2013. január 10., csütörtök

A DEVIZAADÓS TRAGÉDIÁJA Több színben. 1.szín



/A devizaadós roskatag ül a konyhaasztalnál. Magában beszél, de kihallatszik/

Igen Uram. Palimadár vagyok, akit palira-vettek és madárnak néztek. Devizaadós. Egy fohásszal kezdem: Uram, add meg a nyugalmat, hogy beletörődhessek a megváltoztathatatlanba! Uram add meg az erőt, hogy megváltoztathassam, ami szükséges és elégséges! Egyben Uram add meg a bölcsességet, hogy az iménti két dolog között különbséget tehessek. Mert nékünk Szentatyám nagy erőt ád, hogy nem tudjuk pontosan mit is akarunk, ezáltal a szándékok bizonytalanságából a cselekvés bámulatos szabadsága fakad.

A Úr hangja: Mi bajod gyermekem?

Uram! Kölcsönt vettem fel, ingatlan (autó) vásárlásra. Úgynevezett deviza-elszámolású kölcsönt. A havi törlesztő részletem több mint duplájára növekedett és a bank által kimutatott tartozásom is közben növekedett. Nem tudom fenntartani ezt az állapotot. A bank viszont azzal fenyeget, ha nem fizetek úgy 90 napon túli tartozás esetén szerződést bont, majd a fedezetet (lakásunk, autónk) árveréssel értékesíti. Utcára kerülünk Uram? A munkámat is elvesztem? Mert utcáról nem lehet munkába járni és nem is lesz mivel, mert azt mondják a kocsit is viszik?

Az Úr hangja: Aztán mennyit  fizettél be (ki) gyermekem?

Svájci frankban, vagy forintban Uram?

Az Úr hangja: Forintban gyermekem, az a te pénzed a te hazádban. 

Nem tudom Uram. Tudnom kéne?

Az Úr hangja: Tudnod bizony. Hogy tudod így akár földi, avagy mennyei bíráid előtt bemutatni a helyzetedet? Nem kéne kiderítened, hogy miért is nem tudod fizetni a havi törlesztést? És a tartozásod is egyre nő ugye? Annak mi lenne az oka? Hallottál te már ilyen kölcsönről gyermekem?

Nem Uram. Ez nem is kölcsön, hanem folyamatosan növekedő havi törlesztés-követelés és növekvő tartozás nyilvántartás.

Az Úr hangja: Én is így látom gyermekem. És szerinted jól van ez így?

Nagyon nem jól Uram. Izzad a tenyerem. Nem tudok rendesen aludni. Azon jár az agyam, mit tehetek, tehetnék. Az egyik ismerősöm már leugrott a tizedikről a kilátástalan tartozás miatt. A másik meg a családját irtotta ki előbb, majd  aztán magát. Én nem akarok öngyilkos lenni. Az életemmel nem én rendelkezem Uram, hanem te. Nem tudom, mit tegyek. Itt kínálgatták a bankok meg az állam karöltve az úgynevezett fix áron rögzítés, a végtörlesztés most meg az úgynevezett árfolyamgát dolgát. Még az Orbán Viktor is. De Uram! Ahogy utánaszámolok, ezek mindegyike az jelenti, hogy legalább háromszorosát fizessem ki a felvett kölcsönnek.  Ha ki tudom fizetni egyáltalán. Erre vállaljak újabb kötelezettséget? Mi lesz öt év múlva Uram?  Uram, én hónapról hónapra élek. Minden tartalékom és megtakarításom az otthonomban, az autómban van. Miből „végtörlesszem” a kétszeresét, háromszorosát a kölcsönnek? Ha „árfolyamrögzítek”, avagy az „árfolyamgátat” fogadom el, elfogadom szerződésmódosítással az uzsorát.

Az Úr hangja: Na? Látom kezded látni mibe is vagy.  Kezded felismerni az uzsorát. Sajnos ezt Mózes anno nem volt hajlandó kőbe vésni, mint alapbűn. Viszont könyvében megemlíti, hogy számomra az a kedves, aki nem vesz fel zálogos kölcsönt, hanem inkább ad. Mert így uralkodik népeken. Én utóbbit vitatom gyermekem, ám ahogy elnézem az elmúlt hatezer évet, hát … nem is tudom …

Igen Uram. Ez egy képtelen és abszurd helyzet. A médiában úgy beszélnek rólam, hogy a pórul járt devizaadós. Meg hogy, ha emelkedik a svájci frank, még többet kell fizetnem. Meg, hogy adós fizess. Továbbá nem tartottak pisztolyt a fejemhez, hogy felvegyem. Uram! Itt – szinte - mindenki úgy tesz, mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy nekem így kell fizetnem és tartoznom. Megemlítik a pert is, de úgy hogy azt el is lehet bukni és akkor még nagyobb lesz a tartozásom. Kérdeztem ügyvédet is. Nem vállalja az egyéni perem, amelyik meg vállalja akkorát – összeget - mond hogy …  Olvastam, hallom a médiában hogy vannak, akik perelnek, egyénileg csoportosan is, pertársaságban.  Ám egyetlen per sem jutott még a végére?

Az Úr hangja: És mit vársz gyermekem?

Megváltást Uram.  Nem hagyhatod ezt az igazságtalanságot, ezt a családpusztító, nemzetrontó helyzetet.

Az Úr hangja: Gyermekem. Az útjaim kifürkészhetetlenek. A XIII. században például idevezettem mongol-tatár unokatesóitokat, és miután szembe fordultatok az erővel 1,2 millióról 600 ezer lélekre apasztottalak titeket. Majd ugye a XVI-XVIII századokban 5 millióról 1,5 millióra apasztottam lelkeiteket. Nem hallottad hogy 1919-et, 1943-at és 1952-őt követően is nem kevesen lakoltak ki, százezrek tízezrek?

Ó Uram. Akkor én most mit tegyek? Kilakoljak?

Az Úr hangja: Először is gyermekem, mint egy jó pásztor, tudd mennyi birkád van. Sürgősséggel szerezd be a banktól a hiteltörténeti kimutatást, amiben a bank közli, hogy melyen megbontásban te mennyit fizettél már eddig be a kölcsön jogcímén. Tudd azt, mennyit törlesztettél. Pontosan. Számszerűen. Vess számot! Még azt sem tudod mennyit fizettél be ugye? Hát hogy akarod így ellenőrizni a bankot? Mert hogy csalt, abban nincs ugye kétséged?  Hogy tudod akkor megállapítani azt, hogy ért-e kár és ha ért mekkora? Hogy azt követeli-e a bank, ami neki jár tisztességgel, igazságosan? Tudd földi törvényi kötelessége is kiadni 30 napon belül a kimutatást, bár nem szereti, mert sejti mire kell neked. A tisztességes – igazságos - elszámoláshoz. Azt is tudd, van amelyik pénzt kér érte és van amelyik nem.  Szerezd meg.

Ó Uram! Mea culpa, mea maxima culpa. Olyan vagyok, mint a bolond pásztor, aki azt sem tudja mennyi birkája van és abból mennyit adott el. A hiteltörténeti kimutatást beszerzem, a tisztességes elszámolás céljából.

Az Úr hangja: Figyeled Péter? Komolyan mondom, ez sík hülye. Hagyja jogaiból és vagyonából kiforgatni magát. Ezen a teremtményemen nem fog ezer év? Ez semmiből nem tanul? Mért nincs ennek bent már a keresete a bíróságon?
Szent Péter hangja: Uram, bekapcsolva felejtetted a mikrofonod.

Következik: A  DEVIZAADÓS  TRAGÉDIÁJA
Több színben. 2.szín

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon szomorú,hogy ennek az eszmefuttatásnak én is szereplője vagyok. Egyetlen egy megoldást látok az összefogást.Aki érintett mindenkinek oda kell vonulni a bankok élé HANGSÚLYOZOM MINDENKINEK és követelni a becsületes elszámolást. Nincs semmiféle deviza. Forintot kaptunk azt kell visszafizetni a tisztességes kamataival!!!!!!!!Ha ezt több mint egymillió ember nyomatékosan követelné talán sikerülne!!!!!!!!!!!