2007. december 22., szombat

"Már egy hete, csak a mamára gondolok..."

Kun Margit, majd Tilk Gézáné, volt az én Édesanyám becsületes neve. Na és a sorsa? 1931. December 24-én született. Ötödik gyermekként vitte a Jézuska Baktalórántházán a Kun családba. Tőlem egy könyvet érdemelne, mert kitöltene vagy 300 - 400 oldalt az is, amit róla, vele együtt leírhatnánk. Nem tudom lehet lesz-e még arra is idő, lelki erő. Lassan 12 esztendeje lesz, hogy idehagyott minket. Ilyenkor Karácsony táján, már különösen érzékeny volt. Ilyenekkel kábított: "Gyönyörűm. Téged nem féltelek, mert te én vagyok. " Pedig félthetett volna, éppen az ő sorsától. Én féltettem, ha hagyta magát. Most nem képeket mutatok róla - ma sem merem megnézni a róla készült videófelvételeket :( - hanem három dalomat, amit hozzá írtam, és amiből kettőt a balatonboglári temetésén Dinnyés Jóska barátom kérésemre - helyettem, nevemben - el is énekelt, én ugyanis fájdalmamban nem tudtam volna. Vannak dalaim, amelyektől összeszorul a szívem. Ezek: Anyám I. , Anyám II. , Otthon és Itthon.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Anyám I.
Budapest, 1985

¯Am ¯G ¯Am

Anyám, ha tudnád, mit én nem tudok.

¯Am ¯G ¯Am

Anyám, ha láthatnád én hová jutok!

¯G ¯Am

Az út akárhová vezet,

¯Am ¯G ¯Am

Vezessen bárhová is, én veled megyek

¯Am ¯G ¯Am

Szívemben hordalak, ahogy te is azt tetted.

¯G ¯Am

Gyermeked, ha tudtad el is feledted.

¯Am ¯G ¯Am

De a szívdobbanás alatt, volt egy zörej.

¯Am ¯G ¯Am

Most ne is felelj.

¯Am ¯G ¯Am ¯G ¯Am

Forrásom bővizű és egyre apadó.

¯Am ¯G ¯Am

Gyöngyöket görgető és elhalványuló.

¯Am ¯G ¯Am

Gyöngyöket görgető és uszadéktól dús.

¯Am ¯G ¯Am

Fel nem foghatja a lüktető hús.

¯G ¯Am

Rossz tréfám most is van csak egy:

¯Am ¯G ¯Am

Gyermek lehet akárhány, de anya csak egy



Anyám II.
Budapest, 1985

¯Am ¯G ¯Am

Anyám hová mész ott az úton?

¯Am ¯G ¯Am

Ezüst hajadnak nem jó a dér.

¯Am ¯G ¯Am

Míg gesztenyebarnán dacolva álltad,

¯Am

Dacodat elszívta,

¯Am ¯G ¯Am

Én és mindaz mit égőn szerettél,

¯Am ¯G ¯Am

Én is mindaz mit meg is tettél,

¯Am ¯Em ¯Am ¯Em ¯Am ¯Em ¯Am ¯Em ¯Am

Mert az ember annyit ér, amit elér.

¯Am ¯Em ¯Am ¯Em ¯Am ¯Em ¯Am ¯Em ¯Am

Hisz az ember annyit tesz, amit megtesz.

¯Am¯G ¯Am

Hát hová is mehetnél miféle úton,

¯Am G ¯Am

Ha nem a sugaras fénylő úton,

¯G ¯Am

Mi utánunk visz.

¯Am ¯G ¯Am

Hisz sasok fészkükről messze szállnak,

¯Am ¯G ¯A ¯G ¯Am

Messzire jutnak, messzire járnak, nem, láthatod.

¯Am ¯G ¯Am ¯Am ¯G ¯Am

Nem láthatja őket senki, utol nem éri őket semmi,

¯G ¯Am ¯G ¯Am ¯Em ¯Am ¯Em ¯Am

Csupán csak egy, a bánat a bánat a bánat.

¯Am ¯G ¯Am

A bánat a sajgás, mi apadhatatlan,

¯Am ¯G ¯Am ¯Em ¯Am

A bánat a sajgás mi apadhatatlan utánuk megy.

¯Am ¯G ¯Am

De itt vagyunk, íme újra a fészken,

¯Am ¯G ¯Am ¯Em¯Am¯Em ¯Am ¯Em ¯Am

Szilajul vidáman vitéz merészen, ragyoghat szem,

¯Em¯Am¯Em ¯Am ¯Em¯Am¯Em ¯Am

ragyoghat szem, ragyoghat szem.