó pénzt venni. Na ezen meg a Zsíros Pista röhögött nagyot, hogy a keksz is majd kihullt a szájából és a kezembe adta a kekszes zacskót. Én lelkesen vágtatok vissza és nyújtom át a kekszes zacskót, hogy akkor én megjöttem pénzes zacskóért.  A boltos erre elkéri a kekszes zacskót, ráteszi a mérlegre és szigorúan megjegyzi, hogy bizony az nem hiánytalan. Abból hiányzik, ezáltal sajnos nem adhatja nekem a pénzes zacskót. A kekszes zacskót pedig visszaadja, hogy vigyem vissza Zsíros Pistának, mert ő ugye azt megvette.

Hát én nagyon csalódott voltam. Nem is értettem honnan tudja, hogy hiányzik a zacskóból a keksz, hiszen ő nem volt ott, mikor a Zsíros Pita kivette azt a három szemet. Talán sírtam is, sőt biztos, mert az igazságtalanság érzete, már akkor is nagyon felkavart. Így végződött tehát az első pénzügyi tranzakcióm. Nem kaptam meg más zacskó kekszéért a beígért zacskó pénzt.

Illúziók nélkül: Titkos keresztelő Somogyvámoson

A berzencei kis családom hát anyám, a mama és apám volt. Nyaranta persze szorgalmasan hordtak Somogyvámosra porbafingani, no meg megkeresztelni. Istenem de hosszú is volt az az út a Somogyvári vasútállomástól gyalog - bőrönddel - Vámosra Tilk János nagyapám portájára. Berg Lizi ( Tilk Jánosné) nagyanyám ragaszkodott a megkeresztelésemhez – később a vallási nevelésemről is ő gondoskodott – így kereszteltek engem a Somogyvámosi és Balatonboglári Evangélikus Egyházközösség kebelére. Akkor ugyanis ahhoz, hogy egy tanárember megtartsa állását, nem igen jeleskedhetett az egyházi dolgokban. Így – mit szépítsük – én titokban lettem megkeresztelve Somogyvámoson és erről Berzencén nem kellett tudni senkinek. Bizony. Ilyen volt ez a kor. Sőt! Rebesgették a családban hogy a főiskolásoknak, így anyámnak is részt kellett venni a falujában az úgynevezett „összeírásokban” amit később a parasztság csak úgy emlegetett, hogy a kommunisták leseperték a padlásokat. A történelemből ismert ugya, hogy a háborút követően éhezett Európa, így kis hazánk is és a városi lakosság élelemmel történő ellátására a parasztságot megsarcolták. Hát én nem tudom, hogy Kun nagyapám – aki ugye akkor már nem élt – padlásáról volt-e valamit leseperni. A dolgokról annyit tudok, hogy a mama a földeket beadta a téeszbe és valami nagyon szerény összeget kapott földjáradék címén. Ő ugyanis az én születésemmel már az én „főállású dajkám és szobatársam” volt.  Jövedelme semmi, így apám ultipénzét zsebelte, hogy a tizenhat unokájának – ha meglátogatta őket nyaranta – valami kis csokit tudjon venni. Én is így kaptam rá a zsebelésre, miután kilestem a nagyanyámtól a pénzszerzésnek ezt a módját.

Vékonyka csenevész gyereknek indultam, ám nagy elálló fülekkel. Minden télen megérkezett a tüdőgyuszi, negyvenfokos lázam is volt, amikor apám orrát lelkesen luftballonnak néztem. Ezzel együtt gyors és bátor is voltam, mert kétéves koromban az udvari vaskályhának kisliba etetés jogcímén – nem állt félre – úgy nekimentem, hogy felrepedt a szám. Ám jó beszélőkém és lelkem hamar megmutatkozott, mert zokogó anyámat még én vígasztaltam, hogy „Ne síj mama, nem páj.”

Anyám már a hasában beszélt hozzám és ugye mint tudjuk már csecsemőként könyvtárba jártam, így nem scoda hogy másfél évesen – fiúktól szokatlanul – folyékonyan beszéltem és két éves koromra már vagy 24 vers és dal volt a repertoáromban. Emlékezem az első óvodai fellépésemre is, mikor rám a bíró fia szerepét osztották, aki hajigálja a ludakat, ám már akkor igen kreatív voltam a művészetekben is, mert felülírtam a szöveget. A színpadról megláttam anyámat és erre én egy hatalmas „Anyúúú …” ordítással lerohantam a közönség soraiba anyámhoz. Hatalmas siker volt. Nyíltszíni taps.  Apróbb fellépéseim még voltak a helyi vegyes boltban is, ahová ellógtam állítólag és ott találtak a pulton, énekelve, verselve. Jobbról a pénz, balról a csoki, cukorka amire átváltottam. Én ugyan ezekre a fellépéseimre nem emlékezem, azt anyámék elmondása alapján tudom, amire viszont határozottan emlékezem, az amikor  pénz akartam venni. 

Illúziók nélkül: Világra jövetelem

Anyám elmondása szerint otthon, koraszülöttként jöttem a világra, Berzencén a Smolcz udvar egyik szobakonyhás lakásában, 1954. január 11-én a hajnali órákban. Talán négy óra körül? Anyám a fájások elején azt gondolta, hogy talán a szilvabefőtt, amit este evett csikarja. Nem ekkorra vártak. Ám az előrelátás azért működött, mert apám éppen az előző nap hozta haza a babakelengyét, amit akkortájt adtak a szülő nőknek. Sosem kérdeztem mi volt az, csak sejtem hogy pólya, pelenka meg ilyen dolgok lehettek.

Az úgynevezett Smolcz udvar egy közös udvarra néző földszintes szobakonyhás lakások együttese volt. Középütt a farakásokkal, ahogy a Pál utcai fiúk c. filmben a grund. Ott tárolták a tüzifát a bérlők.  Nekem később mint az udvarban lábatlankodónak, igen romantikus téralakzatnak bizonyultak. Többször tanulmányoztam. 

Talán az udvarban lakó zsidó bába segített a világra. Hogy zsidó bába egyengette az utamat e világra, az biztos, mondjuk az a nem biztos, hogy ő is az udvarban lakott. Talán ettől van nálam az a körülmény, hogy mind a zsidó vallással és emberekkel ambivalens érzéseim vannak. Manapság sem tudok őszinte szívvel beállni az egyre divatosabbá váló zsidózó kórusába. Nekem - a saját életemben - azok az emberek, akikről tudtam hogy zsidók, lényegében pozitív hatást gyakoroltak rám, jók voltak hozzám. Kezdve ugye a bábával. Bár állítólag a szülésnél lépcsőt nyomott a fejembe, ami a későbbiek során kerekedett ki. Ahogy a fotókon látom, már akkor is jó nagy fejem lehetett, mert ugye a mai méretét a 61,5 cm-t valahogy csak el kellett érnie.

A múlt század ötvenes évei közepén születtem tehát, a Ratkó nemzedék soraiba, amikor még egy-egy évben Magyarországon közel kétszázezren születtek. Szopni nem tudtam, így a lefejt anyatejet pohárral és kiskanállal kaptam. Talán innen ered a pohárhoz való vonzalmam is, tehát nem véletlen a söröspohár gyűjteményem sem.

Szüleimet a korabeli hatalom a pécsi Pedagógiai Főiskoláról vezényelte Berzencére. Ők az úgynevezett „fényes szelek nemzedékéhez” tartoztak, mindketten 1931 éves születésűek voltak és Pécsett a főiskolán találtak egymásra. Apám Somogyvámosról ( Somogy megye) anyám pedig Magyarbólyról  (Baranya megye) került a főiskolára. Ha jól emlékezem egy szakos alapképzésük képzésük volt, melyhez hozzá kellett venni egy másik szakot is, így anyám magyar nyelv és irodalom szakjához a történelmet, apám pedig az orosz nyelvtanári szakhoz a testnevelés szakot vette hozzá. Vagy fordítva? Csak azért említem ezt, mert születésem idején ők már tanítottak, ám még a főiskolára is jártak, így esett meg az hogy az első fényképem Pécsett az akkori Pedagógiai Főiskola könyvtárában készült. Így én a „Gondolatok a könyvtárban” plagizált címet adtam neki.

Ekkor már nagyanyám özv. Kun Bertalanné velünk élt, így a szarból ő rázott ki az idők folyamán egészen tizennégy éves koromig, egyben masszívan szobatársamat is képezte. Lényegében az ő meséin és főztjén cseperedtem, azaz megismerhettem a Tiszavidék nyelvét és étkezési kultúráját Baranyában és Somogyban. A mama ugyanis Baktalórántházán született és 1892-től 1939-ig ott is élt. Baktalórántházán szülte a gyerekeit is, a Vaji Szigorú Kun Bertalan nagyapámnak. Emlékezem is milyen szépen ízesen mondta a mama: „Szalaggy mán kisonokám, oszt hozz egy kis édespályinkát a kocsmábul.”

Anyai nagyapámat nem ismerhettem, mert születésem előtt kilenc évvel felvágtatott a Csillagösvényre, ahogy jó magyar huszárhoz illik, Csaba vezér táborába. Talán jobb is volt neki, mert a családi emlékezet szerint a gazdaságból, amit nem vitt el a német, azt elvitte az orosz. És amit az orosz otthagyott, arról meg a kommunisták rendelkeztek. Állítólag nagy magyar ember és kisgazdapárti volt. 51 évesen gyomorrákban hunyt el miután Pécsről hazaadták a kórházból meghalni, bár azt is rebesgette nagyanyám, hogy a volksbundisták mérgezték volna meg a borába tett rézgáliccal a Magyarbólyi kocsmában. Ki tudja honnan vehette a mama ezt? Senki nem járt utána. A mama is ott maradt özvegyen a háború után öt gyerekkel és sírva futotta végig a falut tojást árulva a "kislyánya" - anyám - tandíjára. 

Illúziók nélkül: Mint rozsdás szög a romos falban

Miután kénytelen voltam szembenézni sorsommal és úgy találtam kegyelemkenyérre kerültem, úgy vélem nem adhatom továbbra már a hőst itt. Időszerű folytatni emlékirataimat, amelyeket 1999 nyarán kezdtem el írni.

A „visszaemlékezéseimet” a kórházi ágyakon ülve, a kórházi éjjeliszekrényeken kézzel írtam A4-es lapokra, infarktus után szívműtétre várva. Azóta sem volt kanalam hozzá, hogy bebillentyűzzem, avagy egészében elolvassam. Jól tettem. Felesleges munka lett volna, hiszen most írom át. Időközben el is keveredett tőlem, mert egy kedves ismerősöm megígérte, hogy ő bebillentyűzi, ám erre jó pár év alatt sem került sor és úgy halt meg szegény, hogy ezt az ígéretét nem tudta teljesíteni. Még örülhettem - örültem is - hogy megmaradt az iromány, melyet az elhunyt lánya adott vissza nekem. Így, az akkor kézzel írtakat most feljegyzéseknek, jegyzeteknek használhatom.

Kegyelemkenyéren vagyok. Ez azt jelenti, hogy a napi megélhetéshez szükségeseket, saját forrásaimból, úgymint rokkantnyugdíj nem tudom előteremteni, egyéb forrásaim pedig a válság kapcsán eldugultak. Úgy érzem magam, mint egy rozsdás szög a romos falban. Becsvágyamnak, önbecsülésemnek már a morzsáit is feléltem. Akár öngyilkos is lehetnék, ha nem lennék tekintettel szeretteimre és barátaimra.

Nem várok már jobbat életem és sorsom alakulásában. Ahogy érzékelem számomra már csak a rosszabb jöhet. Az egészségem nem fog javulni, a cukorbetegség nem múlik, ahogy a szívbetegség sem. Fiatalodni sem fogok. Az - a nem is tudom hány nap, hónap vagy év - ami vissza van, a lényeges dolgokat illetően jobbat nem hozhat.
Belegondoltam, ha utolérne akár egy lottó ötös, a magam dolgait lényegileg jobbá az sem tenné. Elgondolkodtam azon is, vajon ha több milliárd forint állna rendelkezésemre, ugyan mihez kezdenék vele?
Csak elosztogathatnám, hiszen megenni, meginni nem tudnám, el sem utazhatnám, mert az egészségi állapotom azt sem engedi. Gyermekeim, unokáim dolgával meg úgy vagyok, hogy komolyan veszem már a szubszidiaritást is, azaz csak azt értékeli igazán az ember, amiért megküzd. Furcsa, de nekik sem kívánok milliárdokat, hanem mindig annyit, amennyire szükségük van, ne szűkölködjenek.
Az a bizonyos láthatatlan zseb nélküli öltöny van talán már rajtam, ami az utolsó, hiszen mint Kohn tatától tudjuk, "Az utolsó öltönyön nincs zseb."
Ami még érdekes lehet nekem - és talán mások számára is - az, hogy miként jutottam ide. Miként lettem 57 éves koromra élőhalott. Mi vezetett ide? Hogy  és mi történt? Ennek a végig gondolása. Egyfajta "korai" számadás. 

Só, csók, levendula és a Smart

Tiszteletadás a matematika-fizika tanár anyáknak

MÜPA 2011-06-19 20:00 Földszint Bal, 1. sor 1. szék

Komolyan készültem - családilag - a SUBSCRIBE Áthangolva c. koncertjére, mert  komolyan vettem, hogy a Művészetek Palotájában lép fel Máté fiam és a banda. Az a banda, ami egy kis gimis rock együttesként indult. tizenkét éve. A fiúk a produkcióra kiegészültek a "magas-kultúra" fúvósaival, vonósaival továbbá vokalistákkal. Az alulról jövő rock és a felülről támogatott klasszikus zene ért egybe a produkcióra.  Én persze alapvetően a fiamat néztem, és eszembe jutott a délutáni böngészésem, ahol rábukkantam egy Ghymes - Hobo produkcióra, A Pályaudvar címmel. refrénje:
"Idegen földön védem a hazát,

Hitet, családot, Európát,

Ne félj apám, ne félj!

Nem hozok szégyent rád." 

Így történt. Betölthetett az apai büszkeség. A nemesség, a kiválóság megmutatkozott, a tisztesség és a becsület megmaradt. 

Telt ház volt, a mai második előadás is. Láthatóan a subisok töltötték meg a nézőteret. Hatalmas, felemelő élmény volt. Így nehezen bocsájtom meg enyéimnek azt a preventív  aknamunkát, mely az öltözködésemet illetően ért. Mindig attól tartanak, hogy - ok nélkül - feltűnést keltek a megjelenésemmel, ezzel rossz fényt vetek környezetemre. Itthon hagytam hát a fekete - Palimadár - kalapom, így persze hogy nem tudtam megemelni a skacok előtt.
Így itt utólag - szimbolikusan - megemelem.
Ajánlom minden Olvasómnak a produkció élőben történő megtekintését. Különösen Tibi barátomnak.

Áthangolva

Ma van a Jobbik részem 57. születésnapja

Márta dalcsokor. Az önzés virágai.

Dalcsokrom, életem párjának, jobbik részemnek 57. születésnapjára

A városon átsuhan 

A szerző-dalnoknak feltűnik Végzete Asszonya Debrecenbe költözködésének első napján. Ám ez a felismerés csak kicsit később tudatosul, azaz válik dallá.

Bíborszínű szép virágok 

A szerző-dalnok elköszön egyéb női jelöltektől, mert tisztességes és hűséges szeretne lenni a Végzet Asszonyához.

Oly szokatlan nékem 

A szerző-dalnok szexuális felfűtöttségében égető hiányát érzi párjának a vágyak redőzte álmok lepedőjén.

