A Balog-Semjén nemzetség.

A vármegye első, legrégibb birtokosainak egyike a Balog-Semjén nemzetség. E nemzetség ősi fészke a Nyirség, a Kraszna és a Szamos felső vidéke volt, mely területet kétségkivül az első foglalás jogán birta; a XIII. században azonban jelentékeny birtokokat szerzett a Szamos alsó folyásánál is. A nemzetség tagjairól azonban csak a XIII. század elejétől kezdve vannak adataink.
A nemzetség első nagyobb szerepet vivő tagjai I. Egyed és Ubul voltak, a kik 1214-16-ban az ifju Kálmán királyt a gácsországi hadjáratba elkísérték, hol Egyed életét veszítette. I. Ubulnak három fia volt, I. Mihály (1250-1292) ugocsai ispán a Semjéni, később Kállay, II. Egyed a Kállay és Gergely (1250. előtt) a Biry család őse.
A nemzetség ősi birtokai közé tartozott Kér,, továbbá a vele szemben fekvő Kérsemjén, melyet Karácsonyi (Magyar Nemzetségek I.) szintén hajlandó a nemzetség alapítójától származtatni, bár e birtok 1252-ben nem volt egészen a Balog-Semjén nemzetségé; de lehet az is, hogy I. Mihály a helység harmadrészét, mely az idők folyamán elidegeníttetett, visszavásárolta.
1264-ben Mihály Panyolán osztozik Tompa fia Benedekkel. I. Mihályé volt még Nógrád, másként Marczelfalva helység, a Szamos mellett, mely valószínűleg Kér vagy Kérsemjén határába olvadt. IV. László királytól a nemzetség számos új adományt nyert. 1289-ben kapta a Gúth-Keled nembeliektől elvett Dobost, 1290-ben pedig Szokolyt, Ajakot, Jékét és Rozsályt, de ezt a királynak váratlan halála következtében aligha foglalták el, a halálát követő belzavarok alatt pedig elveszítették. 1290-ben azonban, vétel útján, a Bék nevű föld birtokába jutottak.
I. Mihály utódai: a Semjéniek, 1313-ban zálogba vették Tunyog egy részét, 1321-ben szerzik Szamosujlakot. I. István 1321-ben Bacha nevű birtok 569 elfoglalása miatt tiltakozik. II. István 1351-ben Ócsvaapátit veszi zálogba, 1355-ben pedig csere útján a radolfi (Nyirmeggyes és Hodász között) részbirtokot szerzi meg.

A nemzetség három ága 1325-ben osztozott az ősi javakon, mely alkalommal a Kállay-ág Fülöpöt (ma Nyirlugostól délre eső puszta), Pázmányt, a semjéni-ág Kért és Panyolát, a Biri-ág Kérsemjént és Nyirbélteknek Szatmár felé eső részét nyerte. De az 1325. évi osztály csakhamar felbomlott. A nemzetség tagjai 1329-42 között újból megosztoztak.

A Balog-Semjén nemzetségből veszi eredetét a Domahidy család is, melynek e nemzetséghez való tartozását Karácsonyi (Magyar Nemzetségek I. k.) egy 1280 táján kelt oklevélre alapítja, mely szerint Péter fiának, Miklósnak neveltetését Semjéni I. Mihály ugocsai ispán vállalta magára, a ki valószinüleg unokatestvére volt Péternek. Ez oklevél szerint az ifju Miklós birtokai voltak: a domahidi vám, továbbá Domahida és Penyige helységek. Miklóst "Szőke" melléknévvel jelölik a későbbi oklevelek. Fiai: István és II. Miklós 1332. és 1343. években szerepelnek.

Fertősalmás

Eketyukod

A Fertősalmási Eketyukodi Balogh nemzetség bizony fiaim, anyai ágatokon feljövőitek. A közvetlen feljövők családi kriptája Cégénydányádon található.

Telepesek

A Nagyatádi-féle földtörvény és annak későbbi kiegészítései, módosításai sem oldották meg a két világháború közötti egészségtelen földbirtokviszonyokat. Éppen ezért dolgozta ki a Gömbös-kormány működésének utolsó évében az 1936. évi XXVII. törvénycikket, az úgynevezett telepítési törvényt, melynek a lényege az volt, hogy a földkérdés megoldásán túl az „egykés” vidékeket benépesítsék, s a dunántúli német nemzetiség túlsúlya, politikai befolyása csökkentésére ezen területeket sokgyermekes tiszántúli református családokkal telepítsék be. 

A telepítési akció szervezése során fordult a figyelem Vaja felé is, ahol a sokgyermekes családok miatt nagy volt a népsűrűség, s az átlagos birtoknagyság fél, illetve két és fél hold között mozgott, ebből a család igen-igen keservesen tudott csak megélni úgy, hogy napszámos, feles, harmados munkát kellett vállalniuk. A református egyház által is támogatott toborzás sikeresnek bizonyult, szép számmal voltak jelentkezők, akik vállalták az áttelepülést a Baranya megyei Magyarbólyba.

Összesen 524 fő – 92 férfi, 86 asszony és 346 családtag – jelzi 1939 májusáig: elköltözne. November 18-án Bencze János lelkész a presbitériumban jelenti, „…gyülekezetünkből 35 család az állami telepítési akció keretében a délbaranyai Magyarboly községbe telepedik át. Az első csoport folyó hó 21-én kél útra, míg a többiek Isten segedelmével 2 héten belül követik őket új otthonukba. Presbitérium a testvéri együttérzés meleg szeretetével gondol az eltávozó testvérekre…”

Az első csoportban 24 család indult ingóságaival, ők november 23-án értek új otthonukba. A második csoport egy hónap múlva, december 29-én indult, s másnap érkezett meg. Őket így búcsúztatta a falu főjegyzője, a korábbi, nagy tiszteletnek örvendett református lelkész fia, Molnár József: „Pár héttel ezelőtt volt együtt falunk apraja-nagyja, amikor búcsút mondtunk azon 145 lelket számláló 23 családnak, kik mint a Ti szálláscsinálóitok előre mentek, hogy a közbe jött több hónapos hadiállapot miatt még mindig elkészületlen 37 házat mielőbb a teljes befejezéshez juttassák ott Magyarbóly községben, hogy azután oda leérkezve, már Ti is saját házaitokban pihenhessétek ki a hosszú út fáradalmait… Reátok egy nagyon fontos feladat is vár! Ti nemcsak földkereső egyszerű telepesek vagytok, Ti egy honfoglaló útra indultok és Rátok vár azon nagy feladat, hogy a természeti adottságokban gazdag Baranyát, majd az egész Dunántúlt benépesítsétek munkára termett, földszerető gyermekekkel, emberekkel…”

A főjegyző búcsúszavaiban említett házak végül is 1940 júniusára készültek el, többségében egy- vagy kétszobás kivitelben, mindössze három házat építettek háromszobásnak. A házakhoz nyolcszáz négyszögöles telek, sertés- és baromfiól, istálló, kukoricagóré, sütőkemence, kút és árnyékszék is tartozott. Ide, ilyen körülmények közé kerültek azok, akiknek nevét itt a családfő nevével megörökítjük: Angyal Sándor, Czirják András, Fehér Bálint, Hódi András, Hódi Gyula, Hódi Péter, Imre Albert, István András, Kapi András, Kapi Bálint, Kiss György, Kiss Gyula, Kun Bertalan, Kun Sándor, Munkácsi József, Nyavádi András, Orosz András, Orosz Gábor, id. Paczári Bertalan, ifj. Paczári Bertalan, Paczári Miklós, Paczári Péter, Puskás András, Révész Sándor, id. Sipos Károly, ifj. Sipos Károly, Sólyom Bálint, Sólyom György, Soós Miklós, Takács Lajos, id. Takács Péter, ifj. Takács Péter, Tamási József, Tisza Kálmán, Tisza Péter, Tornai Gusztáv, Tornay József, id. Varró András, ifj. Varró András.

A telepesek nyolcvan iskolaköteles gyermekkel érkeztek Magyarbólyba, ahol később egy kéttantermes iskola is épült számukra. Beilleszkedésüket megkönnyítette, hogy egyik tanítójuk, István András is az áttelepülők között volt. A katolikus környezetben való megtelepedés, ott a református egyház, közösség megteremtéséhez adott segítséget a vajai presbitérium azzal, hogy az áttelepültek számára egy rózsaszín selyem úrasztali terítőt, „melyet egyakarattal választottunk ki” az anyaegyház klenódiumai közül, úrvacsorai kelyhet és az egyház költségén beszerzendő ezüsttálkát ajándékozott.