2010. december 17., péntek

A hungarofóbia munkadefiníciója

„A hungarofóbia olyan sajátos kép a magyarságról, amely alkalmas a magyarsággal szembeni gyűlölet kifejezésére. A hungarofóbia szóbeli vagy fizikai megnyilvánulási formái irányulhatnak magyar- vagy nem magyar emberek ellen, személyes tulajdonuk ellen, valamint magyar közösségek intézményei és a nemzeti szimbólumok ellen.”
A közeljövőben  a homohungaricus.info  honlapon a magyar nyilvánosságban megjelenő hungarofób megnyilvánulásokat tervezzük dokumentálni, elemezni és kommentálni. Hungarofóbnak tekintjük a "Ne tedd mással, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek" magyar , illetve az "Amit tehát szeretnétek, hogy emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük" keresztény elvének megsértését. A magyarsággal, és a Magyar Köztársaság  mindenkori kormányával szembeni egyoldalú, elfogult, torzító és hamisító ellenségességet is hungarofób indítékúnak tekintjük.

Célunk, hogy mértékadó fóruma legyünk mindazoknak, akik tájékozódni kívánnak ebben a bonyolult kérdésben. Nem célunk a politikai szándékú megbélyegzés, a bírálat elfojtása, de világosan meg akarjuk mutatni, hol lépi át a bírálat a hazugság, az embertelenség határát. Nem büntetőbíróság kívánunk lenni, pusztán a helyesnek vélt közéleti kánon, ha tetszik: erkölcsi és viselkedésbeli illemkódex kialakításáért szállunk síkra.


Aktuális viták rovatunkban azokat a vitákat követheti nyomon az érdeklődő olvasó, amelyekben felmerül a hungarofóbia.


Ha Önt hungarofób atrocitás érte, vagy a környezetében ilyesmit tapasztalt, kérjük, az eset pontos körülményeit és az érintettek elérhetőségét írja meg.


/ A fenti irányzat a www.antiszemitizmus.hu szellemiségének egyszerű tükrözése/

Nincsenek megjegyzések: