Anyám - Kun Margit - elmondása szerint nagyapám - Kun Bertalan - 1943. évi halálával a család "idegenek közt idegen" lett. Kun Bertalan családja - azaz az enyém - ugyanis bakti volt, nem vaji. Nagyapám származott át Vajáról. A vaji telepesek - köztük az egy szem bakti család, a mienk - bekerültek - mondjuk ki - egy ellenséges sváb közegbe. (A jobbokldali fotón a Magyarbólyra települt Kun Bertalan családja háza látható.) Ne feledjük, 1939-40- et írunk, amikor már az országban a politikai helyzet gerjesztett volt. Megalakult 1938-ban a volksbund. (Magyarországi Németek Népi Szövetsége).
Hivatalosan nagyapámmal gyomorrák végzett 1943-ban. Ottt nyugszik a magyarbólyi temetőben. Élete párja Julcsa nagyanyám pedig a pécsibe. (Nem együtt nyugszanak. :( )Büszke Kun Berci túlélte az I. világháborút, az orosz fogságot, bevonult - újra csak huszárként (48 évesen) a II. világháborúba - ám a pécsi kórházból adták haza otthon meghalni, menthatetlen gyomorrákot diagnosztizálva. A családi legendák szerint viszont a volsbundosok mérgezhették volna meg a borába rézgálicot keverve, mert "nagy magyar ember" volt. Anyám emlékezete szerint ekkortájt a papa nagyon ideges volt már. (Magyarul ivott! És nem hiszem hogy a telepeseknek lett volna saját kocsmájuk. Ki tudja hát?)
Szigorú, avagy büszke Kun Bercinek és Szilágyi Julcsának öt élő gyereke volt. Mind Baktán születettek, ám az is lehet, hogy Erzsi néném Ófehértón. Baktán valami kis házban laktak. Talán a nyíregyi skanzenben - ha eljutok - képet alkothatok arról is. (A bakti rokonság - a Szilágyiak - az utca végén ma is mutogatják, ott voltak nagyapád földjei.) Ahol - anyám emlékezete szerint - a papa becsukta az ajtót, hogy ne lássák mikor dagasztja a kenyeret - ezt a női munkát - huszárgyerek létére, mer a mama gyakran volt gyerekágyi beteg. (Helyesebben a negyven éves kora után megszült - Janikával és Marikával - két elhalálozott kistestvérrel terhes. Hét gyereket szült Julcsa nagyanyám.) Sok gyerek szegénység, ismételgette Berg Lizi ( Tilk Jánosné) apai nagyanyám, akinek csak két gyereke született, apám és Gyurka bátyám. Bizony a sváb asszonyok "angyalcsinálók" voltak - korabeli születésszabályozás - míg a bakti álmos asszonyok nem.
Így történhetett meg az, hogy Berg Lizi nagyanyámnak négy, míg Szilágyi Julcsa nagyanyámnak tizenhat unokája született. A vaji református lelkész küldetés felhívásának megfelelően (?) megindtult a Dunántúl magyarítása. (Innen van a lelkemben az, hogy én szeretem a labancot és szeretem a kurucot, és akinek ez nem tetszik, az nyalja ki a seggem!)
"Reátok egy nagyon fontos feladat is vár! Ti nemcsak földkereső egyszerű telepesek vagytok, Ti egy honfoglaló útra indultok és Rátok vár azon nagy feladat, hogy a természeti adottságokban gazdag Baranyát, majd az egész Dunántúlt benépesítsétek munkára termett, földszerető gyermekekkel, emberekkel…”
De hogy?
A megélhetéshez jogokra, vagyonra és pénzre lett volna szükség. ( Lenne ezekre ma is igény, ugye Testvéreim? )
Mi lett a jogokkal?
Azokat a háborúban a a német és az orosz katonák gyakorolták. A háborút követően pedig a "moszkoviták". (Már hogy megkülönböztessem a politikai baloldalon a szovjet rendszeren belül az idegeneket feltétel nélkül kiszolgálókat - antifasiszták, internacionalisták, a Moszkvában kiképzett ügynökök és sleppjük - és a magyar nemzeti baloldalt. A "fényes szelek" - anyámék - nemzedékét.) Ma meg ugye Tetvéreim a jogokat az IMF és helyi fullajtárjai gyakorolják a "tulajdonosokka" azaz a "külföldi befektetőkkel" karöltve. Kié a kocsi, ló, a szántó és a termelőeszközök? Nem a tied Testvérem! Vagy tévednék?
