2009. március 26., csütörtök

Újra megbokrosodunk?

HVG Interjú /részlet/: Bokros Lajos: „Kóros, káros, koravén kétpártrendszer”
Mióta és miért nem szocialista – egyebek között erre is válaszolt a HVG-nek Bokros Lajos, az MDF EP-lista-vezetője. A csütörtökön megjelenő lapszámban ezen kívül további cikkeket is találnak olvasóink a kormányváltásról.
HVG: Lapzártakor úgy fest, nem esélyes miniszterelnöknek. De lenne-e pénzügyminiszter egy olyan kormányfő mellett, akit az Országgyűlés többsége támogat, és többé-kevésbé elfogadja az ön elképzeléseit? A pozíció fontos, vagy a program?
B. L.: A program. De nincs „többé-kevésbé program”. Az a program van, amit én írtam január 23-án az Élet és Irodalomban. A szerkezeti reformok egybefüggő, radikális, kérlelhetetlen megvalósításának programja. Ezt idáig az MDF-en kívül senki nem fogadta el, sőt a kevésbé radikális reformszövetségi programot is „dermesztőnek” találták. Innen kezdve nem látom igazán az esélyét, hogy a saját programomat megvalósíthassam. Akkor pedig nincs értelme semmilyen pozíciónak. A lényeg az, hogy azoknak a szocialistáknak és szabaddemokratáknak az elképzelései, akiknek adott esetben meg kell nyomniuk a szavazógombot az akármilyen kormányfő által képviselt nézetekhez, egybeesik-e azzal, amit én írtam. Lendvai Ildikó nyilván azért zárta ki az első percben az én nevemet a lehetséges miniszterelnökök közül, mert nem értenek egyet az elképzeléseimmel.
HVG: 1990-ben még azt mondta: „szocialista voltam, szocialista vagyok, szocialista leszek”. Mikor és miért szakított korábbi világnézetével?
B. L.: A Világbank munkatársaként módom volt szinte mindegyik volt szocialista ország reformtörekvéseiben tanácsadóként részt venni. Láttam, hogy az igazán hatékony, sikeres, kapitalista, de egyúttal szociális érzékenységet is mutató programokat egyes országokban magukat szocialistának nevező pártok hajtottak végre (például Csehországban), másutt magukat kereszténydemokratának nevező pártok (például Szlovákiában). Közép- és Kelet-Európában tehát semmit sem jelent az, hogy bal- vagy jobboldal, se az, hogy szocialista vagy kereszténydemokrata. Az átmeneti korszakban kétféle politika van: ésszerű és ésszerűtlen.

Ami pedig az MSZP-t illeti; amikor 1998–2002 között a Fidesz szitokszót csinált a nevemből, a szocialisták egyszer sem álltak ki mellettem azzal, hogy a Fidesz valójában az általam végrehajtott 1995-ös stabilizációból élt. Medgyessy és Gyurcsány pedig szükségesnek találta, hogy rendszeresen és nyilvánosan elhatárolódjon nemcsak az 1995–96-os tevékenységemtől, hanem a későbbi írásaimtól is. Azt mondogatták, hogy „hát még úgy gazdaságilag egyet is értenénk Bokrossal, de hát ő egy szívtelen, szociális érzékenységet nélkülöző alak”, meg hogy az én programom „élő embereken való kísérletezés” volna. Ezek után miféle sorsközösséget vállaljak velük?
HVG: Egy friss nyilatkozatában úgy fogalmazott: „a politika nem szerelemre megy, hanem érdekekre”. Az értékeknek ön szerint van-e szerepük a politikában? Az MDF vállalt értékei között szerepel például a korszerű konzervativizmus és az európai keresztény kultúra...
B. L.: Természetesen van szerepük az értékeknek a pártpolitikában, és a kérdés az, hogy ez összeegyeztethető-e az ország érdekeivel. Az ország érdeke pedig most egyfelől gazdasági fölemelkedést kíván, amihez ésszerű, reformokkal alátámasztott program kell, másfelől az, hogy megtörjük ezt a kóros, káros, koravén kétpártrendszert, amelynek két nagy pártja szinte megszólalásig hasonlít egymásra szocializációjában, a piachoz való hozzáállásában, a külföldi tőkével való kétes viszonyában.

Fontos, hogy a kis pártok megerősödjenek, közülük pedig az egyik elfogadta az én programomat, amely azok pártján áll, akik képesek és hajlandóak több munkát végezni, és ez után becsületesen adót fizetni. Ez alapvetően a középosztályt jelenti, és mindenkit, aki törekszik rá, hogy belépjen a középosztályba.
HVG: És mi van azokkal, akik törekednének rá, hogy bejussanak a középosztályba, de nem képesek erre? Továbbiak ...
Kommentár: A csomagjáról elhíresült Bokros ritka rosszarcú ember és csak a szegény agyamosott magyar nép nem látja, hogy a globális pénzhatalom ügynöke. (Elfelejtette a madarat tolláról - ebet gazdájáról - népi bölcsességét.) Szögezzük le. A globális pénzhatalom nem hülye. Sőt! Minden eszköze megvan ahhoz, hogy a kiemelkedő képességű embereket a pénz hatalmánál fogva kilóra megvegye, illetve annak ellenkezése esetén marginalizálja, agyonhallgassa. Aki nincs jelen a tömegkommunikációban - akinek nem ismétlik a nevét a misén - az kifittyen a köztudatból, az emlékezetből, azaz lényegében nem létezik. Az nem választható, így a halatomnak még a közelébe se kerülhet. Láthatóan most megy a "kóstolgatás" a médiában, hogy miként reagálnak a főkolomposok a pénzhatalom által is elfogadható régi új figurák hatalomba tolására, Bokrosra, Surányira. (Ebet gazdájáról!)
Ki tolja le a békát a magyarok torkán? Ez itt a kérdés!
Az eladósítás már oly sikeres, hogy a nép egyszerű gyermeke a viskója eladása előtt áll, a napi megélhetési gondjai fedezésére. Bizony ha a lakóingatlanok tulajdoni szerkezetét is sikerül fordítottjára alakítani, azaz nem 90 %-ban lakunk saját otthonokban, hanem más által tulajdonolt bérházakban lakunk, akkor már meg is szakadt a gyökér az anyafölddel, egyben terelhetővé válik a "nyáj" a pusztán. Nem házasodunk hanem összebútorozunk. Nem esküszünk, hanem összeiratkozunk. Aztán ha a termőföldek is a pénzhatalom tulajdonába - azaz karmaiba - kerülnek, úgy mér kész is a mű. Meg is szünt a haza. A magyarság - újabb honfoglalásig - földönfutóvá válik. Kialakul újra a Kárpát-medencei zsellérsor. Kész lesz a zsellérsors, azaz egy szűk hatalmi - birodalmi - elit és a népre szabott pénzpórázon tartott erőszakszervezetek - bankok, adóhivatal, rendőrség - elnyomása alatt vegetáló állampolgár, és ekkor már ezen a zselérsoron valóban mindenki "magyar" lesz, bőrszínre, fajra, nemre, nemi identitásra való tekintet nélkül. A buzi arab, a csaló zsidó, a tolvaj cigány mind, mind büszke "magyar" lehet. És aki ezt kétségbe vonja, az rasszista, fasiszta, helyesebben terrorista.
Bizony volt ilyen a magyar történelemben. Ez az 1700-as évek kísértete. Ezt követően jöhetnek aztán majd - menetrend szerint - a "rabszolga" betelepítések, és mi szedhetjük újra a sátorfát. Gyere Bodri ... mert haza csak ott van, ahol jog is van, ahol én vagyok a gazda és te őrzöd a házat ... és a nyájat ...


Nincsenek megjegyzések: