Szegénység

Az adatgyűjtés során szinte futva érkezem a faluba. A polgármesteri hivatal előtt gondozott kert. A kert kerítésénél életerős középkorú férfi könyököl, állát támasztva, unottan. Sietek. Mégis szinte megdermedek, mikor egy unott hang megszólít: Főnök! Maga sosem ír a szegény emberekről! Körülnézek és kérdezek is: Hol vannak itt szegény emberek? - Hát vannak itt is – mondja az unott hang. Már tudom, kinek kell felelnem: - Abban a faluban, ahol az emberek boltban veszik a tojást, a tejet, csirkehúst, kenyérhez valót, a savanyúságot, a lekvárt, a zöldséget, krumplit, ott nincs szegény ember. Ahol addig ért a gaz, ameddig a falu felett egykor virágzó Szőlőhegyen, ott nincs szegény ember, ahol életerős emberek támaszthatják unottan öklükkel állukat felpockolva dologidőben, ott nincs szegény ember. Mondtam. És le is írom, még akkor is, ha véleményemet sokan nem fogják osztani. És sokan gondolják úgy, hogy kilátástalan az élet ma 2008 decemberében, Európában, Magyarországon, az egykori Abaúj vármegye eme szegletében. Pedig megoldás is van. A jelenlegi szociális hálónak nevezett állami gondoskodás rendszerében az olykor alanyi jogon kapott juttatások összessége többeknek az éhenhaláshoz sok, a tisztes megélhetéshez kevés. A megoldást legtöbben abban látják, ha a segélyek összege annyi lenne, hogy abból fussa mindenre, amit szemszáj kíván, így tisztességgel élnének. Gondolják. De mi ebben a tisztesség? Nem kellene csak öregapját megkérdeznie némelyiknek, hogy milyen segélyt, támogatást kapott őse, ahhoz hogy felnevelje tisztességgel gyermekeit? Azt a választ kapná, hogy a tisztességet nem a kapott segély mértékével mérték, hanem az elvégzett munka mennyiségével. A példamutatással, hogy aki reggel ébred, az tudja aznapi dolgát, és azt el is végzi. Tisztességgel. Hogy legalább tisztaságot tart háza táján, kertjében. Ennyit tesz a közösség tisztaságáért, tisztességéért. És ezáltal gazdagodik, mert gazdagodhat napról napra. Mert tesz-vesz, dolgozik. / (c) Czifrák András /