2008. augusztus 3., vasárnap

Halálosan komoly? Vagy csak szemfényvesztés?

Aki nem csak a hivatalos média, a tömegkommunikáció híreit, információit, gyűjtőfogalommal szemfényvesztését nézi, hallgatja és el-elbóklászik az Interneten (esetleg megnézi az "politikai ellenzéki" médiát is) az bizony elgondolkodhat és kösse jól fel a gatyáját. Minden igaznak tűnik az előadók által vetítetten, még az egymással szöges ellentétben álló dolgok is. Magam az úgynevezett Fészekrakó program - kormányprogram - kapcsán nyertem betekintést igazán a médiabűvészet bugyraiba, az ingatlanpiac vonatkozásában, akkor is csak azért, mert amiről szólnak a hírek arra van némi rálátásom. A jelenlegi kormányoldal által a választási voksokért köntött temérdek pénz és elvetett - mára már kisarjadó - probléma özön volt, ami felállította a hátamon a szőrt, illetve kiverte nálam a biztosítékot, így született a Fészekrakó Palimadár Naplója. Lassan időszerű lesz leporolni ezt a témát is, hiszen az akkor elvetett konkoly magvai kinőttek, sorba dőlnek be a "beszédítettek" lakáshitelei és lassan egy városnyi földönfutó jelölt lesi hol lészen szállása, ha az árverés sikeresen lezajlott. Tömegek szopták be a csábítást és most az otthonaikkal felelnek érte. Mennyi családi dráma! Egy választási győzelemért?
Elképedve nézem az "ellenzéki médában" Dr. Papp Lajos szívsebész professzor vesszőfutását és Bogár László közgazdász professzor igéit és ugyanilyen elképedéssel nézem a kerekedelmi adókon a betelefonálós műsorok "szóvivőinek" görcsöléseit. Ami közös ezekben az a konok elszántság, amellyel a nézőt és a hallgatót rá kívánják venni valamire. Ami megdöbbent továbbá az a szemlélet - például a rádióban is Bolgár és Orosz műsoraiban (Vajon mitől bolgár az egyik és orosz a másik?) - hogy milyen szent lett minden vélemény. Például a 2x2=4 -ről is bárkinek lehet más véleménye. Ez egyszerűen elképesztő. Kinek, kiknek állhat érdekében ez a nagy szabadosság? Ez a lovak közé dobott gyeplő? Most Dr. Bogár László professzor igéire, és Dr. Papp Lajos sorsára hívnám fel olvasóim figyelmét. Papp professzor - megnyilvánulásai kapcsán - nem egy sima pali. Nehéz embernek is titulálható. Ezzel együtt mindaz amit mond és művel, erősen elgondolkodtató. Figyeljük sorsát!

Gerillamédia

A médiát, a "közvéleményt" a mindenkori hatalom egy-egyértelműen befolyásolta. Ma már kevesen tudják, hogy a rendszerváltást megelőzően a hazai média (országos és megyei lapok hálózata) az egypárt (MSZMP) irányítása alatt állt. Ez a médiaeszköz is fel - azaz - megvásárlásra került. Ezzel együtt kevéssé ismertek a média birodalom tulajdonosai. Ez megérne egy misét. Hogy tudhassuk, kinek, kiknek a jóváhagyásával jutnak a tömegkommunikációba a hírek, azaz kik és minek mentén kívánják alakítani világlátásunkat, szemléletünket, azaz mit tekintsünk jónak és mit rossznak. Az 1996-tól kezdődő évek az Internet elterjedését hozták. Ezáltal a "szamizdad" azaz a mindenkori hatalom által nem favorizált információkat terjesztők megjelenhettek az Interneten. Ezeknek is széles a skálája és motiváltsága. Megérdemel ez is egy misét, hogy a konok és elszánt információközlőkre, a gerillamédiára is vessünk egy pillantást. Az én jelenlegi látóterembe éppen most a Hírháttér Televízió Internetes anyagai kerültek, ahol Torgyán József, Lakatos Pál, Kőrösi Imre - hogy csak néhány a hivatalos médiából is ismert nevet említsek - mondja a magáét többek közöt Dávid Ibolyáról, Demszky Gáborról, Horn Gyuláról és többekről másról. Mi kerül ki a hírekbe? Kik és milyen szempontok alapján a cenzorok?

Kik a médiaeszközök tulajdonosai és minek mentén befolyásolják a médiaeszközök működtetőit? Milyen kapcsolat létezik - ha létezik - a bankrendszer és a médiabirodalmak között? Nevekre és hiteles forrásokra lenne szükség hogy megérthessük: Mi miről, kiről és miért szól?
Dalban
Tilk L.G. Solaris

2008. augusztus 2., szombat

Ádi délben


Kis videorögzítési kurzusom második lépése. Bizony a vizuális kultúra területén is lenne csiszolnivalóm, mint többünknek. Ám aki még fényképezni se tud, az ne legyen ilyen igényes. :)

Ádivideó



A Főnök nyaral. Csütörtöktől vasárnapig megkaptuk őkelmét, a feljövők ugyanis kiruccantak Erdélybe. Helyesebben a Partiumba. Miután a 2003.-ban vásárolt NIKON digfényképezőm dobott egy hátast, mint a Postamaci, így előremenekülésként beszereztem egy FUJIFILM FinePix S 5800 tipusú digfényképezőt. Ez tud egyperceseket videóban hanggal. Természetesen az első kísérlet az eszközzel Ádi reggel c. bénázás. Jön: Ádi délben majd Ádi este. Az vesse rám az első követ, aki nem akar nagypapa vagy nagymama lenni. A többi már következmény. Világ nagypapijai és nagymamijai, egyesüljetek! :)

2008. július 30., szerda

Tisza-stage Hírügynökség

A Tisza-stage jelenti: "Olvasom, hogy 400 ember munkájának köszönhetően baj nélkül tetőzött ma délután a Tisza Vásárosnaménynál. Szabó Imre miniszter megerősítette, hogy a Romániában törtét borsabányai zagykifolyás miatt Magyarországra nem jut a szennyeződésből.
Naménynál az emberek már második napja pakolták a homokzsákokat megállás nélkül. A Tisza azonban kedden baj nélkül tetőzött Vásárosnaménynál, és nem döntött meg egyetlen rekordot sem. Itt nálunk, Csapon sincs veszélyben egyelőre a Tisza-stage. A város alá hébe-hóba kilátogató szőkeség tegnap estétől kedd délutánig alig 20 centimétert hízott. Az emberek azt mondogatják: míg Juscsenko elnök ki nem látogat ide, semmi baj nem érheti a várost..."


2008. július 29., kedd

Filléres emlékeim

Míg a vezető hírek bombáról szólnak Budapest IX. kerületében, árvízekről és a Tisza esetleges szennyeződéséről, szerb háborús bűnösök elfogásáról, addig a nem vezető ellenhírem - Stula cimborám azért szokta olvasni a blogom, mert szépen írok a semmiről - most Boglárról szól. Filléres emlékeim galériája, a boglári tetőtéri kis lakásunk a szülői portán. Ez a panoptikum Közép-Kelet Európáról, Magyarországról, a családomról és rólam szól. Az elmúlt 48 évről. A telket apám kapta nagyszüleimtől, melyre a pénzt kapálással és nádvágással kerítették elő a hatvanas években, hogy kiadják apám jussát. A telek felét apám a hetvenes évek elején eladta. Elvitte anyámat a pénzen a "nagy utazásukra", "külföldre", azaz Erdélybe - mert anyám odavágyott - és vett neki egy panofix bundát is. A többi pénzen építőanyagot vásárolt és gyártatott egy kis betonkeverő gépet, ami kiszolgálta a házat és kőműves bérét betermelte bérbeadásból. A házat mi építettük 1971 - 1977 között (egyfelől az induló tőkéből, másfelől pedegógus kölcsönből) apai nagybátyám, Gyurkabátyám ugyanis kőműves volt. Itt nézte Berg János dédapám mosolyogva pipázva, hogy miként serénykednek utódai, itt inspiciálta munkák állását nagyapám már érszükülettől sajgó lábbal. A szülők 1995 illetve 1997 években távoztak a portáról a Csillagösvényre. A tetőtérben a húgom alakított ki egy kis lakást a nyolcvanas - kilencvenes években, majd a szülők halálával leköltözött a földszintre. Így állt elő a tetőtéri kis lakás az én kis családomnak a kétezres évekre. A sufni őrzi az 1950-es évek konyhabútorát - amiben én cseperedtem - és nagyanyai, szülői bútormaradékokat is, amiket nem volt szívem kidobni. Ha leülök a sufniban a hokedlire és becsukom a szemem, tudom a konyhaszekrény bal felső polcán ott a keksz és a porcukor, amire titokban rájárok.
A kislakás és a sufni egy lerakat. Ide vándoroltak és vándorolnak a sasadi lakásunkból kiszoruló dolgok, mielőtt még kidobnánk őket. Boglár a filléres emlékeim tárháza, családi múzeumunk és nyaralónk.

Dalokban
Bródy J. Filléres emlékeim
Tilk L.G. Otthon és Itthon
Tilk Lg.G. Sufnidal

2008. július 28., hétfő

Magánnyomozó

"Ki voltál és milyen érdemeid voltak? Nem annyira lényeges. Ki vagy, mit és hogyan csinálsz, az sokkal inkább." Jellemző ki milyen jeligét választ. Én van, hogy napjában többet is. Megtört a jég. Egy magánnyomozó is blogot nyitott. Egy olyan műfaj gyakorlója, ahol a titkolózás telíti át a tevékenységet? A magánnyomozó ugyanis titkokat kutat rejtett módszerekkel. Nem semmi! És ez sem, hogy aki ezt műveli, őt a baráti körömbe sorolom. "A lombot összesodorja a szél." Fájdalmas ez a szlogen számomra, hiszen az nem más, mint a tiszteletlenség tudomásul vétele, Mammon a pénz istene előtti főhajtás. Én dúrvábban úgy mondanám: "Lehettél akárki, ha nincs pénzed szarhatod. Pénzed meg csak úgy lesz ha piacra dolgozol." Méltatlanság! Ám ha már nincs más út, akkor előre! Piacra! "Flamandok jobbra, vallonok balra. A belgáink most álljanak csak félre. Honfoglalók előre! Élre!" Akinek számít, én őt ajánlom nyűgös ügyeinknek rendezésére. Kedvenc állata az angol szetter. Minden kutya hasonlít a gazdájára. :)
Magánnyomozóm weboldala
Dalban Hofi Kiöregedett vadászkutya