Néhai Végh Antal "népi" író könycímét kölcsönzöm. Mikor nyulat főzök - természetesen nyúlpaprikás - a krumplit mindig hosszában szeletelem. Ilyenkor itt van velem drága nagyanyám, ő vezeti a kezem, a Lizi. Látom Lizi nagylábosát, mert ő abban csinálta. Nem is tudom, mintha ezt se ette volna. Rossebes egy gyomra volt. Marhát nem is főzött. A szőlőt is gondozta, ám nem itta a bort sem, ám egy kis sósborszesz mindig volt a kászliban a spór mellett kockacukorral, meghűlés, nátha esetére. Csak a "sunkát", meg a paprikát, paradicsomot szerette. Azt kérte elesettségében. Na meg a kokast. Az volt az ünnepi eledel számára. "Gyurkánktól kaptam kokast". Cseng a fülemben. Szolgáljon e mai nyúlpaprikás Lizi emlékének, aki a Műegyetem alulájában egy hátsó oszlop mellé húzódva - ne keveredjen ő a nadrágos emberekkel - kis kásmír fejkendője csücskét csavargatva leste az ő Lacikáját a diplomaosztón, párás szemmel arra gondolva, igen, én tanítottam imádkozni és verseket mondani. Az én Lacikám. Fiam. Szóljon egy dal a Kormorántól, a Szeret Hídjai c. albumáról ami számomra csak a Lizi hídja címre hallgat.
"Hajdinedinedi, hoppondáréhopphopphopp."
Kormorán: Az Úr sorsot rendelt ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése