2009. március 4., szerda

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata

Aggodalommal töltenek el bennünket az utóbbi időben hazánkban elharapódzott erőszakos cselekmények. Ezúton fejezzük ki együttérzésünket az áldozatoknak és hozzátartozóiknak. Ugyancsak aggasztó az ezek kapcsán jelentkező provokáció-sorozat, amely a magyarságot rasszista színben igyekszik feltüntetni – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatában a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.

Ennek érdekében egyesek nem riadnak vissza társadalmi támogatottsággal nem rendelkező, szélsőséges jelképeket használó áldemonstrációk szervezésétől sem. Meggyőződésünk, hogy ezek az igazi problémákról terelik el a figyelmet. Ebben a kiélezett helyzetben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia arra szólít fel minden döntéshozót, hogy a gerjesztett problémák és médiamegoldások helyett a valós kérdésekkel foglalkozzanak, mint a közbiztonság, a szociális biztonság, a szükséges egészségügyi ellátás, a családok védelme, a jövő nemzedék felelős oktatása és nevelése.


Társadalmunk tagjai, különösen azok, akik egy élet munkájával járultak hozzá országunk építéséhez – mégpedig olyan körülmények között, amikor munkájuk ellenértékének jelentős részét maga az állam tartotta vissza –, jogosan várhatják el, hogy a megszorításoknak ne ők legyenek a legfőbb áldozatai.


Egyházunk a Jézus Krisztustól kapott küldetése szerint továbbra is hirdeti az örömhírt, szolgálja a békét, a kiengesztelődést és a köz javát.
Budapest, 2009. március 3.a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Forrás: Promenád.hu

2009. március 2., hétfő

Lélegző furcsa hajnalon

Halálomnak is megfelelj!

Monológ 2009.03.02

Reisz Antal, Falusi idill: "Jobbra van a templom, balra van a pártház, középütt a kocsma, hol hívő s párttag kártyáz.
Vidéki csávó voltam, vagyok. Így szocializálódtam. Remélem lesz még egy hely, ahova szívesen eljárok. Itt Budapesten is 30 év után. Jenő bácsi mellé mindig szívesen leülök. És hallgatom ... Mert jókat mond. :)
Bár az is igaz, hogy a bölcsességet meg úgy definiálnám, hogy tesztoszteronhiány. :)
Nekem kéne Budapesten - közel hozzám egy hely - ahol találkozhatnék ital és kultúrműsor mellett azokkal, akikkel szívesen kvaterkálok. Megbeszélhetném a világ nagy és a mi kis dolgainkat. Természetesen alkoholos italok élvezete mellett. Nekem ez az igényem.
Oda elhívhatnám a barátaimat is, hogy bemutassam más ismerőseimnek is őket, hátha ...
Hátha sikerül valami nekünk, nekik ... Mondjuk ennek ára is van, mert esetenként meg kell hallgatni engem is ... a lelkem ...Kiscsoportosan a filozófiámat és élményeimet, nagycsoportosan az ideológiámat ... amiből semmi nem kötelező ...Ha Bogláron –otthon lakhatnék, eljárnék a Császta Bisztróba az Epres Ágihoz ... Pisis kora óta ismerem ...
Kitenném a TILK zászlómat az asztalomra, és akinek van kedve és bátorsága, mondani, avagy fizetni valója, oda ülne mellém. Nem akarnék semmiféle kíséretet, hivatkozási alapot. Éppen ott kúrta el az Andám az Ingatlanklubot, hogy a szocik felé – féllábassá téve - akarta terelgetni az ingatlankocsmát. Azt mutatta, hogy barátaim én vagyok a politika barátja. Ettől sokalltam én be. És ezért nem lett kedvem odajárni. Faszt ültessenek a nyakra akárkit is!!! Aki izélni akar, mennyen a templomba vagy a pártházba. (Reisz Tóni megmondta!) Az élet olyan, mint a műkorcsolya. Van a kötelező és van a szabadon választott. A szabadon választottban nincsenek VIP-ek. Hanem asztalok. És ki oda ül, ahova kedve van, és ahol szívesen látják. Vagy mert jópofa, vagy mert fizet. Barátkozós vagyok, ám nem mindenki a barátom. :)
Képek:
Nem mindig vagyok barátságos.
Élesek a kések
Emeletes sámli
Hm… már húsz éve illegalitásba vagyok. Mondjuk én meg úgy jártam hogy piarista paplányát vettem el. Ifjúszovjet törökként. Ám az ember, a jéghátán is megél.
Jut eszembe.
A lefővő meleg pálinka az jó volt. Lehet kísérletet is teszek rá. Mert melegen pálinkát csak főzés során ittam a faterral, a sufniban. Sufnidal! De szép is volt. Még sírtam is, mikor ott folyamodott, mert kilépett a pártból 1985-ben és levadászták - lesték a Császta Bisztró előtt a rendőrök, üldözési jelenet volt a Mikszáth utcáig, elöl a zöld trabi, utána a redőrautó - hogy mentsem magam és mennyek Kanadába a rokonokhoz a családdal.
A haverja a doki nem tudta elintézni, hogy ki ne mutassák az alkoholt a véréből. Mert le kellett vennie és a rendőrök meg átvették. Budapestre küldték. Zárt volt a lánc. Tudod hány méter a Császta Bisztró és a Mikszáth Kálmán u. 3.? Maximum 100 méter. Egyébként megígérte neki a párt, hogy elkapják. Rá is küldték a zsernyákokat. Apámtól elvették a jogsit és így nem tudta behordani a munkába anyámat, aki így télen is kénytelen volt gyalog nekivágni a hegynek. Mert ő is egy nagy marhaként a rövidebb utat választotta. Majd ott találták kómában - kötelességteljesítés közben - a hegyalján. A kúrva anyját ennek a világnak! A kurva anyját az emberi gonoszságnak és elnyomásnak! Most én meg anyám - és magam - nyomorát kin verjem le? Most vadásszak a volt boglári párttitkárra és családjára? Mert ő is csak ugye anno a kötelességét teljesítette pénzért?


Igen. Antiszociális vagyok.
Betyár. És az is maradok!!! Havi 50 rokkantnyugdíjjal, szív -ideg-és cukorbetegen. Sok-sok sérelmet - emésztési zavart - hordozok. Néha úgy érzem magam, mint egy fingtár! Csak büdös, amit kibocsátok, ám nem robban! Pedig kéne!
Csontbrigád!
Meg is alapítom Rejtő Mester után szabadon a Csontbrigádot. Van itt még ebben az országban vagy 500 ezer katona, aki felesküdött a népre. Akik kötelességüknek és nem tehernek érezték, tudták a katonai szolgálatot. Kiváló Katonák voltak köztük, mint én is.
Te milyen katona voltál? Te hogy szolgáltad - szolgálod - a néped?

Illegalitásban

"Azért az hőstett, ha az időknek az ember néha ellenszegül ..." /Bereményi Géza/

Nemzeti Rock az ECHO tévén

Végre! Van televízió ahol nem a trendy agymosás megy. Ahol van értelme a szónak. Ahol nemzetről, hazáról, hazaszeretetről is szól a dal. Rólunk magyarokról, nekünk magyaroknak!
Kattanjunk rá!

10 éves a SUBSCRIBE

Magyarország katonái ...tudtok-e még talpra állni?



Kárpátia: Magyarország katonái

Előhang:

"...Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!..."

/Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus/


Magyarország katonái
Tudtok-e még talpra állni
Tudtok-e még a hazáért
Fél világgal szembeszállni
Kitartani mindhalálig
Vissza el a szent határig
És ha eljön majd az idő
Jó anyátok így búcsúzik:
Menj, menj, menj, menj!

Menj fiam, menj
Bár te voltál mindenem
A sárguló fűzfalevéllel üzenem
Hogy élsz vagy sem
Nem tudja senki sem
De őriz anyád itt bent a
szívében.

Magyarország katonái
Érdemes közétek állni
Érdemes a magyar zászlót
Egy igaz ügyért szolgálni
Érte élni mindhalálig
Eljutni a szent határig
És ha eljön majd az idő
Jó anyátok így búcsúzik:
Menj, menj, menj, menj!

Ugye gondolsz néha rám?

Igen nagyapáink, dédapáink, ükapáink! Gondolunk rátok! És meg is valljuk! Ti vagytok a hőseink! Nem a múltbeli és mai - minket adósrabszolgaságba szorító - nemzetárulók, kiknek "drágább rongy élete, mint a haza becsülete". Ti határokon kívül rekedt testvéreink szabadságáért szálltatok hadba - és adtátok életeteket, egészségeteket - nem mások kirablásáért és gyarmatosításáért, szemben a szovjet és zsidó propagandával.

Milyen is a magyar kultúra?

Ötszáz éves gazdasági, katonai és kulturális elnyomatásunk után milyen is a mi magyar kultúránk? A politikai elnyomatás, ami egyben gazdasági és kultúrális elnyomatást is jelent, vajon milyen hatást gyakorol napjainkra?
Rasszistának bélyegeznek minket, mert meg kívánjuk különböztetni magunkat országunkban más nyelvünket felvett népektől?
Sovinisztának bélyegeznek minket, mert nem tartjuk természetes állapotnak azt, hogy népünk harmadát idegen országok politikai hatalma alá kényszerítették a nagyhatalmak a Trianoni békediktátummal?
A fenti fogalmak nem is magyar fogalmak. Nincs is magyar megfelelőjük. Lelkünk nem ismeri nem is érti.

Ám kik azok, akik felettünk törik a pálcát?
Bizony testvéreim a nagyhatalmi érdekeket hazánkban képviselő politikai hatalomgyakorlók, a tömegtájékoztatás, a tömegkommunikáció gyakorlói. Azok, akik nyakunkon tartják az adóprést. Elveszik javaink túlnyomó részét, leegyszerűsítve 10 tojásunkból hatot, majd annak egy részét ellenünk fordítják.

Ne áltassuk magunkat azzal, hogy mi itt a Kárpát medencében mindenkit befogadtunk. Mert az nem igaz. A török hozta a nyakunkra a cigányságot és a Habsburg a zsidóságot. A Habsburg hatalmat képviselő főurak vették el fölkdjeinket és telepítették be románokkal, szlávokkal és svábokkal azokat. Egyiket se mi kértük. Miként lehetséges az, hogy a Galiciából az oroszok által kiűzöttek a múlt század harmincas éveire az újratermelhető nemzeti vagyonunk 30 %-át birtokolták? Miként lehetséges az, hogy mára az újra termelhető nemzeti vagyon 80-90 %-át már megint nem mi birtokoljuk? Miként lehetséges az, hogy az elmúlt húsz évben olyan adósságállományt halmozott fel a magyar állam, hogy az kifizethetetlen, maga az örökös adósrabszolgaság?

Mindez úgy lehetséges testvéreim, hogy valakik ezt így igazították. Így igazították jogainkat. Mert a jog testvéreim, a hatalom eszköze. A jog viszont annál sokkal fontosabb, mintsem jogászokra, a megélhetés sokkal fontosabb, mintsem közgadászokra bízzuk. Főleg akkor, ha azok nem minket, hanem - ügynökként - idegen hatalmakat szolgálnak.

Elnyomatásunk folyamatos ötszáz éve. Mind a török, mind a habsburg, mind a szovjet és most a globális pénzhatalom alatt akadtak kollaboránsok. Hamiskártyások. Mert ahol lószar van, ott veréb is van. A teremlőeszközök, a vagyon (gyárak, üzemek, termelő és szolgáltató kapacitások, a pénz -és biztosítási piac stb.) nem a miénk. A tömegkommunikáció nem a miénk. Minden rózsa szírma mást illet, csak a tüske a miénk, az adósság? Amit nevünkben, helyettünk vettek fel? Kik is?Azok a magyar ajkúak, kik beszélik az elnyomók és az elnyomottak nyelvét is egyaránt?
Hát testvéreim, én nem ismerem el azt az adósságállományt, amit egyes magyarajkúak helyettünk és nevünkben ránk terheltek és ezen ők meggazdagodtak, mi pedig lassan földönfutóvá válunk.
Akik magyar testvéreiket - azok jogait, vagyonát, megélhetését ezáltal szabadságát - eladják, azok nem magyarok és azok sem kik őseiket feledik. Ezek az árulók. A nemzetárulók! Ó de egyszerű lenne, ha a nemzetárulás csak simán zsidó praktika lenne. Akkor legalább érdemes lenne antiszemitának lenni. De nem! Nem és nem! A kapzsiság bűne, nem csak a zsidókra jellemző! (Azzal együtt hogy valóban ott vannak a szeren, ám azt se feledjük ők nem kivételeznek, akár az angolok, avagy franciák, spanyolok, hollandok és mind az összes gyarmatosító! Megfelel nekik például a lengyelek, az oroszok és bárkik javai is. Mennyiben más a német, a francia, az angol és a többi?) Mert a nemzetárulás - testvér árulás - mögött a kapzsiság bűne, maga az ördög lakozik. Saját kapzsiságunkat fordítják gonosz - gyarmatosító - erők ellenünk. A kapzsiság pedig az aranyban, azaz a pénzben testesül meg. Újra és újra eljátszatják velünk a "Kaparj kurta, neked is jut!" ördögi játszmát. Húsz éve már, hogy újra ezt játszuk. Viszont megmérettünk! 2004. december 5-én. Többségi szavazással elárultuk határokon kívül rekedt testvéreinket is. Önnön magunkat. Mindezért súlyosan meglakolunk! Ma már mindenki láthatja, hogy munkahelyeit nem az a húsz millió beözönlő román veszi el ugye?

Dalban Cseh-Bereményi: Demokrácia

Mégis mozog a Föld

Amikor mégsem mozgott a Föld...
A Vatikáni Titkos Levéltárból előkerültek Galilei perének évszázadokon át féltve őrzött dokumentumai. A Titkos Levéltár és a Vatikáni Könyvtár legjelentősebb darabjait eredeti méretű reprodukciók formájában (és anyanyelvi átiratban) az Archív Kiadó terjesztheti, aki néhány reprodukciót a National Geographic Online rendelkezésére bocsátott.>>
A Szent Római Egyház 2000 éve őrzi azokat az iratokat, amelyek az egyháznak a világtörténelemre gyakorolt hatásáról tanúskodnak. Ma ezek a dokumentumok a vatikáni gyűjteményekben találhatóak. A levéltár egyes forrásai a világ legértékesebb darabjainak számítanak, az egyház- és világtörténelem valóságos kincsestárának tekinthetők. A dokumentumok szép darabjai a közelmúltban a nagyközönség számára is megismerhetővé váltak. Az Archív Kiadó kapta meg a jogot, hogy a Vatikáni Titkos Levéltár és a Vatikáni Könyvtár legjelentősebb darabjait eredeti méretű reprodukciók formájában (és anyanyelvi átiratban) terjeszthesse. A Kiadó szakemberei, a Titkos Levéltár valamint az Apostoli Könyvtár munkatársai válogatták ki és állították össze a Vatikáni Levéltár legfontosabb darabjait, amelyeket világtörténelmi szakemberek ismertetnek. A közeljövőben a templomos rend feloszlatásával kapcsolatos iratokat mutatjuk be.

2009. február 27., péntek

Fabatka

Nálam a pénztelenség nem tehetség hiány, hanem állapot. "Egyszer kerék, egyszer talp". Mindig volt és mindig lesz, annyi amennyi. A szükséges és elégséges. Ez sors és morál. Nem is tehetnék másként Barátaim!
Undorodok a mások legázolásával járó, vériszamlós pénztől. Mert a pénznek bizony szaga van, a híresztelések ellenére. Vérszaga! A pénz nem érme, az uralkodó arcával, ami lemosható, hanem annak akarata. És aki nekem és nekünk -népemnek - nem akar jót, az rajtam nem uralkodik! Fabatkát sem ér a pénze! Mikor vertek - utoljára és fognak - körmöci aranyba fémpénzt, élő magyar uralkodó arcával? Mert a pénz, uralkodói akarat! Ami előtt fejet hajtok, vagy nem!
Dalban Kantrijó: Hosszú rögös út

Gyertya az esőn

Repülj sólyom!


Emeld fel fejedet...


Út a pokolba


Cigánygárda!

Na végre! Megmutatta arcát a cigánygárda. Megszerveződtek és 160-an felvonultak Siófok utcáin. Ők nem fognak templomba, csoport terápiára, pszichológushoz, avagy pártrendezvényekre járni. Élnek a lehetőséggel. Ők tudják egy az élet, ha bármilyen szar is. És őket mutogatják veszélynek? Senki megszólítani nem merte őket? Nem vittek táblát, hogy munkát, kenyeret?
Ezek a nyomorult élet katonái! A valódi cigányelit! Lásd a Papa nyilatkozatát. Ezek nem akarnak úgy élni, ahogy felnőttek! Ezek már Győzike sót néznek és mert van erejük, elveszik azt, ami kell nekik. És aki a szervezettséggel szemben nem szerveződik, ne is csodálkozzon, ha védtelen. Lesz még alsófalu fölsőfalu összecsapás. Mert ennek a jogi (?) berendezkedésnek ez az "eredménye": "A kis gazok a kis garázdák, rázzák, ahogy a nagyok rázzák." Itt van amerika. A szutyok szaporodik! És a Globális Pénzdiktatúra szaporítja! Fehérgalléros, avagy cigánybűnözés? Egykutya. Mind csak a javadat akarja, Ó magyar!

Divida et impera, avagy a globális átverés

Oszd meg és uralkodj! Ezt az ősi római hatalmi praktikát a globális pénzdiktatúra is tudja. Így lehet az, hogy a hatása alatt levő úgynevezett demokráciákban patika mérlegszerű ördögi rafinériával - a pártfinanszírozás megoldatlanságára alapozva - hol ezt hol azt a a politikai felet ( vagy a zöldeket, vagy a kékeket, vagy a homoúzionokat, vagy a homoiúzionokat) juttatja "hatalomra" mely hatalom valójában az övé, mert a hatalomra kerülést ő finanszírozza és a hatalmat játszókat marionett bábokként mozgatja, kihasználva az ősi emberi kapzsiságot és önzést.
Szerencsétlen Nemzetem! "Ennen kezével kötött kéve"! Míg egymásra vicsorogsz, addig ördögi kezek húzzák ki alólad a szőnyeget. Hát hogy nem lehet észrevenni azt, hogy a világ egyik legjobb helyén bármikor bármely időszakban csak adósodunk? Hogy mi mindig adósai vagyunk valakiknek? Hogy ez az egész egy globális átverés?

Hogy nem lehet észrevenni, hogy a médiában megjelenő dolgok megrendezettek, hogy a cigánygyilkosságok külföldi - pénzhatalmi - praktikák? Amely semmi egyebet, mint a társadalmi feszültség, a megosztottság fenntartását szolgálják? Hogy a társadalom polarizálása, baloldalra és jobboldalra, két primitív pólusra ugyanezt szolgálja? Hogy ezt pénzzel és médiával csinálják? Hogy épül a rendőrállam?

Hidegen fújnak a szelek ...

