Gubcsi Lajos: Ismét Vereckénél (részlet a ballada-változatból)
Utassy József szavai csengenek a fülemben, miszerint ő a versből tévedhetetlenül megállapítja, hogy a szerző jó ember avagy ... álljon itt egy kis ízelítő Gubcsi Lajos írásából:
Miért van az, hogy egy váláskor az anyák megszereznek mindent, házat, lakást, ingóságot és ingatlant, és persze legfõképpen a gyereket, és az apák ki vannak rúgva? Ez igazságtalan. Ha egy anya nem tudja megakadályozni a válást, ami pedig neki is szent kötelessége volna, akkor õ is számoljon azzal, hogy megsemmisíti magát, hogy õ is elveszíthet mindent. Akkor talán nem olyan könnyen válnának.
Mi maradt az én apámnak?
A piti, semmi fizetésébõl levontak 45 százalék gyerektartást, a maradékkal mit tegyen? Háza, mindene ott maradt, õ meg elhúzta a csíkot, gatyában, mint az apák mindig. Én nem örültem, hogy így volt. Nem állok a nõk pártján… és ebben nem is fogok soha. Elvált szülõk gyerekei a durvaságok közepette nem nagyon ússzák meg a bajt. Világszámba menõ szerencse kell ahhoz – kifeszített védõháló nélkül –, hogy hármas szaltót ugorjon a gyerek ilyenkor. És lám, milyen a világ! Megadja ezt is. Lehetne a gyerek züllött, hisztérikus, örökösen könnyezõ, képtelen a dolga befejezésére, hazug és verekedõs, lehetne minden, csak jó nem. Vissza kellene esnie az iskolában, undorodnia kellene a munkától. És talán mégse csak így történhet. Lehet jó, szorgalmas, összetartó és segítõkész, dolgos látástól mikulásig, munkát keresõ gyermek, aki a pénzét mindig megosztja a többiekkel, a testvéreivel, aki nem kér ruhát és cipõt magának, mert „jó az, ami van”, de megveszi magának, ha már elszakadt a régi. Akinek pénze van, nyulat és selyemhernyót tenyészt, csalánlevelet, bodza- és hársvirágot, kamillát gyûjt az árokparton, és úgy veszi e közben, hogy most napfényen van, és éppen erõnléti edzést tart ezzel. Mindig van pénze, soha nem kell kérni senkitõl semmit. Meg se hallja, ha a tanárok dicsérik, fölösleges a szó, tudja. Inkább azt kívánná, hogy egyszer dicsérnék meg a padtársát is, mert annak még soha nem jutott belõle, sem itt, sem otthon. Elcseni a gazdag gyerek mézes vagy téliszalámis zsömléjét a szünetekben, de nem azért, hogy megegye, hanem azért, hogy odaadja egy nagyon szegény özvegyasszony egy szem, kései gyerekének, akin valamiért mindig õsi szomorúság látszik, tizenhárom éve száznak tûnik.
Gyöngén kezd a hajnal, méricskél a nap, kire vessen fényt elsõ sugára
Lassan egybeolvad kétszáz rongyos s a menekülõ, hazátlan, árva vezér
S a pirkadatban, lassan emelgetve fejét néz a nép az õ bátor kis urára
Az ingek alól, a kések után elõkerül az utolsó szelet, kettéosztott kenyér
(Levente, Elõd, Botond és Etele fiamnak)
Magyar Elektronikus KönyvtárUtassy József szavai csengenek a fülemben, miszerint ő a versből tévedhetetlenül megállapítja, hogy a szerző jó ember avagy ... álljon itt egy kis ízelítő Gubcsi Lajos írásából:
Miért van az, hogy egy váláskor az anyák megszereznek mindent, házat, lakást, ingóságot és ingatlant, és persze legfõképpen a gyereket, és az apák ki vannak rúgva? Ez igazságtalan. Ha egy anya nem tudja megakadályozni a válást, ami pedig neki is szent kötelessége volna, akkor õ is számoljon azzal, hogy megsemmisíti magát, hogy õ is elveszíthet mindent. Akkor talán nem olyan könnyen válnának.
Mi maradt az én apámnak?
A piti, semmi fizetésébõl levontak 45 százalék gyerektartást, a maradékkal mit tegyen? Háza, mindene ott maradt, õ meg elhúzta a csíkot, gatyában, mint az apák mindig. Én nem örültem, hogy így volt. Nem állok a nõk pártján… és ebben nem is fogok soha. Elvált szülõk gyerekei a durvaságok közepette nem nagyon ússzák meg a bajt. Világszámba menõ szerencse kell ahhoz – kifeszített védõháló nélkül –, hogy hármas szaltót ugorjon a gyerek ilyenkor. És lám, milyen a világ! Megadja ezt is. Lehetne a gyerek züllött, hisztérikus, örökösen könnyezõ, képtelen a dolga befejezésére, hazug és verekedõs, lehetne minden, csak jó nem. Vissza kellene esnie az iskolában, undorodnia kellene a munkától. És talán mégse csak így történhet. Lehet jó, szorgalmas, összetartó és segítõkész, dolgos látástól mikulásig, munkát keresõ gyermek, aki a pénzét mindig megosztja a többiekkel, a testvéreivel, aki nem kér ruhát és cipõt magának, mert „jó az, ami van”, de megveszi magának, ha már elszakadt a régi. Akinek pénze van, nyulat és selyemhernyót tenyészt, csalánlevelet, bodza- és hársvirágot, kamillát gyûjt az árokparton, és úgy veszi e közben, hogy most napfényen van, és éppen erõnléti edzést tart ezzel. Mindig van pénze, soha nem kell kérni senkitõl semmit. Meg se hallja, ha a tanárok dicsérik, fölösleges a szó, tudja. Inkább azt kívánná, hogy egyszer dicsérnék meg a padtársát is, mert annak még soha nem jutott belõle, sem itt, sem otthon. Elcseni a gazdag gyerek mézes vagy téliszalámis zsömléjét a szünetekben, de nem azért, hogy megegye, hanem azért, hogy odaadja egy nagyon szegény özvegyasszony egy szem, kései gyerekének, akin valamiért mindig õsi szomorúság látszik, tizenhárom éve száznak tûnik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése