2008. április 11., péntek

Emlékezet kiesés

Áprily Lajos: Az irisórai szarvas
Virradt. A fákra egyre csendesebben rivallt alá a mély felhő-torok.
Gáncsot vető boróka-rengetegben akadtak rá a csorda-pásztorok.
A gornyikhoz levitte nemsokára tarkóra vetve egy szilaj csobán,
s megvolt az alku egykettőre: ára egy korty fenyővíz s egy marék dohány.
A simmentali borjának fogadta fakorlátos, legeltető helyen,
tőgyén mohón csüngött az istenadta, és elfeledte, hogy testvértelen.
És elfeledte a futó erecskét, amely bukfenceket kacagva hányt,
s mely hűs homályba fogta gyenge testét, el a zuzmószakállú ősmagányt.
És elfeledte a forrás kis odvát, amelynek tükre csábító titok,
s ha eltikkadva meg-megszomjazott, hát napverte, langyos vályúból ivott.
Kristály-tükörben nem láthatta mását, mikor a szarva büszkén ütközött,
meg nem sejthette büszke származását, és borjúnak nőtt fel borjak között.
És lett pompás agancsú háziállat, vadász-szívekbe dobbantó remek,
s csudálva nézte, rajta mit csudálnak csudálkozó kiránduló-szemek...
De nyárutón, mikor a kék havasról omlott a köd s leszállt az ősz vele,
beláthatatlan ködruhás magasból szarvasbőgés búgott a völgybe le.
S akkor: párát zihált remegve szája, idegen lett palánkos otthona,
idegen lett testvére, mostohája -s a ködbe hördült, mint az orgona.
Emlékezzek:
Eddig pusztítottak minket, a vértes német, majd a mongol-tatár, majd a kipcsak török, majd a habsburg német, majd a szovjet orosz. Most meg az antifasiszta-demokrata globalizátorok?
Dalban, Kormorán: A Lámpás emberekért

Nincsenek megjegyzések: