Előkészületek 2007 Karácsonyára

2007 évre visszamenően családilag azt hiszem senki nem emlékezik. Az időben ez ugyanis 80 nemzedékre való visszaemlékezést jelentene. Ebben az esetben ha jól számolom az ősök száma - feltéve, ha mind különböző 1,2 * 10 a 24-iken. Ez azt jelentené, hogy 1200 000 000 000 000 000 000 000 őse lenne az embernek. Ugye ebbe beletörik az agy? Ha tehát 2007 évvel ezelőtt egy őst szeretnénk kiválasztani, hogy ugye mi tőle származunk, rá hajadzunk, hát ez olyan lenne mint a homoksivatagban túrnánk a homokot és keresnénk a ... mit is? Ezáltal a kis számítás alapján is eljutunk oda, hogy az emberiség egy szerves valami. Az újabb és újabb nemzedékek közel úgy tesznek mint az elődök, ám közben pedig változnak. Ezért is fantasztikus az, hogy egy kollektív emlékezet, szellemiség "váltott lovakkal" azaz embereken keresztül megmarad. És ez a hit, esetleg a hiedelem. Agyból, agyba kisegítő eszközökkel vándorol valami. És ez a valami a Szeretet tudata, nevezhetjük akár Szentléleknek is. Már hogy ne legyen vita az egyes vallási felekezetek között. A zsidó-keresztény egy istenhitű szellemiségben, kultúrában kitüntetett szimbolikus szerepe van egyes "személyiségeknek". Ők a mérföldkövek, a vallásalapítók, avagy legalább is azok, akiket annak neveznek, akik szimbólummá váltak. Mindeddig, amíg ezt most végig gondoltam zavart az, hogy az én magyar populációmban - nemzetemben - egy 2007 évvel ezelőtt született zsidó pali - értsd Jézus - viselt dolgaira emlékeznek, szóban képben egyaránt. Közben meg az enyémek még a dédszüleik nevét és sorsát sem tudják. Mi több. Hét generáción túlra még fogalmunk sincs egyes csoportjaikra, azaz feljövőinkre. Vegyük csak: Vagyok én, voltak a szüleim, a nagyszüleim, dédszüleim, ükszüleim, szépszüleim, ószüleim. És a többi szülő? Még csoport nevük sincs. Nem férnek bele az agyunkba. Bizony mindezek a gondolatok egy irányba mutatnak, nevezetesen abba, hogy az emberiség egy nagy család. Csak ez kevesekben tudatosul. Mert nem érünk rá gondolkodni, hiszen "Ha gyenge vagy vernek, ha erős kergetnek én jó uram isten nehéz az embernek..." Viszont egy az Isten. És ő mindannyiunkban itt él. Csak van ugye, aki nem találja, mert akik intézményesen segítenék, mind mást mond.

Na így azért már nem is olyan nehéz elképzelni az indiai, hindu hit felfogását a reinkarnációra. Ugyan már ebből az ősök sokaságából amire rátentettünk miért is ne lehetne arcra, termetre, lélekre egymásra hajadzó jópár ember? Aki például pont olyan volt, mint én, avagy olyan mint te, aki olvasod ezeket a sorokat?

Ma kezembe került Szilágyi Julcsa nagyanyámnak küldött fénykép, melyet Anna nénje küldött neki a Baktalórántházi görög-katolikus templomról. Lám, mi nem jutott eszükbe? Templom képeket küldözgetni egymásnak? Újévi ajándéknak. Mi ez, ha nem a kollektív tudattalan és tudat határmezsgyéje, azaz hit egy lábnyoma? Emberségünk csak addig él, míg hitünk él. Ergó nemzetünk, azaz nemzet tudatunk addig él, míg vannak templomai és iskolái.

Lám. Készülődünk a családi ünnepre, a szeretet ünnepére. Az én Édes Pici Párom naphosszat ott görnyed a gyúródeszkánál és a tűzhelynél. Azokat az ételeket készíti, amelyeket otthonában készültek. Azt követi, amit látott. Ki is szorultam cseppet, ám nagyon nem bánom. Sőt símogatja a szemem is meg a lelki szemem is. Ettől azért még én is ott ólálkodom a tűzhely körül. Márcsak a Képes Sütőkönyvem mián is. :) Bár Erzsi néném megmondta: "Nálam a konyhába a férfi ne mocskolódjon, ám amit eléteszek, egye meg. Mink így szoktuk." Fel is hívom holnap, mert az én véremből - a kunok közül - és abból a nemzedékből bizony, már csak ő él. Fejet hajtok, tiszteletet teszek.

Képriport.