2008. december 28., vasárnap

2008. december 27., szombat

Internyet

Már ahhoz túl öreg vagyok, hogy nekem be lehessen mesélni, hogy a szolgáltatás, amit kapok, az olyan, mint az anyai emlő. Táplál. Városi ember lévén is tapasztalnom kellett még a szolgáltatás legelején sem mindig igaz ez. Utána pedig… Pedig hát számos emlő próbál táplálni minket villany-, víz-, gázhálózat, telefon, újabban kábeltv, internet, és az utóbbin keresztül azután még több és több. Először még emlőformájúnak is tűnik a szolgáltatás. Táplál villannyal, vízzel, gázzal, információval, de azután egy idő után változik a forma, és rá kell jönnünk, hogy a tápláló szoptatás egyszerűen sz..tássá változik. Vidékre költözve sincs ez másként, főként olyan vidéken, ahol a nagy szolgáltatók marketingesei már az időszámítás előtt kiszámolták, itt nem érdemes hálózatot fejleszteni, itt a szolgáltatást igénybevevők száma miatt nem térülne meg a beruházás. De mivel pártjaink és kormányaink mindig is céljukul tűzték ki a hátrányos térségek felzárkóztatását, az ilyen esetekre ki is találták a pályázati, azaz közpénzből történő hálózatfejlesztést. Történt ez így az Abaúj-Hegyköz kistérségben is Kéked és Abaújszántó között huszonegy településen. A térség három települése nem vállalta a fejlesztésben való részvételt, mert félt, hogy a rendszer kiépítéséhez való kötelezettségvállalás meghaladja majd lehetőségeiket. A többiek dalolva vállalták az önrész megfizetését, hisz a pályázóberuházókiépítőbonyolító megígérte az érdekeltségi körébe tartozó cégek majd visszabérlik a kiépített rendszert és az így befolyó összeg fedezi majd az önerőt. Talán így is történt. Hogy azután a kistérség tanácsa, vagy a Synergon pályázott-e, lényegtelen, de nyertek közel félmilliárd forintot, hogy szélessávú informatikai hálózatot építenek ki, amely alkalmas lesz kábeltv, intenet és telefon szolgáltatásra Magyarország eme igencsak elmaradott részén. Meg is kezdődött a beruházás. Volt kínai tanulmányút és némi szponzoráció is sportegyesületek, párt-, önkormányzati kiadványokban reklámozás révén. Ez utóbbiak fennen hirdették még a kiépülés előtt a csodát, ami be is következett. Mert egy évvel ezelőtt először a kábeltv szolgáltatás, majd az internet, majd pedig a telefon is beindult. Hogy a tervezésből, avagy a kiépítésből következően, de a mai napig számos technikai problémát cipelve. Én csak az internetes szolgáltatást szeretném igazából használni. Megrendeltem, 5 Megabit letöltési sebességet kérve több gépes felhasználás esetére. Meg is kaptam. A több gépes üzemmódot ki sem mertem próbálni, mert a teszt időszak alatt a folyamatos mérések során legfeljebb, ha 1 Megabit volt a letöltési sebesség. Lesz ez több is mondták, de még most csak tesztelünk, és ezidő alatt nem kell fizetni. Örültem is. Sokad magammal. Amíg egyszer csak számlaleveleket nem kezdtünk kapni, amely minden előzetes bejelentés nélkül félreérthetetlenül jelezte, hogy már nem a hálózatot tesztelik, hanem az előfizetőt, hogy elég éber-e a szolgáltatást illetően. Mivel a letöltési sebesség továbbra is alig haladta meg az 1 Megabit/s sebességet a folyamatos reklamálás és számlavisszaküldés vége az lett, hogy már a szolgáltatási szerződést is sikerült módosítani. Jelenleg 3 Megabit a vállalás, de csak az. És az árakról még nem is beszéltünk. A nagy informatikai árverseny többi szereplőjével nem érdemes összevetni az árakat, mert itt igen szűkös a kínálat. A kábeltv a szatelites szolgáltatók árai körül 20 és 50 csatornát kínál, a telefon csekély előfizetési díjat és hálózaton belül ingyenes beszélgetést.

Az internet?
EMW NETWORKS Ügyfélszolgálati iroda
8500 Pápa, Major u. 13
http://www.wdsl.hu/


A Telefonszolgáltatást a Telnet csomag esetében a Dunakanyar Holding Kft. nyújtja.
Mindezt úgy, hogy a hálózat a kistérség, azaz tulajdonképpen az itteni lakosság tulajdona.
/ Forrás: http://www.abaujsag.hu/ /

Szegénység

Az adatgyűjtés során szinte futva érkezem a faluba. A polgármesteri hivatal előtt gondozott kert. A kert kerítésénél életerős középkorú férfi könyököl, állát támasztva, unottan. Sietek. Mégis szinte megdermedek, mikor egy unott hang megszólít: Főnök! Maga sosem ír a szegény emberekről! Körülnézek és kérdezek is: Hol vannak itt szegény emberek? - Hát vannak itt is – mondja az unott hang. Már tudom, kinek kell felelnem: - Abban a faluban, ahol az emberek boltban veszik a tojást, a tejet, csirkehúst, kenyérhez valót, a savanyúságot, a lekvárt, a zöldséget, krumplit, ott nincs szegény ember. Ahol addig ért a gaz, ameddig a falu felett egykor virágzó Szőlőhegyen, ott nincs szegény ember, ahol életerős emberek támaszthatják unottan öklükkel állukat felpockolva dologidőben, ott nincs szegény ember. Mondtam. És le is írom, még akkor is, ha véleményemet sokan nem fogják osztani. És sokan gondolják úgy, hogy kilátástalan az élet ma 2008 decemberében, Európában, Magyarországon, az egykori Abaúj vármegye eme szegletében. Pedig megoldás is van. A jelenlegi szociális hálónak nevezett állami gondoskodás rendszerében az olykor alanyi jogon kapott juttatások összessége többeknek az éhenhaláshoz sok, a tisztes megélhetéshez kevés. A megoldást legtöbben abban látják, ha a segélyek összege annyi lenne, hogy abból fussa mindenre, amit szemszáj kíván, így tisztességgel élnének. Gondolják. De mi ebben a tisztesség? Nem kellene csak öregapját megkérdeznie némelyiknek, hogy milyen segélyt, támogatást kapott őse, ahhoz hogy felnevelje tisztességgel gyermekeit? Azt a választ kapná, hogy a tisztességet nem a kapott segély mértékével mérték, hanem az elvégzett munka mennyiségével. A példamutatással, hogy aki reggel ébred, az tudja aznapi dolgát, és azt el is végzi. Tisztességgel. Hogy legalább tisztaságot tart háza táján, kertjében. Ennyit tesz a közösség tisztaságáért, tisztességéért. És ezáltal gazdagodik, mert gazdagodhat napról napra. Mert tesz-vesz, dolgozik. / (c) Czifrák András /

2008. december 26., péntek

Az ősjogok

1. Népfelség joga
2. A közszabadság joga
3. A közügyekben való részvétel joga
4. Az igazság megismerésének, birtoklásának és kimondásának joga
5. A nemzethez, a nemzetközösséghez tartozás joga
6. A nemzeti önazonosság joga
7. A nemzeti közösség élete, helyzete megismerésének joga.
8. A nemzeti múlt megismerésének joga
9. Az ismeretekben előrehaladás joga
10. A társadalmi, jogi, személyi egyenlőség és az önvédelem joga
/Forrás: Magyarságtudományi Tanulmányok, Botos László: Királygyilkosságok/

Tisztségviselőkkel szembeni elemi követelmények

Másoknál jobbaknak, erényesebbeknek kell lenniük, példát kell mutatniuk szolgálatban és tisztességben. A tisztség a tisztességből fakad és tisztességet követel.
Nyilvánvaló, hogy nem a közösségnek , nem a népnek, nem a nemzetnek kell a vezetőket szolgálnia, hanem a vezetőknek a népet. Aki ezt az elvet nem vallja, vagy megszegi, ne lehessen vezető többé, ne kerülhessen és ne maradhasson semmilyen tisztségben.
Azt a vezetőt, aki a közösség megtévesztésére, kijátszására, véleményének, akaratának, érdekeinek elfojtására törekszik, felelősségre kell vonni.
/Forrás: Magyarságtudományi Tanulmányok, Botos László: Királygyilkosságok/

A gonoszságról

"A valóságban győzhetnek a gonoszok, ám a mesékben nem szoktak." /Gyerekszáj/

Sasadi csujjogatók

Megkerült már,
Ama tőr.
Celeb ellen,
Amatőr.