Önteljesítő próféciák?

Bogár László közgazdász elemzése: A társadalom-lélektan régóta ismeri az önteljesítő jóslat fogalmát. Eszerint, ha valamiről nagyon sokat beszélünk és szinte már realitásként benne van a közbeszédben, akkor bármilyen különös, ettől rohamosan növekszik a valószínűsége annak, hogy az adott esemény bekövetkezik. Ezen a téren egy kis kijózanodást javasolnék. Az a hisztéria – ami láthatólag mesterségesen is gerjesztett – növeli a valószínűségét annak, hogy bekövezhet a csőd.
Azért gondolom ezt, mert Londonban máris vannak olyan brókerkörök, akik szeptemberre 550 forintos euróra fogadnak. Most megveszik 300 forintért, 550-ért eladják, így a nyereség igen tetemes. Ez meglehetősen erős motiváció ahhoz, hogy mindent megtegyenek a számukra kedvező folyamatok érdekében.
Jellemző a világunkra, hogy megengedi ilyen pusztító erők működését, vagyis hogy lehet fogadni arra, hogy bedől a magyar állam, függetlenül attól, hogy ennek milyen iszonyatos szenvedés lesz a következménye. Ez is jelzi, a világ egésze megérett a pusztulásra; egy olyan létmód, ahol teljesen elfogadott és bevett dolog, hogy ilyen embertelen folyamatokat lehet cinikusan elősegíteni és azokhoz asszisztálni, az megérdemli a sorsát.
Itt nem kell összeesküvés-elmélet, hogy feltételezzük: ezek az erők igyekeznek megtenni mindent annak érdekében, hogy ez a csőd bekövetkezzen. Ha meg akarjuk védeni magunkat, akkor ezt is tudatosítani kellene. Beszélni lehet és kell is róla, de nem ilyen hisztérikusan. Mert így mi magunk járulunk hozzá önmagunk kivégzéséhez.
A magyar állam valójában már közel két évtizede csődben van, mert a kötelezettségeinek állománya sokszorosan meghaladja a vagyonának teljes összegét. Ennek a megrendítő ténynek a felszínre kerülése azonban eddig nem állt érdekében a minket függésben tartó globális pénz-hatalmi rendszernek. Technikailag viszont az államcsőd azért kizárt, mert éppen azt célozza az IMF-hitel, hogy ez ne történjen meg. Maga a csőd az a pillanat, amikor állam bejelenti, hogy fizetésképtelen, vagyis nem tudja a törlesztéseket, a kamatokat fizetni, nem tud eleget tenni az adósságtörlesztési kötelezettségeinek. Ez egyelőre nem áll fenn; egyrészt a gigantikus hitel, másrészt az MNB elégséges deviza-tartalékai miatt. Most még minden feltétel adott ahhoz, hogy fizessük a törlesztéseket. Igaz, ez a hitel része annak a pénzhatalmi mozgásnak, ami a védelmi pénzek szedéséhez hasonlítható. Egyrészt ráijesztenek az országra, hogy bedől, majd jönnek a „verőlegények” és azt mondják, ha fizetsz védelmi díjat, akkor megkegyelmezünk neked. Ez egy sötét és szemfényvesztő pénzhatalmi játszma. Ám ennek a hitelnek és a mögötte álló struktúráknak nem az a célja, hogy kivégezze Magyarországot, hanem a további kizsigerelésére játszik, és ehhez életben kell tartania minket. Ez egy élősködő rendszer, amelyik életben tartja a gazda-állatot, s minimális mértékben visszaenged az elrabolt erőforrásokból is. Természetesen kamatra adja azt is.
Egyébként minden jel azt mutatja: hosszú távon ezek az adósságok visszafizethetetlenek, hiszen gyorsabban növekednek, mint ahogy törleszteni lehet azokat. Valójában már vissza is fizettük e kölcsönöket, többszörösen is, és most már egy végtelenített kamat-szivattyúként működik az egész.