Mi lett a vagyonnal?
A moszkoviták helyi képviselőinek majdhogynem sikerült kulákosítani a családunkat, mert húsz hold földje volt nagyapámnak. (Édes istenem, Julcsa nagyanyám milyen nagy figyelemmel őrizgette egy Vánca sütőporos fadobozban a föld iratait nagyapám katonai kitüntetését igazoló papírlapocskát.). Anyám elmondása szerint az volt a szerencsénk, hogy jóakarók a bizottság előtt csak tudatosították azt a félárva öt gyereket, így arra "visszaosztva" már csak 5-5 hold jutott egy-egy gyerekre.
Mi lett a jogokkal?
Azokat a háborúban a a német és az orosz katonák gyakorolták. A háborút követően pedig a "moszkoviták". (Már hogy megkülönböztessem a politikai baloldalon a szovjet rendszeren belül az idegeneket feltétel nélkül kiszolgálókat - antifasiszták, internacionalisták, a Moszkvában kiképzett ügynökök és sleppjük - és a magyar nemzeti baloldalt. A "fényes szelek" - anyámék - nemzedékét.) Ma meg ugye Tetvéreim a jogokat az IMF és helyi fullajtárjai gyakorolják a "tulajdonosokka" azaz a "külföldi befektetőkkel" karöltve. Kié a kocsi, ló, a szántó és a termelőeszközök? Nem a tied Testvérem! Vagy tévednék?
Mi lett a vagyonnal?
A moszkoviták helyi képviselőinek majdhogynem sikerült kulákosítani a családunkat, mert húsz hold földje volt nagyapámnak. (Édes istenem, Julcsa nagyanyám milyen nagy figyelemmel őrizgette egy Vánca sütőporos fadobozban a föld iratait nagyapám katonai kitüntetését igazoló papírlapocskát.). Anyám elmondása szerint az volt a szerencsénk, hogy jóakarók a bizottság előtt csak tudatosították azt a félárva öt gyereket, így arra "visszaosztva" már csak 5-5 hold jutott egy-egy gyerekre.
A háború - majd - mindent vitt. Amit nem vittek el a németek, azt elvitték az oroszok, helyesebben a bulgárok. Mert Magyarbólyt a szovjet cspatokkal a bulgárok szállták meg. Semmi nem maradhatott érintetlen, ahogy a kabaréban csujjogatják tragikomikus felhanggal: "Bejött hozzánk negyven német, hátul meg a nagynénémet ... " Ezekről a dolgokról ma sem "illik" beszélni. Tabu. Arról a gyalázatról, ami a csládjainkat érte. Ebből a nemzedékből már csak egyedül Erzsi néném él, aki most November 7-én lesz 90 éves. Isten éltesse!
Ne kérje tőlem senki, hogy szeressem a németeket és az oroszokat. (Még ha külföldi befektetők akkor se!)Ahogy azt se követelje senki, hogy más nációkat is szeressek meg, ha jobban megismerem. Szeressen más nációkat a rosseb, ahogy Lizi nagyanyám mondaná. Én a magamfajtát szeretem! A rokonaimat, népemet! Azt se mindig, ha gané.
Az orosz - helyesebben a bulgár - nagybátyámat, az akkor 16 éves Bertit, kocsival lóval együtt vitte. Valahol a magyar határ környékén tudott Berti bátyám lefalcolni, hagyva kocsit és lovat, csapot meg papot.
A családi sérelmek beülnek a lélekbe. Akár hét nemzedéken belül is megülnek annak bugyraiban.
(A német katonákkal szembeni enyhébb undorom , csak annak tudható be, hogy apai ágon német származásúnak tudom magam. Tudom, hogy nem minden német volt "olyan". Ez enyémek biztosan nem. Apai ágamon Berg Lizi nagyanyámnál már megtörtént a nyelvváltás, így apámnak az anyanyelve magyar volt. Lizi mama már nem tudott németül, fiatalabb korában talén még értett. Asszimilálódott hát a Tilk család. A mi águnknak például eszébe sem jutott volksbundoskodni. A Tilk ágam politikai tapasztalatai abból táplálkoznak, hogy a családi legendák szerint - nagymamák szóbeli közlése - volt egy Tilk rokon Vámoson, akinek 1919-ben eszébe jutott, hogy ő proletár, azaz földtelen, vagyontalan. No felcsapott vörös hát katonának. A kommün bukása után jöttek ám az érdeklődők a faluba, majd erősen kérdezgették ki volt vörös katona. A falu monta itt olyan nem volt csak az a Tilk. No a falu rámutatott a vagyontalanra. Félholtra verték. Még szerencséje volt a családjának - rokonok - hogy nem lőtték agyon, azaz tudott dolgozni a megélhetésért a családjának. Aztán 1940-es években ugyanőnek eszébe jutott hogy lám csak ő német, így nagy volksbundos lett. A háború elmúltával megint jöttek ás más érdeklődők a faluba és erősen kérdezősködtek a volksbundosok iránt. A falu mondta is, hogy itt ugyan olyan nem volt, csak az a Tilk. Újra megtalálták. Megint félholtra verték. Ezzel aztán ki is jegecesedett a családi tapasztalat, miszerint aki politizál azt előbb vagy utóbb de biztosan félholtra verik és ekkor még szerencséje is van. Mert megmaradt. Dolgozhat. Anyám mondogatta is gyerek koromban, hogy drága fiam három szakmát ne válassz! A politikusit, a katonatisztit és az artistát. Mindegyik az életével játszik. (Hát Istenem. Láthatta, hogy nekem mindegyikre megvolt a tehetségem és a hajlamom. :( )
Mi lett a földdel?
A húsz hold földet anyám szavajárásával "szegény anyám" azaz nagyanyám Szilágyi Julcsa bevitte a közösbe, azaz a termelőszövetkezetbe. Se kocsi, se ló, se vetőmag, se pénz. Mihály bátyám a vaji lelkész sugallta küldetéstudattól vezérleve benépesítette a Kun portát, hét gyerekkel. Így aztán az összes többi, nagyanyámat is beleértve mehetett "újhonfoglalni" a Dunántúlon. Ezek a körülmények élesen rányomták bélyegüket Juliska néném, Berti bátyám és Édesanyám sorsára, életútjára és családjára. Ők ugyanis már ismét vagyontalanul indulhattak megélhetésük után. Erzsi néném ugyanis, még kiházasodhatott nagyapám életében illetve Mihály bátyám benne maradhatott a telepes fészekben. Utánuk legtöbb támogatást - a taníttatást - anyám kapta a testvérek közül, így én ma is lekötelezettnek érzem magam rokonságom iránt. Elbeszélése szerint nagyanyám sírva szaladta be a falut tojáskáit árulva - mitha csak petrezselymet árult volna - a tandíjáért.
Én érzem - ma már egyre jobban tudom is - honnan jöttem:
A szívem szakad, torkom és öklöm szorul a jobbsorsra érdemes enyémekért és a magamfajtáért. És nekem erre a sorsra édes kevés magyarázat az, hogy nem tudnak nyelveket és nem elég versenyképesek. Ez egy ócska óhéber duma. Ismerem sorsuk. Megkeseredik még a jó falat is a számban, ha azt látom nekik nem jut. Látom, hogy nekik nem jut jog, vagyon és pénz, azaz megélhetés. Indiánosítják őket. Látom, őket a munka világán kívülre szorítják, eladósítják majd vagyonkájuktól - házuktól, lakásuktól, azaz otthonuktól - megfosztják és Fekete Péterré teszik, akiről a kuplé is megmondja, hogy írva vagyon, hogy ő pénzt sohse keressen. Hát a kurva anyját azoknak, akik velünk ezt teszik és azoknak is, akik elnézik! Köszönöm, az osztálytársadalomból nem kérek!
(A német katonákkal szembeni enyhébb undorom , csak annak tudható be, hogy apai ágon német származásúnak tudom magam. Tudom, hogy nem minden német volt "olyan". Ez enyémek biztosan nem. Apai ágamon Berg Lizi nagyanyámnál már megtörtént a nyelvváltás, így apámnak az anyanyelve magyar volt. Lizi mama már nem tudott németül, fiatalabb korában talén még értett. Asszimilálódott hát a Tilk család. A mi águnknak például eszébe sem jutott volksbundoskodni. A Tilk ágam politikai tapasztalatai abból táplálkoznak, hogy a családi legendák szerint - nagymamák szóbeli közlése - volt egy Tilk rokon Vámoson, akinek 1919-ben eszébe jutott, hogy ő proletár, azaz földtelen, vagyontalan. No felcsapott vörös hát katonának. A kommün bukása után jöttek ám az érdeklődők a faluba, majd erősen kérdezgették ki volt vörös katona. A falu monta itt olyan nem volt csak az a Tilk. No a falu rámutatott a vagyontalanra. Félholtra verték. Még szerencséje volt a családjának - rokonok - hogy nem lőtték agyon, azaz tudott dolgozni a megélhetésért a családjának. Aztán 1940-es években ugyanőnek eszébe jutott hogy lám csak ő német, így nagy volksbundos lett. A háború elmúltával megint jöttek ás más érdeklődők a faluba és erősen kérdezősködtek a volksbundosok iránt. A falu mondta is, hogy itt ugyan olyan nem volt, csak az a Tilk. Újra megtalálták. Megint félholtra verték. Ezzel aztán ki is jegecesedett a családi tapasztalat, miszerint aki politizál azt előbb vagy utóbb de biztosan félholtra verik és ekkor még szerencséje is van. Mert megmaradt. Dolgozhat. Anyám mondogatta is gyerek koromban, hogy drága fiam három szakmát ne válassz! A politikusit, a katonatisztit és az artistát. Mindegyik az életével játszik. (Hát Istenem. Láthatta, hogy nekem mindegyikre megvolt a tehetségem és a hajlamom. :( )
Mi lett a földdel?
A húsz hold földet anyám szavajárásával "szegény anyám" azaz nagyanyám Szilágyi Julcsa bevitte a közösbe, azaz a termelőszövetkezetbe. Se kocsi, se ló, se vetőmag, se pénz. Mihály bátyám a vaji lelkész sugallta küldetéstudattól vezérleve benépesítette a Kun portát, hét gyerekkel. Így aztán az összes többi, nagyanyámat is beleértve mehetett "újhonfoglalni" a Dunántúlon. Ezek a körülmények élesen rányomták bélyegüket Juliska néném, Berti bátyám és Édesanyám sorsára, életútjára és családjára. Ők ugyanis már ismét vagyontalanul indulhattak megélhetésük után. Erzsi néném ugyanis, még kiházasodhatott nagyapám életében illetve Mihály bátyám benne maradhatott a telepes fészekben. Utánuk legtöbb támogatást - a taníttatást - anyám kapta a testvérek közül, így én ma is lekötelezettnek érzem magam rokonságom iránt. Elbeszélése szerint nagyanyám sírva szaladta be a falut tojáskáit árulva - mitha csak petrezselymet árult volna - a tandíjáért.
Én érzem - ma már egyre jobban tudom is - honnan jöttem:
A szívem szakad, torkom és öklöm szorul a jobbsorsra érdemes enyémekért és a magamfajtáért. És nekem erre a sorsra édes kevés magyarázat az, hogy nem tudnak nyelveket és nem elég versenyképesek. Ez egy ócska óhéber duma. Ismerem sorsuk. Megkeseredik még a jó falat is a számban, ha azt látom nekik nem jut. Látom, hogy nekik nem jut jog, vagyon és pénz, azaz megélhetés. Indiánosítják őket. Látom, őket a munka világán kívülre szorítják, eladósítják majd vagyonkájuktól - házuktól, lakásuktól, azaz otthonuktól - megfosztják és Fekete Péterré teszik, akiről a kuplé is megmondja, hogy írva vagyon, hogy ő pénzt sohse keressen. Hát a kurva anyját azoknak, akik velünk ezt teszik és azoknak is, akik elnézik! Köszönöm, az osztálytársadalomból nem kérek!
Folytatom ...
Addig is egy a magyar sorsot firtató mai szerző-dalnok-repper szavait ajánlom Olvasóim figyelmébe. Külünösképp ajánlom a nagyszülei vagyonára vonatkozó adatközlését ...
Kapcsoldó írások:
- HVG: Kik vogymuk
- Vajai telepesek
- A magyar huszárság története