Ezer szállal láncolsz 

A szerző-dalnok rádöbben rabságára, hogy behálózták, ezer szállal.

majd 38 év múltán

Otthon és itthon 

A szerző-dalnok készül a halálra, ám meggondolja magát, mert itthon a család.

Hajnalban Mártámnak 

A szerző-dalnok – míg ág már alig reccsen - elmereng egy hajnalon, a teremtés csodáján és ódát zeng párjához.

Az emberiség tengerének cseppje az EMBER. Az emberi társadalom tengerének cseppje a CSALÁD, egy férfi és egy nő, szerelme, szövetsége, életközössége. Végzetesen egymásra vagyunk utalva, mi férfiak és nők. 

A Végzet Asszonya, az én végzetem, jobbik részem Németh Márta. Így köszöntöm dalcsokrommal – a neki írt dalaimmal – 57. születésnapján. 

Továbbra is időszerű - és napjainkban is aktuális - viszont még egy neki írt dal, így "esmétlés onnat hogy": 

Nézd fenn az égen

Nézd fenn az égen, hogy tűz a Nap.

Mégsem láthatod, az igaz utakat.

Felettünk felhőt, kerget a Szél,

Hideget ont és mi, nem állunk elé.

Nézd fenn az égen, a sápadt Hold virít,

Láthatod a Sárga Rózsa szirmait,

De itt nem találod, mert kavarog a Fény

A Fagy foga oly kemény, kemény.

Mondd Kedvesem, miért élsz? Erőt adj nekem,

Hogy a Sárga Rózsa szirmait a Kertbe szétvigyem,

Hol sok ember vár s kókadt minden virág,

Várják az Urat, tán majd ad csodát.

A mai Köszöntő-Műsorhoz tartozom még ennek a le -és feljátszásával. 
Lám a lokálpatrióta liberalizmus dala.  (Szemben a nemzetközi liberalizmussal, sőt a konzervatív liberalizmussal, ami fából vaskarika) A szeretet hatalmának dala. (A nemzeti érzés, ami nem azonos a hatalom szeretetével, sem az urak, sem a proletárok hatalmával. Mert mi is a nemzet? Amit egy-egy férfi és nő nemzett! Egy meg egy, egy újabb egyed. Hány családod van?)

Bekaptuk, majd megettük a répát, amit elültettünk.

Háborúban állunk!

Ezt kommunikálja,  mondja nekünk a kétharmados miniszterelnök! Ellenségünk az államadósság - fejenként két millió ugye - és annak növekedése, továbbá a munkanélküliség - mintegy egy millió munkahely hiánya - és az ebből eredő kilátástalanság. Van tehát ellenségképünk. Van mi ellen felsorakoznunk.

Kik vagyunk? 

Barátaim, mi - a magyarok - államilag eladósodott devizaadósok vagyunk. Rosszakaróink pedig azok, akik ide juttattak minket.  Azok, akik - helyettünk és nevünkben - felvették a fejenként kétmilliós államadósságot. Azok akik - helyettünk és nevünkben - felvették a devizahiteleket. Azok, akik elvesztették munkahelyeiket és egészségüket. Ezek ugye mi vagyunk? 

Jótevőink

Mert ugye, akik eladósítottak, tehát "adták" a magyar államnak a hiteleket, akik nekünk devizahiteleseknek "adták" a devizahitelt - egyben kisbetűvel ugyan de felhívták a kockázatra a figyelmünket - ők nem lehetnek az ellenségeink? Ők a jótevőink.

Bazdmeg! Te is devizaadós vagy!

Ám úgy tűnik, hogy mint egy idióta eb, csak a hurkot látjuk nem a sintért. Jó példa erre a "devizaadós". Azaz mi. Úgy teszünk, mintha csak a lakáshitelesek lennének a devizaadósok, akiket a kilakoltatás réme fenyeget az otthonainkból, holott kik tehették meg közülünk, hogy új autót készpénzért vásároltak és  nem lízingelik? Egyáltalán!  Minket nem fenyeget a hazánkból való kilakoltatás réme? 

A Háborúról Dr. Bogár László közgazdász. 

A hazaszeretetről

"Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: 'Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat.' A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem.

A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.

Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi mértékben megnagyított és időtlenített személyiség. A haza végzet, személyesen is. Nem fontos, 'szereted'-e, vagy sem. Egyek vagytok.

De úgy látom és tapasztalom, hogy te - szóval ünnepélyesen, írásban és a dobogókon - inkább az államszeretetről teszel bizonyságot és hitvallást.

A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van.

De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölővel jársz körülötte, ha - férfiasan, kidüllesztett mellel - megvallod a világ előtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek. Általában nem törik ezért kerékbe az embert. Éppen ezért, minden államszeretet gyanús.

 Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret.

Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered."

/Márai Sándor/

Nézem magam az RTL-en és elgondolkodom ...

Hogy kerülhettem én ebbe az újra-romanizált világba, a kékek és zöldek, a homousionok és homoiusionok vetélkedésébe. Kikkel is vagyok én körül véve?
Ami kimaradt: A riportban, ahol elővezettem az Utolsó Munkásőrt (és tényleg, de röhej hogy engem le sem szereltek, ami persze megint csak nem a véletlen műve) rámutattam a munkásőrség és a magyar gárda stigmatizálására. Hogy ugyanazok stigmatizálták mindkettő önkéntes és magyar rendvédelmi szervezetet. A Pénzhatalomnak nem kellenek a népi kötődésű önkéntesek, hiszen jól tudják, nem tudják őket a pénzpórázon tartani. Ezért sem tarthat a magyar ember fegyvert. Ám ezen nincs mit csodálkozni, olyan viszonyok között itt Európában, amikor a németeknél mai napig is ott állomásozik az USA több mint százezer katonája és tilos a német népnek a népszavazás. Szóval ez a "demokrácia" is egy (rejtezkedő) diktatúra, gyarmatbirodalom.  

Bíró Zoltán: Bauerék és a magyarok

Amikor egy régi eredetű és egyre inkább elfajuló jelenséget nevezek így: Bauerék és a magyarok, akkor nem az ávós Bauer apára és nem a család történetére utalok. Emlegették ezt már elégszer, elegen. Kétségtelen azonban, hogy a cím szerkezete már önmagában is szembenállást, de legalábbis erős különbségtételt jelez két fél között, mégpedig a magyarság és egy kisebbségi csoportosulás között. Ám arról sincs szó, hogy a „Bauerék” összefoglaló név alatt a hazai zsidóság egészére célozgatnék, hiszen tudom jól, hogy voltak is, élnek is köztünk jó magyarként zsidó származású, zsidó vallású emberek, akik méltán utasítanának el ilyen sértő általánosítást. Csupán arról van szó, hogy Bauer Tamás internetes elmélkedése a „hősök napja” és Trianon kapcsán nemcsak őt személy szerint jellemzi, hanem egy olyan csoportot, amely befészkelte magát a magyar életbe, és ebből a jól kibélelt fészekből rikoltozza mélységes lenézését és utálatát minden értékkel, érzelemmel szemben, ami magyar, ami a miénk.

Bő száz éve fészkelődnek itt úgy, hogy egyre tágabb teret nyissanak maguknak: ők akarják diktálni, milyennek lássuk magunkat, történelmünket, elődeinket, mit higgyünk, mit ne, mit tekintsünk jónak, mit szépnek. Bauerék szerint a magyarság hősei nem hősök, a magyar tragédiák nem tragédiák, a magyar fájdalom pedig nem fontos, provinciális, egyenesen nevetséges. Ami bajunk van, azt egyébként is csak magunknak köszönhetjük. Ezzel szemben ők nem követtek el bűnöket soha, az ő tragédiájukat mindig kizárólag mások okozták, nekik egyetemes értékű igazságaik és ügyeik vannak, ezért csak az ő történelmük, az ő tragé­diáik, az ő fájdalmaik fontosak. Ha mi hazát, nemzetet és jogot védünk, az ostoba, kirekesztő nacionalizmus, ha ők akár Izraelben, akár a diaszpórában támadnak, terjeszkednek mások rovására, az bölcs előrelátás és jogos önvédelem. Ha a magyarság mint államalapító nemzet – általában erőszak nélkül – asszimilált idegen ajkú népcsoportokat, az bűn. Ha Izrael állam fegyverrel űzi el a palesztin lakosságot, hogy elfoglalja a területeit, az nekik istentől való joguk.

Ez a Bauerék logikája. Bauer Tamás az interneten „különvéleményét” hangoztatva tagadja a nemzeti összetartozást úgy is, mint tényt, s úgy is, mint a magyarság természetes igényét. Érvei a tökéletes érzéketlenségét mutatják annak a népnek a sorsa iránt, amelynek a megcsonkított országában él. Úgy tesz, mint aki a legcsekélyebb mértékben sincs tisztában sem a tria­noni döntések körülményeivel, sem annak igazságtalanságát és ostobaságát elítélő olasz, francia, angol stb. véleményekkel, de ezek feltehetően nem is érdeklik. Bűnként tálalja, hogy a két világháború között határrevíziós törekvéseink voltak egy gyalázatos döntéssel szemben. Ezzel együtt persze azt is, hogy a németek oldalán beléptünk a háborúba, mintha fogalma sem lenne arról, milyen kényszerhelyzetben volt akkor az ország, éppen Trianon következményeképpen. Egészen odáig megy, hogy a mai kormányzat, élén Orbán Viktorral és vele együtt Tarlós István főpolgármesterrel, ma is lélekben a tengelyhatalmakhoz csatlakozik. „Szembefordulnak az antifasiszta koalícióval” – mondja, mert valóban: mi más lehetne a magyar, mint fasiszta. Ismerjük ezt már Rákosi Mátyás óta. Az sem zavarja, hogy nem létezik sem antifasiszta koalíció, sem tengelyhatalmak nincsenek ma a világban, hanem egészen másfajta hatalmak vannak, felszerelve világbíró bankokkal, atomfegyverekkel, nagyhatású médiumokkal, és azok veszélyeztetik ma a világ békéjét leginkább, akik szeretnek mindenkit lefasisztázni és leantiszemitázni, aki nem közéjük való. Nyilván a kollektív szürkeállomány szólal meg Bauer soraiban, és ez a sajátosan barázdált szürkeállomány hajlamos elhitetni minden tulajdonosával, hogy mindenki más hülye, de legalábbis mindenkiből hülyét lehet csinálni. Azokat különösen ide sorolja, akiknek van kötelességérze­tük a hazájuk iránt és vannak megkötő érzelmeik a magyarság tagjaiként. Azokat, akik akkor is a magyar nemzethez tartozónak tekintik magukat, ha erőszakkal kialakított államhatá­rok választják el őket nemzettársaiktól.

Végezetül Bauer Tamás azt állítja: „a magyar jobboldal semmit sem tanult az elmúlt száz évből”. Ennek persze érdemes lenne alaposabban utánanézni. Ám érdemes lenne annak is, vajon Bauerék – akik minden rendszerben, Rákosi-féle diktatúrában és plurális demokráciában is folyton ugyanazt rikoltozzák a fészekből rendszer-kompatibilis változatban – tanultak-e valamit a saját történetükből, pél­dául 1919-ből vagy az ötvenes évekből és 1956-ból. A szerző gondolatmenete alapján azt látjuk, a legfontosabbat nem tanulták meg: hogy a magyarság érdekeihez és érzelmeihez nekik kellene alkalmazkodni akkor is, ha lélekben más égtájon élnek. Persze csak addig, amíg ezt a fészket el nem hagyják melegebb égtájakra szállva.

Magyar Hírlap



Megjegyzés: Igen, ők azok akik lekommunistázták a kilencvenes években munkásőröket és lefasisztázták a kétezres években a gárdistákat. Ők azok akik élő pajzsként használják és gerjesztik ellenünk a cigányságot és megbújnak a magyar zsidóságban, élő pajzsként állítva szembe velünk - a torz eszmék síkján, értsd jobboldal baloldal - zsidó származású barátainkat.  Ők azok, akik lerasszistáznak minket. Ők azok a magyarul (is) beszélők, akik Németországban németek, Franciaországban franciák és Belgiumban a belgák. Ők a nemzetköziek. Akik az EU-ban és a világ minden táján a rossz hírünket keltik, a "baloldaliaknak" fasisztaként, a "jobboldaliaknak" kommunistaként aposztrofálva minket. Ők azok, akik sosem kerülnek a "transzportba", mert ők olvassák a listát és mindig és mindenhol, minden körülmények között az élre törnek. Az ő nagynénjük él Moszkvában és nagybátyjuk New Yorkban.  Ne "zsidózzunk" hát barátaim, hanem nevezzük néven mételyeinket: Bauerék. 

Az utolsó munkásőr (ismétlés)

RTL KLUB 2011-06-14 Kedd 23:20

A múlt század 1989-90 éveiben a volt Munkásőrség illetve a munkásőrök ellen intenzív lejáratókampányt folytattak ugyanazok, akik rá húsz évre a Magyar Gárda, a Magyar Nemzeti Gárda, azaz a gárdisták ellen. Agy mosottaknak ellentmondásosnak tűnik a párhuzam, pedig ugyanarról volt és van szó. A globális pénzdiktatúra és a hálózatuk szorgos ügynökei - nevezzük őket egyszerűen csak Baueréknak - a "nemzetköziek" mindent elkövetnek annak érdekében, hogy önkéntes nemzeti szervezetek ne működjenek, főleg ha azok katonai, nemzetvédelmi -és rendvédelmi elhivatottságot éreznek, így ócska göbbelsi szisztémával vagy lekommunistázzák vagy lefasiztázzák azokat. Lám, a tömegkommunikációs eszközökkel a munkásőröket lekommunistázták, a gárdistákat lefasisztázták. Csírájában fojtottál el a Magyar Nemzeti Gárda megszervezését, mind 1989-ben, mind pedig 2009-ben. 

Az RTL Klub XXI. század műsora a Munkásőrség megszüntetése 20. évfordulóját követően (a titkosítások egy része feloldása után) az azóta felnőtt "parazita" nemzedékeknek a még élő tanúk illetve a téma kutatói megszólaltatásával rámutatott a jobb sorsra érdemes önkéntes szervezet egyes tagjai sorsán keresztül is a jelenségre és az eseményekre. A Munkásőrségre - a hatalom megszerzése érdekében jellemtelenül - kígyót békát ordító rendszerváltó pártok közül mind az SZDSZ, MDF, FKgP elnyerte a néptől méltó jutalmát. A nép kirakta őket a parlamentből, mint macskát szarni. Az akkori - 1989 - ifjú törökök, ma janicsárként ( EU helytartőként IMF ügynökként) a devizaadóssá tett tömegek kilakoltatásához asszisztáló fülkeforradalmárok még várhatják az elszámoltatást.  Isten nem ver bottal. Bizonyosan eljön annak is az ideje, amikor nem csak az Teremtő és az IMF, hanem a Nép előtt is el kell számolni a Nemzeti Vagyonnal, a nép Jogaival, Vagyonával és Pénzével. Mert ez, ami most van, hogy minden megszülető magyar gyermekre, leendő állampolgárra - az élők mellett - azonnal kettő millió forint - adóként behajtandó - tartozás esik, azaz gyermekeink, unokáink adósrabszolgának születnek, sokáig már nem tartható. 

Sabari Zengő

 

Asztalon

A forrás: Németh Imre pincéje

A termőhely. Káptalantóti, Sabar hegy.

A táj. Badacsonyi térség. 

A Palimadár figura legényanyja: Sajdik Ferenc

Palimadarunk figurája talán 1998-ban született megrendelésemre méltányos összegért. :)

Brutális kávédóm