2009. június 1., hétfő

Egy hentes levele

Az egyik szemem sír, a másik nevet. 1984 óta vagyok hentes és sok mindent láttam és sok helyen dolgoztam. Nem azért dolgoztam sok helyen, mert rossz hentes vagyok, csak az ott tapasztalt dolgokat nem tudtam összeegyeztetni a lelkemmel. Na, nem azért mert én 45kg-os Barbi baba vagyok., ellenkezőleg! 150kg-os, paraszt gyerek, akinek helyén van a szíve meg mindene. De ez nem a saját reklámomról akar szólni, inkább arról, amit már régóta el akarok mondani, de fogalmam sincs, kit érdekel és mi a búbánat az értelme. Még bevezetőként csak annyit, hogy 10 éve nem vagyok a szakmámban. Ja, a lelkiismeretem miatt. Tettem ugyan még kísérletet 2007-ben az Interspárban és a Darnózseli húsipari cégnél. Erről később!

10 évvel ezelőtt 3 féle adalékanyag létezett.
A „soluprat”, tejpor, szójafehérje. Már ez elég volt nekem, hogy abbahagyjam. A régi hentesektől azt tanultam, hogy a kolbász (meg minden) húsból van. Ezzel nem érdemes vitázni!
- A „soluprat” egy igen érdekes kémiai anyag.
Az a tulajdonsága, hogy súlyának min. 10x-es víz mennyiséget képes megkötni, sőt főzés, sütés, füstölés hatására sem engedi ki magából.
Miért kell ez az anyag?
Hús helyett. Biztos tapasztaltál már olyat, hogy egy-egy felvágott után, "megiszod a londoni ködöt is". Az anyag a beleidben is működik, tehát még ott is veszi fel a folyadékot! Régebben a parizerbe és olcsóbb hentesárukba tettek, de ma már mindenbe!
- „Tejpor” az egy jó anyag, de mit keres a szakmámba? Ez az anyag is húst helyettesít, mégpedig ezzel állítják be a fehérjetartalmat, a receptúra szerinti mértékre.
- A „szójafehérje” is húspótló, a magasabb áru termékekbe teszik, szintén a fehérjetartalom miatt.

Tehát ha te veszel egy 2500Ft/kg áron szalámit, akkor igazából egy kb. 500Ft-os anyagot majszolsz jóízűen.
- Van még egy "kedvenc" anyagom az „emulgálószer”. Ó ez nagyon remek! Egyik fő funkciója a zsír megkötése, oly módon, hogy ne legyen látható! Tehát minél több zsír van benne, annál több az emulgálószer benne! Ezt a szájpadlásodon érezheted legelőbb amikor "fent ragad" a falat. Az elmúlt 10 év alatt az adalékanyagok arzenálja alakult ki. Nem hiszed? http://www.adalekanyag.lap.hu/ Lassan nincs szükség a szakmámra!

A másik kedvenc, de ide tartózó témakör a: műbelek. A műbél színe, állaga alkalmas arra, hogy megtévessze a vásárlót. Pl.: egy jó barna színű virsliről azt gondoljuk, milyen jól meg van füstölve. Ja. Míg le nem húzod a celofánt… Emberek! A húsipari termékek húsból, némi zsiradékból, valódi fűszerekből állnak, amit a végén füstölnek és/vagy főznek! Az összes többi max.20% húst tartalmazó: SZEMÉT!
Mi a megoldás?
Háznál vásárolni vagy kicsi hentesnél falun. A multikat kerüljük, úgyis hülye biorobotnak és kísérleti nyúlnak néznek, akiken ki lehet próbálni a MEGA PRIMITÍV reklámjaikat. „Megveszem mer ócsó”. Vegyé, vásárolj, egyé, fogyassz, hízá, legyél ökör, használhatatlan fogyasztó, aki elsőre mindent megvesz, mert „ócsó”.

Öltönyös világ, avagy miért tartunk itt...

Volt egyszer egy pásztor, aki egy magányos helyen a juhait legeltette. Egyik nap megáll mellette egy vadonatúj metálszürke Audi. A vezetője egy Armani öltönyös, magabiztos fiatalember.
Megkérdezi a pásztort:
- Ha megmondom magának, hogy hány juha van, nekem ad egyet?A pásztor ránéz a fiatalemberre, aztán a békésen legelésző nyájra, és nyugodtan azt mondja:
- Rendben.
A fiatalember odamegy az Audihoz, összeköti a mobiltelefonját a notebookjával, az Interneten felmegy a NASA oldalára, GPS helymeghatározójának segítségével letölt egy megfigyelő műhold képet a környékről, megnyit egy adatbankot, egy szkennelő-programmal, összeszámolja a juhokat, majd egy 15 oldalas jelentésben kinyomtatja, aztán odafordul a pásztorhoz és azt mondja:
- Pontosan 87 juha van itt a környéken.
- Igaza van,
- válaszolja a pásztor.
- Válasszon ki egy juhot magának.
- A fiatalember kiválaszt egy nem túl nagy, de szép bundájút, beteszi az Audi csomagtartójába.
A pásztor ránéz, egy kicsit gondolkozik, aztán megszólal:
- Ha megmondom magának, hogy mi a foglalkozása, visszaadja?
A fiatalember nagyképűen rábólint. A pásztor erre azt mondja:
- Maga tanácsadó.
- Honnan jött rá? - kérdezi.
- Nem volt nehéz. - feleli a pásztor.
- Először is: idejön anélkül, hogy bárki is hívta volna.
- Másodszor: egy juhot akart fizetségül, hogy megmondja nekem azt, amit úgyis tudtam.
- Harmadszor: fogalma sincs arról, amivel én foglalkozom. Úgyhogy most adja szépen vissza a pulikutyát!