Versenyeztesd,
Öreganyád,
Hogy nyelt volna,
Le az anyád.

Farkaskölyök,
Mozg alomban
Részt veszek
A mozgalomban.

Farkasok,
Nem versenyeznek,
Körbevesznek,
Kibeleznek.

Büdös vagy már,
Váltsál inget,
Utálom a
Marketinged.

Attól hogy úgy,
Tolod arcod,
Nem te nyerted
Meg a harcot.

Farkaskölyök,
kutyakölyök:
A rókák csak
amatörök.

Zenében Mouchy

2008. december 25., csütörtök

Angyal

"Én láttam angyalt. Az se jó. Futott, nem értem el. Olyan mindenki angyala, amilyet érdemel. " /Nemes Nagy Ágnes/
Dalban Szöllősi-Czifrák: Törött szárnyú angyalok

Mijanink a családra várva

Posted by Picasa

Amatőr öröm

Egy régi álom vált valóra. Ma fiaim karácsonyi ajándékként feltúrbósították a számítógépemet, melynek eredményeként egy régi vágyam teljesült. Még 1972 decemberében álomnak számító vágyam volt az, hogy dalaimra vetített képet tudjak szerkeszteni. Akkor még nem ismertem a videoklipp fogalmát fekete fehér keskenyfilm felvételig és vetítésig terjedhetett csak a fantáziám. És lám! Itt egy amatőr öröme, igaz 36 év múltán. A dalaimat még régebben magam feljátszottam és a mai nappal képeket is szerkesztettem hozzá. Mindezt a technikai haladásnak, fizető ügyfeleimnek, barátaimnak és kis családomnak köszönhetem. Íme "Bénike":

2008. december 24., szerda

Kun Margit

Férjezett nevén Tilk Gézáné. Született 1931.12.24. Baktalórántháza. Elhunyt 1995-ben és nyugszik Balatonbogláron.

Anyám I.

Anyám, ha tudnád, mit én nem tudok.
Anyám, ha láthatnád én hová jutok!
Az út akárhová vezet,
Vezessen bárhová is, én veled megyek
Szívemben hordalak, ahogy te is azt tetted.
Gyermeked, ha tudtad el is feledted.
De a szívdobbanás alatt, volt egy zörej.
Most ne is felelj.
Forrásom bővizű és egyre apadó.
Gyöngyöket görgető és elhalványuló.
Gyöngyöket görgető és uszadéktól dús.
Fel nem foghatja a lüktető hús.
Rossz tréfám most is van csak egy:
Gyermek lehet akárhány, de anya csak egy.

Kedves Géza

Főleg Kovács Alajos Gézának alias Tiborcnak: Álmaid alacsonyan repülnek. Itt az ideje hogy fantáziád dúsoljon. Figyelmedbe ajánlom a filmet. Mint a vetítés alapeszközét. Ez a film nem itthon készült. Nincs is szinkronizálva, ám magyarul feliratozott és álmaid folytatását ígéri.

Kovács Alajos Géza alias Tiborc

Az alábbi sorok kószálnak az interneten:
Én Kovács Alajos Géza egyszerű munkás,- régen gyári, mióta nincs gyár, egyszerű - figyelve a híradásokat és elolvasva a gárdaper ítéletének indoklását, kijelenthetem, hogy megértem a cigányokat, akik megrettentek a gárda csúnya fekete mellényétől.

