Lapcsánka, tócsni
Szilágyi Julcsa és Berg Lizi - nagyanyáim - nyomán. A lapcsánka, a tócsni a falun élő nagycsaládosok étele volt. Ugyanis csak liszt, olaj, só és bors kell hozzá, alaphangon. Igen laktató. Vannak akik tojással is dúsítják, illetve mások magába a masszába is ezt, meg azt kevernek. Vannak kik olajosabban, vannak akik kevés ollajjal szeretik. Én így szeretem, ahogy mutatom.
Igen. Palimadár vagyok, akit palira vettek és madárnak néztek. Devizaadós. Uram, add meg a nyugalmat, hogy beletörődhessek a megváltoztathatatlanba! Uram add meg az erőt, hogy megváltoztathassam, ami szükséges és elégséges! Egyben Uram add meg a bölcsességet, hogy az iménti két dolog között különbséget tehessek. Mert nékünk Szentatyám nagy erőt ád, hogy nem tudjuk pontosan mit is akarunk, ezáltal a szándékok bizonytalanságából a cselekvés bámulatos szabadsága fakad.
2007. november 20., kedd
2007. november 19., hétfő
Elbúcsúztatták Dr. Csordás Imrénét, született Szántó Máriát
Csori nyugalmazott mérnökőrnagy és költő. Inkább utóbbi jellemvonásait emelném ki. Éjjel és telefonon szoktunk beszélni, mert igaza van Ruzsa Magdinak, amikor azt mondja, az embernek az a barátja, aki a hajnali telefonhívásokat is fogadja és ezért nem bántja a másikat. Én ugyan erre nem bíztatok mindenkit, ám tudom, van ilyen. Ha fáj a lélek.
Itt járt a főnök
2007. november 18., vasárnap
A forradalmak csirái
2007. november 16., péntek
2007. november 14., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)