Kommancsok és dakoták: Lajáratósdi

Az Interneten kering az alábbi humorba csomagolt lejárató tartalmú üzenet. Tipikus példája a féligazságokra épített érzelmi ellenhangolásnak. Olyan, mint a finggal töltött színes léggömb. Ebben a műfajban az "elvtársak" különösen a verbális szárny hatalmas gyakorlatra tett szert.

-Lenne rám néhány perce?

-Hát hogyne lenne, Jánosom! Te vagy a mi frakcióvezetőnk, hogy a bánatba ne lenne terád időm!

-Köszönöm, elnök úr!

Hagyd már ezt az elnökurazást, Jánosom! Szólíts te is úgy, ahogyan a többiek.

-Köszönöm. Szóval, Viktátor...

Viktátor? Hát ez meg mi a fene, Jánosom?

-Bocsánat, Viktort akartam mondani. 

Na, ki vele Jánosom, mi a pálya?

- A végkielégítések visszamenőleges megadóztatásáról lenne szó.

Ez jó, Jánosom, nekem is tetszik. Láttad a kommancsok pofáját a parlamenti vita közben? Majd behaltam a röhögéstől, ahogy néztem a savanyú képüket.

-Tényleg nagyon mókás volt. Hanem lenne itt valami.

Mondjad Jánosom, megoldjuk.

-Tegnap benn voltam az egyik kereskedelmi tévében, ott kérdezte a riporter, hogy miért éppen öt évre visszamenőleg kell a végkielégítések után adót fizetni. Amikor pedig, így a riporter, az első Orbán-kormány távozó miniszterei és államtitkárai is nagy végkielégítéseket vettek föl.

És te? Mit mondtál annak a firkásznak Jánosom?

- Szó szerint azt, hogy senki nem tiltja meg nekik, hogy ezt visszafizessék. Én azt gondolom, hogy ez lelkiismeret kérdése is alapvetően. És, ezt mondtam a kamerák előtt, meg fogok keresni minden érintettet, és jelzem nekik, hogy a frakció álláspontja szerint ez helyes.

Nagyon jól mondtad, Jánosom.

- Hát most itt vagyok, Viktor.

Látom, Jánosom, hogy itt vagy. Elmondanád, hogy miben segíthetek? Tudod, sok a dolgom...

- Amikor 2002-ben távoztál a kormányfői székből... és ellenzékbe került a haza...

.akkor te, Viktor, 5 597 000 ezer forintot vettél fel. Ebből 3 525 000 ezret kellene visszaadni. 

Három és fél milliót? Már miért kellene visszaadnom? Az a pénz nekem járt.

- A törvény szerint, Viktor, tényleg járt. A jó erkölcs szerint viszont...

Tudom, Jánosom, hogy mi a jó erkölcs, a Szijjártó is mindig elmondja a tévében: visszaszerezzük a pofátlanul magas végkielégítéséket. Te, Jánosom, megfigyelted, hogy milyen mulatságosan mondja ezt a Szijjártó? Tőle tudom, hogy két napig gyakorolta a tükör előtt. Először mindig elröhögte magát, de végül sikerült neki. Ügyes fiú a Péter, lehet, valamikor őt nevezem ki utódomnak...De mondd, Jánosom, miről akartál velem beszélni?

- A három és félmillióról, Viktor. Hogy vissza kellene fizetned.

A Fletó már visszaadta a pénzt? Vagy az a másik... a Bajnai.

- Ők egy forintért voltak miniszterelnökök, Viktor.

De végkielégítést kaptak!

Kaptak, de nem vették föl. Továbbutalták valamilyen gyerekeket segítő alapítványnak.

Na, és azoktól nem lehet ezt a pénzt visszavenni?

Viktor, nem tetszene az embereknek. Éhes és beteg gyerekektől visszavenni a pénzt...

Jó, Jánosom, de áruld már el, tulajdonképpen mit akarsz te tőlem?

Mondtam már, Viktor. Vissza kellene fizetned a 3 és félmilliót. Tudod, a jó erkölcs, amiről mindig papolunk.

Miből, Jánosom, mondd meg nekem, miből fizessem vissza? Nagy a család, öt gyereket kell eltartani, tavaly Anikóval Mexikóban voltunk.

Értem, Viktor. Tehát nem fizeted vissza a három és félmilliót?

Most nézz meg alaposan Jánosom, madár vagyok én? Szőrös a hátam?

Nem tudom Viktor, még sosem zuhanyoztunk együtt...

Na, jól van, ezt megbeszéltük, Jánosom. Van még valami?

Nincs más, Elnök úr. Ennyi lett volna.

Szólíts csak nyugodtan Viktornak. Tudod, hogy nem szeretem a csendőrpertut.

Kommentár: Bökjük csak meg ezt a finggal töltött színes kis lufit!

Hát igen, a testbeszéd. Istenem hány ilyen alakzat és figura volt, van és lesz is még  ebben az országban no és a világon. Lám csak ugyanazt kommancs módon itt balra. 

A téma padig megér egy misét nekünk is. A végkielégítések. Akik gallyra vitték - eladósították a saját hatalmuk fenntartása és pénzük érdekében, röviden a politikai elit - az országot, azok bizony, nem öt éve működnek, nem is nyolc, nem is húsz, hanem ötszáz éve. Vagyont e honban 1989-ig törvényesen nem lehetett gyűjteni. Logikus tehát hogy a "jó erkölcs nevében" elmúlt húsz évvel kellene és lehetne elszámoltatni az "urakat". Olyan ez az öt évre visszamenő elszámoltatósdi, mint a gőzben a szemérmetes egy kötényke. Elöl még takar, ám hátul?
Természetesen az egyforintos miniszterelnököket, az offshore lovagokat és holdudvarukat  is el kellene számoltatni.  Csak ugye a "hatalomnak" nem szokása elszámolni a néppel. Hány ezer éve is? 

A nép egyszerű gyermekének a százezres "végkielégítés" is sok, így alig tesz különbséget három millió, harminc millió, háromszáz millió, három milliárd, harminc milliárd, háromszáz milliárd és háromezer milliárd között ugye? Wágner Úr veretes szavaival élve: annyi pénz nincs.
Vajon mennyi is, mekkora az egyforintos kommancs öszödi böszme ex miniszterelnök vörösiszapos vagyona? Azt pedig hogy és miként, na és főként honnan szerezte? Hol is az a fránya származás-tanúsítvány? Humoralistánk például e felett az analógia felett rezzenéstelen orrszarvúbőr páncélozta arccal áttekint . Olvasóközönsége feledékenységben felmutatott erényeire penget, elég csak végigtekinteni az elmúlt húsz év szavazásain.  

Humoralistánk veszi a bátorságot és feldobja a labdát - finggal töltött kis színes lufiját -  hogy - zanzásítva - a beteg gyerekektől is vissza akarnák venni a pénzt a dakoták, miközben Mexikóba utazgatnak.
Így terjednek az álhírek testvéreim, melyben London, Washington és Tel Aviv egyaránt dobogós, bár Moszkva és Peking sem kutya. Bizony, a szó veszélyes fegyver.