Elhiszem, hogy a cigányasszonyok álmukban már azt látják, hogy a gyerekeik fején egy fekete mellényes gárdista ugrál.
Bár a gárda semmi törvénytelent nem tett, de a bíróság helyesen döntött.
Igenis egy ruhadarab is megrettentheti az embert.
Én már tapasztaltam.
Velem az öltöny és a nyakkendő tette ugyanezt.
Tegnap álmomban öltönyösök hada uralta a világot, ahol éltem.
Ott voltak mindenhol, ahol valami rossz történt.
Csináltak valami gazdasági válságot, ami okán nekem, a családomnak, a barátaimnak, a hozzám hasonló egyszerű munkásoknak, nagyon nehéz lett az élete.
Előtte ugye jól éltünk azért, volt miből... Kaptunk kölcsönt dögivel, vehettünk mindent.
A kölcsönt is öltönyösök adták, akkor még azt hittem ezek rendesek.
Aztán ott ültek a parlamentben, ahol az országot igazgatják.
Mind – mind öltönyben Ennyi öltönyös egy helyen.
Egy beszélt a többi meg bambán nézte, vagy olvasott, vagy telefonált.
Aztán mikor szavaztak, mindig úgy csinálták, hogy nekem ne legyen jó.
Ott voltak a TV-ben bárhova kapcsoltam sehol nem találtam egy jó kis relaliti vagy mi a fene sót, csak mindenhol az öltönyösök magyarázták, hogy én rosszul látom és az ami a parlamentben történik az nekem jó.
El is hittem, meg már nem is érdekelt. A Mónikát akartam inkább látni a TV-ben.
Húúú de borzasztó rémálom volt ez az egész, de a java még csak most jött.
Kopogtattak és mikor kinyitottam az ajtót ott állt a két fő öltönyös a parlamentből.
A Kóka aki valami pannon pumát vezetett pórázon, meg a Gyurcsány akit, meg valami Apró lányka – később kiderült, hogy Klárinak hívják-, vezetett szintén pórázon.
Mondták, hogy hozzám jöttek, mert ők a szívükön viselik a nép sorsát, és mivel én is a néphez tartozom, hát meglátogattak.
A Ferinek egy kicsit rángatózott a feje és furcsa grimaszokat vágott, először azt hittem a póráztól de aztán rájöttem, hogy nála ez természetes jelenség.
A Kóka meg furcsán beszélt, mert a felső fogsora előrébb volt, mint az orra.
Elkezdték magyarázni, hogy tudják milyen nehéz de, én csak dolgozzak, amíg van munkám és fizessem a számlákat meg a részleteket és meglátom röpke öt év alatt minden jóra fordul.
Ők meg addig megvédenek engem minden szélsőségtől, hogy én nyugodt legyek.
Ha kell, hívnak barátokat is valami szent helyről, jönnek majd sokan és együtt nagyon - nagyon jól fogunk élni.
Megnyugtattak, hogy ha itt lesznek a barátaik én, akkor is nagyon sokat dolgozhatok, még a mostaninál is sokkal többet.
Azt is mondták, hogy kibékítenek engem a cigányokkal és majd egy fedél alatt, élhetek velük, mint egy nagycsalád, és ha van kedvem helyettük is, dolgozhatok.
Már épp kezdtem megnyugodni és örülni a biztos jövőnek, de azt vettem észre, hogy amíg ezek beszéltek közben megették az összes kajánkat, ami még itthon volt és a Kóka épp az utolsó sörömet nyitja a sörnyitóval...
Felébredtem.
A saját izzadságomban feküdtem a rémálom hatására.
Az orromig felhúztam a takarót és remegve vártam, hogy mikor veti rám magát egy öltönyös, hogy a fejemen ugráljon.
Percekig tartott, míg magamhoz tértem.
Fellélegeztem.
De jó, hogy én nem egy ilyen öltönyösök uralta világban élek.
Azóta rettegek, ha meglátok egy öltönyöst, inkább átmegyek, előlük az utca másik oldalára vagy bebújok a kapualjba.
Várjunk csak egy kicsit...
Most így végig gondolva...
Lehet, hogy nem is volt olyan jó ez a bírósági döntés?
Lehet, hogy jobb lenne egy mellényes, mint az öltönyös világ?
Lehet, megint úgy csinálták, hogy nekem ne legyen jó?
Lehet, hogy megint az öltönyösök csinálták és az álom valóság lesz?
Lehet, hogy még csak most kezdek felébredni...?

Blog tulajdonosi bejegyzés: Mindez csak egy hagymázos álom. Mindaz, aki a valósággal összetéveszti az jelentse fel Csurka írói munkásságát, avagy Marxot aki újra divatba jött. Esetelen a Bánk Bánkot. vagy Petúrt.