2011. július 7., csütörtök

Meghalt Czifrák András a barátom, a barátunk

"Mindennek, ami keletkezik, meg is kell szűnnie." /Buddha/
Július 6-án este a miskolci megyei kórházban meghalt a Bandi. Barátunk, nemzeti kincs. Hasnyálmirigy gyulladás végzett vele. Mikor kórházba került másodjára, az orvosok - sem mi - nem tudtunk segíteni. rajta.
Egész éjjel nem tudtam aludni - bár a halálhíre még nem ért el - és virrasztottam. Imádkoztam.
Uram, Teremtőm!
Nem hallottad, nem hallgattad meg kérésemet. Értem én. Odáig nem hallik. Nem hagytad itt köztünk, javunkra, örömünkre. 
Tibuval sírva megbeszéltük, ha édesanyád hagyja, hozzájárul - mert Uram ő az örökös - a szellemi hagyatékod, melynek egy része közös ( Pátria együttes dolgai) nem szabad hogy veszendővé váljon.
Bandi temetéséről még nem tudunk semmit. Néhányan arra emlékezünk, mintha - halála esetén - a Hejcei porta kertjébe szerette volna helyeztetni porait.
Nem írsz, nem verselsz és nem énekelsz már nekünk élőben Bandi. Csak a hang és képrögzítők őrzik csodálatos dalaid. Kis versesköteted megvan és a Vesztes c. drámádat - amit élőben itt nálam felolvasásodban könnyezve hallgattunk - lázasan keresem a dolgaim között. Megvan. Nem dedikáltattam, honnan tudtam volna, hogy te mégy el előbb? Sándorunknak viszont átadtam közvetlenül most - alig egy hete -  miután felvették a Szent István Lovagrendbe. A te Vesztes c. drámád egy példányát most kapta meg és ez alkalomból. 

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szöllősi Tibi mondja: igen, együtt sírtunk. Nagyon nehéz, és ezt csak most tudjuk, hogy a Bandi hiánya milyen nehéz. Én is megtaláltam "A veszte" drámája egy eredeti példányát, és persze úgy, mint Géza bá, én sem dedikáltattam. De megvan. Nem szabad hagyni, hogy ez eltűnjön az ismeretlenségben. Drága Bandi, amíg én vagyok, addig te is itt leszel közöttünk.

Arienn írta...

Mennyire féltünk tőle gyerekkorunkban, a nagy bajuszos Cifitől...Az emléke biztosan élni fog, amíg a zene összetartja a csapatot. Remélem sokáig összetartja még.
Őszinte részvétem nyilvánítom én is.
Szathmári Adrienn