2009. május 27., szerda

Mit írnak a Jobbikról?

A HVG tekintélyes gazdasági hetilap online változatán találtam ezt az "elemzésnek látszó tárgyat". Mélyen elgondolkodtató, hogy egy gazdasági hetilap ilyen mélyre merül a mocskolódásban. Ilyenkor érdemes eszünkbe idézni: "Qui prodest!" Elgondolkodni azon, hogy a HVG-nek kik a tulajdonosai és kik a szerzői. Mert gyümölcsöt fájáról. Ugye? Olvasd!

Bóhózatba illő indoklás

Hír: 2009.05.27-én Szollár Domokos kormányszóvívő a sajtótájékoztatón azzal indokolta a vagyonadó tervezett bevezetése kapcsán a laklóingatlanoknál tervezett 30 milliós értékhatárt, hogy az háromszorosa az átlagos hazai lakóingatlanárnak.

Emberek!
Mire indok az, hogy valami kétszerese, háromszorosa, avagy ötszöröse egy átlagnak? Meg kell állapítsuk, hogy ez egy kapitális szamárság, mint indok. No és a számítás helyességét is bizonyításig hadd vonjuk kétségbe.
Ezzel együtt már úgy tűnik oszlik a köd. Szó esett olyan tervezett képviselői indítványról is a hírkben, miszerint a 30 millió alatti lakóingatlanoknak is adóznia kellene, ám kisebb kulccsal, úgymint 2 %-al.

Kommentár: Talán alakul a dolog. A normális az lenne, ha egységesen 0,15 % adókulcs, és valamennyi lakás és nem lakás célját szolgáló ingatlan, illetve valamennyi nyilvántartott vagyonelem a vagyonadó hatálya alá kelülne. Ez biztosíthatná a sokan adózzanak keveset és ne kevesen sokat! Így lenne a mindenkori magyar kormányzatnak is egy kis mozgástere. Szollár Domonkos kormányszóvívőt egy körülmény menti. Fiatal és így nem tudja mit beszél.

Megélhetési bűnözés és az ingatlanadó

A politika pártok és önkormányzatok károkozásai
Vannak olyan – nem is légből kapott, hanem történelmi ismereteken alapuló – nézetek, mely szerint a magyar népnek, nemzetnek a legnagyobb károkat a „külföldi behatolók” mellett, azok ügynökeként egzisztáló „vezetői” okozták és okozzák ma is.

Az ilyen szélsősége nézetektől természetesen egy Palimadár azonnal és visszavonhatatlanul elhatárolódik. Mert mi palimadarak egyetértünk azzal a logikával, hogy ha egy cigány lop, az nem jelenti azt, hogy minden roma lop. Mert például a megélhetés céljából a javak eltulajdonítása, az azért mégis csak más. Jövedelemhez ugye termeléssel és szolgáltatással, lopással rablással, valamint adóztatással lehet jutni, és azt bárki beláthatja, hogy a három út nem ugyanaz. :)

A rasszizmus
Nem kívánunk a rasszizmus vádja alá kerülni. Mert a rasszistától már csak egy lépéssel áll odébb a terrorista. Így nem azt sem firtatjuk, hogy mely források biztosítják a hazai romák megélhetését, mert hogy a saját termelő és szolgáltató tevékenységük nem, azt biztosan tudjuk, így megélhetésük alapjait - hogy ne lopjanak ugye – mások kell előteremtsék és osszák szét köztük. Van tehét igény javainkra. Kik is ezek a mások, akik szedik javainkat? Hát az Adóztatók!

Ki jogosult ma Magyarországon adóztatni!
Törvény szerint a törvényhozás alkotta szabályok – törvények alapján – a kormányzati szervek, azaz az APEH illetve a települési önkormányzatok – testületi döntései alapján – adószervei.

Hogy adóztatnak minket?
Törvény szerint. A törvényalkotó megalkotja, a képviselők megszavazzák (vagy vitatkoznak vagy sem, úgy se értenek hozzá) a szabályokat és a végrehajtó szervek pedig letolják a nép torkán. Azért sem önkéntes minálunk sem az adózás, mert nem úgy szoktattak minket. Mióta sátrat vertünk itt a Kárpát medencében - pusztai bolyongásunkban megnyugvást keresve – azóta vagy mi adóztatunk – az volt régen és kalandozásnak meg Magyar Királyságnak nevezték – vagy minket adóztattak, Róma, a török, a Habsburg, orosz. Mondjuk a stílus soha nem volt azonos, ám a lényeg ugyanaz. Tíz tojásunkból mindig elvittek ennyit, vagy annyit. A török és az orosz többnyire annyit, amennyit meglátott, a Habsurg azért már számolt. Különös viszont az, hogy sokunknak úgy tűnik, tíz tojásból ennyi tojást, amennyit most szedünk el magunktól, talán egyik sem vitt el. Tízből hatot? Ez a „szabadságunk” ára? Hogy szabad már nem dolgozni, csődbe menni és szabad megdögleni is. Na na. Adót nem fizetni és elkerülni, továbbra sem szabad. Legfeljebb mentesülni.

Vagyon-adó, ingatlanadó körülötti viták
Legnagyobb zavart a fejekben újra csak a politika okozza. A kormánypárt(ok?) azt állítják, hogy az adóreform keretén belül elkerülhetetlen a vagyonadó és ezen belül az ingatlanadó, mert ez az adónem az egyike a legigazságosabb, az adóterhelést legjobban elosztó eszköze az adóztatásnak. Ellenzékünk pedig ex katedra kijelenti, hogy ha – és most ugye a közvélemény kutatások azt mutatják – hatalomra, azaz kormányra kerül, úgy tokkal vonóval kihajítja a vagyonadót és az ingatlanadót.

Itt igazodjon el ez a sokat próbált szélfútta jobbra érdemes két osztatúra nyomorított nép. A nép egyszerű gyermeke csak kapkodja a fejét. Mert valahonnan csak érzi, hogy ha két ember egymásnak állandóan ellent mond, annak oka kell legyen. Vagy az egyik, vagy a másik, vagy mind kettő hazudik.

Az is nagyon vigyázzon, ilyen elaljasodó időkben - főleg a palimadarak - aki a hazugokra rámutat, mert mi van ugye olyankor, ha ők kerülnek hatalomra? Van egy bölcs mondás, miszerint akinek van humora az mindent ért, akinek meg nincs az mindenre képes. Gyurcsánnak – a médiából hirtelen eltűnt exminiszterelnöknek - volt humora. Öszödön meg is mondta a böszméinek, hogy hazudtak éjjel és hazudtak nappal. Mondjuk ezt a böszmék, azért nem vették jó néven és jó viccnek. ( Lehet nem is volt vicc?) Nem is miniszterelnök már. Ebből tudható, a böszme sem felejt.

Ebből a logikából akár az is következhetne, hogy akkor a hazugokkal örökösen szemben álló félnek van igaza. Azaz az ellenzéknek. Az ellenzél azt mondja, hogy ha kormányra kerül ( főleg ha összegyűjti azokat is, akik nem akarnak vagyonadózni és ingatlanadót fizetni ) ezt az adónemet a kukába dobja. Örökre vajon?

No ez az amit a gyűröttebb arcúak nem hisznek.
Mármint azt, hogy ha a FIDESZ kormányra kerül megengedheti magának az adószerkezet változatlanul hagyását, a vagyonadó, ingatlanadó használatának elkerülését. Palimadarak már láttak karón varjút. Még olyat is, hogy mikor valaki győztesnek hitte magát és elbizakodottságában pofára esett, mert előre ivott a medve bőrére. Ezzel együtt szó nincs - mert hogy is lehetne - hogy Orbán Viktor az ellenzék vezére hazudna. Minden szava ige és színtiszta igazság híveinek. (Akik meg nem hisznek el mindent, azoknak ellenkező bizonyításáig. :) ) Főleg, ugye ha tényleg ő jön a hatalomba, úgy ember nem lesz, aki rábizonyítsa a hazugságot! Ő - ahogy megismertük - meg rafináltabb annál, hogy bármit, bármikor csak úgy elismerjen, avagy beismerjen.

Egy millió munkahely
Ők ugye azzal kezdik, hogy az emberek bizalmából megteremtenek egy millió munkahelyet. Ezzel mintegy 20-30 százalékkal meg is növelik az adóbevételeket miáltal vagyonadóra és ingatlanadóra tényleg nem lesz szükség. Sőt rábeszélik az önkormányzati kis megélhetési útonállókat is, akik a helyben lakókkal építmény adó címén ( ami ugye Kósa polgármester szerint nem is ingatlanadó) harmadát fizettetik, mint a nem helyben lakókkal, hogy esetleg még változtathatnak is az arányokon, mert ugye más aki helyben lakik és más aki nem, mert végül is aki nem helyben lakik az idegen. Egy Balaton menti önkormányzat képviselőinek, nyilvánvaló hogy idegen egy budapesti lakos.

Mi tehetünk?
És mit tegyen az a magyar választópolgár, aki tisztán látja, hogy Vagyonadó, ingatlanadó ügyében a politika – éppen politikai megfontolásokból – egyaránt hazudik?