2008. október 21., kedd

Tűz a Zártosztályon

A Sasadi Zártosztályon bátor tűzoltó magatartásáért alkalmi tűzoltó érdemkeresztet kapott Egyeske. Az érdemkereszt odaitélését valamelyest rontja, hogy magát a díjat is Egyeske adományozta Egyeskének illetve magát a konyhai tüzet a kitüntetett idézte elő, olajspórolási ruhamában. Ahelyett hogy a krumplit a profi olajfritőzében akarta volna kisütni, 3,0 liter olaj ( á: 3* 500 Ft/l) ellenében, ő juszt is 0,5 litert kívánt felhasználni ( á: 150 Ft) spórolási célból. Az olajat a legnagyobb lángra tette, hogy az jól felforrósodjon. Majd ott hagyta csapot papot a számítógép mellé ült két ajtóval elválasztva. Célját elérte. Az olaj jól felforrósodott, annyira, hogy ki is gyulladt és égő fáklyává lépett elő. Egyesbe a pattogásra felfigyelve már az olajfáklyával kivilágított és feketes füstöt okádó konyhába nyithatott be. Hősies védekezés kezdődött kettő tálcával, három pokróccal. Elkeseredett dulakodás a gáztűzhely rácsával kombináltfogóval, mert onnan szívta a tűz a további oxigént. A harcok elültek. Egyeske csak öt újját égette a 20-ból. Az ápoló személyzet pokróchordásban és drukkolásban jeleskedett. A kárfelmérésre a Biztosító emberét várják az Osztályon. Konyhai olajtüzekkel kapcsolatosan egyébiránt a társadalmunknak már kellő tapasztalata és gyakorlata van. A helyreállítás költségein több száz liter olaj lett volna vásárolható. Így jár aki spórol. A katasztrófa turizmus már beindult. A pet palack golyvát növesztett, és két édesítőszer tartó műanyak pallack kérdésre nyújtotta a nyakát. A képen az átkormolt söröspohár gyűjtemány látható. Jöhet a napfogyatkozás. Bizony mondom nékte, komoly ellenfele az embernek a tűz na és a saját hülyesége. Hirtelen nem is tudom melyik a nagyobb.
Képriport

2008. október 20., hétfő

Pénzszivattyúk

Lám. 1988-ban és 2008-ban újra államcsőd fenyeget? Ez valami magyar átok? Az 1988-as fenyegetettséget, az úgynevezett szocializmus és az akkori vezetők bűneként állították be. És a 2008 évben előállt helyzet itt a kapitalizmusban? Most is van "bűnbak" természetesen. Kövér László a FIDESZ ideológusa az RTL-en összegzést ad az úgynevezett rendszerváltás kapcsán. Elmondja, hogy már akkor sem vállaltak felelősséget a "múlt bűneiért". Összeül a Nemzeti Csúcs. A FIDESZ most sem vállal felelősséget a "múlt bűneiért". Hogy is van ez? A felelős magyar parlament nem felelős? A Nyugati befektetőktől, bankoktól ki a franc vette fel 1988 előtt és most 2008 előtt a kölcsönöket kamatos kamattal? Kik is adósították el nyakig az országot? Kik adták és kik vettél fel azokat a bizonyos kölcsönöket? Miért fizetjük mi a kölcsönök tízszeresét? És most is ugyanazoknak? Most is ugyanazoknak! Most is ugyanazoknak!
Bizony ez az ELADÓSÍTÁS. Nemzetközi hamiskártyásság. Nemzetközi hazárdírozás egy embertelen jogrendben. A Nemzetközi Tőke hazárdírozása. A pénzszivattyú! A pénzszivattyú! A pénzszivattyú! Ember ember által történő kizsákmányolásának modern módszere. Kizsákmányolás! Kizsákmányolás! Kizsákmányolás! Egyes médiákból viszont ( például FIX TV) az is kiderül, hogy mind Kanadában, mind Argentínában helyi pénzt adtak ki. Miért? Ezzel akadályozzák meg a "péntszivattyút" azaz a Nemzeti Tőkét az erőforrások elszívásától. Nem hagyják magukat kizsákmányolni!
Tönkretették a Magyarországi közösségi pénzkoncentrációkat. Törkretették például a lakásépítő szövetkezeteket. Tönkretették a fogyasztói szövetkezeteket. A kereskedelmi láncok vaspatái alá engedték a kiskerekedőket. A nemzetközi kereskedelmi láncok a külföldi áru dömpingjével teszik tönkre a hazai termelőket. Éhbérért dolgozó kínai, indiai munkások produktumával "versenyeztetik" a magyar munkavállalókat?
Mi ez? Miért tűrjük ezt? A Nemzetközi Tőke szívócsápjai a bankrendszer. Nem véletlen hogy mára egyetlen magyar tulajdonú bank sincs. A kapitalizmusban a pénz a fegyver. Ezzel a mindenkori felelős magyar kormányok fegyvertelenek. Olyan hazárd jogrenszert kényszerítettek ránk, amelynek szabályai alapján mi csak veszthetünk. Ahol a pénzszivattyúk végén a mi lapos pénztárcáink állnak.
Dalban Cseh-Bereményi: Demokrácia

2008. október 15., szerda

Üzenet barátaimnak

A hódítva hódolóknak és a hódoló hódítóknak. (Vajon a hódítás és a hódolás a magyar nyelv szabályai szerint honnan ered? Talán a "hó!" indulatszóból? ) Bizony nehéz idők várnak ránk. Ám nehéz idők voltak, bannak és lesznek. "Volt is lesz is ez itt a parkszis, mindenkinek helyzete van ... " Na most nem ez a dal jön. Majd utána. Mielőtt leveszem a kalapom Bereményi Géza, az emberi lélekismeret Nagymestere és az ő képeskönyvének kiszínezője, megzenésítője Cseh Tamás dalnok előtt közös daluk Barátaimnak ajánlásával. Vegyétek, vigyétek, egyétek:

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkíj és az ördög

Egy hófehér éjszakán Fjodor Mihajlovics
Pétervárott megállt, mögötte senki sincs
Csak egyvalaki, s mert sejti hogy ki,
Hátra se nézve szól Fjodor Mihajlovics:

"Szólj ördög, mi dolgod velem?
Röviden szót keríts,
Aztán iszkiri! Nem állhatlak ki!"
"Még ifjú író ön, Fjodor Mihajlovics!"

Szólt egy hang a hát mögül "jövője drága kincs,
S a cár ellen itt összeesküszik!
Vészes e társaság amelynek tagja lett
Párizst képzel ide Pétervár helyett

Mind csupa gőg, összeesküvő!
De már holnap reggelen láncban lesz bizony,
És lakni fogja majd - megjósolhatom -
Nyolc éven át Szibériát!"

"Hohó" nevet föl erre fel Fjodor Mihajlovics
"Írónak a tapasztalat, a szenvedés drága kincs,
Lássuk tehát Szibériát!"
"Még ifjú író ön" szólt az ördög ott"

Jobb hát, ha folytatom még a jóslatot,
Mert lesz egy fanyar, fura kanyar...
Mert jó, mondjuk szenved ott
Fjodor Mihajlovics,

És midőn visszatér, sok akadálya nincs
A nagy könyveket írhatja meg
(de most figyeljen bátyuska)
Ám e nagy művekben káromolja majd

Régen volt társait, kikkel most összetart
S a cár ellen itt összeesküszik.
És Párizs fertő lesz az új eszméivel,
A Miért helyett csak a Hogyant keresi majd, mivel

Érdekesek az emberek!
Így jut el az Emberhez az Intézmény helyett.
"Szólt a hang és nevetett ott a hát megett:
"Hihihihi, Dosztojevszi"

Így maradt végül ott Fjodor Mihajlovics,
Rázva zúgó fejét, gondolata sincs...
"Hogy itt mi lesz, ki érti ezt?
Hogy itt mi lesz, ki érti ezt?

Gondolat helyett gondolatmenet...
Ki érti ezt? Hogy itt mi lesz...?"

Dalban Bereményi-Cseh: FMD

Sokat akar a szarka...

... ám nem bírja a farka. A globalizáció, mint minden birodalmi törekvés az emberiség története során megtorpant. Az emberi tényezőn. Mert bizony társadalmainkat magunk építjük és tartjuk fennt és nem vagyunk hajthatók kapzsiságunknál fogva sem a végtelenségig. A kapzsiságon alapuló koncentrált pénzpolitika látványosan bukott. Nincs a királynak új ruhája. És ott bukott, ahol kell annak tűzfészkében az USA-ban. Mammon letérdelt! Ahogy a próféta jelezte Siófokon utódainak 1973-ban: "Fiaim nem lehet minden jó nő a tietek, legfeljebb törekedhettek rá."
No ez az, ami nem megy ugye? Mert jöttek ezek a fránya terroristák, akik piszkosul nem bírták az "Igazak" motivcióit (annyira nem hogy ha kell bele is haltak az ellenállásba) most meg itt a paradigma váltás. Kiderült, hogy nem is olyan egyszerű dolog ez a nemzetek fölöttösdi. Most ugye, a nagy játékmesterek azzal zsarolják a kormányokat, ha kiderül a kamu, bizony nem csak a mutatvány borul, hanem még meginog a nemzetállamok politikusainak befolyása, jóléte is. No igen. Nem is kevés lét, zsírt áldoztak a Nagy Varázslók a gépezet kenésére és úsztatására. Csak a hülye nem tudja hogy a Globalizáció mögött egy világháló áll. Egy világháló, amely éppen a pénzből (értsd a hatalom a befolyás eszköze) minden információval rendelkezik, ami tudható. Ám úgy látszik, a pénz sem elég a viláuralom stabil elérésére, mert az is kibicsaklik. Kinyaklik. Főleg ha már nem hisznek benne. Ha nem hisznek neki.
Fájdalom, de az így van. Magam is tapasztaltam, hogy hiába volt a pénz a kezemnél, ha az amúgy - nem is önös, hanem a társadalom érdekében - megálmodott dolgaimat arra alkalmas társak nélkül, nem valósíthattam meg. Száraz érzés. Valóban: Egyedül nem megy.
Paradigma váltáshoz értünk. Most jutott el az agyunkig. Pedig Soros György mindezt 2008. januárjában lenyilatkozta. A pénzügyi guru észrevette, hogy amiből ő eddig kiemelkedett, az sűllyed. Így hát térdre, imához. Gáz van Babám! Mentsük, ami menthető!



Neked szabad az út, veled mulat a sors,
Ahogy akarod úgy táncolsz.
Neked arany a kút, neked ezüst a polc,
Neked a törpe is nyolc.
Úgy gurul a pénz, nem érem utol,
Mindig csak keresem újból.

Nézd a fene belé mind hozzád szaladt,
Elbújt a bőröd alatt.

2x Refr: Indulni kell, megint és az álom búcsút int,
De őrizd tovább a csodát egy életen át.
Indulni kell, megint, újra menetrend szerint,
Míg egy forint a világ, nem lóghat a láb.

2)Lehet hogy ez egy vicc, de akkor hol a poén,
Aki nevet az nem pont én
Megint szoros a szíj, megint feszül a húr,
Talán alszik az Úr.

Hogy szökik a pénz csak tátom a szám,
Megint zálog az órám.
Nézd, megcsal a pénz, mást ölel át,
Nekem csak kelleti magát.

2x Refrén